-Lil, ez most komoly?
-Nem, bocs, ez csak szívatás volt, és megtanultam élethűen bőgni hozzá- mondtam, és elhúztam a számat.
-Bocs… Szóval… Nem tudom, mit mondjak. Meg vagyok lepve… De ne értsd félre! Nem tartalak ribancnak, vagy ilyesmi…
-Biztos?
-Biztos.
Néma csend ölelt körül minket pár percig, amit néha egy-egy mély sóhajtás tört csak meg. Én a plafont bámultam, és rágcsáltam az ajkaimat. Mikey a kezeit tördelte. Egyikünk se tudta, hogy mit mondjon. Biztos voltam benne, hogy Mikey most akkora kurvának néz, hogy mindjárt megkérdezi, mért nem a sarkon állok. Nyilván látszódott a fejemen, hogy min gondolkodom, mert mentegetőzni kezdett:
-Jaj, Lil, tudom mire gondolsz! Ne aggódj, nem tartalak kurvának, és teljesen megértelek. Én is eléggé össze lennék zavarodva a helyedben… Túl sok dolog történt veled egyszerre. És ezek szinte csak rossz dolgok voltak… Sajnálom, hogy ennyit kellett szenvedned.
Elkapta rólam a tekintetét, nézte a padlót, aztán hirtelen visszanézett rám, és határozott hangon megszólalt.
-Más idők jönnek. Jobb idők. Hidd el, soha többet nem kell ennyit szenvedned.
-Megígéred?- kérdeztem, pedig totálisan tisztában voltam vele, hogy nem Mikeytól függ. De a válasz így is megnyugtató volt.
-Megígérem.

Mikey még nálunk volt egy picit, de finoman közöltem vele, hogy nagyon aranyos meg minden, de szeretnék egy kicsit egyedül lenni, szóval elment. Nem aludtam- egyszerűen nem tudtam aludni. Csak feküdtem az ágyamban, szinte hallottam, ahogy kattognak a fejemben a fogaskerekek. Közben az is eszembe jutott, hogy ki kéne pakolni a ruháimat, aztán mosni, aztán a mosogatógépbe is bepakolni… De egyszerűen nem volt erőm. Geenek is megígértem, hogy bemegyek hozzá. Mondjuk ez nem megterhelő… Annyira nem. Mert mire eljutok odáig… Nem baj, legalább kicsit kiszellőzik a fejem.

Egy órán belül már a kórházi lift hívógombját nyomogattam. Nagy nehezen rávettem magam, hogy elvonszoljam a seggemet a kórházig, és többet legyek Geenél 5percnél. Amikor végre felértem, és bementem Gerardhoz, olyan 32 fogas vigyorral kommentálta az érkezésemet, hogy majdnem bepisiltem.
-Igen-igen, tudom, hogy szeretsz!- mondtam neki nevetve.- Amúgy sziaa. Itt vagyok. Megint.
-Látlaaaak. És még mindiiiiiig szeretlek!
-Te, ezt most azért csinálod, mert az agyamra akarsz menni?
-Nem! Csak… szeretlek! Bocs!
Úgy röhögtem, hogy majdnem megfulladtam. Mégis volt értelme bejönni… Gee még mindig vigyorgott. A hangulatot csak tetézte, amikor eszembe jutott a ’hova megy a csiga? az agyadra!’ vicc, amit magamban átköltöttem ’hova megy a Gerard?’ra, és ezt elmondtam Geenek is. Szakadtunk. Azt hiszem, ennyi elég xD Aztán kezdtünk lenyugodni, és Gee megkért, hogy üljek le mellé. Éreztem, hogy valami fontosat akar mondani.
-Lil, figyelj egy kicsit. Csak akkor mondom, ha nem akadsz ki.
-Nem fogok kiakadni!- vágtam rá rögtön.
-Oké. Délelőtt olyan gyorsan elmentél, hogy nem nagyon volt alkalmam elmondani… Szóval, ha kikerültem innen, 6 hét elvonóra kell mennem.
Oké. Zsibbadtam. Ez nem történhet meg. Ez halál. Ez kész.
-Ne akadj ki ennyire! Egy hetet leszek még bent, előreláthatólag. Azért kell elvonóra mennem, mert múltkor is bedrogoztam magam. Most meg csak azokat szedtem be… És elmondtam a dokinak, meg hát rá is jöttek. Szóval, sajnálom drágám,de…
Az jól esett, hogy nem kicsimnek hívott, mint Frank. Az viszont nem, hogy elmegy…
-6 hét az bazi sok idő!! Addig meghalok nélküled!!
-Dehogy is! Ne is mondj ilyet! Majd telefonálhatunk egymással.
-Fúú, azzal kurvára ki leszek segítve- morogtam.
-Ne durcázz már! Képzeld el, hogy milyen jó lesz utána!
-Oké, elképzeltem. Jó lesz. De mi lesz velünk 6 hétig? Nem fogom bírni…
-Dehogynem. Ki fogod bírni! Tényleg!
A Wayek nagyon jól értenek a meggyőzéshez.