41.rész
2009.01.19. 18:08
Párnacsata után bealudtunk. Ketten. Az én ágyamban. Amúgy olyan jó… Eszünk-alszunk-eszünk-alszunk. De hát most mit csináljunk? xD Pár óra múlva felkeltünk, és ami maradt a napból, az is gyorsan elszállt. Megbeszéltünk Gerarddal meg Mikeyval egy talit jövő hét szerdára. Hetente egyszer jólesik bebaszni, nem? xD Bobot és Rayt is megkérdeztük, de mindkettőjüknek volt már valamilyen programja. A húgomra meg nem is gondoltam! xD
Szépen elrepültek a napok. Én minden nap otthon rohadtam, Frank meg suliban volt. De mondjuk élveztem a helyzetet xD Jó volt pihenni egy kicsit. Kicsit… Már egy hete nem voltam suliban. De kit érdekel? Van igazolásom. Ha meg nincs, megyek, és kérek xD És lassan egy hete, hogy Franknél tanyázok. És imádtam ott lakni! Linda is hazajött néha-néha, de mindig ment el valahova. Tiszta apu, komolyan. Két percet nem képes megmaradni a seggén. Na mindegy.
És eljött a szerda, hurrá^^ Mikey előbb futott be, mint Gerard. Ennek örömére megbeszéltük még egyszer, hogy legyen oly nedves, ne szólja el magát velem és Frankkel kapcsolatban. Megígérte, de furcsának tűnt, még így is. Aztán egyszer csak nem bírta tovább, és belesúgott a fülembe:
-Beszélhetnék veled egy kicsit?
Ránéztem. Idegesnek tűnt, ezért rábólintottam, és odaszóltam Franknek, hogy mutatok Mikeynak valamit. Nagyon el volt foglalva a piával meg a kajával, és bíztam benne, hogy ez így is marad, amíg beszélgetek Mikeyval. Én is kezdtem izgulni, hogy vajon mi ilyen fontos.
Felvonszoltam a szobámba, és becsuktam az ajtót. Mikey leült az ágyamra, és rágyújtott. Ha nem éreztem volna a helyzet komolyságát, biztos, hogy páros lábbal rúgom ki innen. De hagytam a francba, és verekedés helyett odahúztam egy széket az ágyam mellé, és leültem rá. Mikey csak szívta és szívta azt a rohadt cigit, és az Istennek se akart megszólalni. A végén már elegem lett, és kicsit hangosabban, mint kellett volna, megkértem, hogy mesélje már el, mi a szar van…
-Mi? Jaa… Pillanat.
Már eléggé felhúzott, múltkor is, amikor félbehagyta azt a mondatot, de nem akart beszélni a problémájáról. Most meg bármelyik pillanatban benyithat Frank, vagy akár Gerard, és akkor lőttek az egésznek!
-Mikey, az ég szerelmére, nyögd már ki!
-Biztos hogy hallani akarod?
-Igen.
Mikey a szemembe nézett, és belefogott.
-Kiderült, hogy Gerard mért akart öngyilkos lenni.
Itt kezdtem zsibbadni. Mikey már a második cigire gyújtott rá. Nem kérdeztem semmit, azt akartam, hogy Mikey úgy mondja el, ahogy magában megtervezte, és nem szerettem volna összezavarni a kérdéseimmel.
-Elmondom, hogyan is történt ez az egész… Lucy ugye pont nálunk volt. Tévét néztünk az emeleten. Azt hallottuk, hogy bejön valaki, de azt hittük, hogy apa az. Aztán jött az a durranás… Leszaladtunk, és Gerard ott feküdt a konyhában, véresen, egy üvegszilánkkal a kezében. Azt se tudtam, hova kapjak, Lucy hívta ki a mentőket. Ott ültem Gerard mellett, amíg kijöttek. És végig egy nevet mondogatott… Aztán bevitték a kórházba. És ott pont azzal találkozott, aki miatt meg akart halni…
-Frankkel? Vagy Bobbal? Vagy Rayjel?
Pontosan tudtam a választ, mégis baromságokat kérdezgettem, nem akartam elhinni az igazságot, túlságosan fájt…
-Jaj, Lil, ne legyél hülye! Veled! Érted? Kibaszottul beléd volt esve, és az bántotta, hogy te felé se néztél! Pedig egy általánosba jártatok. Egy utcában laktatok. Miattad költözött el, mert nem akart többet látni… Nem azért, mert utált, hanem mert szeretett, és nem tudta elviselni, hogy te nem érzel így iránta. Most ne hidd azt, hogy a te hibád! Mert nem a tiéd. Szerintem ha elhívott volna randira, vagy valami, akkor nem mondtál volna neki nemet. De belerögződött, hogy nem, mert úgysem mennél el, csak megszívatnád, mint a többi srácot… Mert azt is végignézte, hogy hetente más palid volt, és ez is sok volt neki…
-De… de mért nem közeledett felém? Gerard egy kurva jó pasi, de elrontja azzal, hogy nincs önbizalma! Én...- nem bírtam tovább mondani, elkapott a zokogás. Mikey simogatta a hátamat. Annyira fájt, hogy ez az egész miattam van… Hát persze! Lucy is ezért mondta, hogy az egész az én hibám! Istenem… És mit ad a sors? Miattam akar meghalni, erre velem találkozik. A kórházban. Olyan szánalmasnak éreztem magam… Egyre csak sírtam, Mikey is könnyezett már.
-Úgy féltem, hogy elveszítem a bátyámat, a legjobb barátomat… És jöttél te. Miattad épült fel olyan gyorsan, mert vele voltál, mert nem hajtottad el a bús picsába, és mert nem olyan vagy, amilyennek ő elképzelt. Beképzeltnek, és önzőnek hitt téged. De te nem vagy az. Jó vagy, és kedves vagy, és törődsz mások érzésivel. Igaz, néha bunkózol egy kicsit, de az nem baj, annyi kell! És sajnálom, hogy így kellett megtudnod, de nem tudtam, és nem mertem tovább magamban tartani… Ne haragudj, hogy ezzel is terhellek téged…
-Dehogy…haragszom! Inkább…örülök…hogy…tudom… *szipszip* És köszi hogy elmondtad…
-Én köszönöm, hogy visszahoztad a bátyámat az életbe…
-De én voltam az, aki miatt majdnem meghalt! És még te köszönöd nekem… *szipszip*
-Lil, ne butáskodj, kérlek… És próbálj meg megnyugodni…
-Oké, valahogy majdcsak összehozom…
Mikey felkelt az ágyról, bátorítóan mosolygott a könnyein keresztül, és kiment a szobából. A büdös életbe… Megint összekavartam mindent. Megint minden az én hibám. Ilyenkor annyira utálom magam, annyit sem érek, mint egy kalap fos. Gerard szeretett. És talán még most is szeret. Úristen, mi lenne itt, ha megtudná, hogy én meg Frank… Egyre jobban sírtam. Egyre jobban fájt, ahogy végiggondoltam a dolgokat. Hogy mekkora egy büdös köcsög vagyok, hogy játszadoztam a szerencsétlennel, és a végén Frankkel jöttem össze. Csak lazán le kéne lőni.
Közben benyitott Frank.
-Lil, megjött Gerard! Hé, mi a baj?
Frank bejött a szobába, becsukta az ajtót, leült mellém, és átkarolt. Egy szót sem tudtam kinyögni, csak sírtam, Frank pedig vigasztalóan átölelt, és megcsókolt. Én meg persze visszacsókoltam.
És a következő pillanatban állati váratlan dolog történt.
Benyitott Gerard.
|