Azért mégis történik jó dolog a nap alatt.
-Lil, én annyira sajnálom, hogy olyan voltam veled, és hogy el kellett költöznöd miattam… Ha nem vesztünk volna össze, most nem lenne ez az egész…
Na, még egy ember, aki magát hibáztatja.
-Lucy, nem a te hibád. Mindannyian hibásak vagyunk…
’De főleg én’- tettem hozzá magamban.
Lassan kibontakoztunk az ölelésből. Lucy dörzsölte a szemét, és megkérdezte, hogy tudok-e valamit Geeről.
-Nem sokat… De holnap megyek hozzá. Mindenképpen.
-Oké. Egyedül akarsz menni?
-Hát… ha lehetne…
-Persze.
Leültünk, és elmesélte, hogy nem rég tudta csak meg, mi történt. Mikey bejött hozzá hazafelé menet, és tájékoztatta Lucyt az eseményekről. És ők is kibékültek, vagyis újra együtt vannak. Ennek azért örült, meg én is, de nem nagyon tudtam velük foglalkozni.
-Lucy, ha nem haragszol, elteszem magam holnapra. Van egy olyan érzésem, hogy fárasztó napunk lesz.
-Oké, nyugodtan, én is fáradt vagyok.
-Amúgy apu még New Yorkban van?
-Igen.
-Oké. Na, akkor jóéjt. Holnap beszélünk. Te mész valahova?
-A kórházba, meg Mikeyhoz. Először Mikeyhoz, aztán együtt megyünk majd. Lehet, hogy reggel nem fogunk találkozni. Holnap én sem megyek suliba szerintem.
-Jó. Szia!
Lucy még lent maradt egy kicsit, mert rendbe akarta tenni a konyhát, én meg felvonszoltam magam a szobámba. Ahogy lehajtottam a fejemet a párnámra, rögtön elnyomott az álom.

Másnap korán keltem. Mentem át Lucy szobájába, és keltettem volna, de már nem volt sehol. Csodálkoztam, mert egyébként az Istennek se szokott felkelni már 8 előtt. Amúgy olyan jó kis család vagyunk… Iskolakerülés powa.
Ittam egy pohár tejet, és elmentem fürdeni.
Beálltam a zuhanyrózsa alá, és megnyitottam a csapot. És baaaazdmeg, nem volt víz… Azt se tudtam, hova legyek idegességemben. Én fürdés nélkül nem megyek Geehez, az biztos! És támadt egy ötelem. Háh.
Előkerestem a mobilom, és tárcsáztam Frank számát.
-Frank, szia! Lil vagyok. Figyelj, elromlott a csap, vagy nem tudom, valami csőtörés lehetett, és… na, az a lényeg, hogy átmehetek hozzád fürdeni?
-Ööö… Persze. Gyere csak. Nálunk van víz szerintem.
-Okés. Mindjárt ott vagyok. Szia!
Elég fura ötlet, nem tagadom. De most mit tudok csinálni? Igen, igen. Büdösen menni Gerardhoz. Ezt el is lehet felejteni!
Összekaptam néhány ruhát, meg egy törölközőt, és beletettem őket egy zacskóba. És elindultam.
Pár perc alatt oda is értem, Frank már a kapuban várt rám. Mosolyogva.
Én csak ámulok ezen a gyereken. Hihetetlen, amit csinál… Mosolyog, miközben belül vérzik. Biztos, hogy nem tudnám megcsinálni.
-Szia! Figyelj, remélem nem baj, hogy csak így átjövök, de nincs víz, és…
-Hagyd már! Semmiség.
Igen, tényleg semmiség azok után, hogy ott laktam. Ott aludtam, ott ettem, ott éltem.
Elég furcsa volt visszamenni. Eszembe jutottak az együttlétünk boldog percei, és a sírás fojtogatott. De tudtam, hogy erősnek kell lennem. Muszáj. Frank is az. Akkor nekem is menni fog…
-Azt hiszem, tudod, hogy merre van a fürdő.
-Igen. És köszi.
-Nincs mit…
Felmentem abba a fürdőbe, amelyik ahhoz a szobához tartozott, amiben laktam. Nem zártam be az ajtót. Fogalmam sincs, miért, még otthon is, amikor egyedül vagyok, szóval mindig bezárom…
Levetkőztem, ledobtam a ruháimat, és megpróbálkoztam a zuhanyozással, aznap már másodszorra. A zuhanyfüggönyt is behúztam. Pár perce már folyott a víz, amikor halltottam, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó.
Görcsbe rándult a gyomrom, a szívem olyan hevesen vert, mint még soha. Izgultam, hogy vajon mi következik. És az lett, amire számítottam, és amit valahol mélyen nagyon is reméltem…
Elhúzódott a zuhanyfüggöny, és belépett mellém Frank. Teljes valójában.
-Frank, nem lehet…
Hiába szerettem volna tiltakozni, nem ment. Átadtam magam a szívem, és Frank akaratának.

Olyan háromnegyed óra múlva már a kávéval is végeztünk, amit Frank főzött. Nem tudtam elhinni, hogy megtettük. Rohadtul boldog voltam, közben pedig egyre jobban utáltam magam. Elég szar érzés volt. Szerencsétlen Gerard… Ott fekszik a kórházban, miattam, én meg itt vagyok.
Frank vidámnak tűnt, folyton cseverészett, és mosolygott. Féltem, hogy azt hiszi, ez után újra együtt vagyunk…
Fel akartam állni az asztaltól, elfutni innen, és törölni mindent, mindent, ami Frankre, vagy Gerardra emlékeztet. Újra akartam kezdeni az életet. De tudtam, hogy sajnos erre nincs lehetőség… Jobb lett volna, ha meg sem születek. Ha tervbe se vesznek. Annyi szenvedést és bánatot okoztam ezeknek a szerencsétleneknek, hogy elképzelni sem lehet. És ők mégis szeretnek. Hihetetlen.
Felemelkedtem a székemről. Frank, aki velem szemben ült, megfogta a kezemet, és könyörögve nézett rám.
-Lil, kérlek… Próbáljuk meg újra…
Majdnem elkapott a bőgés, megint. De sikerült leküzdenem.
-Ne… Nem lehet…
Kirántottam a kezemet Frank kezéből, mire ő ráborult az asztalra, és halk zokogásba kezdett. Én felkaptam a cuccaimat, és elfutottam. Ahogy elterveztem. Csak az a baj, hogy a terv többi része nem megvalósítható…