Megdermedt a levegő, ahogy belépett a drága mama, Donnával a háta mögött. Donna azonnal felmérte a helyzetet, és nyilván levágta, hogy ez nem az, aminek látszik, de a nagyanyám....!!!
Először elsápadt, aztán elvörösödött, végül egészen zöld lett a feje. Egy pillanatig azt hittem infarktust kapott, vagy elájul.
- Ez.... ez.... - hápogta háborogva. Nem találta a szavakat.
- Szia nagyi! - vigyorogtam rá a legártatlanabb arccal, és úgy csináltam, mintha semmi különös nem történt volna.
- Szegény Frankre ráborítottam a forró kávét. - magyaráztam tovább a világ legtermészetesebb módján. - Attól próbáljuk megszabadítani.
Nagyanyám leplezetlen undorral nézte Gerardot, aki nem kapcsolt időben, és még mindig Frank micsodáját simogatta egy szalvétával. Gee hirtelen föleszmélt, és följebb emelte a kezét, Frank hasához.
Hogy mentsem ami még menthető felkaptam az első rongyot, ami épp a kezem ügyébe akadt, és mivel időközben sikerült Frankiet megszabadítanom a pólójától, gyorsan meztelen felsőtestére tekertem.
Mint kiderült Donna egyik csipkés hálóingjét sikerült megkaparintanom, úgyhogy most az díszelgett szerencsétlen Frankie hátán. Sebaj, a semminél ez is jobb.
Frank még mindig nem tudott megszólalni, de most már úgy tűnt nemcsak a fájdalomtól, hanem az elfojtott röhögéstől.
Az biztos, hogy elég bizarr látvány lehettünk így hármasban.
Donna odaugrott Frankhez, minket Geevel arrébb tessékelt, és ő folytatta Frankie kávétlanítását.
- Gyere, keresek neked valami másik ruhát. - fogta meg Frank könyökét, és lassan kivezette az étkezőből a vörösödő fejű gitárost.

Néhány pillanatnyi feszült csend után végre képes voltam megszólalni.
- Kérsz kávét? - kérdeztem nagyanyámtól, Barbarától.
Ez jutott eszembe először, és nagyjából utoljára is, mert egyszerűen nem találtam a hangomat. Ha most elkezdek magyarázkodni az nagyon hülyén veszi ki magát. Inkább próbáltam úgy viselkedni, mintha semmi különös nem történt volna.
Mindhárman leültünk az asztalhoz, és már hoztam is a kávét.
- Majd én. - vette el Barbara a kezemből a kiöntőt. - Nem szeretnék szegény fiú sorsára jutni.
Ez jó, ezek szerint elhiszi, hogy kiömlött a kávé.
Míg ő a kávét kortyolgatta mi Geevel csak ültünk némán.
Szerencsére hamar megérkezett a felmentősereg Donna és Frank személyében.
Donna, mintha csak véletlenül tenné, nagyanyám elé tette le Frank kávés ruháit, mégpedig úgy, hogy azokon jól látsszon a folt.
- Oh, de buta vagyok, ez nem is ide akartam letenni. - kiáltott fel, mikor nagyanyám már alaposan megszemlélte a foltos ruhadarabokat. Zseniális ez a Donna!
- Szóval Amy, hogy megy az iskola? - érdeklődött Barbara.
- Egész jól. - vágtam rá hirtelen. Talán túlságosan hirtelen.
- Vannak barátaid?
- Hát persze! Sokan. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Igaz ugyan, hogy volt barátom, de azt azért nem mondhattam, hogy sok. Igazából én voltam elég óvatos, és bizalmatlankodó. Még mindig nehéz volt ugyanis szelektálni ki az, aki Gerard miatt barátkozik velem, és ki az, aki őszinte. De ezt nem fogom az orrára kötni.
Ahogy azt sem, hogy milyen mélyre süllyedtem egy szerelmi bánat miatt nem is olyan régen, és hogy a szüzességemet is sikerült már elvesztenem ez alatt a pár hónap alatt, mióta itt vagyok! Azért ha jobban belegondolok igencsak mozgalmas életem van errefelé!
Nagyanyám nyugtázta a válaszaimat, majd tovább kérdezősködött.
- És mi is volt azzal a tűzzel?
Basszus, a tűz! Nem beszéltük meg Frankievel, hogy mit mondjunk.
- Amy igazi hős volt! - kapott azonnal a témán Frank! - Ahogy kimentett... - mondta volna tovább, de hirtelen ugrott egyet. Gondolom Gee sípcsonton rúghatta az asztal alatt.
- Én úgy tudom Amy ott sem volt! - nézett körül nagyanyám gyanakodva.
- Nem volt ott! A kórházban mentette ki Frankiet aaaa... kíváncsiskodó rajongók elől. - vette át gyorsan a szót Gerard.
- Igen, igen, így volt! - bólogatott bőszen Frank. - A rajongók! Szinte megtámadtak, mikor megtudták, hogy mi történt.
- És mégis mi történt? Mert nekem azt mondtátok, hogy senki sem volt otthon.
Na most volt az, hogy belekeveredtünk a saját hazugságunkba.
- Nem is volt! - tért magához Frank. - Én éppen Gerardékhoz tartottam, mikor láttam, hogy ég a ház. Azt hittem bent vannak, bementem, és... hát füstmérgezést kaptam.
Hmmm, egész jó kis történetet talált ki Frankie!
- Azt hitte otthon vannak? Miért nem hívta fel őket? - tett fel keresztkérdéseket Barbara.
- A... telefonom otthon maradt! - vágta rá azonnal Gee. - El is égett, vennem kellett egy újat.
És innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy miért került fel az a bizonyos videó az honlapra. Bár arról mélyen hallgattunk, hogy "szerelmes" lettem Frankbe. Na az kellett volna még!
Addig, addig magyaráztuk a telefonos, videós történetet, amíg komplett idiótát nem csináltunk magunkból. Az sült ki az egészből, hogy Frank depressziós lett a kórházban, és én próbáltam vigasztalni. Azt képzelte magáról, hogy ezek után nem fog kelleni már senkinek (még a feleségének sem!), ezért mondtam neki, hogy jó pasi, meg ilyenek. Gerardról meg kiderült, hogy egy műszaki analfabéta, mert azt sem tudta, hogy ezt az egészet felveszi, ő csak nyomkodta az új telefonját, és (mondjuk ez igaz is) teljesen véletlenül elküldözgette a legkülönfélébb helyekre.
Szóval ez sült ki a sztoriból.
Nagyanyám hitte is meg nem is a hallottakat. Az arcáról mindenesetre nem lehetett leolvasni semmit.
Aztán mintegy végső csapásként közölte, hogy szeretne beszélni az osztályfőnökömmel.