Ajtónyikorgás hangja hasított a hirtelen támadt csöndbe. Frank kissé esetlenül lépett be a szobába. Gee azonnal felkapta a fejét, és mély, igazi csalódottságot tükröző tekintettel meredt a férfira, aki rögtön rájött, hogy hallott mindent.
Megtorpant, látszólag zavarban volt, idegesen birizgálta a szája sarkában lévő piercinget. Úgy tűnt, vár valamire, talán Gerard kirohanására, arra, hogy kiabálni kezd, esetleg összetör valamit, vagy még rosszabbat tesz. Ehelyett a férfi egy megtört sóhaj kíséretében lehajtotta a fejét, és újra visszatért a padló bámulásához. Egyikük sem szólt egy szót sem, mégis hallani lehetett a feszültség szikráinak pattogását kettejük között. Végül Frank bátortalanul közelebb lépett, és leült Gee mellé az ágyra, aki továbbra sem mutatta jelét, hogy érdeklődne iránta, viszont legbelül minden idegszálával arra figyelt, mit tesz, és mit fog Frank tenni. Érezte, hogy mondani akar valamit, de megelőzte, mielőtt ő még kinyitotta volna a száját.
- Igen, mindent hallottam. - adta meg a választ a fel nem tett kérdésre.
- Gee,...
- ... és ha őszintén tudni akarod, hát nincs igazad. Tudom, hogy azt hiszitek, megőrültem.
- Figyelj, ez...
- Ne szakíts félbe, kérlek. Azt is tudom, hogy pszichológushoz akarsz vinni, de hadd segítsek a problémádon: semmit sem érnél el vele. - a hangjában némi gúny csendült. - Nem fogok lemondani Mikey-ról, akármit tesztek is, ezt jobb, ha jól az eszedbe vésed. Ő a testvérem, és én szeretem őt, sohasem akarnám elfelejteni, ahogy ti ttettétek... Most azt hiszed, össze-vissza beszélek, de az igazság az, hogy egyáltalán nem; csak ti nem látjátok, mi is történt valójában.
Frank nem szólt semmit, csupán mély levetőt vett, és - más lehetőség hiánya lévén - kifújta azt. Lassan már ő sem értette, mi folyik itt, de változatlanul aggódott Gerard-ért, hiszen semmi valóságalapja nem volt annak, amit eddig mondott.
- Gee, mi nem akarunk neked rosszat. - csóválta meg a fejét. - De van valami, ami... kérlek, most ne kapd fel a vizet, de azok, amiket mondtál... szóval... életemben nem hallottam még erről a Mikey-ról. Aztán az a... az a... rohamod, vagy mi... - látszott rajta, hogy nehezen találja a szavakat. - Gee, nem lehet, hogy csak képzeled ezeket?
Gerard bosszúsan fölmordult. - Mégis miért képzelném? Azt hiszed, hallucinálok?
- Én-nem, de...
- Dehogynem. - gúnyosan fölnevetett. Már szinte saját magának is olyan volt, mintha egy őrült nevetését hallaná. - Frankie, fölösleges ezeket előttem tagadnod, elvégre rólam van szó, vagy tévedek? Szerintem jogom van tudni, hogy az állítólagos legjobb barátaim mit gondolnak rólam.
Próbált olyan távol maradni Frank-től, amennyire csak lehet, de barátja egyszer csak fölocsúdott addigi mozdulatlanságából, és egyenesen Gee-re nézett. A férfi érezte tekintetének perzselését, de továbbra sem emelte föl a fejét, holott addigra a parketta összes apró mintáját kitanulmányozta.
- Gee... segítséget kéne kérnünk.
Gerardot olyan hirtelen érte ez a három szó, hogy meg is feledkezett az "örök padlóbámulás"-fogadalmáról. Felkapta a fejét, és szörnyülködve Frank-re nézett.
- Nem!! - jelentette ki határozottan.
- Pedig hidd el, hogy könnyebb lenne! - erősködött Frank.
- Könnyebb, nektek! Azt hinnétek, ezzel mindent megoldottatok, és segítettetek a "szegény őrült" barátotokon, mi?! - mondta indulatosan. - Frank, itt nem rólam van szó! Ti nem emlé...
- Na, ebből elég volt! - csattant föl Frankie. Most már végképp elege lett ebből az "egy lépést előre, kettőt hátra"-tempóból. - Ide figyelj, Gerard Way, csak egyszer mondom el! Mikey nem létezik, ezek a dolgok, amiket elképzeltél, sohasem léteztek, egyedül csak te bizonygatod! Mit gondolsz, meddig csinálhatod ezt? Elmész pszichológushoz, és téma lezárva! Sőt, tovább megyek, lehet, hogy ez már annál is többet igányel! Ha tovább szajkózod ezt a baromságot, annak nem lesz jó vége, sem rád, sem pedig ránk nézve! Ne akard, hogy olyat tegyek, amit lehet, hogy később még megbánok, holott helyes lenne!
Erre Gerard már nem tudott mit mondani. Óriási erőfeszítésbe tellett már csak az is, hogy visszafojtsa feltörő érzelmeit, nem hogy még beszéljen is. Érezte, ahogy Frank szavai éles tőrkén hasítanak a szívébe.
Ennyit a jóakaratról, és a bizalomról...
Szinte öntudatlanul cselekedve felállt az ágyról és az ablakhoz sétált, mit sem törődve Frank-kel, aki továbbra is ott ült, még mindig ugyanolyan indulattal a tekintetében. Félrehúzta a függönyt, és rezzenéstelen tekintettel bámult ki az ablakon a sötét, csillagtalan éjszakába.
Hallotta, hogy megnyikordul az ágy, és a lépések egyenesen felé közeledtek.
- Ne haragudj, Gee, én nem... nem gondoltam komolyan.
- Mit? A pszichológust, vagy azt, hogy megőrültem? - minden erejével azon igyekezett, hogy ne remegjen a hangja.
- Azt, hogy... hogy te meg... őrültél... szóval... de a pszichológust komolyan mondtam! - tette hozzá valamivel határozottabban, mintha ezzel enyhíteni tudná az előtte elhangzottakat. Gee bosszúsan morgott valamit az orra alatt, és oldalra sandított. Barátja közvetlenül mögötte állt.
- Igazán megnyugtató.
- Bocsáss meg. Nem akartalak megbántani. - érezte, hogy Frank ujjai az ő kézfejére kulcsolódnak. Aztán hirtelen mintha villám csapott volna belé, elrántotta a kezét, és a másodperc töredéke alatt olyan távolra hátrált tőle, ahogy csak tudott. Frankie értetlenül nézett rá.
- Mi az? - kérdezte, hiszen nem értette, miért néz rá Gee hirtelen olyan rémülten, és... dühösen. Azonban ő nem látta, amit Gerard látott, nem látta a fehér hajú idegent, közvetlenül maga mögött állni, halvány, elégedett mosollyal az ajkain. A nő Frank felé intett, majd megcsóválta a fejét, mintha csalódott volna benne... vagy Gee-ben. Aztán a következő pillanatban az alakja szertefoszlott, s hűlt helye maradt csak a szobában.
- Gerard! - Frank hangjára Gee ijedten összerezzent. - Mi volt ez? Mit láttál? - hátranézett, de addigra már nem volt ott mit - illetve kit - nézni.
- Semmit. - rázta meg gyorsan a fejét, és megpróbált "visszatérni" oda, ahol eredetileg tartottak. Frank bocsánatot kért tőle? - Azt hiszed, egy bocsánatkéréssel megoldható minden? - vetette oda megvetően.
- Természetesen, nem hiszem azt. Kérlek, Gee, legalább most az egyszer hallgass rám. Értsd meg, segítségre van szükséged.
Érdekes helyzet, amikor az emberrel el akarják hitetni, hogy meg van zavarodva.
Gerard akaratlanul is elmosolyodott ezen eszmefuttatásán. - Érdekes - kuncogott.
- Mi olyan érdekes? - vonta Frank kérdőre azonnal.
- Semmi. - hervadt le a mosoly az arcáról. Továbbra is vádlóan nézett vissza. - Frankie, azt hiszem, fölöslegesen fáradtál. Köszönöm, hogy itt maradhattam, de most már mennem kell. - próbálta udvariasan barátja tudtára adni, hogy most azonnal el akar tűnni innen. Ezt nyomatékosítva, el is indult az ajtó felé.
- Várj! Hogyhogy menned kell? Eddig ráértél...
- Dolgom van. - jelentette ki.
- Miféle dolgod? - vonta össze Frank a szemöldökét gyanakodva. Időközben már kiértek az előszobába. Gee hűvös pillantással nézett vissza rá, miköben leakasztotta a kabátját a fogasról.
- Nem hiszem, hogy rád tartozna. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hát... rendben, de ha bármi van, csak szólj, és...
- Rendben. - vágott közbe Gee színlelt hálával a hangjában.
- Akkor... jó. Majd még beszélünk.
Gerard csodálkozott, hogy Frankie ilyen hamar "elengedte", meggyőződése volt, hogy nem lesz hajlandó kiengedni onnan, addig, amíg meg nem győzi az igazáról. Azonban barátja barátságosan mosolyogva - és talán egy kis aggodalommal a tekintetében - intett neki búcsút az ajtóban. Miután elváltak, azonnal visszament a házba, hogy ismét fölhívja Bob-ot, és tájékoztassa a történtekről.
- Bob, - szólt bele a telefonba. -, azt hiszem, Gerarddal valami nagyon nincs rendben.