Az átélt izgalmak jó hatással voltak rám, egészen sikerült már magamhoz térnem, ám most, ahogy kezdtem megnyugodni, hogy jó kezekben vagyok, ólmos fáradtság lett úrrá rajtam. Mintha minden tagomra több kiló súlyt kötöztek volna, és ezek egyre csak húztak le a földre.
Még félúton sem jártunk a kocsi felé, mikor úgy éreztem nem bírok tovább menni. A lábam megbicsaklott, és elestem.
Gerard mögöttem jött, így még idejében el tudott kapni.
- Mi történt Amy? - kérdezte, közben a hónom alá nyúlva segített visszanyerni az egyensúlyomat.
- Csak... fáradt vagyok. - feleltem kurtán. Bár már elmeséltem neki, hogy mi történt velem, nem akartam, hogy a kelleténél jobban aggódjon értem.
Miután újra két lábon álltam, és már indultam is volna tovább Gee megállított, szembefordított magával, és közvetlen közelről a szemembe nézett. Vizslató tekintete végigpásztázta az arcomat, homlokráncolva vizsgálta a sebet a bal szemöldököm felett, végül a pupilláimon állapodott meg.
- Biztos jól vagy? - kérdezte meg még egyszer.
Csak bólintani tudtam, de az sem volt valami meggyőző, mert közben lesütöttem a szememet.
Képtelen voltam hazudni neki, és mélységesen szégyelltem magam a tetteim miatt. Láttam rajta, hogy nagyon fáradt, fekete karikásak a szemei. Biztos voltam benne, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt, amíg én önfeledten buliztam, és csináltam a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket.
El akartam fordulni, hogy ne lássa, ahogy kicsordul az első könnycsepp a szememből, de nem hagyta. Erősen tartott a karjaival, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Az a srác, Dave... csinált veled mást is? - kérdezte szigorúan.
Megráztam a fejem.
- Nem.- mondtam őszintén.
Szorosan magához ölelt, és a fülembe suttogta.
- Annyira aggódtam érted, el sem tudod képzelni! Amy, ne csinálj ilyet soha többé, rendben?
Összeszorult a szívem, ahogy ezt mondta. Annyi könyörgés és fájdalom volt a hangjában, hogy mindent megadtam volna azért, hogy ezt az egészet meg nem történtté tegyem. Annyira szeretem őt, és mégis képes vagyok ilyen dolgokat művelni, amivel bántom. Tényleg mindent megtesz értem, mindig ott van mellettem, én meg... puszta sértettségből, vagy nem is tudom miből... állandóan csak bajt okozok neki!
- Bocsáss meg, én... nem gondoltam komolyan, amit a telefonba mondtam. - magyaráztam. - Amikor az ivásra céloztam.
- Tudom. - mondta egy mélyről jövő sóhaj kíséretében.
Tudtam, hogy amit mondtam nagyon fájt neki. Azt is tudtam, hogy nekem nem akar olyan sorsot, amit ő egykor átélt, ezért vigyáz rám annyira. De hát ki tud parancsolni a vérének?
- Tudom Amy, hogy nem te tehetsz róla. - felelte még mindig átölelve. - Én is .... megcsináltam a magam hülyeségeit. És te épp olyan vagy mint én. Ugyan olyan vad, és féktelen. Nem is akarlak megkötözni, és szeretném ha tudnád, hogy bármit is teszel, akármilyen őrültséget, te akkor is a lányom maradsz, és én melletted állok! Azt akartam, hogy ezt tudd!
Eltolt magától, hogy megint a szemembe nézhessen, de abban nem láthatott mást, mint végtelen hálát a könnyek csillogó fátylán át.
- Köszönöm! - suttogtam alig hallhatóan, és elengedtem.

Közben a többiek már leértek a kocsihoz, és körbejárták. Láttam, hogy valami nagyon nem stimmel, mert furcsán, értetlenül bámulnak be a vezetőülésre, de nem akarták megzavarni a meghitt társalgást kettőnk között. Ám most, hogy mi is folytattuk utunkat, Frankie Gerard elé jött.
- Mi a helyzet a fiúval? - kérdezte Gee. Látszott rajta, hogy aggódik Dave miatt, bár gondolom lesz hozzá néhány keresetlen szava.
- Gondolom jól van. - felelte Frank furcsa hangon.
- Reméled? Hogy reméled?
A következő percben azonban mi is megtudtuk, hogy mire célzott Frank. Ahogy benéztünk ugyanis a kocsiba Davenek hűlt helyét találtuk. Úgy eltűnt, mintha soha nem is létezett volna!