47.rész
2009.01.21. 19:14
Tuti Mikeyhoz megy. Már fel is kaptam a telefonomat, és tárcsáztam Mikey számát.
-Szia Mikey, itt Lil.
-Szia… Mi a helyzet?
Remegett a hangja. Hm, jó jel. Talán sejti, hogy mi van most.
-Lucy éppen most megy hozzátok. Mondd meg neki, hogy menjen Bobhoz, te pedig gyere ide, ha elment. Vágod?
-Aha- válaszolta Mikey, és nagyot nyelt.
-Oké. Akkor várlak. Pá.
-Szia…
Letettem. Hát, kellőképpen be lehet tőlem fosva. Nem baj az
Egy fél órán belül befutott Mikey. Sápadt volt. Nem kicsit.
-Szia… Elküldtem Bobhoz Lucyt. Bob fel is hívott, hogy ott van… De ha gondolod, te is felhívhatod.
Csak néztem rá, megráztam a fejem, és elindultam a házba. Felmentem az emeleti nappaliba. Mikey, mint valami kis seggnyaló kutya, jött utánam. Leültem egy fotelba, és várakozóan néztem Mikeyra. Mire leesett neki, hogy le kéne ülnie…
-Ööö, Lil, én…
-Nem, Mikey, kuss. Én akarok beszélni.
-Okké…
Mikey a kezeit tördelte. Van is miért félni, haver xD
-Na idefigyelj. A húgom volt az, akivel lefeküdtél reggel?
Totál felesleges kérdés, mert a választ hallottam már Lucytól is. De nem gond.
-Igen. És..
-Kuss!
-Oké…
-Szóval. De miért kellett? ezek után meg majd jól otthagyod a szarban, ugye?
-Jaj, dehogy is… Én szeretem őt…
Mikey a kezébe temette az arcát.
-Mondtam neki, hogy nem kéne. De ő mindenképpen akarta… Nem tudtam lebeszélni róla. Pedig hidd el, hogy nagyon azon voltam… És mondott valamit rólad is. Hogy amikor annyi idős voltál mint most ő…
-…lefeküdtem a pasimmal és terhes lettem.
Én is megdöbbentem a saját szavaimon. Mereven néztem magam elé. Hogy a francba tudtam ilyen lazán benyögni azt, ami 2 éve, anya halála után történt? Senkinek sem mondtam el, csak Lucy tudott róla. Meg persze apa… De próbáltuk elhallgatni. És ez idáig sikerült is. És erre most puff, bemondom Mikey arcába… Oké, lehet, hogy már tudta, Lucy révén. De megint mi ütött Lucyba? Mért ilyen? Hiszen tegnap békültünk ki. Nem bírja egy kicsit békében?
Mikey ledermedt.
-Ööö, csak azt mondta el, hogy te is akkor…
-Óh, a jó testvér. Kurvára elegem van Lucyból!- bukott ki belőlem. Felálltam, és úgy ordibáltam Mikeyval.- Csak a baj van vele! Rosszabb, mint egy 3 éves! Elegem van belőle!!! Nincs elég bajom, ahelyett, hogy meghúzná magát, csinálja tovább a bajt. Tudod mit? Szarok rátok. Csináljatok, amit akartok, nem érdekel. Csak azt kérem, hogy ne legyen terhes…
És akkor jött az a pillanat, hogy nem bírtam idegekkel, és összeestem. Mikey odaszaladt hozzám, de hiába próbált segíteni, nem bírtam lábra állni. Aztán amikor látta, hogy nincs értelme szórakozni hogy hátha felállok, felkapott (ki se néztem belőle, hogy egyáltalán elbír, olyan kis vékonyka^^) és a karjaiban vitt be a szobámba. Letett az ágyamra, és leült mellém.
-Mikey, ne haragudj…
-Dehogy haragszom… Szerinted mire valók a barátok?
-Arra, hogy egyik szobából a másikba hurcoljanak?- próbáltam mosolyogni- nem ment.
-Lil, én annyira sajnálom, hogy tetéztem a bajt. Nem akartam rosszat, hidd el… És olyan rossz így látni téged…
-Hogyan?- kérdeztem gyengén.
-Hát… Nagyon sokat fogytál. Tényleg. Pedig nem nagyon volt miből. Nyúzott vagy, gyenge, és teljesen ki vagy készülve… Féltelek, Lil. És annyit kellett szenvedned már… Régen is, most is…
Igaza volt. Nagyon féltem, hogy akármelyik pillanatban felmondja a szervezetem a szolgálatot. Én is éreztem, hogy fogytam, csak nem foglalkoztam vele. Annak ellenére, hogy rengeteget aludtam, mindig fáradtnak éreztem magam, mert alvás közben forgolódtam, nem tudtam normálisan pihenni. És amik régen is, meg mostanában is történtek…
-Akkor kezdődött az egész, amikor anyu meghalt- szólaltam meg hirtelen. Nem tudtam, hogy miért, de el akartam mondani Mikeynak.- A barátom csak azért tartott, hogy hátha egyszer megrakhat. Nem is szeretett. Amikor anyu meghalt, elérkezettnek látta az időt a zsarolásra. Én meg persze szerettem azt a barmot, és nem bírtam volna elviselni még azt is anyu halála mellett, hogy elhagy, ezért belementem. A mai napig bánom. Aztán kiderült, hogy terhes lettem. Rögtön elhagyott. Teljesen kivoltam idegileg, azt se tudtam, hogy mit kezdjek magammal… Elvetettem. Életem egyik legnehezebb döntése volt. Ez rendesen kikészített, depressziós lettem a haláleset, a szakítás, meg az abortusz miatt. Olyan fél éve gyógyultam ki belőle.
Mikey teljesen le volt döbbenve. Nem láttam rajta, hogy kommentálna, szóval folytattam.
-Úgyhogy fél évig nyugi volt az életben, leszámítva azt a kartörést. Aztán amikor mentünk apuval leszedetni a gipszet, láttalak téged, Lucyt, meg Geet… Már akkor is éreztem, hogy valami nem kóser. Utána az a félresikerült buli, összevesztem Lucyval, Frankhez költöztem, akivel ugyebár összejöttem, aztán jöttél te, és elmondtad, hogy miért akart öngyilkos lenni Gerard… Ezek után megtörtént a baj, Frank bejött, megcsókolt, Gerard pedig, a drága kis naiv agyacskájával nem használta kopogásra a kezecskéjét, merthát minek, benyitott, és meglátott. Megint öngyilkos akart lenni.
Mikey bólintott; igen, eddig ő is képben volt.
-Akkor most mondanám az új infót. Miután elvitték Gerardot, valami rohamszerűséget kaptam, és elmondtam Franknek, hogy hoppácska, én szeretem Geet. Ezek után persze szakítottam vele. És ma reggel elromlott a zuhany, vagyis nem volt víz… Átmentem Frankhez zuhanyozni. És hát… Megtörtént…
Oké, Mikeynak totál sokk, leesett áll, elkerekedett szem, meg minden.
-Ez után mentem Gerardhoz. Akivel összejöttem…
Mikey csak tátogott, nem jött ki hang a torkán. Kapott adagot rendesen. Információ-túladagolás…
Folyt. köv.
|