Kínos helyzetemből végül Frankie mentett ki. Épp valami pólószerűséget húzott át a fején, de túl kicsi volt a ruhadarab fejnyílása, és sehogyan sem fért át rajta a feje. Úgy fordította a pólót, hogy a lyuk az arcánál legyen.
- Amy! De jó ,hogy itt vagy! Segítenél nekem? - kérdezte tompa hangon, mert csak a szeme látszott ki a pólóból, a szája nem.
- Persze! - ugrottam hozzá készségesen. Nagyon örültem, hogy legalább nem kell válaszolnom Dave kérdésére, de persze nem csak ezért segítettem Frankienek.
Nem volt könnyű mire Frank "hatalmas" búráját sikerült átpréselni a szűk lyukon.(na ez most jól hangzott! ). Mikor végre sikerült, boldogan nézegette magán friss szerzeményét.
- Ugye milyen szép? Egy rajongótól kaptam. - mutatta felém a sexy Frankie feliratot, ami rá volt nyomtatva a fekete pólóra.
- Jajj, gyönyörű! - áradoztam röhögve. Persze láttam, hogy poénból vette fel, de azért büszkén mutogatta a körülöttünk állóknak. Ebből a pasiból sosem fogy ki a hülyeség?
- Hé, összekócoltad a hajad! - figyelmeztettem, és igyekeztem rendbe rakni az össze-vissza álló szálakat.
- Ugyan már, hagyd már! - matatott ő is a fején nevetve, és még jobban összekócolta azt a pár centit a feje tetején. Mivel már nem volt éppen frissen mosva, ezért felállt a feje tetején, mint egy sündisznónak. Föladtam a frizurája rendbetételét, és én is inkább borzolni kezdtem neki. Ha egyszer így szereti hát legyen meg a vágya.
Dave csak tátott szájjal bámult ránk, és ha eddig nem hitte el azt, hogy nem csak egyszerű rajongó vagyok, ezután már biztosan hinni fogja. Főleg mikor Mikey is megtalált, és kérte, hogy igazítsam meg a gallérját hátul.
A fiúkkal együtt több statiszta is érkezett, akik úgy tűnik vérszemet kaptak a nagy ruhaigazítástól, és mindenáron segíteni akartak a srácoknak.
Mikor elkezdődött a forgatás kettesben maradtunk Davevel, mert nekem egyelőre még nem akadt tennivalóm. Először láthatóan zavarban volt mellettem, aztán egyáltalán nem zavartatta már magát. Szép lassan mellém araszolt, de úgy, mintha csak véletlenül tenné, majd fél óra múlva a keze már a hátam mögött volt.
Úgy csináltam, mint aki semmit nem vett észre. Tettem egy apró lépést hátra, és "megbotlottam" egy kábelben (már ha egyáltalán volt ott kábel). Dave azonnal a segítségemre sietett, és hős lovag módjára átölelt a karjával, még mielőtt a földön kötöttem volna ki. Most egy hülye liba azt mondta volna: "- Ajj milyen kis ügyetlen vagyok!", de én nem vagyok hülye liba, úgyhogy nem mondtam semmit.
Az ölelés kicsit hosszabbra nyúlt, mint szükséges lett volna. Nem is tudom, talán Dave attól félt, hogy megint megbicsaklik a lábam valamiben, és a biztonság kedvéért inkább ott tartotta még a kezét a derekamnál, én mindenesetre nem szóltam rá, hogy útban lenne. Sőt, mintha csak véletlenül tenném kicsit közelebb húzódtam hozzá.
Egész hátul álltunk, senki nem figyelt ránk.
Mondani akartam valamit, csak hogy oldjam a hangulatot. Szembefordultam vele, és ő ugyanebben a pillanatban fordult szembe velem, mintha csak összebeszéltünk volna.
- Dave! - kezdtem, de ő pontosan ugyanabban a pillanatban szintén megszólalt.
- Amy!
Ezen jót nevettünk, főleg amikor mindketten egyszerre mondtuk, hogy : - Én....
Aztán néma csend ereszkedett közénk. Egymás szemébe néztünk. Szinte érzetem a szikrákat, amik kettőnk közt pattogtak. A feszültség tapintható volt.
Elvesztem a szemeiben, nem tudtam megmozdulni, és nem is kellett, mert Dave mozdult helyettem. Lassan közelített az ajkaival, mígnem elérte a számat, és puha, finom csókot lehelt rá. Először csak amolyan puhatolózót, amikor az ember felméri, hogy mit szól hozzá a másik. Én konkrétan elolvadtam tőle. Behunyt szemmel hagytam, hogy ajkaink összeérjenek, és éreztem, ahogy a légzésem felgyorsul. Miután nem tanúsítottam semmiféle ellenállást Dave már hosszabban és szenvedélyesebben csókolt meg. Most már a nyelvét is éreztem, és visszacsókoltam.
Nem tudom meddig tarthatott ez az állapot, teljesen elvesztettem az időérzékem. A külvilág megszűnt létezni. Olyan volt, mintha csak mi ketten lennénk. Ez egészen addig tartott, amíg valaki megköszörülte a torkát közvetlenül mellettünk.
Gerard állt pár méterre tőlünk.
- Amy! Segítenél nekem egy kicsit? - kérdezte.
Hirtelen nagyon mérges lettem. Mi lehet az a halaszthatatlan dolog, ami miatt képes minket megzavarni?
Ha vonakodva is, de azért elmentem vele.
Biztos voltam benne, hogy nem a segítség miatt hívott el. Gyanúm hamarosan be is igazolódott.
- Amy! - kezdte Gee. - Nagyon szépen megkérlek, hogy ne itt éld a szerelmi életed.
- De... most mi a baj? - néztem rá csodálkozva.
- Mert itt most munka van, és erre már mindenki rájött rajtatok kívül. Többször szóltak is rátok, de úgy látszik mindketten a fületeken ültök. Legjobb tudomásom szerint a csóktól még nem lesz süket az ember!
Kicsit elszégyelltem magam. Tényleg ennyire nem hallottam volna meg, mikor szóltak, hogy dolog van? Úgy látszik teljesen befeledkeztünk egymásba.
- Bocs, én.... nem hallottam.... - szabadkoztam, de láttam Geen, hogy nagyon mérges. Gondolom kaphatott pár megjegyzést rólam.
- Amúgy is nekem valahogy nem tetszik ez a fiú. - nyögte ki végül ami még nyomta a bögyét.
- Nem is neked kell, hogy tetsszen! Te csak elégedj meg Frankievel!
Gerard úgy nézett rám, hogy szinte ölni tudott volna. Nekem is leesett, hogy ezt most nem kellett volna.
- Na jó, nem vitázok most veled, majd később még beszélünk erről. - mondta ridegen. - Addig is légy szíves tedd a dolgod!
Ezzel faképnél hagyott, és már el is tűnt a tömegben.