Ahogy ott ültem az ágya mellett, és néztem... ááááá.... egyszerűen nem bírtam magammal. Én sem értettem mi ez a furcsa érzés, hisz már annyiszor találkoztunk, eddig mégsem jutott eszembe egyszer sem, hogy férfiként gondoljak rá. De most...
Ahogy beszélt a száját néztem. Olyan édes volt, ahogy nevetett, és szinte mindig nevetett. Meg az a piercing az alsó ajkában! Awww!
Elvesztettem az eszem, felpattantam a székről, és szó szerint letámadtam. Az ölébe ültem az ágyon és adtam neki egy forró csókot.
Először tiltakozni akart, aztán hagyta magát, végül visszacsókolt, és...
- Amy! - hallottam Frank hangját a távolból. - Merre jársz?
Zavartam néztem körbe. Még mindig egy széken ülten Frank ágya mellett, és azon tűnődtem, ha tényleg megcsinálnám azt, amit az előbb elképzeltem, a többiek vajon mit szólnának hozzá? Gerard valószínűleg kitekerné a nyakam. Először azért mert a lánya egy idősebb pasival smárol, másodszor mert az ő pasijával, szóval duplán meg lenne rá az oka.
Geere sandítottam, aki boldogan nevetgélt Frankievel. Elképzeltem, ahogy féltékenységtől kitágult pupillával, egyre gyorsuló szívveréssel nekem támad, és fojtogatni kezd. Gyorsan elhessegettem ezt a képet,és megpróbáltam inkább a beszélgetésre összpontosítani.
- Hogy? - néztem zavartan Frankre, aki még mindig azt próbálta megfejteni merre járhatok lélekben.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalommal a hangjában.
Aggódik értem! Értem aggódik! Imádom!
- Őhh... jól, persze, csak... kicsit elbambultam. - feleltem zavartan és igyekeztem kerülni a tekintetét, nehogy kiüljenek arcomra az érzéseim.
- Azt vettük észre. - nézett rám most már Gee is. - Amy, tudod, ha bármi gond van...
- Tényleg nincs semmi bajom, csak... keveset aludtam az éjjel. A tűz járt a fejemben.
Na ez volt az a téma, amivel el tudtam tusolni mindent. Az volt ugyanis Gerard fixa ideálja, hogy engem ez az esemény nagyon megviselt, még ha nem is mutatom ki. Mert hát milyen stressz ez egy kamaszlánynak, főleg, hogy ő maga megy megmenteni egy barátja életét! Persze, hogy féltem meg minden, mégsem viseltek meg annyira az események, mint ahogy azt a többiek gondolták. Túlestem én már ennél durvább dolgokon is az elmúlt fél évben, minthogy egy ilyen kis "tüzecske" megrémítsen! De ha Gee kedvét leli abban, hogy a "megtépázott" lelkemet pátyolgassa, hát legyen! Így legalább rá lehet kenni sok mindent, és talán az ő lelkiismerete is könnyebb lesz, mert ette magát rendesen, hogy épp nem volt otthon, és még a mobilja sem volt nála!
- Rosszul aludtál? - kapott azonnal a témán Gee. - Rémálmaid voltak?
Na tessék, ugye mondtam! Esküszöm belebeszéli az emberbe még a gyereket is! Ha most azt mondom, hogy nem voltak rémálmaim, akkor az lesz a válasz, hogy biztos letagadom őket, meg elrejtem a tudatalattimban, és majd később ezek előjönnek, és szörnyűségeket csinálnak. Ha nem akartam tehát egy újabb, legalább fél órás lelki fröccsöt, mint tegnap este, azt kellett mondanom, hogy " Igen, rémálmaim voltak!".
- Igen. - feleltem kurtán, jelezve, hogy nem akarok erről többet beszélni.
Gerard felszisszent, egy olyan,"Na tessék, ugye megmondtam! " stílusban.
- És... - kezdte volna boncolgatni a témát, de én félbeszakítottam.
- Apa, ne most kérlek!
Gee kissé zavartan nézett rám, de arckifejezésemtől inkább letett a további kérdésekről.
- Jó, majd otthon! - adta meg magát végül, és ezzel a téma le volt zárva, legalábbis egy időre.
Én meg ismét Frank felé fordíthattam minden figyelmemet, és csodálhattam mosolygó ajkait, és csillogó szemeit.
Hogy ebből mi lesz még!

Hazamentünk, illetve Donnáékhoz, mert most az a haza, és Gerard egész úton furán nézett rám a visszapillantóból. Nem tudtam, hogy észrevett-e valamit Frankievel kapcsolatban, vagy csak az utolsó beszélgetésünk miatt aggódik. Borzasztó, hogy mindig megérzi, ha valami bajom van! Mintha valami külön radarja lenne hozzám. Ja, hogy az apám?
Mikor megérkezünk első dolga volt, hogy utánam jöjjön a szobámba.
- Most beszélhetünk? - kérdezte, miközben letelepedett az ágyam szélére. Most hogy mondhatnám neki, hogy nem?
Flegmán megvontam a vállam. Félreértés nem essék, nagyon jól esik a gondoskodása, de jelen pillanatban elég terhesnek érzem. Nem kell nekem most senki, egyedül szeretnék lenni, és álmodozni!
- Szóval, mi a baj? - kérdezte.
- Semmi!
- És a semmi miatt viselkedsz ilyen furcsán?
"Ohh, ha te azt tudnád miért viselkedek furcsán, nem ülnél ilyen nyugodtan itt!"
Felültem, hogy a rendesen a szemébe nézhessek.
- Apa! - mondtam nagy komolyan. - Tényleg nincs semmi bajom. Te mondtad este, hogy fel kell dolgoznom ami történt. Épp azt teszem!
Gee csodálkozva nézett rám, és én is elcsodálkoztam magamon. Eddig mindig olyan jól kijöttünk, most meg egyszerűen idegesített a jelenléte. Éreztem valami furcsát vele kapcsolatban. Olyan mintha... mintha a vetélytársam lenne. Igen, ez a jó szó! Abban a pillanatban ahogy ez eszembe jutott ez megijedtem magamtól. Uram Isten, hogy gondolhatok én ilyeneket az apámról? Hülye, hülye, hülye Amy! Nem szabad!
- Én csak... - folytatta Gerard zavartan. - nem szeretném, ha valami bajod lenne. Annyi mindenen mentél kereszül már eddig, és rájöttem, hogy sokkal jobban oda kell rád figyelnem. Kezdem megérteni az apaság lényegét.
Annyira aranyos volt, hogy így féltett, és a szemében őszinteséget, és igazi szeretet láttam, mégis azt kívántam, hogy húzzon el innen. Ajj Amy, te megőrültél!
Nem akartam megbántani, ezért aztán megpróbáltam vele finoman közölni a tényeket.
- Tudom apa, hogy jót akarsz, de... nekem most az a legjobb ha kicsit egyedül lehetek.
Gee csalódottan nézett rám
- De megígérem, ha szükségem lesz rád, azonnal szólok!
Na erre kicsit megnyugodott, felállt, és indult kifelé, de még az ajtóból visszafordult.
- De, azonnal szólsz, ha...
-Persze, azonnal szólok. - nyugtattam meg, majd néztem, ahogy csalódottan kibattyogott, és becsukta maga mögött az ajtót.
" Amy, mi ütött beléd? Teljesen meg vagy zakkanva?!"