A sötétben semmit sem láttam, de igyekeztem kitapogatni a pulzusát, viszont idegességemben semmit sem éreztem. Az nem lehet, hogy.... Nem, biztosan nincs semmi baja, csak elájult! Ugye... ugye így van?
Megpróbáltam felébreszteni, de minden próbálkozásomat sikertelenség koronázta. Frankie meg sem moccant.
Csak azt tudtam, hogy minél előbb szabad levegőre kell vinnem, bármi történt is vele. Megpróbáltam fölemelni a törzsét, de iszonyú nehéz volt, főleg úgy, hogy a szám elé kellett tartanom a vizes törölközőt. Beláttam, hogy képtelen lennék lecipelni Franket a lépcsőn, hiszen még megemelni sem vagyok képes.
Benyitottam a legközelebb eső hálóba, és gyorsan kinyitottam az ablakot, hogy a füst valamennyire kiszállhasson, majd ugyanezt a saját szobám ablakával is megtettem, és minden egyes ablakkal, ami csak volt itt fent.
Mire végeztem ezzel a művelettel már én is nagyon köhögtem, vészesen fogyott a levegőm, és a füst még mindig ugyanúgy ottmaradt, mintha semmit sem csináltam volna.
Be kellett látnom, hogy bármilyen lehetetlennek tűnik is, nekem kell lecipelnem Franket a földszintre.
Visszamentem hozzá, és minden erőmet beleadva fölemeltem a karjai alatt, majd húzni kezdtem a lépcső irányába.
A következő pillanatban meghallottam Gee kiabálását lentről.
- Amy! Frank! Merre vagytok? - kérdezte kétségbeesetten.
- Itt...va... gyunk! - feleltem levegőért kapkodva, sűrű köhögések között.
Hallottam, ahogy Gerard felrohan a lépcsőn, és már ő is köhög, bár még nem annyira, mint én.
Nem telt el sok idő, mikor magam mellett hallottam a lépteit.
- Amy, meh...re... vagy...?
- Itt! Itt van Frankie ishh.... eláh....juhlt! - köhögcséltem.
Éreztem, ahogy Gee leguggol mellém, és kitapogatja Frankiet. Akkor már, a kereszthuzatnak köszönhetően, mintha kicsit ritkult volna a füst, és halványan derengeni kezdtek a tárgyak körvonalai. Észrevettem, hogy Gerard is egy törölközőt szorít az arca elé.
- Le kell vinni! - adta ki az utasítást, és már meg ragadta Franket a hóna alatt, hogy lecipelje a lépcsőn. Én, amennyire tudtam segítettem neki, megfogtam Frank lábát, de az erőm már nagyon fogytán volt, így időnkét meg-megbotolva, iszonyú erőfeszítések között, de végül sikeresen leértünk a nappaliba.
A konyhát már teljesen elborították a lángok. Óriási szerencsénk volt, hogy arra a részre, ahol a bejárati ajtó volt, még nem jutottak el.
- Már...hivh...tahm... a tűzoltóh....kat. - mondtam Gee fel sem tett kérdésére, mikor végignézett a lángokban álló konyhán.
Bólintott, de többre nem volt ereje. Arcáról patakokban folyt az izzadság az erőlködéstől, ahogy Frankiet cipelte.
Ahogy haladtunk kifelé, megbotlott egy szőnyeg szélében, és elesett, saját magára ejtve ezzel Franket.
- Áááh...! - kiáltott fel fájdalmában, de a következő pillanatban már újra talpon volt, hogy végre biztonságos távolságban lehessünk a lassan mindent elnyelő lángoktól.
Végre kiértünk a házból. Mentünk még pár métert, majd mindketten köhögve, fuldokolva estünk a földre. Fájó tüdőnk oxigénért kiáltott, és most, hogy végre megkapta, olyan mohón szívta magába hogy az már fájt.
Mikor úgy-ahogy lélegzethez jutottunk, Gerard Frankie fölé hajolt, hogy megnézze hogy van. Én is aggódva vártam a fejleményeket.
Gee végigtapogatta Franket, majd a szájához tette a fülét.
- Nem lélegzik! - jelentette be rövid hallgatózás után.
A szám elé kaptam a kezem. Úr Isten! Mi lesz most?
Gerard egy pillanatig sem tétovázott. Kinyitotta Frank száját, a sajátját rátapasztotta, és amennyire csak erejéből tellett, belefújt. Ezt a műveletet többször is megismételte, egyelőre minden eredmény nélkül.
- Frankie, hallod? Nem csináld ezt, bazd meg! - kiáltott kétségbeesetten, sírással küszködve, és dühösen ráütött Frank mellkasára.
Nekem már folytak a könnyeim, ahogy néztem ezt a elkeseredett küzdelmet, ahogy Gerard próbálja megmenteni a legjobb barátját.
Még egyszer belefújt Frank szájába, és ennek eredményeképp, végre Frankie elkezdett erősen köhögni.
- Hála Istennek! - kiáltott fel Gee, miközben barátját az oldalára fordította.
Ebben a pillanatban érkezetek meg a tűzoltók, hatalmas szirénázással, néhány másodperccel később pedig a mentők.
Gerard Frankievel marad, én meg gyorsan a mentőhöz siettem, hogy megsürgessem őket.
- Van sérült? - kérdezte az egyik.
- Igen,.... elájult bent,..... kihoztuk,.... nem lélegzett és... apa szájon át lélegeztette.... és - mire ezeket elmondtam, sok köhögéssel tarkítva, épp odaértünk Gee és Frankie mellé.
Frank még nem tért magához, de már egyenletesen vette a levegőt.
Ráfektették egy hordágyra, kapott oxigénmaszkot, és villámgyorsan be a mentőbe, majd indulás a kórházba. Ilyenkor minden perc számít.
Miután Frankiet elvitték, minket vettek vettek kezelésbe egy másik mentőben.
Mivel erősen köhögtünk mi is kaptunk oxigént, és Gerard minden tiltakozása ellenére be kellett mennünk a kórházba.
Gee út közben felhívta Donnát, elmesélte a történteket. Kintről hallottam, ahogy szegény Donna felsikolt, és a hogylétünk felől érdeklődik.
- Mi jól vagyunk. - mondta Gee. - Frankie állapota súlyos, de nem tudok semmit, őt egy másik mentő vitte el.
Váltottak még néhány szót, hogy hol leszünk, meg ilyesmi, majd Gee visszaadta a telefonomat. Szorosan átölelt, szinte a szívverését is hallottam.
- Apa, ne haragudj! Én... nem tudom mi történt,... az olajsütő egyszer csak kigyulladt, és nem tudtam eloltani a tüzet. - mondtam sírással küszködve.
- Semmi baj, nem te tehetsz róla! - igyekezett megnyugtatni.
Egymásba kapaszkodva tettük meg az út hátralévő részét. Egyikünk sem mondta ugyan, de mindkettőnknek Frankie járt a fejében, és ahogy egymásra néztünk kiolvasuk a másik szeméből a mély aggodalmat a világ legjobb barátja, pótapja, és gitárosa iránt.