|
Gerard Way - Taste iT TV interjú
fordította: Chasidy 2009.04.12. 00:48
Brigitte: Rendben, szóval elég rosszkor csíptél el--
Gerard: Ó, igen…
B: Nem voltam túl felkészült…de nagyon köszönöm--
G: [nevet] Szárnyaltál, ugye?
B: Igen-igen. [nevet]
G: Úgy értetted, a jövőben, nem? Nem most azonnal értetted.
B: Nem-nem, de rendben van. [nevet] Örülök, hogy össze tudjuk hozni. Már régóta keményen dolgozom, hogy meglegyen ez az interjú.
G: Tudod, meglepődnél néhány olyan emberen, aki ténylegesen interjút készít velünk, úgyhogy csak tessék.
B: Tényleg?
G: Igen…például…meglepődtem, hogy neked nehezen sikerült, így értem.
B: Igen?
G: Igen, úgyhogy csak tessék.
B: [nevet] Hát…én csak egy személyesebb interjút szerettem volna, mert--
G: Rendben.
B: Mi a Taste it TV-nél arra próbálunk fókuszálni, hogy az emberek miért hallgatnak zenét--
G: Rendben.
B: Különösen a ti zenéteket--
G: Rendben.
B: Ahol minden az érzelemről szól.
G: Így van.
B: Tehát… Talán felteszek majd néhány személyes kérdést, ha nem akarsz válaszolni rájuk, akkor nem kell--
G: Rendben.
B: Ígérem, semmi olyan nem lesz bennük--
G: Ó, köszönöm, nem, tudod, általában nem kapok túlságosan is személyes kérdéseket, de attól függ, mit kérdezel, úgyhogy…
B: Rendben… Leginkább arról van szó, hogy annyi gyerek számára vagy inspiráció, és nemcsak a kölyköknek, hanem nekem is, személyesen, mert mi a Taste it TV-nél, meg…igen, egyszerűen csak inspirálod az embereket. És az benne a remek, hogy ezt úgy teszed, hogy azt mondod az embereknek, hogy legyenek önmaguk. Neked mennyire nehéz önmagadnak lenni?
G: Tudod, őszintén, nagyon nehéz volt. Amikor gimnazista voltam, vagy középiskolás, rendkívül nehéz volt önmagamnak lenni, és igazából szinte kiverték belőlem – nem fizikailag, de volt egy időszak, amikor határozottan megpróbáltam ok nélkül beilleszkedni, például…vagy azért, mert úgy éreztem, nem akarok tovább küzdeni, és úgy volt… Azt mondanám, hogy röviden ez volt a középiskolában, aztán azt mondtam, „Tudod mit? Ez nem én vagyok. Nem vagyok boldog. Azt fogom hordani, amit akarok, azzal fogok lógni, akivel akarok. Nem vagyok rossz gyerek, nem lopok motrokat és nem drogozom, csak egy olyan kölyök vagyok, aki szereti a heavy metált, ebben van valami rossz?!” És aztán a gimnáziumban ugyanaz, egyszerűen csak önmagam voltam, és mindenki…amikor berobbant a punk, hirtelen mindenki, aki olyan volt mint én, tehát kb. öt ember az egész iskolában, hirtelen nagyon menő lett. És ők meg csak kérdezgették, hogy „Hogy szeretted meg ezt a cuccot?” Egyszerűen csak azt szerettem, ami tetszett, és önmagam voltam és ettől hirtelen menő lettem. Nem tudom, hogy most ez menő-e, de amikor én jártam gimnáziumba, akkor végtére is az volt, úgyhogy… És ez nem arról szól, hogy menő legyek, igazából nem érdekelt, amikor az összes kretén vagy ki végre elfogadott. Nem akartam velük lenni, nem is tettem, nem érdekelt, hogy velük lógjak, mert igazából szerintem a világ egyik legrosszabb dolga menőnek lenni. [nevetnek] Valójában igyekeztem nem beilleszkedni és nem menőnek lenni. Szerintem ez béna, idióta, úgy gondolom ezt üres, hamis dolog követni. Úgy gondolom, annyi más fantasztikus dologgal töltheted az időd, alkothatsz… De mindegy, tehát ez vezet el a bandához. A bandával kapcsolatban sokszor megkérdezik, miért lettünk ilyen gyorsan nagyok, és az őszinte, alapvető válasz erre az, hogy önmagunk voltunk.
B: Igen.
G: És könnyű volt… Önmagunk voltunk, és azonnal a rohadt…egyszerűen sok rajongónk lett, mert nem érdekelt minket, önmagunk voltunk, és abban a pillanatban, hogy ezt abbahagyjuk, megpróbálunk beilleszkedni, a banda abban a pillanatban lesz szar, úgyhogy nem is tesszük ezt.
B: Igen… Ha jellemezned kéne magad, mit mondanál?
G: Nem tudom, úgy értem… Valójában vidám fickó vagyok, nem bírom jól a stresszt… Bírom a stresszt és a nyomást, amikor a színpadon állok, és amikor a bandával ki kell adnom magamból, de a színpadon túl nehezen birkózom meg a stresszel…. Csendes vagyok. Teljesen normális. Szeretek sokat rajzolni, szeretek filmeket nézni, képregényt és rendes könyveket olvasni, szeretek a srácokkal lenni a bandából. Rajtuk kívül az egész világon csak három legjobb barátom van, és ők ugyanazok a legjobb barátok, akik a banda előtt is megvoltak. Valójában egyszerű fickó vagyok.
B: Igen?
G: Igen.
B: Hát…nem tűnsz annak. Úgy értem, ha jellemeznem kéne téged, azt mondanám, olyasvalaki vagy, aki meg akarja változtatni a világot. Tévedek ebben?
G: Nem, úgy értem, mind meg akartuk. Még mindig meg akarjuk változtatni a világot, és…de, szerintem attól még lehetsz egyszerű és úgy is megteheted azt. Szerintem egyszerűen csak annak kell lenned, aki vagy, kreatívan érvényesülnöd. Például, nem hiszem, hogy teljesen normális vagy átlagos vagyok kreatívan, azt hiszem, ez az, ahol igazán ragyogunk emberekként, és úgy gondolom, hogy nagyon merészek és nagyon nyersek és nagyon agresszívak vagyunk a víziónkkal, és…tehát azt hiszem, ebben a tekintetben nem vagyunk hajlandóak csak egyhelyben ücsörögni, tudod…
B: Igen. Ha meg tudnád változtatni a világot, csak képzeld el, hogy megvan hozzá minden erőd, akkor min változtatnál?
G: Ez olyan nehéz, úgy értem… Azt gondolom, őszintén, úgy értem, minket mindig is jobban érdekelt az, hogyan bánnak egymással az emberek, mint a politika, és még mindig rengeteg uralkodó probléma van, és szerintem—ezért kezdtük el ezt a bandát, mert olyan környezetet akartunk teremteni, ahol nincs rasszizmus vagy szexizmus vagy homofóbia, mert ott, ahonnan jöttünk, még mindig ezt láttuk. És ismét úgy döntöttünk, hogy nem illeszkedünk be, és úgy döntöttünk, hogy elkülönülünk – ezért álltunk ellentétben az emo kifejezéssel, tényleg ezért álltunk annyi sok másik fogalommal ellentétben, mert nem voltunk a részei, visszautasítottuk, finoman visszautasítottuk már nagyon az elején, hogy a részese lennénk ennek, mert amit akartunk, az rohadtul csak az volt, hogy létrehozzuk a saját bulinkat, ez csak a mi koncertünkről szól, nem érdekel, mi történik, hogy öt kölyök, 500 vagy 5000 van ott vagy bármi…Tehát ezt változtatnám meg. Az intolerancián változtatnék, és azon, ahogy az emberek bánnak egymással. Szerintem minden valódi problémánk abból ered, ahogy egymást kezelik az emberek, és hogy félreértik egymást. Szerintem ez az oka annak, hogy ennyi háború, gyilkosság van… Nyilvánvalóan rengeteg probléma van, de szerintem mindegyik ebből ered.
B: Szerinted miért kezelik így egymást az emberek, van rá magyarázatod?
G: Szerintem az emberek félnek attól, amit nem értenek. Ez a legfőbb oka. Szerintem természetileg állatiasak és törzsiek, ezért jelen van a bandamentalitás, ami nagyon veszélyes. Látni a bandamentalitás veszélyeit az olyan helyeken, mint a fesztiválok, érted, mire gondolok. És sokan megsérülnek, néhányan meghalnak. Látni a focimeccseken, látni Amerikában. A bandamentalitás az, ami arra kényszerítheti a gyerekeket, hogy lelőjék a többi gyereket. És semmit sem lehet tenni ezekkel a kölykökkel. Szerintem azok a gyerekek, akik a többi gyereket ölik, szörnyű-szörnyű emberek. Néha egyszerűen azt gondolom, hogy ők a bandamentalitás és a félreértés termékei. És úgy érzem… Tudod, szóval, ez a veszélyes dolog; sok embert látni, akinél valamiért leesik az IQ a tömegben. Mi nagyon biztosak vagyunk abban, hogy a mi koncertjeinken az IQ nagyon magasan marad.
B: Igen?
G: A mi koncertjeinken. Igen.
B: Igen, én is így gondolom.
G: Úgy értem, néha látni verekedéseket. Az alatt a hat év alatt, mióta a bandában vagyunk, láttam, csak a mi koncertjeinken – mások koncertjein is felléptünk, ahol voltak ilyen verekedések - csak a mi koncertjeinken, szerintem olyan négy verekedést láttam – ez őszinte válasz lenne, és ez nem olyan sok, ha azt vesszük, hogy valószínűleg fellépések ezrei állnak mögöttünk.
B: Igen, igazad van, mert általában a rajongók nagyon kedvesek és vigyáznak egymásra--
G: Így van.
B: Néha nem, de legtöbbször--
G: Nem-nem, néha azt látom, hogy egyszerűen csak túl izgatottak lesznek.
B: Igen…
G: Tehát, ha visszatérünk ahhoz, hogy miért kezelik egymást rosszul az emberek – szerintem azért, mert nem értik meg, félnek tőle, állatiasak és csak azt tudják, hogy kell kirohanni.
B: Igen…
G: Nem akarnak szeretni, és nem akarnak elfogadni.
B: De épp most mondtad, hogy normális fickó vagy. Még mindig így gondolod? Mert annyi embert látni ezzel a bandamentalitással és ezzel a félelemmel és azzal, hogy egymásnak támadnak és te nem vagy ilyen--
G: Igen, értem, mire gondolsz. Azt mondanád, hogy nem vagyok normális, mert ők normálisak és ezt teszi egy normális ember.
B: Igen.
G: Úgy gondolom…mindenki, akit én ismerek, az én életemben, az nem ilyen. Úgyhogy azt hiszem, egy normális ember…bonyolult ezt elmagyarázni, nem tudom… Nehéz helyzetbe hozom magam a válaszaimmal, de…talán nem vagyok normális, de talán akkor a rajongóink sem normálisak. [nevet] Talán mi vagyunk a kivétel a szabály alól.
B: Igen.
G: Mindig is szerettem azt gondolni, hogy a rajongóink a szabályt erősítő kivételek, szóval…
B: Igen, én is így gondolom. [nevet] Szerintem én nem vagyok normális.
G: Igen. Úgy értem, igazad van, mind… Amikor azt a kifejezést akarom használni, hogy normális, tág értelemben úgy értem, hogy éppúgy szeretek meginni egy csésze teát, mint bárki más. Éppúgy szeretek leülni kávézni és dohányozni, mint bárki más. Ezt értem normális alatt. Például…nem szeretném befesteni magam vörösre és meztelenül rohangálni.
B: Nem? [nevet]
G: Nem, nem tennék semmi ilyesmit. Gondolom, ez a lényege a mondandómnak. Egy kicsit furcsa vagyok, de feltételezem, normális vagyok a saját ízlésemben, nem tudom…ki tudja?
B: Akkor…legyen valami vicces is, mert, úgy értem--
G: Rendben.
B: Azt mondtad, „Ha az élet nem csak egy vicc, akkor miért nevetünk?”, úgyhogy azt hiszem, nekünk is nevetnünk kéne egy kicsit. [nevet XD] Tehát mi a leg—ne, hagyj gondolkodni--
G: Rendben.
B: Mert váratlanul értél. Tehát, Oaklandben mondtál valami vicceset – azt mondtad…igen, egy csomó „köcsögök” meg „basszátok meg” meg ilyesmik, aztán azt mondtad, hogy mocskos szád van--
G: Igen.
B: És azt mondtad a közönségnek, hogy nem tudják, hol volt eddig, tehát--
G: Így van. Ez igazából egy olyan pillanatom volt a színpadon, amikor…néha egyszerűen teljesen bekattanok, és megtöröm a karaktereket, és vannak a világosság apró pillanatai, amikor igazából nem vagyok ilyen, például… Tényleg nem igazán tudom, miért káromkodom ennyit. És ez mind ez volt, van egy csomó dolog a színpadon, ami nem tervezett. Sok példa van arra, ami illik egy számhoz, amit koncertről koncertre csinálok, mert egyszerűen passzol nekem és imádom csinálni. Például a Mama végén mindig is ott lesz a sírás, mert egyszerűen szórakoztató számomra. Néha megváltoztatom, de…igen, úgy értem…sokat káromkodtam, és azon gondolkoztam, hogy „haver, nem kéne ennyit káromkodnom” és hangosan gondolkoztam. Néha megtörténik ez, és néhány kedvenc fellépésem azok közül való, amikor hangosan gondolkodtam, úgyhogy…
B: Igen. Te min gondolkozol esténként? Téged mi tart ébren?
G: Umm…aktuálisan? [nevet] Mert amikor be vagyunk táblázva, akkor semmi sem tart ébren esténként. Akkor pihenek le, amikor fáradt vagyok, és rögtön megyek is aludni.
B: Igen…
G: Tehát… De…úgy értem, ha választanom kéne valamit, ami ébren tartott…úgy értem, manapság már nem igazán vannak félelmeim a teljesítményt illetően. Azt hiszem, a teljesítmény tartott ébren éjjelente. Mindig féltem, hogy sosem fogok semmit sem elérni. Mert ez az, amit nekem és a fiúknak is mondtak. Nem a szüleink, de a tanáraink – nem mindegyik, de általában. És a gyerekek az iskolában határozottan azt mondogatták, hogy senkik vagyunk, jelentéktelenek, vagy úgy bántak velünk, mintha láthatatlanok lennénk, ezért… Tudod, ezért van a The Endben az a sor, hogy „Amikor felnövök, semmi sem akarok lenni”. Ez olyan, mint egy ’baszd meg’ mindennek, egy ’baszd meg’ azoknak, akik azt mondták, hogy amúgy sem vagyunk semmik, úgyhogy…
B: Igen…
G: Tehát...de a kérdés az volt, hogy…?
B: Hogy mi tart ébren esténként?
G: Ó…igen, megszállottja voltam a magammal szembeni teljesítésnek.
B: Teljesen megértem, mire gondolsz.
G: Így van, ez ébren tart, nem? Amikor akarsz…még csak nem is karriert, de nyomot hagyni, vagy még csak nem is nyomot, hanem alkotni valamit, amit az emberek elolvashatnak vagy megnézhetnek vagy meghallgathatnak. Én mindig is alkotni akartam, és ez tartott ébren.
B: Igen. Nos, őszinte leszek veled, és… Tegnap kaptam egy emailt – és már több mint fél éve próbálom összehozni ezt az interjút, és tegnap kaptam egy emailt, amiben az állt, hogy „az interjú nem jöhet létre”.
G: Így van.
B: És abban a pillanatban egyszerűen csak--
G: Igen, nincs túl sok ellenőrzésünk efölött. A vicces abban, hogy egy ilyen emailt kaptál, az, hogy ma két interjúm volt, és mindkettő rohadt szörnyű volt…
B: Igen…
G: És még csak nem is tudom, hogy jutottak be ide… Talán azért, mert rádióállomásuk van--
B: Igen…
G: És csak azért, mert valakinek rádiója van…a kérdés, amit mindig felteszek, hogy megérte-e kimenni az öltözőmből, ahol írtam, tudod…
B: Igen…
G: És ez feldühít, a ráébredés, hogy csak azért, mert valakinek rádiója van, máris felteheti a világ legnevetségesebb kérdéseit, amikor valaki—ezért volt az, hogy amikor megláttam a tábládat, hogy interjút akarsz, azt mondtam, „Tudod mit? Garantálom, hogy ez az interjú jobb lesz az összesnél, amit a héten adtam.” Úgyhogy ez az az interjú, amit azért csinálok, mert meg akarom csinálni, és valószínűleg kurva jó lesz, úgyhogy…és…ez a lényeg. Sok dolog van, ami fölött nincs irányításunk, és az elmúlt időszakban annyira túlhajtottuk magunkat, hogy sok sajtót lemondtunk--
B: Igen…
G: De mégis itt vagyunk, szóval… Remélhetőleg néha ez is megtörténhet. Ezt is összehoztuk, úgyhogy…
B: Megéri?
G: Mi?
B: Az interjú.
G: Igen.
B: Vigyázz, mit mondasz--
G: Nem--igen… A backstage-ben voltam, mielőtt idejöttem, és kérdezték, hogy „Tényleg megcsinálod?” Én meg mondtam, hogy igen, mert már elegem van a mai interjúimból. Elvesztegettem egy órát az életemből, amit sosem kapok vissza, azzal, hogy szar interjúkat adok, miközben adhatnék egy jót is. És…ez valószínűleg érdekesebb lesz minden másnál, amit a héten mondtam, úgyhogy…
B: Igen…
G: És ők meg…mindegyik srác eljött volna az interjúra.
B: Igen?
G: Igen.
B: Hát, veled akartam beszélni, mert szerintem te írod a dalokat, nem? Úgyhogy--
G: Nem, igazából mind írunk.
B: Mind?
G: Igen, együtt írjuk a dalokat. Úgy gondolom, ez egy megszokott szerencsétlen félreértés a…nem köztetek, de néha sok nagyobb sajtó közt, amivel érintkezünk. Ez csak egy félreértés, teljesen rám központosul, és hihetetlenül bosszantó, mert négy másik sráccal vagyok egy bandában, akik ugyanannyit dolgoznak, mint én.
B: Rendben. Tehát…Gerard, nagyon szeretném megköszönni az interjút, és…feldobtad a napom.
G: Örülök neki.
B: [nevet] És, nem tudom, van még valami, amit szeretnél megosztani ezzel a világgal? Gondolj arra, hogy a nézőink a szívükkel nézik ezt--
G: Így van.
B: És sokan depressziósak, és sok problémájuk van, de jól is érezhetik magukat--
G: Így van.
B: Tehát, mit akarnál mondani nekik?
G: Nos…őszintén, úgy értem…tudod, ami a depressziót és ezeket illeti, mindig is azt mondtam, hogy sokkal fontosabb életben tartani magunkat, még csak azt sem éri meg semmi, hogy ártsunk magunknak. Úgy értem, én is olyan ember vagyok, akit sokat ér a depresszió, a stressz meg ilyenek, általában boldogabb vagyok manapság, de vannak--ez normális. Teljesen normális, ha rosszul érzed magad, úgyhogy… Úgy gondolom, jó, ha van egy csoport, ami támogat, jó, ha vannak olyanok, akiket felhívhatsz, jó, ha beszélsz a barátaiddal… Szerintem egyszerűen csak fontos, hogy életben maradj, hogy folytasd a harcot, mert igazából nem is olyan rossz. Úgy értem, úgy kezdtük el ezt a bandát, hogy azt gondoltuk, a világ rendkívül ronda, és azt hiszem, mára rájöttünk, hogy valójában sokkal gyönyörűbb, mint hittük--
B: Igen…
G: És úgy gondolom, hogy már a zenénk is ezt tükrözi.
B: Igen…
G: Úgyhogy…ha van valami, amit elfogadhatsz valakitől ebből a bandából, aki azt gondolta, hogy minden szar, az az, hogy rájöttünk, mégsem szar. Tehát--
B: Tehát változtál.
G: Igen. És nagyon örülök annak, ahogy változtunk. Mind változtunk. Például, valódi szépséget találok olyan dolgokban, amikre eddig sosem voltam képes. Mindentől undorodtam. És egy nagyon dühös kis fickó voltam, és most már nem vagyok olyan dühös. Csak egyszerűen szeretnék valami különlegeset adni a világnak.
B: Tudod mit? Hagyd abba a dohányzást--
G: [nevet] Igen.
B: Mert árt az egészségednek.
G: Tudom.
B: Nem akarunk elveszíteni, és…még egyszer köszönöm.
G: Nagyon köszönöm. Szia!
B: Köszönöm, szia!
Forrás: tasteittv.com
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018