A külváros egyik gyéren megvilágított, nem éppen a luxusvillák világába tartozó negyede felé tartottunk. Első gondolatom az volt, hogy itt nem szívesen járkálnék sötétedés után egyedül.
Az utcán alig lehetett embert látni, ám ahogy közeledtünk a buli felé úgy szaporodtak a furábbnál furább alakok. Ahogy megérkeztünk a ház elé már egészen komoly lett a gyalogosforgalom. A környéket ellepték a dülöngélő, hangosan nevető, csókolózó párocskák.
- Huh, mennyien vannak! - kiáltottam fel meglepetésemben.
- Jah... Timnél mindig sok a haver! - nevetett Dave miközben beléptünk a kertkapun.
A ház hatalmas volt, de eléggé lepukkant. Ahogy beléptem az ajtón mindenütt embereket láttam. Valami ordibálós rockzene ment, a füstöt szinte vágni lehetett, tökéletes volt a kocsmahangulat.
Néhányan táncoltak, páran beszélgettek, sokan a fal tövében ültek a párjukkal, és csókolóztak. Igazi, vad, szülők nélküli házibuli volt.
Dave egyre beljebb húzott engem, néha megállt, bemutatott pár embernek. A legtöbbjük szemében csak homályt láttam, nem hinném, hogy másnapra emlékzenének a nevemre, talán még arra sem, hogy hol voltak.
Hosszas keresgélés után rátaláltunk a házigazdára, aki épp vadul smárolt egy csajjal. Azt a dolgot amit előadtak nem igazán tudnám csóknak nevezni, az már smár volt a javából. Talán ha jobban megnézem azt is észreveszem, hogy a srác már tövig benne van a csajban, legalábbis a pózból akár ez is lehetett volna.
Dave megkocogtatta Tim hátát, és mikor az odafordult hozzá szélesen vigyorogva bemutatott neki.
- Ő itt Amy Way. - mondta, a Wayt jól kihangsúlyozva. Ennél már csak az lett volna feltűnőbb, ha a nyakamba akaszt egy táblát, hogy : "Gerard Way lánya!"
Mérges lettem, és elég hülyén is éreztem magam. Most tudatosult először bennem, hogy esetleg mégsem a két szép szememért hozott el magával.
- Nem vagyok Way! - mondtam durcásan. - A nevem Amy Hale!
Dave furcsán nézett rám, de még mielőtt megkérdezhette volna válaszoltam. - Az anyám után.
-Jah, értem! - bólintott, de közben azt figyelte, hogy a nevem milyen reakciót váltott ki a barátaiból.
Ha arra számított, hogy valami csodabogárként fognak rám nézni, hát nagyot tévedett. Az ég világon senki sem törődött vele, hogy Way vagyok-e vagy Hale, mindenki eléggé magával volt elfoglalva.
Miután túlestünk a bemutatkozáson, Tim itallal kínált minket.
- Én... nem...- próbáltam elhárítani a felém nyújtott sörösüveget. Még tisztán emlékeztem az utolsó ilyen buli szörnyű képeire, amikor lefeküdtem Joshal, és ami utána történt.
Tim barátnője, aki hozzáteszem biztosan több volt már 18-nál, ahogy a társaság nagy többsége is, végigmért.
- Minek hozol ide kis pisiseket! - mondta lekicsinylő hangnemben. - Nem iszik a kisbaba, és éjfélre haza kell mennie!
Mindezt olyan affektálva, nyávogósan mondta, hogy menten kinyílt a bicska a zsebemben. Szúrós szemekkel néztem rá, elkaptam az üveget, és jót húztam belőle, persze mindezt úgy, hogy a csajszi is jól lássa.
- Most azt hiszed vagány vagy? - röhögött a lány, de úgy határoztam, hogy nem engedem magam felhúzni.
- Igen! - vágtam rá határozottan, és faképnél hagytam.
Dave jött utánam, bár némi fáziskéséssel, úgyhogy már jócskán a tömegben voltam, mire megtalált.
- Ne is törődj Mirandával. - mondta. - Azt hiszi ő a legmenőbb csaj a világon, csak mert mindenki megkefélte már... - kínos csend. - ...kivéve engem.
- Teszek rá, hogy ki hányszor dugta meg Mirandát, téged is beleértve! - kiabáltam túl a zenét.
Mérges voltam, mégpedig nagyon. Egyrészt magamra, hogy hagytam magam leégetni, másrészt Davere, hogy nem védett meg. És mit tegyen az ember, ha mérges? Iszik!
Így tettem én is. A sör után tömények következtek, és fél óra múlva már azt sem tudtam ki az a Miranda!
Eszelősen ráztam magam a tömeg közepén, teljesen leizzadva. Ordítva énekeltem fogalmam sincs mit, mert nem is ismertem, de csak az volt a lényeg, hogy kiadhassam magamból a sérelmeimet.
Haragudtam Gerardra, amiért leszólta Davet, haragudtam a sulira, mert rossz lett a bizim, haragudtam még arra a mellettem táncoló ismeretlenre is, akit akkor láttam életemben először, és haragudtam az egész világra, mert olyan, amilyen! Mindegy volt kire, mindenkire haragudtam.
Mikor kezdtem már fáradni, és leültem, hogy egy kis lélegzethez juthassak megcsörrent a telefonom.
Csörgött már korábban is, csak nem hallottam meg. Most vettem észre, hogy volt már 10 nem fogadott hívásom.
Gerard hívott, mint gondolom eddig is. Túl részeg voltam már ahhoz, hogy gondolkozzak, ezért fölvettem.
- Amy, hol a jó francban vagy? - ordított bele a telefonba. - Már elmúlt 2 óra! Azt ígérted 11-re visszajössz!
- El... szaladt az... i...dő. - válaszoltam összeakadó nyelvvel.
- Te ittál? - kérdezte Gee megdöbbenve, de sokkal halkabban.
- Igen, képzeld egy buliban szoktak inni is az emberek! - válaszoltam olyan hangnemben, amilyenben még sosem beszéltem vele, és nem is érdemelte volna meg. - Pont neked kell magyaráznom?
Erre hirtelen nem tudott mit mondani, ez kés volt a szívébe.
- Merre vagy, elmegyek érted! - mondta végül hosszas hallgatás után. Hallottam a hangján, hogy nagyon visszafogja magát, hogy normálisan tudjon velem beszélni.
- Na mi van? Berezeltél, hogy a kicsi lányod esetleg valami rosszat csinál? Vagy attól, hogy a sajtó ezt megtudja? Vedd tudomásul, hogy jól érzem magam, és még nem megyek!
- Leszarom a sajtót, téged féltelek! - emelt megint a hangerőn.
- Nekem meg elegem van már a féltésből! Állandóan csak "Amy így féltelek, Amy úgy féltelek!" Elég!
- De... én csak...
Nem akartam tovább hallgatni az atyai jó tanácsait, kinyomtam a telefont.
Magam sem tudom mi késztetett erre a viselkedésre. Csak azzal tudom magyarázni, hogy az ital beszélt belőlem, de akkor, abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt. Ki kellett tölteni valakin a felgyülemlett feszültséget, és pont Gerard volt az akin ezt megtehettem.
A telefont is kikapcsoltam, mert tudtam, hogy úgysem fog békén hagyni.
Mentem volna vissza, hogy elfelejtsek mindent, de Dave megállított.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Áh, semmi, csak.... nehezen viselik, ha jól érzem magam. - válaszoltam.
- És mi lenne, ha még jobban tudnád magad érezni? - kérdezte hamiskás mosollyal az arcán.
Sejtettem mire gondol, de nem akartam megérteni.
- Dave, én... tudod én nem akarok... nem hiszem, hogy... - hebegtem, de Dave közbevágott.
- Ne rinyálj! Látom milyen búskomor vagy, szeretném feldobni a hangulatodat. Csak azt akarom, hogy jobban érezd magad... - megfogta a kezem, kinyitotta a tenyerem, és belerakott egy fehér tablettát. - ... ezzel!
Persze rögtön tudtam mi az, és azt is, hogy minden bizonnyal ezzel üzletelt ott a parkban.
A tenyeremre néztem, aztán Davere, aki biztatón mosolygott. Megint ránéztem a tablettára, erre a hófehér méregre, ami annyi embernek jelenti a mennyországot, és a poklot egyszerre.
Tétováztam. Felrémlett előttem, az a kínlódás, amikor sikerült leszoknom a drogról, és hogy akkor megfogadtam magamnak, soha többé, semmilyen körülmények között nem fogom használni.
- Ellazulsz tőle! - győzködött tovább Dave. - Ne félj, egy szemtől még nem lesz semmi bajod!
Még mindig vacilláltam, mikor a látószögemben ismét feltűnt Miranda. Ahogy meglátott lebiggyesztette az ajkait, és undorodva nézett felém.
Betelt a pohár. Nem érdekelt mennyire fogom ezt később megbánni, vagy, hogy milyen veszélyes. Nem voltam ura a tetteimnek. Fogtam a tablettát, és betettem a két fogam közé, hogy Miranda is jól láthassa, ittam rá egy kis töményet, majd bemutattam a csajnak.
Mosolyogva néztem Davere, aki csillogó szemekkel figyelte ténykedésemet.
-Most már mehetünk vissza bulizni! - kiáltottam, és újra elnyelt a tömeg.