Hátra néztem és vártam a végzetem. Meg sem tudtam moccanni a sokktól. A furgon fényszórói a szemembe világítottak, teljesen elvakítva.
Nem tudom hogy történhetett, talán anya küldte, fentről az égből, de szemem sarkában feltűnt egy rendőrautó villogó, kék fénye, majd szirénájának hangja is lassan eljutott a tudatomig.
A furgon az utolsó pillanatban vett egy éles kanyart, és csikorgó kerekekkel eltűnt a sötét parkolóban.
Elterültem a földön, még mindig nem igazán hittem el, hogy megúsztam. A rendőrkocsi lassan a közelembe ért, és kiszállt belőle két ember.
- Jól vagy? - hajolt fölém az egyik, miközben megérintette a vállamat, hogy a hátamra fordítson.
Felemeltem a fejem, és lassan felültem.
- I... gen. - mondtam reszkető hangon.
- Uram atyám, hiszen te nagyon fiatal vagy! - kiáltott fel meglepetten. - Mit keresel itt ilyenkor?
Válaszolni akartam, de jött ki hang a torkomon. Az átélt szörnyűségek hatására a rendőr nyakába borultam és keservesen sírva fakadtam.
Közben a másik rendőr hozott egy takarót, és betakart vele, majd a segítségükkel beültem a kocsiba.
Kezdtem felengedni, úgy éreztem már képes leszek végre beszélni is.
- Engem el... raboltak. - mondtam nagy neheze. A két rendőr egymásra nézett. Látszott rajtuk, hogy nem tudják eldönteni, hogy igazat beszélek-e vagy csak szórakozok velük.
- Hogy történt? - kérdezte az egyik.
Elmeséltem nekik a tegnap estét, onnantól, hogy a parkban valaki elkapott. Még mindig hitetlenkedve hallgatták. Aztán mikor ahhoz a ponthoz értem, hogy az egyik emberrabló megölte a társát, kezdtek komolyan venni.
- A... telefonom náluk van! - jutott eszembe hirtelen.
Tudtam, hogy ha szerencséjük van azt be tudják mérni, és így megtalálhatják őket.
Rádión leadták a az adatokat, mire azt a választ kapták, hogy a történetem igaz. Ezek szerint Gerard mégis bejelentette a rendőrségen az elrablásomat.
Ahogy megtudták, hogy igazat mondtam ámulattal néztek rám. Főleg mikor lemeséltem, hogy gyalog jöttem el idáig, ki tudja milyen messziről.
- Most beviszünk a kapitányságra. - magyarázta nekem az idősebbik, mire a másik felcsattant.
- Ne hülyülj már, nem látod mennyire ki van szegény? Szerintem inkább haza kéne vinni!
- De... a... vallomása!
- Azzal ráérünk holnap is. A családja is biztosan betegre aggódja magát miatta.
- De...
- Legyen már szíved! Képes lennél az éjszaka közepén egy kislányt kihallgatni?
Az idősebbik elgondolkodott a dolgon, és végül bólintott.
- Nem bánom! - mondta végül, és rám nézett. - Gondolom te is azt szeretnéd!
Bőszen bólogattam, és hálás voltam nekik, amiért épp arra jártak! Ha ők nincsenek, ki tudja már hol lennék! Valószínűleg a felhőkön csücsülve lógatnám a lábam, és onnan nézném a lent rohangáló embereket. Ha egyáltalán az égbe jutnék...
Eme kellemes gondolatok mellett érkeztünk meg a házunk elé. A földszinten, a késői óra ellenére égtek a villanyok, ebből is látszott, hogy a bent lévők nem tudnak aludni.
Az idősebbik rendőr becsöngetett, és vártunk.
Alig telt el néhány pillanat, mikor a bejárati ajtó szinte kivágódott, és Frankie tűnt fel a nyitott ajtóban.
Mikor meglátott először elállt a lélegzete, majd mikor tudatosult benne, hogy nem csak a szeme káprázik, erősen magához szorított.
- Amy! - kiáltott fel boldogan. - Hát te? De jó! El sem tudod képzelni...
Megállt az áradozásban, mikor felfogta, hogy két rendőr is van velem.
- Jó estét! Jöjjenek be! - invitálta be őket a házba, mintha ő lenne a házigazda.
Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó Frank kiabált egy nagyot.
- Gerard!
- Mi az? - jött a válasz a konyha irányából, és már hallottam is Gee lépteinek zaját.
- Mi tör... - kezdte, de mikor meglátott, megtört a mozdulata. - Amy! - kiáltott fel, és azonnal rohant hozzam, majd a karjába kapott.
- Ne szoríts annyira, mert megfojtasz! - nyögtem elhaló hangon, mert tényleg annyira szorított, hogy lassan már nem kaptam levegőt.
- Istenem, Amy! - mondta Gee és nagy nehezen elengedett. - Mi történt veled? Hogy... hogy sikerült...
Azt hiszem ebben a pillanatban tudatosult csak benne, hogy két rendőr is tartózkodik a házban.
- Ők hoztak haza. - mondtam a rendőrökre nézve, és Gee hálásan megköszönte nekik.
A legnagyobb meglepetés azonban csak ezután ért. Megjelent ugyanis még valaki a nappaliban És ez a valaki nem volt más, mint Lyn-Z!
Mikor megláttam tátva maradt a szám, mert Linn boldogan mosolyogva jött oda hozzám és megölelt. Lyn-Z, Gerard és Frankie együtt... akkor ez nem jelenthet mást, minthogy...
- Kibékültetek? - kérdeztem meg tőle, minden kertelés nélkül.
Linn boldogan bólogatott, és csak úgy sugárzott az arcáról az öröm.
Mindannyian leültünk, és én részletesen beszámoltam a velem történtekről. Bár azokat a részleteket nem sok kedvem volt elmondani, akikor az egyikőjük rám mászott, viszont elhallgatni nem akartam semmit, úgyhogy fájó szívvel, az emléktől még mindig remegve elmeséltem azt is.
Gerard mellettem ült, és átkarolt. Végig maga elé meredt. Látszott rajta mennyire megviselték a hallottak.
A rendőrökkel végül megbeszéltük, hogy másnap bemegyek vallomást tenni.
Mikor végre magunkra maradtunk nem bírtam ki, négyszemközt megkérdeztem Linnt.
- Mi történt? Már ha szabad megkérdeznem.
- Tudod... - kezdte Lyn-Z elgondolkodva. - Sokat töprengtem azon, amit mondtál, és rájöttem, hogy valahol igazad van. Én szeretem Gerardot, és ha szeretem el tudom fogadni olyannak, amilyen. Aztán felhívott, és elmesélte mi történt veled. Azonnal idejöttem. Éreztem, hogy szüksége van rám. Nagyon ki volt készülve. Míg vártuk a híreket rólad, volt időnk beszélgetni. Megegyeztünk, hogy nem hazudik többé, és...én is máshogy fogok a dologhoz állni. Szóval kibékültünk.
El sem tudom mondani mennyire boldog voltam! Már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e elkapni az elrablóimat.