Gyalog mentem el a kórházig. És kivel találkoztam a parkolóban? Bobbal.
-Te kis kurva!- ordította felém már messziről. Kék szeme szikrákat szórt, keze ökölbe szorult, úgy közeledett felém. Beszartam, nem kicsit :s
-Tegnap Frankkel smárolsz, ma meg már Mikeyval kefélsz? Mit képzelsz, ki vagy te?- köpte felém a szavakat. Kész, ennyi volt, megtudta. Biztos Gerardnak is elmondta. Az egész életem lepergett előttem. De várjunk csak… Mikey??
-Mi? Én nem! Nem is voltam Mikeynál! Otthon voltam!
Najó, ez nem teljesen igaz, de ezt nem kell tudnia… Bob gúnyosan felkacagott.
-Na, akkor ki lehetett az? Biztos Ray volt!
Kétségbeesetten csapkodtam, miközben próbáltam gondolkodni. Jézus atya úr isten. Mikey csalja a húgomat. Kezdtem én is bepöccenni, amikor beugrott egy másik lehetőség…
-A HÚGOM VOLT AZ, BASSZA MEG!!!
A parkolóban már többen is minket bámultak. Amit egyáltalán nem csodálok.
-Hogy… mi?
Bob ráncolta a homlokát. Én se értettem, hogy mi van…
-Az…az a húgod volt?
-Nem tudom. De ha ő volt, ha nem, Mikey ki lesz herélve!
Szinte éreztem, ahogy kijön a gőz a füleimen. Kurvára ideges voltam. Mikey, aki 20 éves, megbaszta a húgomat, aki 15 éves. Ma ilyen baszós nap van??? Oké, Lil, szuszááá. Mész Geehez, nem lehetsz ideges. Mit gondolna szegény?
Bob némán meredt maga elé.
-Mi a baj, Bob?
-Hát… én azt hiszem hogy… szeretem a húgodat.
Napiffneki!!! Persze! Nincs még elég probléma ebben a kibaszott társaságban!
-Ohh, Bob, én… sajnálom. De azt tudtad, hogy járnak, nem?
-Nem szakítottak?
-Tegnap újra összejöttek…
-Értem.
Síri csönd és hullaszag.
-Bocsi, Lil. Azt hittem, hogy te voltál. De most menj Geehez. Már nagyon vár. Szia.
És elhúzott. Jaj, ez egyre jobb…
Bementem a kórházba, megkérdeztem, hogy hol van Gee, és felmentem hozzá. Szerencsétlen az intenzíven volt…
Amikor beléptem a szobába ahol feküdt, azt hittem, hogy nem is Gerard Wayt látom. Elég szarul nézett ki… A bőre sápadt, szinte hófehér. A haja csupa kóc volt, és nem egy tincs belelógott a gyönyörű arcába. Mondjuk ettől szekszes lett, de akkor is…
-Szia!- köszönt, amikor meglátott. Mosolygott. Frank 2…
-Helóka! Hogy vagy?- leültem az ágya mellé egy székre.
-Jobban, amióta megjöttél…
-Aha, szóval 3 másodperce javul az állapotod?- kérdeztem nevetve.
-Igeeen.
-Ennek örülök.
És bumm, kifogytunk a témából. Felálltam, és sétálgatni kezdtem a szobában. Gee törte meg a csendet.
-Jaj, tényleg! Az előbb hallottam valami kiabálást kintről. Te nem láttál vagy hallottál semmit?
Hoppá-hoppá, ez most beugratós kérdés?
-Én? Ööö… Valami pár veszekedett, valami olyasmi lehetett, hogy az egyikük megcsalta a másikat. Ennyit tudok.
Óóó, Gerard úgy látszik, hogy bevette. Király. Kinéztem a nyitott ablakon, és gondolkodtam az elmúlt hetek eseményein. Nem nagyon akartam elhinni, hogy pont velünk történik mindez.
-Lil, figyelj egy kicsit…
-Igen?
Gerardon látszott, hogy elég nehezen jön ki belőle, amit mondani akar.
-Akkor ti most… Ti most együtt vagytok Frankkel?
A kérdés szíven szúrt, és hirtelen dühös lettem Gerardra. De aztán eszembe jutott, hogy ő nyilván nem tudja, hogy szakítottam Frankkel. Összefont karokkal bámultam ki az ablakon, és egy forró, kövér könnycsepp folyott végig az arcomon, ahogy kimondtam:
-Már nem.
-De… hogyhogy?
-Mert szakítottam vele.
Na, értelmes válaszok powa. De most mondjam azt, hogy azért, mert kibaszottul szeretlek, Gerard? Igen, azt kéne, mert valószínűleg ő is így érez irántam. *sóhaj*
-Gyere ide, kérlek.
Odamentem hozzá, és visszaültem a székre. Megfogta a kezem.
-Lil, én nagyon szeretlek téged, mondjuk ezt már elmondtam. Csak az a kérdés, hogy te szeretsz-e engem, és ha igen, el tudnál-e minket képzelni úgy, mint egy pár. Rajtad áll a dolog.
Várakozva nézett rám. Most akkor végülis azt kérdezte, hogy járunk-e??
-Hát… Kapaszkodj meg. Én is szeretlek. Miattad szakítottam Frankkel. És igen, el tudnám képzelni magunkat együtt…
-Még a korkülönbséggel is?
-Igen, még úgy is.
Gerard szóhoz sem jutott örömében, csak vigyorgott, szorongatta a kezemet, mintha sosem akarná elengedni, és sugárzó arccal nézett rám.
-Jaj, én most annyira boldog vagyok! Szeretlek! Kimondhatom, végre! Bazdmeg, Lil, szeretleeek!
Nevettem. Ezt a kirohanást… Beszarás. Már azt is kezdtem elfelejteni, hogy mik történtek ma… De beugrott, és elszállt a jókedvem.
-Én is nagyon boldog vagyok. De ne haragudj, mennem kéne, van egy csomó elintézni való dolgom otthon, még haza kell hordani a cuccaimat, meg minden.
Na, az lesz még szép. Odaállni ezek után Frank elé. De muszáj…
-Máris mész? Azt hittem, tovább maradsz.
-Bocsi. Lehet, hogy még délután benézek, de nem biztos.
-Oké. Várlak. És… szeretleeek!
*nevetünkmindaketten*
-Én is téged. *odahajolokhozzáésadoknekiegypuszit* Majd akkor talán jövök. Szia.
És indulás.