A nappaliban Frank ugyanúgy ült a tévé előtt, mint mikor otthagytam, maximum kicsit kevésbé sokkolt arcot vágott.
Mikor elé értem szélesen elvigyorodott.
- Őőő.... ne haragudj... - motyogtam, és rendesen elvörösödtem. - Az előbb, azt hiszem kicsit elvesztettem az eszem. Csak meg akartam mutatni, milyen érzés látni ahogy... szóval... csak azért volt. Bocs! Tudom, néha kicsit túl heves vagyok...
- Pont, mint az apád. - kacsintott Frankie Gerardra, és ezzel elérte, hogy még jobban elvörösödjek.
- Szóval, akkor nincs harag? Én nem akartam semmit...
- Hmmm.... kár, pedig már egész beleéltem magam! - fogta meg Frank a kezem, hogy közelebb húzzon magához, de arcomat látva megállt a mozdulata. - Jól van, csak hülyültem! - mondta végül. - Én nem haragszom!
Ezzel a téma szerencsére le volt zárva!
Később Gerard elmesélte, hogy mit találtak ki az osztálytársaim rájuk, amin Frankie nagyon jót röhögött. Aztán a sok beszélgetésben, meg hülyülésben jól elszaladt az idő, lassan besötétedett.

Lyn-Z megint nem volt itthon pár napig, így Frankie nálunk vacsorázott. Akartak rendelni valamit, de én ragaszkodtam hozzá, hogy főzzek. Egyszerűen szükségét érzetem, hogy gondoskodjak róluk.
Neki is álltam a vacsora elkészítésének. Frankie addig fölment lezuhanyozni, Gee meg elment bevásárolni még néhány dolgot a vacsihoz.
Bekapcsoltam az olajsütőt, és míg az melegedett lementem a pincébe, hogy megnézzem van-e itthon valami finom bor. Egy romantikus vacsorához jóféle borocska is dukál!
Amíg lent nézelődtem hirtelen teljes sötétség lett az egész házban. Azonnal fölrohantam a konyhába, és riadtan vettem észre, hogy az olajsütő, és a körülötte lévő dolgok, beleértve a konyhafüggönyt is, lángokban állnak.
A biztosíték csapódhatott le, de mivel égett a konyha nem mertem visszakapcsolni. Csak arra tudtam gondolni, hogy az olajsütővel lehet valami gond.
- Frankie! - kiabáltam, mert egyszerűen leblokkoltam, nem tudtam mit kell ilyenkor csinálni. - Frank!
De hiába kiáltottam ki tudja hányszor, Frank valószínűleg épp a vizet folyatta, nem hallhatta meg a hangom.
Első gondolatom az volt, hogy leöntöm vízzel az egyre terjedő lángnyelveket, de beugrott, hogy mintha tanultuk volna, hogy elektromos tüzet nem szabad vízzel eloltani, ezért inkább fogtam gyorsan egy takarót, és rádobtam a tűzre.
Az volt a baj, hogy, hogy a tűz már sokkal nagyobb kiterjedésű volt, mint a takaró, ezért csak annyit értem el vele, hogy a takaró okozta légáramtól még jobban szétterjedt a tűz
- Úristen! - sikítottam magamból kikelve. - Frank! - kiabáltam ismét, még mindig eredmény nélkül.
Azon a részen, ahol a takaró volt, most lángok helyett sűrű füstcsóva emelkedett, elindulva egyenesen az emelet irányába.
Arra gondoltam Frank talán megérzi a füstöt, és a segítségemre siet.
Fölkaptam a telefonom és Gerardot próbáltam hívni, de valahonnan a nappaliból hallottam, hogy csörög a telefonja. Tehát itthon hagyta!
A következő értelmes gondolatom meg az volt, hogy kihívom a tűzoltókat, mert lassan az egész konyhában elterjedtek a lángok. Látszott, hogy ezt már házilagos eszközökkel nem tudom megfékezni.
Újra a telefonért nyúltam, de teljesen úrrá lett rajtam a pánik. Remegett a kezem, és hirtelenjében fogalmam sem volt, hogy milyen számot is kellene hívnom. Végül beugrott, és reszkető hanggal diktáltam be az adatokat a központi segélyhívónak, aki megígérte, hogy a tűzoltók néhány percen belül itt lesznek.
- ...és azonnal hagyja el a házat! - mondta még a nő, mielőtt letette volna.
"Elhagyni a házat! Elhagyni a házat" zakatolt az agyamban, és automatikusan a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
A nappaliban már hatalmas füst gomolygott, a lángokat szinte nem is láttam tőle.
Mielőtt kiléphettem volna az ajtón belém hasított a felismerés : Frankie még fönt van! Talán még észre sem vette, hogy ég a ház, és mire kijön a fürdőszobából már nem fog tudni keresztülvágni a nappalin, a biztonságot jelentő utca felé.
Egy percet sem haboztam, azonnal visszamentem, de a füst csípte a szememet, és erős köhögésre késztetett. Úgy csináltam, ahogy a filmekben láttam. A fürdőszobában benedvesítettem egy törölközőt, és a szám elé raktam, hogy valamennyire megszűrje a füstöt.
Nehezen lélegezve jutottam föl az emeletre. A folyosón már semmit sem lehetett látni a hatalmas füsttől, de szerencsére a tűz még nem terjedt el idáig.
Azon csodálkoztam, hogy Frankie még nem vette még észre mi a helyzet, pedig olyan büdös, égett műanyag szag terjengett mindenütt, hogy erre még egy alvó is felébredt volna.
- Frank! - kiabáltam a törölközőn keresztül, időnkét köhögéssel tarkítva. - Frank, merre vagy! Tűz van, le kell jönnöd!
Semmi válasz.
Lassan araszoltam a folyosón, a fürdőszoba irányába, majd váratlanul belerúgtam valamibe. Ahogy lehajoltam, és tapogatózni kezdtem, éreztem, hogy egy emberi test fekszik előttem. Frankie feküdt a földön, eszméletlenül.