Bár az osztály lassan napirendre tért a Frerard felett, és úgy tűnt mindenki egyetért azzal, hogy Gee és Frank csak játszanak, bennem ettől függetlenül forrt a méreg, mert csak a csodának, és az egyik idióta osztálytársamnak volt köszönhető, hogy nem égtem le teljesen, meg hogy Mrs. Rose sem vett észre semmit.
Egyszerűen nem tudtam elképzelni, miért nem tudja Gerard kicsit visszafogni magát. Az, hogy a színpadon mit csinál, az az ő dolga, ott el is várják tőlem hogy őrült legye, de az én osztálytársaim előtt miért kell játszania az eszét? Ha ezt tudom előre biztos nem mondom neki, hogy jöjjön el.
Rá kellett jönnöm, hogy bár Gee nagyon szeret engem, meg bármit megtenne értem, az érzéseimet mégsem tartja szem előtt, mert akkor nem csinálna ilyen dolgokat.
Jó, tudom, én voltam annyira oda, hogy megint összejöjjenek Frankievel, de arra ne számítottam, hogy képesek lennének megdugni egymást előttem, meg pár tini előtt!
Ezekkel a gondolatokkal baktattam hazafelé, és mire megérkeztem már majd fölrobbantam a dühtől, mert sikerült magam alaposan felhergelni.
Frankie a kanapén ült, valami tévéműsort nézett nevetgélve, Gee meg épp akkor jött le a lépcsőn, mikor benyitottam. A hajáról és az öltözékéről láttam, hogy már levezették egymáson a csók okozta túlfeszültséget.
Nem akartam veszekedni, ezért csak köszöntem, és elindultam fölfelé a szobámba, de Gee megállított.
- Mi a baj Amy? Rossz kedved van? - kérdezte.
Ez olaj volt a tűzre! Nem akartam én veszekedni, de ez a kérdés, és amilyen ártatlan hangon kérdezte... Most telt be a pohár végleg! Megfordultam, és rázúdítottam mindent, ami eddig bennem fortyogott.
- Rossz kedvem van- e? kérdeztem vissza vészjósló hangon. - Még kérdezed? Mégis mit gondolsz? Azok után, hogy leégettél az egész osztály előtt? Jó hogy nem vetkőztetek le, és dugtátok meg egymást ott helyben, annak biztos nagyobb sikere lett volna, mint egy szimpla kis csóknak! - most már vöröslő fejjel kiabáltam és hol rá, hol meg Frankre néztem. - De azért így is sikerült pár gyereket rendesen kiakasztanotok! Ha nem vetted volna észre nem a színpadon voltál, hanem egy osztályfőnöki órán! A LÁNYOD osztályában. Vagy arra gondoltál, hogy nem figyelnek rád eléggé? Még jobban fel akartad hívni magadra a figyelmet? Hát boldog lehetsz, mert sikerült!
Gerard szájtátva hallgatta kitörésemet, és egy szót sem tudott szólni, csak állt, és bámult rám. Frankie feje megint vörösödni kezdett. Nem ő kezdte ugyan, de nagyon is benne volt.
Mélyeket lélegeztem, hogy lassan lecsillapodjon a gyomrom remegése, és visszaszerezzem elpárolgott nyugalmamat. Ez alatt a rövid net alatt Gerardnak sikerült összeszednie magát, és végre megszólalt.
- Amy... én... én nem... csak egyszerűen elkapott a hév, és úgy tűnt az osztálytársaidnak bejön...
- Bejön? Az osztálytársaim nagy rész nem MCR fan, aki bármit tesztek is megérti, és imádja. A legtöbbjük normális családban nő fel. Mi lesz ha elmondja otthon? Erre nem is gondoltál? Visszajut az igazgató fülébe, és akkor nekem annyi!
Gee motyogott még pár "bocs, nem akartam"-ot, de mivel én továbbra is a magamét hajtogattam, végül úgy döntött, hogy legjobb védekezés a támadás.
- Akkor meg mi a fenének hívtál el? - emelte fel a hangját. - Tudod jól, hogy milyen vagyok! Ha elkap a hév nem tudok uralkodni magamon! És különben is, nem hiszem, hogy egy csók annyira szörnyű látvány lett volna....
Na itt már végleg besokalltam. Teljesen elvesztettem az eszem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ledobtam a táskám, odaugrottam Frankie elé, az ölébe vetettem magam, és... megcsókoltam!
Nem ám egy egyszerű kis szájrapuszi volt amit produkáltam, hanem egy rendes, igazi CSÓK! És ráadásul még mocorogtam is kicsit Frankie ölében.
Frankie nem csókolt vissza, csak lefagyva tűrte, hogy ölelgessem, de nekem ez is megfelelt.

Mikor úgy éreztem elég a szemléltetésből, felálltam Frank öléből, ránéztem Geere, aki a döbbenettől csak hápogni tudott, a vállamra vettem a táskám, és hátra sem nézve, se szó se beszéd feltrappoltam a szobámba, ahol jó hangosan magamra csaptam az ajtót.

Nem telt bele sok idő, mikor halk kopogásra lettem figyelmes.
- Bejöhetek? - hallottam Gerard félénk hangját.
- Ha akarsz! - válaszoltam flegmán, és levetettem magam az ágyra.
Gee bejött, leült mellém, de nem szólt semmit.
- Nos, szép látvány volt? - kérdeztem néhány perc kínos csönd után.
Láttam az arcán, hogy nagyon megdöbbentette a produkcióm.
- És most még nem is volt közönség! - tettem még hozzá magyarázatképp.
Gerarg hosszas hallgatás után végre megszólalt.
- N...ne haragudj Amy! Akkora egy fasz vagyok!
Nem válaszoltam, úgy gondoltam ezt nem azért mondta, hogy helyeseljek.
- Nem vettem figyelembe, hogy hol vagyunk, és... hogy ... te... szóval hülye voltam. - folytatta. - Néha elszáll az agyam, és akkor azt sem tudom mit csinálok!
Lehajtott fejjel, nagyon szomorúan beszélt, látszott rajta, hogy tényleg megbánta, amit tett.
- Azt hiszem, nem vagyok jó apa! Mindent elszúrok...
Azt hittem mindjárt elsírja magát, ezért gyorsan feltérdeltem az ágyon,és megöleltem.
- Dehogynem vagy jó apa! - vigasztaltam. - Te vagy a világon a legjobb apa! Csak még túl rövid ideje gyakorlod! Több idő kell, hogy beletanulj!
Rám nézett, szinte már sírva.
- Komolyan mondod?
- Hát persze! - adtam neki egy cuppanós puszit. - Nagyon szeretlek!
Miután végre mindketten megnyugodtunk, és biztosítottuk egymást, hogy nincs semmi baj, elmeséltem neki, hogy milyen teóriát eszeltek ki kettőjükre az osztálytársaim. Gerard jót nevetett rajta, de láthatóan örült, hogy végül mégiscsak megmenekültem a cikizéstől.
Mi már tisztáztuk a dolgokat, de hátra volt még egy feladat. Bocsánatot kellett kérnem Frankietől is, ha már úgy megtámadtam szegényt!
Mert nem esett messze az alma a fájától, nekem is néha elszáll az agyam, és akkor azt sem tudom mit teszek.