Basszameg, Lil, nem vagy normális! Ezt hogy gondoltad? Öhhizé, lehet, hogy nem hallotta.. Ja, akkor talán süket -.-"
-Lil, ez most... ez most komoly?
Mély levegőt vettem. Áhh, ebből már úgysem jövök ki nyertesen. Ennyi volt, Lil. Készülj a nagy lelki bajra, és állj neki csomagolni...
-Hát...az. Akkor én most megyek pakolni.
Felálltam, de Frank megfogta a karomat, és visszarántott az ágyra. Már könnyeztem.
-Lil, te olyan buta vagy.
Akaratlanul is elnevettem magam. Buta... de édes...
A kezébe fogta az arcomat, és belemosolygott a szemembe. Azok a szemek, azok az ajkak... Istenem...
-Mit akarsz?- kérdeztem megtörten. Biztos voltam benne, hogy most elmagyarázza, hogy mi miért nem lehetünk együtt, és hogy miért nem működne, estébé...
-Csak ezt- mondta, és megcsókolt.

Hogy én akkor és ott mit éreztem, az egyszerűen leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, elmondhatatlan... Szóval ha akarnám se tudnám elmagyarázni xD Frank még mindig mosolyogva nézett rám.
-Tudod te, hogy mióta várok erre?- kérdezte suttogva.
-Nem.
-Amióta megláttalak...
Cupp.

Annyira boldog voltam, hogy ha azt mondják nekem, hogy... hogy izé... nemtudom xD Tehát azt szeretném elmondani, hogy kibaszottul hepí voltam xD És csak ültünk és csókolóztunk és wááh... Amikor abbahagytuk, mindketten vigyorogva néztük egymást. Monjuk ebben az állapotban szerintem nem is nagyon lehet mást csinálni Báááááár...
-Na, elhiszed, hogy buta vagy? Miért akartál hazamenni? Szeretlek.
Az utolsó szó olyan szinten megdobogtatta a szívem, hogy azt hittem, ott halok meg x.x Nade milyen lenne már? Összejövök Frankkel, és behalok x.x Mekkora szívás lenne... Na mindegy xD
-Én is. És én is régóta szerettem volna elmondani, csak nem tudtam hogyan, és ottvan G...Lucy is és...
Na, itt tényleg halál szélén voltam. Megint megcsináltam magamnak.
-Glucy?- Frank elég furcsán nézett. Nem csodálom xD
-Ahham, Lucy! (direkt nem mondtam a G betűt) Hogy ekkora szemét... Mindegy, nem akarom, hogy a fasz húgom elcsessze ezt...
-Én sem.
Csönd lett. Ezt most nagyon, de nagyon elcsesztem...
-Ne nézz így! Nem csináltál semmit. Igazad van. És én most annyira boldog vagyok, hogy a hülye, hisztis húgod sem tudja elrontani a kedvemet! *32fogasvigyor*
-Az enyémet sem... És baszki, annyira meg akartam neked mondani, hogy mi a helyzet, de féltem, hogy elveszítelek... És amikor felajánlottad, hogy ideköltözhetek hozzád, hát, azt hittem, megőrülök az örömtől! Te meg azt mondtad, hogy nem vagyok boldog! Lófaszt nem! Oké, eddig nem nagyon voltam, de csak azért, mert nem tudtam dűlőre jutni az érzéseimmel, nem tudtam, mit csináljak, de most olyan jó...
-Igen... Úgy féltem, hogy nem fogsz beleegyezni a költözéses dologba, de amikor mondtad, hogy oké, rohadtul boldog lettem. És én... én nagyon szeretlek! Mint még soha, senkit!
-Örülök, hogy így érzel, mert én is így vagyok- mondtam vigyorogva. Pedig történetesen létezett mégegy személy, aki iránt hasonló érzelmeket tápláltam. És az a személy persze Gerard volt. És nem akartam, hogy megtudja ezt az egészet. Tudom, hogy egy önző köcsög vagyok, de most ez van... Vettem egy mély levegőt. Ezt meg kell beszélnem Frankkel.
-Figyelj, Frank... Elmondjuk a többieknek?
Frank habozott a válasszal.
-Szerintem még nem kéne. Persze csak ha nem baj neked!
-Nem baj. Ahogy te szeretnéd.
Nagyon megkönnyebültem. Most megmenekültem egy igen kínos helyzet elől. De egyszer úgy is minden kiderül, semmi sem maradhat titokban huzamosabb ideig... Semmi sem.