15.rész - Remény
2009.02.09. 15:20
- Ő az... ő az! Ne, ne bántsd! Könyörgöm, csak őt ne!
Kétségbeesett kiabálás hallatszott valahonnan távolról. Gerard teljesen tanácstalanul nézett körül. Nem abba a szobába jutott, ahol első alkalommal járt, janem egy különös, hosszúkás terembe. A terem hátuljában három ajtó állt, határozottan az egyik mögül jöttek a hangok. Léptei kísértetiesen visszhangzottak, ahogy sietve átvágott a szinte teljesen üres termen. Hajtotta a kíváncsiság, és valami más, láthatatlan erő, akárcsak előző alkalommal...
Hirtelen megtorpant. Mi van, ha ez is egy csapda lesz, mint ezelőtt? Még mindig nem tudta elfelejteni azt, ami a múltkor várta, de nem tudott sokat gondolkozni ezen, lábai akaratlanul is vitték előre. amikor aztán megállt az ajtók előtt, ismét elbizonytalanodott. Mindegyik más-más volt, az egyik hatalmas, és gazdagon díszített, a másik egyszerű faajtó, a harmadik pedig egészen furcsa... mintha valami börtön ajtaja lett volna. Lehet, hogy csak képzelődött, de amögül hallotta kiszűrődni a hangokat. A kilincs után nyúlt, eleinte tartott tőle, mi fogja fogadni. Meglepőddött, amikor benyitott, és mindenütt sötétséget látott, csupán egy kis ablakon szűrődött be a hold sápadt fénye, amely körülbelül egyméteres sávban világította meg a szobát.
A hangok a szoba legtávolabbi sarkából jöttek. De ahogy körülnézett, és megpillantotta a rácsokkal elfedett ablakot, úgy érezte, nem is szobában, inkább egy cellában áll.
- Nem lehet, ez lehetetlen... lehetetlen... - a hang gazdájának csupán a halvány körvonalait látta, de még abban sem volt teljesen biztos, hogy jól látja. Aztán hirtelen elhallgatott.
- Te... te vagy az? - suttogta végül rekedten. Gerard akaratlanul is hátrált egyet az - immár csukott - ajtó felé, amikor hallotta, hogy a hang gazdája feltápászkodik, és párat lép felé. Borzongás futott végig a gerincén, ugyanis a hang megtéveszthetetlenül hasonlított a sajátjára...
- Ki vagy te? - kérdezte fojtott hangon, és még maga is megdöbbent a hasonlóságtól - jobban mondva az azonosságtól. Választ nem kapott a kérdésére.
- Ne hallgass rá! Csak át akar verni!
- Kicsoda?
- Ayesha! Nem szabad rá hallgatnod! - Ayesha? Azonnal rájött, hogy kiről lehet szó. - Ezt csinálja azokkal, akik képesek szeretni... Tönkreteszi őket! Ne engedd, hogy elvegye tőled! Visszaszerezheted!
Gerard értetlenül bámult a sötétségbe. Nem értett egy szót sem az egészből, pedig világos, hogy minden egyértelmű volt... meg aztán, kezdett olyan érzése lenni, mintha saját magával beszélne.
A hang gazdája váratlanul előrelépett, s Gee rémülten hátrahőkölt, amikor a hold fénye rávetült az arcára. Elsápadt, amikor szembenézett... saját magával. Azonban a férfi, aki előtte állt, sokkal rosszabbul nézett ki, mint ő. Ruhája szakadt, vérfoltos volt, a haja csapzottan lógott a szemébe, arcát hegek díszítették. Teste reszketett, látszott rajta, hogy rengeteg szörnyűségen ment keresztül. Elkeseredetten rázta a fejét, és könyörgő hangon megszólalt.
- Nem hagyhatod, hogy elvegye tőled! Nem akarhatod, hogy ilyen sorsra juss! - mutatott ezzel saját magára.
Gerard teljesen leblokkolt a látványtól. A rémület elszorította a torkát, akaratlanul is remegés lett úrrá rajta. Amikor hasonmása közelebb lépett, rémülten hátrálni kezdett. Nyugalom. Ezt csak képzeled. Most szépen megfordulsz, és kimész azon az ajtón.
Így is tett volna, de az ajtónak nyoma sem volt.
- Nem menekülhetsz előle! Küzdened kell! - hallotta ismét az erőtlen suttogást maga mögül. Képtelen volt megmozdulni, a félelem teljesen elárasztotta, megbénította. Szorosan összezárta a szemeit, hátha így felébredhet ebből a rémálomból, de akkor hirtelen egy kéz érintését érezte a vállán.
Talán soha nem ijedt meg még ennyire. Hirtelen megfordult, felkészülve a legrosszabbra...
...és a következő pillanatban csurom vizesen, halálra rémülten ült föl az ágyban.
Levegő után kapkodott, ijedten nézett körül, pár percig még képtelen volt magához térni az álom okozta sokkból. Aztán lassacskán sikerült megnyugodnia az ismerős szoba láttán.
Ne hallgass rá! Ezt csinálja azokkal, akik képesek szeretni... Ne engedd, hogy elvegye tőled! Visszaszerezheted! - visszhangzott a fejében még mindig. Mélyeket lélegzett, visszadőlt a párnára, és jó mélyen belefúrta az arcát. Próbált rájönni a szavak jelentésére, de egyszerűen képtelen volt, holott tudta, hogy az orra előtt a megoldás.
Visszaszerezheted...
Szemei kitágultak, és a szívverése is kihagyott egy ütemet a felismeréstől.
Ezt csinálja azokkal, akik képesek szeretni... el akarja venni tőlem, de én visszaszerezhetem...
- Mikey! - ugrott föl hirtelen. Hiszen világos, mint a nap! Tudta, egész biztosan tudta, hog a szavak őrá vonatkoznak! Miért nem jutott ez hamarabb az eszébe... Gondolatban számtalan szitkot szórt magára, hogy eddig nem jött rá. Azonban most a felismerés újult erővel, reménnyel töltötte el.
Tehát Ayesha, az a titokzatos nő, vette el Mikey-t tőle... de visszaszerezheti!
Mégis, hogyan?
Talán visszahozhatja a halálból? Nem, ez egész biztosan lehetetlen. Így tehát csak egy megoldás maradt...
Kapkodta a levegőt, a hirtelen jött felismeréstől pár pillanatig teljes sokkhatás alá került. Csak egyetlen dologra tudott gondolni, egyetlen dolgot ismételgetett magában.
Visszaszerezhetem. Nem veszítettem el végleg!
Mikey életben van!
|