Ahogy hazaértem, feltűztem a szobámba, levágtam a cuccaimat a szoba legtávolabbi sarkába, leültem az ágyamra, és a kezeimbe temettem az arcomat. Majdnem sírtam. De csak majdnem. Lenyeltem a könnyeimet, és próbáltam erős lenni. Nem szabad sírnom. Nem szabad… Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy sajnáljam magam.
Lassan három óra. Még van két órám. Hátha fent van Gerard emesén… Várjunk csak, Gerard? Istenem… Hogy lenne fent… Ekkora címeres barmot, mint én -.-
Oké, hogy eltelt három hét, de akkor is hátravan még a fele, és nagyon úgy éreztem, hogy nem fogom kibírni. Minden nap beszéltünk telefonon, de az nem olyan, mintha velem szemben állna, ölelne, csókolna, vagy ha érezném a leheletét a bőrömön… Ahogy ezeken gondolkodtam, néhány könnycsepp kicsit megnedvesítette a tenyeremet. Mi van akkor, ha visszajön, és nem lesz minden a régi? Ha rájön, hogy ez az egész cécó az én hibám, hogy én basztam el az életét, hogy miattam halt meg majdnem kétszer is… Már attól is remegtem, ha arra gondoltam, hogy elvesztem Gerardot… Olyan dolgok jutottak eszembe, hogy amikor hazajön, beleköp az arcomba, majd röhög egyet, mintha ez olyan húdejó poén lenne, és elmondja, mennyire utál, mennyire elcsesztem az életét… Kitört belőlem a zokogás. Nagyon ki voltam akadva, csak az a gáz, hogy fogalmam sincs, miért, azon kívül, hogy még 3 kibaszott hétig nem látom Geet. Talán a suli miatt… Olyan pletykákat hallottam, hogy azért nem mentem olyan sokáig suliba, mert elszegődtem kurvának, aztán megkéseltek, de SAJNOS túléltem. Aztán meg apám szarrávert, azért volt lila fejem (néhány kedves oszitársam látott gondolom, onnan tudják, hogy milyen színekben pompáztam), hogy megerőszakoltak, elütöttek, meg drogoztam, meg minden… Én meg csak bambultam magam elé, és úgy tettem, mintha lószart sem hallanék a kedvesebbnél kedvesebb sztorikból. Pedig közvetlenül mellettem susogták egymás fülébe. Kac-kac, talán süket vagyok, basszák meg?! Nyilván igen.
Hirtelen beugrott, hogy nem kéne most még jobban elcsesznem az arcomat, mert ha a fiúk meglátnák, hogy sírtam, megint az én vidításommal telne el az este, azt pedig rohadtul nem akartam. Amúgy is szarul néztem ki, nem akartam még jobban rontani a helyzeten. Ugyanis fekete karikák húzódtak a szemem alatt a sok éjszakázás meg sírás miatt, sápadt voltam, meg egyebek… Bob többször is viccelődve megjegyezte, hogy ha nem öltök Gee hazaérkezéséig valami bizalomgerjesztőbb ábrázatot, nem fog felismerni, és sírva szalad majd ki a világból. Milyen aranyos… Frank meg Ray ilyenkor általában rászólnak Bobra, hogy fogja már be a pofáját, én meg csak nevetek, mert tudom, hogy vicc az egész, Ray meg Frank mégis olyan komolyan veszik… Totál komédia.
Elmosolyodtam, amikor eszembe jutottak ezek a cuccok. Abbahagytam a sírást. Végignevetem az estét, ha beledöglök, akkor is!!

Becsöngettem Frankhez. Futott is ajtót nyitni egy hatttalmass mosoly kíséretében.
-Szia!! Gyere, a többiek már itt vannak.
De gáz vagyok, én értem ide utoljára x.x Mondjuk ezt már megszokhatták tőlem xD
Beléptem a nappaliba és köszöntem a srácoknak. És bazzzzzz, mit látok? Gitárok, erősítők… Úristen, mi lesz itt? xD
-Gondoltuk hogy érdekesebb lesz az elő zene, mint nyomni a karaoket- mondta Frank, most már a pofámon vigyorogva.
-O-oké, de csak gitár lesz?- kédeztem. Már előre rettegtem a választól.
-Dehogyis! Te fogsz énekelni!
ANYÁD! xD
-Hülyevagyteeee? Én énekelek bandában?? Én nem fogok énekelni!!!
-Ó, dehogynem- mondta gonoszul Bob.
-Oké, akkor sziasztok!- kiáltottam, és elindultam kifelé. Mindenki ’jaj ne csináld máááár’, satöbbi. Én akkor sem énekelek ezeknek, ha hazahozzák nekem Geet! Najó, talán akkor igen… xD Nem is rossz ötlet… xD
Visszafordultam, mire mindenki megeresztett felém egy nagy vigyort.
’Ne örüljetek ennyire’ mormogtam magam elé.
-Éneklek, ha idehozzátok nekem Gerardot!!
Diadalittas mosoly terült szét az arcomon, mert nagyon úgy éreztem, hogy túljártam a csökevényes agyukon. Erre összenéztek, és még jobban vigyorogtak. Lehet az előbbit fokozni egyáltalán?? xD Oké, ez ugye most nem az, amire gondolok…? Mert ha az, valószínűleg itt kapok szívrohamot.
És ez az. Basszameg a ló, nem hiszem el!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Gerard lépett be a nappaliba, szégyenlősen mosolyogva.
-GERAAAARD!!!- sikítottam ,és a nyakába vetettem magam. -Bazdmeg, te mit keresel itt?
Ez csak egy álom. Biztos, hogy az. Ilyen jó dolog nem történhet veleeeeem!
-Kiengedtek a hétvégére. Na, mit szólsz? Örülsz?
-Hallod, ha ezt még egyszer megkérdezed, képen töröllek! Persze hogy örülök!!- kiabáltam az örömtől elcsukló hangon. Mindenkinek ragyogott az arca, de szerintem nekem és Gerardnak a legjobban. És még Frank is nagyon boldognak tűnt^^
-Ki szervezte ezt az egészet? Ki volt?- néztem körbe a szobában nevetve.
Frank félénken feltette a kezét.
-Én voltam…- mondta csöndesen.
Istenem, még egy ilyen aranyos, önzetlen embert… Átvágtam a nappalin, és rendesen megölelgettem Franket.
-Köszönöm- suttogtam a fülébe- köszönöm.