Furcsa, sípoló zajra ébredtem. Néhány pillanatig azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és mi történt velem. Megmozdultam, és ezzel egy időben iszonyatos fájdalom hasított belém. Minden porcikám fájt.
Ahogy szétnéztem lassan előjöttek az emlékek, és akkor döbbentem rá, hogy balesetet szenvedtünk valahol a kihalt, városszéli úton.
Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen, de rosszullétem jelentősen csökkent, bár a fejem még mindig erősen zsongott.

A vezetőülésre néztem, és megláttam magam mellett Davet, aki a kormányra borult, és meg sem moccant. A sípoló hang az ő zsebéből jött, a telefonja csörgött, de néhány erőtlen próbálkozás után elhallgatott.
Fölemeltem a kezem, hogy kitapogassam él-e még, de az utolsó pillanatban visszahúztam. Mi van, ha meghalt, én meg itt fogdosom? De ha bajban van, akkor segítenem kéne neki.
Szétnéztem. Egy fának ütköztünk neki szemből, ettől függetlenül nem tűnt túl komolynak a kocsi sérülése, legalábbis a körülményekhez képest, és mindketten be voltunk köve.
Kicsatoltam az övemet, és odahajoltam Davehez. Megfogtam a nyakát, és nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy van pulzusa.
Magam is meglepődtem, milyen könnyen sikerült hátradöntenem őt az ülésben. A szemöldöke felett látszott egy vérző seb, amit gondolom a kormány okozhatott, mást azonban nem fedeztem fel rajta.
Viszont nem ébredt lel, hiába keltegettem!
Újra megszólalt a telefonja, és az éles sípolásra összerezzentem ijedtemben. Aztán eszembe jutott az én telefonom, ami valahol a zsebem mélyén pihent kikapcsolva.
Gyorsan előkotortam, és csak egyetlen gondolat dübörgött összezavarodott agyamban : felhívni Gerardot!
Az első kicsöngés után felvette, tehát ott lehetett valahol a keze ügyében, és valószínűleg arra várt, hogy hívjam.
- Amy? - szólt bele izgatottan.
- Igen, én vagyok! - feleltem, mire hallottam, hogy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait.
- Amy, tudod te hány óra van? - hadarta mérgesen. - Mégis merre vagy, és....
- Apa, eltévedtünk! - vágtam közbe, mielőtt még nagyon belelovalta volna magát a kioktatásomba. - És.... és... lesodródtunk az útról! A... a kocsi összetört.... Davet nincs magánál, és ... nem tudom felébreszteni!
Az utolsó szavakat már sírva kiabáltam a telefonba.
- Nyugodj meg Amy! - mondta lassan Gee. - Semmi baj, hallod? Nem tudod merre lehettek?
- Fogalmam sincs! Csak annyit láttam, hogy Dave a térképet nézegeti, aztán... lesodródtunk az útról.
- Huh! - hallottam a hangján, hogy ezzel ő sem tud sok mindent kezdeni. Pedig ő volt az egyetlen reményem.
Tudom, hogy elsőnek a rendőrséget kellett volna hívnom, és ők valahogy kiderítették volna hol vagyunk, de akkor az is kiderült volna, hogy ittam, és kábítóztam, és akkor tutira elvesznek Gerardtól, még akkor is, ha erről az egészről ő nem tehet. Szerettem volna elkerülni a feltűnést.
- Van egy ötletem. - mondta végül óráknak tűnő várakozás után. - Azt hiszem az egyik technikusnak van valami kütyüje, amivel be lehet mérni a telefont. Megkeresem, és visszahívlak, rendben?
- Rendben. - válaszoltam halkan. - És... apa!
- Igen?
- Ugye.... nem kell rendőrség.... mert... tudod...
- Mit csináltál? - most egy fokkal szigorúbb hangra váltott. - Bevettél... valamit?
- Igen. - vallottam be őszintén. Úgyis kiderül, jobb ha tőlem tudja meg az igazságot.
Hatalmas sóhaj volt a válasz. Szinte beleremegett a telefon, ahogy Gerard belefújtatott.
- Amy! - kezdte - Azt hittem ezt egyszer már megbeszéltük. De hagyjuk, először találjunk meg titeket, aztán majd.... Hívlak, ahogy lehet! - fejezte be kurtán.
Hallottam a hangján, hogy mérges rám, és meg is volt rá minden oka. Nem tartottam be az egyezségünket, szó szerint ellógtam tőle, hülyeségeket csináltam. Persze mindent megbántam, és nagyon szégyelltem is magam, de ez a jelenlegi helyzeten nem sokat segít.
Mivel mást úgysem tudtam tenni, bent maradtam hát a kocsiban, és vártam.

Kb. 10 perc telhetett el, mikor Gee hívott.
- Itt vagyok Amy, megvan a berendezés! Tartsd a vonalat. - mondta.
Annyira örültem, hogy újra hallhatom a hangját, hogy akkor tartottam volna, ha erre nem kér meg külön.
- Megvagy! - jelentette ki pár perc múlva boldogan. - Máris indulunk érted!
Hatalmas kő esett le a szívemről. Ezek szerint megtaláltak, és már csak idő kérdése, hogy megérkezzen a felmentősereg.
Nem tettem le a telefont, hanem folyamatosan beszélgettem Geevel. Jól esett, hogy van kihez szólnom ebben az ijesztő helyzetben. Elmeséltem neki töviről-hegyire, hogy mi történt a bulin. Mikor megtudta, hogy Davetől kaptam a kábszert hallottam a hangján, hogy iszonyú dühös lesz. Nem szívesen lettem volna most Dave helyében, mert amit kapni fog azt nem teszi ki az ablakba!
- Nem csak ő a hibás! - próbáltam menteni, ami menthető. - Ha én nem fogadom el, akkor... meg ha nem jövök el vele a buliba...
- Amy, nagyon értékelem, hogy védeni próbálod, de nem kell szépíteni a dolgot. Egyébként hogy van a srác?
Idő közben Dave néha megmozdult, és nyöszörgött egy kicsit, de még mindig nem volt magánál.
- Még nem tért magához. - feleltem
Tovább beszélgettünk, csak hogy teljen az idő, és ne érezzem magam annyira egyedül, végül Gee megszólalt.
- Itt vagyunk! Ki tudsz szállni a kocsiból, hogy jobban észrevegyünk?
- Persze! - kiáltottam, és már pattantam is ki, már amennyire fájós tagjaim engedték.
Mivel az út egy töltés tetején volt nehéz lett volna észrevenni a sötétben az autót, ezért felmásztam a töltés tetejére, és vártam.
Hamarosan meg is láttam a két fényszórót. Integetni kezdtem, mire a kocsi lassított, majd végleg megállt mellettem.
Gerard azonnal kipattant az anyósülésről, és én olyan erővel vetettem magam a karjaiba, hogy majd ledöntöttem a lábáról.
- Apa! - kiáltottam boldogan, szorosan magamhoz ölelve.
Ő is magához ölelt, és próbálta megtartani veszélyben lévő egyensúlyát.
- De jó, hogy megvagy! El sem tudod képzelni min mentem keresztül miattad! - dorgált nevetve, miközben lassan lemásztam róla.
- Ígérem, hogy soha, de soha többé nem csinálok ilyet! - szabadkoztam.
- Ezt mintha már hallottam volna! - rázta meg felém a mutatóujját. - De most az a fő, hogy jól vagy! A többit később még megbeszéljük!
Az vezetőülésből Frank szállt ki. Hát persze, ki más is kísérhette volna el Gerardot, mint ő. Ő is megölelgetett. Ha belegondolok, hogy nemrég még azt hittem soha többé nem látom őket!
Velük volt még a technikus srác is, aki bemérte a telefont.
Négyen ballagtunk le az összetört kocsihoz, hogy megnézzük mi van Davevel.