42.rész
2009.01.19. 18:08
Na, időzítésből jeles…
-Basszameg!- kiáltotta Gee, amikor meglátott minket, és olyan hirtelen, ahogy jött, el is tűnt. Én gyorsan utána futottam, otthagyva a tanácstalanul bámészkodó Franket.
-Gerard, állj meg kérlek!- kiabáltam az igencsak sebesen közlekedő Gerard után. Már a ház előtt voltunk, mire hajlandó volt megállni. Egymásra néztünk.
A szeme könnyes volt, de próbálta kipislogni. Úgy sajnáltam…
-Figyelj…
-Ne, Lil, kérlek ne… Nem szeretném hallani…
Gerard már szabályosan sírt. Én is- megint.
-Ahogy akarod- mondtam elcsukló hangon.
-Köszönöm- válaszolta halkan Gerard. Bevágódott a kocsijába, és rohadt gyorsan elhajtott.
-Mikeeeeeeeey!
Ordítva rontottam be a házba, mire Frank szaladt le az emeletről. Akinek szintén csíkos volt az arca a könnyektől… De nem. Most Gerard jön. Nem érdekel, milyen köcsög vagyok, ez van…
-Mikey az előbb ment haza. Otthon hagyta a cédéit…
-MIIII? AZONNAL ADJ EGY TELEFONT!
Frank eléggé meglepődött. Nem is csodálom, nem nagyon ordibáltam még vele. De most nagyon féltem. Hogy Gee megint valami olyat csinál, amit nem kéne…
Frank előkereste a mobilját, és a kezembe nyomta. Kikerestem Mikey telefonszámát, és felhívtam.
-Mikey… azonnal gyere… Gerard meglátott, engem meg Franket, és sírt, és elment, és félek…
-Nyugodj meg! Tudjátok Gee címét, nem?
-De, azt hiszem…
-Akkor menjetek oda! MOST! Én is indulok! Szia!
Letette. Én meg vonszoltam Franket magam után az előszobába.
-Elmagyaráznád végre, hogy mi van itt?
-Gerard miattam akart öngyilkos lenni a múltkor! Mert szeretett! És most meglátott… Utána kell mennünk, mielőtt még valami hülyeséget csinál! Gyere már, kérleek!
Megfogtam Frank pulcsijának az ujját, és úgy cibáltam kifelé. Persze, egy rohadt taxi sem volt a környéken, gyalog meg elég messze vagyunk, úgyhogy megint telefonálhattam, hogy küldjenek már ide valami járművet a kedves taxisok. Fél órába került, mire odaértünk Gee lakására, fél órába!
-Frank, van kulcsod?
-Nincs… Múlt héten akartam másoltatni, de elfelejtettem…
Felszaladtunk a 4.re… Nem nagyon volt kedvünk és időnk a lifttel szórakozni. Eszeveszettül csöngettem és dörömböltem Gerard ajtaján, de nem nyitotta ki…
-Geraaaard! Nyisd már ki! Nyisd kiii! Ge…
És itt hallottam valamilyen hangot. Valami olyasmit, mint amikor egy test a padlóra zuhan…
-Geraaaaaaaaaard! Neee!! Nyisd már ki!! Könyörgöm…!
És akkor gondoltam egy merészet, és nekiszaladtam az ajtónak, ami persze nem adta meg magát olyan könnyen, szóval többször is neki kellett mennem… Közben hallottam, hogy valaki egész szépen nekiront a lépcsőház ajtajának, majd felsprintel az emeletre. Mikey volt az. Egyenesen Frankhez szaladt, és rázni kezdte a vállánál fogva…
-Mi van? Mi történt? Mi van Geevel???
Frank csak nézett, és jelezte, hogy nem tudja… Nekem közben sikerült betörnöm az ajtót. És megláttam Gerardot…
Félholtan feküdt a szoba közepén, üres gyógyszeres dobozok és piásüvegek között. Az üvegeken látszott, hogy nem mai darabok, szóval valami jó régi házibuli hagyatékai lehettek. De ahogy Gee kinézett… Odaszaladtam és letérdeltem mellé. Sírva fésülgettem ki az ujjaimmal a kócos fekete tincseit az arcából. A bőre hófehér volt. De még élt…
-Gerard… miért kellett? Mi értelme volt?- kérdeztem tőle suttogva.
És Gerard, akármennyire látszott rajta, hogy nehezére esik, elmotyogta a választ…
-Mert szeretlek, és nem bírnálak még egyszer elveszíteni…
Ráborultam a mellkasára, és belezokogtam minden bánatomat a fekete pólójába. Ő gyengén simogatta a hajamat, Frank az ajtóban szipogott, Mikey meg telefonált, nyilván a mentőknek, akik pár percen belül kint is voltak, és elvitték Gerardot. Csak Mikey ment, mert ő is, meg Frank is azt javasolták, hogy maradjak itt. Én a földön fekve zokogtam. Nemsokára Bob, és Ray is befutott.
-Mi történt? Mi van itt? Mikey azt mondta, hogy nagy baj van-aggodalmaskodott Ray.
-Az is van. Gerard öngyilkos akart lenni. Megint. És miattam. Megint. Mert meglátott engem meg Franket csókolózni, és mert azt mondta, hogy szeret, és nem bírna elveszíteni. És most haldoklik. Ez történt.
Bob és Ray is sokkolva bámultak rám. Frank odajött hozzám, és leült mellém a földre. És akkor kitört belőlem…
-Miattam fog meghalni! Értitek? Miattam!! Az egész az én kibaszott hibám! Megint! És meg fog halni, és csak is, kizárólag az én hibámból!!
Magamból kikelve ordítottam, tépkedtem Frank pulcsiját. Aztán egy üres piásüveg felé kaptam, és a földhöz vágtam. De a srácok gyorsan kapcsoltak… Frank ugrott, és lefogott, Bob is ugrott, meg Ray is, és gyorsan összeszedték az üvegszilánkokat, mielőtt bármit is csinálhattam volna… Amikor minden törékeny tárgyat eltávolítottak a közelemből, Frank elengedett. Belekapaszkodtam a pulcsijába, és sírva belemondtam az arcába:
-Nem bírnám elveszíteni, érted? Szeretem…
Frank ledöbbent arccal bámult rám, de ennek ellenére magához húzott, és átölelt. Éreztem, hogy nedves lesz a hajam az arcától… Sírt. Én is. És Ray is, és Bob is. Mindannyian szerettük Geet. Csak én máshogy… És ezt belemondtam annak a szemébe, akit szintén az életemnél is jobban szerettem, akiért képes lettem volna meghalni… És én barom, csak eldobom őt magamtól, mintha nem is lett volna… Mert ezek után nyilvánvaló, hogy ha együtt is maradnánk, csak veszekedés lenne belőle. És nem akartan ennél jobban is bántani, és még több életet tönkretenni… Fájt, hogy kitoltam Mikeyval, még az elején, hiszen ha úgy nézzük, miattam mentek szét Lucyval. Fájt, hogy kitoltam Frankkel. Fájt, hogy teljesen elbasztam Gerard életét. Fájt, hogy élek. És fájt, hogy eldobtam magamtól azt az embert, akit nagyon-nagyon szerettem. Egy másik emberért, akit szintén nagyon-nagyon szerettem… Utáltam magam, röviden, és tömören.
Frank a hajamba szipogott, én az ő pulcsijába sírtam, és motyogtam…
-Miattam fog meghalni, miattam lesz vége… Miattam…
Emésztett a bűntudat, az önsajnálat, a fájdalom, a düh, és a szomorúság… De ezek mellett a fáradtság is. Akármennyire is igyekeztem fent maradni, akármennyire is igyekeztem nem elgyengülni, és akármennyire is harcoltam magammal, elnyomott az álom Frank könnyáztatta ölében.
|