- Ez felszívódott! - állapította meg Frank bölcsen.
- Ez fel! - kontrázott Gerard is. - Nem nagyon lep meg.
Gee rám nézett, láttam rajta, hogy mondani akar még valamit, de végül inkább csöndben maradt. Tudom, mit akart mondani. Biztosan jött volna az "Én megmondtam, hogy valami nem stimmel ezzel a sráccal!" duma, de inkább magába fojtotta a véleményét, amiért én nagyon hálás voltam neki.
- Akkor biztosan nincs komoly baja. - tette még hozzá Frank, de mikor észrevette, hogy Gerard szándékosan kerüli a témát, ő is csendben maradt.
- A kocsival mi legyen? - kérdezte a technikusfiú.
- Mi lenne? Itt hagyjuk! Majd visszajön érte, ha akar. - vonta meg vállát Gerard, és részéről ezzel le volt zárva téma, legnagyobb örömömre.
Más dolgunk nem lévén, visszaballagtunk a kocsihoz, és elindultunk vissza a szállodába.
Gee hátra ült velem, a fejem a vállára hajtottam, és néhány percen belül álomba ringatott a kocsi motorjának egyenletes duruzsolása.

Arra ébredtem, hogy valaki finoman rázogatja a vállamat.
- Amy! Ébredj!
- M....mi van? - nyögtem álmosan. - Hagyjál még aludni!
- Indul a repülő, majd alszol út közben. Nincs több lusti.
Természetesen Gerard volt a gaz merénylő, aki hajnalok hajnalán, délelőtt 11-kor ébresztgetni merészelt. Igenis korai a 11 óra, ha az ember hajnali 4-kor fekszik le!
- Jól van, már kelek is! - morogtam, majd fejemet a párnák közé fúrtam, és aludtam tovább.
- Amy! - szólt rám Gee erélyesebben. - Elkésünk! Ébresztő!
Nagy nehezen sikerült összekaparnom magam az ágyból. Olyan kómás voltam, hogy úgy éreztem menten leesik a fejem, és mintha valaki belülről dobolt volna benne.
Kibattyogtam a fürdőbe, és megijedtem a tükörképemtől. Az a sápad, beesett arcú, véreres szemű valaki, aki visszanézett rám, az nem igen hasonlított eredeti külsőmre. De hát, így jár, aki előző este... hogy is mondjam... nem egészen egészséges dolgokat művel.

Gerard nem hozta szóba az előző éjszakát, és egész úton elég kimért volt velem, bár talán csak azért érzetem úgy, mert az út nagy részét végigaludtam, már amennyire az iszonyú fejfájástól tudtam.
Gee csak nézett ki a fejéből, olyan volt, mintha gondolatban valahol egészen máshol járna. Ha szóltam hozzá nem kapcsolt rögtön, hanem el kellett telnie egy kis időnek, mire észbe kapott, hogy az ő nevét ismételgetem.
Gondterheltnek látszott, érezhetően nyomasztotta valami, és azt is sejtettem, hogy ez a valami velem kapcsolatos.
Otthon senkinek nem beszéltünk a "kalandomról", megegyeztünk, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Értékeltem, hogy nem veri nagydobra a botlásom, viszont egyre jobban aggasztott a szomorúsága, mert Gee láthatóan nagyon szomorú volt.
Ha faggattam kitért a válasz elől, viszont sokszor észrevettem, hogy csak bámul ki a fejéből, és nincs egészen ott.
Egyik este aztán véletlenül fültanúja lettem egy beszélgetésnek közte és Linn között.
Épp a konyhába tartottam, mikor hangfoszlányok ütötték meg a fülem a nappali irányából.
- Mond meg nekem, hogy mit csinálok rosszul? - kérdezte Gee furcsán magas hangon, mintha sírni készülne.
Ahogy közelebb értem meg is láttam őket. A kanapén ültek, háttal nekem. Lyn-Z egyik lábát felhúzta, Gee feje az ölében pihent, és a haját simogatta, miközben tekintete valahol a messzeségben járt.
Nem is válaszolt a feltett kérdésre.
- Hol hibáztam? - folytatta Gee, és nagyon úgy tűnt, hogy nem is igazán számít válaszra, elég neki az, hogy beszélhet. - Túl... engedékeny voltam? Vagy túl szigorú?
Akkor már tudtam, hogy rólam beszél, miattam olyan gondterhelt napok óta. A drogozásról nem esett szó többet köztünk, de tudtam, hogy a bizalom, amit Gee irántam érzett, megingott. Hiába is ígértem meg neki bármit, nem tartottam be, jogos tehát, hogy nem bízik bennem.
- Nekem.... ez nem megy...- mondta ki végül hatalmas sóhaj kíséretében. - Egyszerűen nem tudom mit kellene csinálnom Büntessem meg? De azzal csak az ellenkezőjét érem el. Csináljak úgy, mintha semmi sem történt volna? Akkor azt fogja hinni mindent megtehet.
Gerard lassan a hátára feküdt, feje még mindig Linn ölében volt, és felnézett feleségére.
- Azt hiszem kudarcot vallottam, mint apa. - mondta ki végül keserűen.
Szavai tőrként hasítottak a szívembe, de legjobban az fájt, hogy ennek én vagyok az oka. Ha nem vagyok olyan hülye, amilyen voltam, most nem lenne semmi baj. Egyedül csakis az én makacsságom tehet a kialakult helyzetről.
Annyira fájt nézni, ahogy szenved, rossz volt hallgatni szavai maró élét, ezért úgy döntöttem nem is figyelem őket tovább, épp eleget láttam már.
Fölmentem a szobába, és azon gondolkodtam, hogyan tudnám helyreállítani a kapcsolatom Geevel.

Meglepő módon másnap meg is kaptam a választ a kérdésemre. Találtam ugyanis egy hirdetést az újságban, ami megoldást jelenthet a problémánkra.
Kettesben ebédeltünk otthon, mikor elérkezettnek láttam az időt fölhozni a témát.
- Apa, - kezdtem. - tudod, hogy én nagyon sajnálom, ami történt.
Gee csak egy sóhajtással válaszolt. Úgy látszik sikerült megint elszomorítanom.
- Kitaláltam valamit - folytattam. - Mi lenne, ha... elmennénk ide?
Orra alá toltam az újsághirdetést, amin a következő állt.

"Problémái vannak gyermekével?
Nehezen találják a közös hangot?
Úgy érzi eltávolodtak egymástól?

Itt a megoldás! Egy közös hétvége a vadonban, tábortűz, sátor, csodálatos hegyek, erdők, és meghitt beszélgetések, melyek által közelebb kerülhet egymáshoz apa és lánya.
Mindez egy szakavatott túravezető segítségével.

Ne habozzon, ha segítségre van szüksége, keressen meg, és töltsünk együtt 3 csodálatos napot a természet lágy ölén!"

Gerard háromszor is elolvasta, mielőtt visszaadta volna az újságot, aztán elkezdett nevetni. Először csak óvatosan mosolygott, aztán egyre jobba belelovalta magát, míg végül már szó szerint a hasát fogva kacagott.
- A...my... - alig tudott beszélni a nevetéstől - Ezt most... egy pillanatig... tényleg bevettem...
Csak néztem rá, és jól esett újra látni, ahogy önfeledten nevet.
- De most... komolyan - folytatta - ezt... nagyon kitaláltad...
Ahogy rám nézett elakadt a szava, és eltűnt a mosoly is az arcáról, ahogy kezdte felfogni, hogy nem viccelek.
- Ez... ez csak poén ugye? -kérdezte kicsit ijedt arccal. - Nem gondoltad komolyan, ugye?
A létező legkomolyabban bólintottam, hogy én bizony komolyan gondoltam.
- De... - tátogott Gee, mint a partra vetett hal. - ez... tényleg szeretnél.... elmenni.... ide? - nézett rám hatalmasra tágult szemekkel, és a nyomaték kedvéért az utolsó szónál felém mutatta a hirdetést.
Újabb bólintás volt a válaszom, és desszertnek adtam mellé egy kis mosolyt is.
Gerard annyira ledöbbent, hogy róla mintázhatták volna a döbbenet szobrát. Szája tátva maradt, teljesen lefagyott az egész ember. Beletelt pár másodpercbe mire felfogta, hogy egyáltalán nem hülyéskedtem.
Megköszörülte a torkát, hogy leplezze a zavarát, végül megszólalt:
- Hát... ha annyira szeretnél... - mondta óvatosan, még mindig abban reménykedve, hogy csak szívatom.
- IGEN! - kiáltottam fel, és a nyakába ugrottam. - Nagyon szeretném!!!
Gee meglepődhetett hirtelen kirohanásomon, de azért mosolyogva felelte.
- Végül is néhány nap nomád élet nem árthat!
- Jó lesz, hidd el! - biztattam, és nagyon vártam, hogy végre kettesben lehessünk.
Csak ő, meg én, apa és lánya!