Gerard olyan stílusban vezetett, hogy az elég rövidke út alatt minimum háromszor kaptam szívrohamot, és hatszor agyvérzést. De amúgy jól vagyok ^^”
-Öh, minden rendben? Olyan… zöldes színű a fejed. Illetveee…
Azt hittem, pofán vágom xD Mert ugye alapból úgy vezetett, mint egy pszichopata állat, közben meg a fejem a dohányzóasztallal való találkozás miatt is ’’elszíneződhetett”…
-Nem úgy értettem, na.- mondta bujkáló mosollyal. Olyan édes volt *-*
Bementünk a rendelőbe. Vagy 20millióan voltak, úgyhogy kicsit mérgesen dobtam le magam az egyik székre. Gee csak nevetett rajtam, hogy mindenen durrogok.
Fél 11 környékén értünk oda, és 1kor már távozhattunk is… Azt hittem, beverek egyet valakinek. Elég szar napom volt, mit ne mondjak. Ilyen vagyok, ha hirtelen kelek.
Gerard hazavitt az orvos után, és ment is haza, merthogy „dolga van”. Oké, nem mondtam semmit, csak némán bólintottam, és elköszöntünk.
Bementem a házba. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy én most végülis Franknél lakok. Valahogy nem tudtam beazonosítani azt az érzést, amit folyton éreztem…
Frank már otthon volt. A konyhaasztalnál ült, és (gondolom) leckét írt, meg valamit iszogatott. Amikor beléptem a helyiségbe, nem vett észre. De megköszörültem a torkomat, amitől szegény kicsit megijedt, és felkapta a fejét. Én csak mosolyogtam rajta. Mindig olyan kisfiúsan viselkedett, de közben tudott lenni egy akkora barom is, mint a ház. Jól viselkedett, ha a dolgok úgy kívánták, viszont ha nem, semmi sem tudta megállítani. Ahogy már a fiúk is mesélték, állati jól gitározott, énekelni meg én is hallottam már. És csodálatosan nézett ki. Mindezek mellett tökéletesek voltak a jegyei, és ahogy észrevettem, szeretett is. És én is őt. Akkor meg mire várok? Tényleg Ő a tökéletes pasi. Én meg itt állok bambán, a házában, vele szemben, és nem tudom, miért nem teszek valamit. Hiszen olyan egyszerű lenne odamenni hozzá, beleülni az ölébe, és a fülébe súgni, hogy ’’szeretlek”…
De nem mertem. Lucynak igaza volt. Megint.
Csak álltam dermedten. Annyira húzott a szívem, hogy tegyem meg, de nem ment… A lábaim mintha ólomból lettek volna, ha meg sikerült megmozdítani, hirtelen kocsonyává változtak. Úgyhogy maradtam egyhelyben, és néztem tehetetlenül.
Arra eszméltem, hogy Frank rázza a vállam.
-Lil, jól vagy? Mi van veled? Már vagy negyvenszer szóltam, de csak bámulsz, mint aki megfagyott! Minden oké?
Frank tekintete tele volt aggodalommal. Én meg majdnem sírtam. Ne kérdezzétek, nem tudom, miért…
-Igen, jól vagyok, csak elgondolkoztam… Tényleg! Ne néz így, kérlek…
Úgy nézett rám, mintha a szeme láttára öltem volna meg valakit, és azt mondanám, hogy nem én voltam.
-Oké, elhiszem- sóhajtotta. –Kérsz te is kakaót?
Önkéntelenül is elnevettem magam. Hát lehetne ennél édesebb valaki? Kakaó…
-Kérek, köszi- mondtam, és leültem az asztalhoz.
-Mi volt az orvosnál? Mit mondtak?
-Azt, hogy még szép, hogy nem akarok ilyen fejjel suliba menni. És tényleg kaptam beutalót a kórházba, mert lehet, hogy agyrázkódásom van…
-Igen? Szegény…
Letett elém egy bögre házi (!) kakaót.
-Ezt te főzted?- kérdeztem álmélkodva.
-Igen.
Frank büszkén húzta ki magát, főleg akkor, amikor megkóstoltam a szerzeményét… Gondolom látta rajtam, hogy eléggé ízlik xD De tényleg nagyon fincsi volt.
-Ügyes vagy! Én nem tudok ilyet főzni.
-Megtanítsalak?
-Igen, majd egyszer biztos meg akarom tanulni… Majd egyszer.
Rámosolyogtam. Ő is rám. Közben pedig sírni tudtam volna…
Frank írta a háziját, én meg szürcsölgettem a kakaót. Amikor megittam, megköszöntem, és felmentem a szobába… Frank csak nézett rám értetlenül, aztán mondtam, hogy ’’elfáradtam’’, ő meg bólintott. Szóval felmásztam az ideiglenes szobámba, és bejelentkeztem emesére…