Eljött a kedd négy óra, és mi, Gerardal készülődtünk a raportra.
- Mit vegyek fel? - kérdezte Gee TŐLEM. Hát nem akarom mondani ez mire hasonlított!
- Én tudjam? - szólta vissza felháborodva. Miért az én felelősségem az, hogy milyen ruhában jelenik meg az iskolapszichológus előtt.
Rám nézett és előszedett a szekrényből egy tisztavéreshalálfejes pólót.
- Ez jó lesz? - kérdezte ártatlan fejjel.
- Ha szeretnéd, hogy azonnal hozzák a kényszerzubbonyt... - vontam meg a vállam, és elröhögtem magam.
Végül sikerült megállapodnia egy fekete felsőben és egy farmerban. Így sem volt túl apukás, de azért az előző pólónál sokkal konszolidáltabb volt.

Mrs. Taylor a szobájában várt minket.
- Őrülök, hogy megismerhetem Mr. Way. - fogott kezet Geevel, és folyamatosan az arcát fürkészte. - Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de ön Amy édesapja?
Gerard kicsit meghökkent a kérdésen, mert csak a vak nem látta kettőnk közt a hasonlóságot.
- Igen! - mondta zavartan köhintve.
- És ön hány éves? - nézett rá most még jobban csodálkozva a nő.
- 31. - vágta rá kapásból Gee.
Mrs. Taylor láthatóan megdöbbent. Hát igen, nem sokan néznék ki Gerardból a korát.
- Értem, hát akkor talán foglaljanak helyet. - mosolygott a nyanya, az íróasztal előtti székekre mutatva.
Én olyan jó kisány módjára, összezárt lábakkal a szék szélére ültem, míg Gerard otthonosan elhelyezkedett, hátradőlve, egyik lábát keresztbe rakva a másikon. Ennél lazább már csak akkor lett volna, ha a lábait felrakja az íróasztalra, de erre szerencsére nem került sor.
- Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik ön? - jött a következő kényes kérdés.
Gerard köhintett egyet. Számíthatott erre a kérdésre, teljesen normális, hogy meg akarják tudni mivel keresi a kenyerét.
- Őőő... grafikus vagyok... és... énekelek egy zenekarban. - mondta úgy, mintha csak azt mondta volna, hogy vett egy kiló kenyeret.
- Áh... értem! - mosolygott Mrs. Taylor. És milyen típusú zenekarban? - kérdezte, bár ahogy végignézett Gee, szerintem már tudta.
- Rock. - jött a gyors válasz.
Gerard láthatóan zavarban volt a pszichológusnő jelenlétében. Nem nagyon, de én azért észrevettem rajta, hogy idegesíti ez a faggatózás. Tartottam tőle, hogy elkezd "viselkedni" és aból semmi jó nem fog származni.
- Nos, - kezdte a pszichológusnő, - azért szerettem volna beszélni önnel, mert tudomásomra jutott, hogy Amyt milyen atrocitások érték az utóbbi időben. Azt hiszem jó lenne együttműködve segíteni neki átvészelni ezeket a nehéz időket. Mesélnének kicsit a családjukról?
Na itt volt az, hogy én inkább kifutottam volna világból. Ha Gerard elkezd mesélni Frankieről... De azért itt még nem tartottunk.
Elmesélte, hogy kerültem hozzájuk. Mikor a pszichológusnő megtudta, hogy meghalt az édesanyám, olyan szemekkel nézett, hogy azt hittem menten megszakad a szíve. Aztán én elmeséltem neki Josht, amit Mrs. Taylor szintén szájtátva hallgatott. A drogról és az öngyilkossági kísérletemről viszont mélyen hallgattunk.
Mikor a mondókánk végére értünk Mrs. Taylor nem győzött sopánkodni.
- Szegény kislány! - ismételgette. - Milyen fiatal, és már mennyi mindenen keresztülment.
Aztán valami egészen furcsa dolgot tett. Felállt az asztaltól és közel hajolt Gerarhoz. Közben kicsit megigazította a melltartóját, és ettől majdnem kibuggyantak méretes keblei.
Gee is érzékelte a támadással is felérő mozdulatot, és amennyire csak a szűk helyen lehetséges volt, hátrálni kezdett.
- Azt hiszem Amynek sürgősen segítségre lenne szüksége. - mondta Mrs. Taylor. Kijött az íróasztala mögül, Gerard elé állt, és ettől vészesen közel kerültek nem kicsi keblei Gerard arcához.
- Azt hiszem a jövőben többször kellene találkoznunk, Amy érdekében! - búgta egyre jobban behajolva.
Én már majd megpukkadtam a nevetéstől, ahogy Gee kétségbeesett arcára néztem, aki menekülési útvonalat keresett.
Annyira nyomta magát hátra a székben, hogy az már megbillent hátrafelé, és félő volt, hogy Geevel együtt hátraesik.
- Megadná a számát, kérem? - kérdezte a nő, még mindig közelítve.
- Őőő...aaa... - nyögte Gee, és azt hittem most fog kiterülni a földön, mikor megszólalt az asztali telefon.
Mrs. Taylor morgott egyet, de kénytelen-kelletlen elhagyta áldozatát, aki végre fellélegezve ült vissza, hogy a következő pillanatban aztán úgy pattanjon fel a székről, mint akit puskából lőttek ki.
- Azt hiszem mennünk kell! - kiáltotta hirtelen, majd megragadta a kezem, és már rángatott is ki a szobából.
Mrs. Taylor még csalódottan utánunk szólt.
- És a telefonszám?
- Majd Amyvel megüzenem! - kiáltott vissza az ajtóból. - Bekapcsolva hagytam a vasalót, sietni kell haza. - hadarta még gyorsan, aztán a folyosón futásnak eredtünk, és meg sem álltunk, csak az iskola kapuján kívül.
Ott aztán lihegve egymásra borultunk és úgy röhögtünk, hogy a hasunkat fogtuk.
- Ez a nő! - kezdte Gee - teljesen besokkoltam tőle.
Csodálkoztam is, hogy Gerard, aki egyébként nem egy zavarbajövős típus, aki általában le tudja szerelni még a rosszindulatú embereket is, ennyire beijedt egy nőtől.
. Mi volt veled? - kérdeztem tőle már hazafelé.
- Nem tudom. - válaszolta fejcsóválva. - Egyszerűen lefagytam, mikor megláttam azokat a tejcsárdákat az orrom előtt lógni... Te jó ég, ha nem szólal meg a telefon képes lett volna rám mászni!
- Ne félj és megvédelek! - mondtam bátran és adtam neki egy puszit. - Szólni kéne az igazgatónak, hogy hogy viselkedett veled ez a nő! - adtam neki a tanácsot.
- Hogyne, hogy még ő is behívjon magához egy kis beszélgetésre? - méltatlankodott tovább.
- De az igazgató férfi!
- Na, annál inkább nem megyek! - nézett rám nagy komolyan, aztán ezen megint jót nevettünk.
Így van ez, hiába is próbálja meg a komoly apuka látszatát kelteni, ő mindig az a komolytalan, kedves srác marad, aki eddig is volt!