Elkezdte nyalogatni a nyakamat, én meg undorral félrefordítottam a fejem. Vergődtem a karjai közt rendesen, de nem értem el vele semmit.
A nadrágját már teljesen letolta, most az enyémmel próbálkozott. Egyértelmű volt, hogy mit akar.
Ösztönösen védekezni akartam, mire ő ezt megunva elővett egy kést valamelyik zsebéből, és a torkomhoz szorította.
- Komolyan mondtam, hogy kinyírlak, ha nem maradsz nyugton! - fenyegetőzött eszement vigyorral a képén, és tovább matatott lent.
Úgy látszik fordítva működök, mint általában az emberek, mert a kés, ahelyett, hogy megrémített volna, inkább annyira feldühített, hogy magam sem tudtam mit teszek! Csak az járt egyfolytában a fejemben, hogy nem engedem, hogy ez a fasz ott hozzám érjen! Épp elég, hogy elraboltak, nem hagyom, hogy meg is erőszakoljon.
Nem tudom hogyan csináltam, milyen erő munkálkodott bennem, mindenesetre sikerült jó alaposan tökön rúgnom a fickót, aki ettől ordított egy hatalmasat, összegörnyedt, és elejtette a kését, de nem szállt le rólam.
A következő pillanatban hallottam még egy ordítást.
- Nem megmondtam, hogy hagyd békén a lányt? - kiabált a másik férfi.
Odaugrott az ágy mellé, és szó szerint lerántotta rólam a társát.
Egymással szemben álltak, a levegő szinte izzott a kettőjük közti feszültségtől.
Én addig, kihasználva az alkalmat, felugrottam az ágyról, megigazítottam a nadrágomat, és menekülőre fogtam a dolgot.
- Ott maradsz! - rivallt rám a magasabbik, látva, hogy elindulok az ajtó felé. Persze azonnal megálltam.
- Megmondtam, hogy egy ujjal sem érhetsz hozzá! - ordibált még mindig a magasabbik.
- Nekem meg elegem van a parancsolgatásaidból! - kiáltotta vissza a másik. - Azt csinálok, amit akarok! - felkapta a leesett kést, és a társára fogta. - Nekem többé nem mondod meg mit csináljak!
Őrült fény csillant a szemében, egyértelmű volt, hogy nem ura a tetteinek, a józan érvek itt már semmit sem érnek!
Egymásnak estek. Az alacsony leteperte társát, akit váratlanul ért a támadás, és hiába volt láthatóan fizikai fölényben, nem tudott védekezni.
A következő pillanatban a magasabbik felordított fájdalmában, és odanézve láttam, ahogy a társa kihúzza a hasából a kés, amiről csöpög a vér. A magasba emelte, és újra, és újra beledöfte a földön fekvőbe, akit szép lassan egyre szélesedő vértócsa vett körül.
Teljesen leblokkoltam. Ez az egész annyira gyorsan történt, még magamhoz térni sem volt időm, mikor az alacsonyabbik felnézett rám, arcán őrült vigyorral, és már indult is, hogy engem is elkapjon. A másodperc töredéke alatt magamhoz tértem, és amilyen gyorsan csak tudtam kirohantam a nyitott ajtón, nyomomban a késével hadonászó, teljesen megvadult férfival.

Fogalmam sem volt merre menjek, ráadásul már teljesen sötét is volt. Elindultam balra, arra mintha a távolban fényeket láttam volna. Időnként hátra néztem, de furcsa módon nem hallottam semmit, mintha az az őrült felhagyott volna az üldözésemmel.
Addig futottam, amíg csak bírtam, aztán, mikor már elfogyott a szusz, sétára váltottam. Egy aszfaltút mellett haladtam, másik oldalamon erdő. Nem mertem bemenni az erőbe, mert ott biztosan eltévedek, az úttól pedig igyekeztem megfelelő távolságra menni.
Korom sötét volt, semmit sem láttam, így lépten-nyomon megbotlottam valamiben. Nagyon nehéz volt így a haladás, de legalább szabad voltam. Egy szabad halálraítélt, aki a hidegben, egy szál pólóban sétálgat az éjszakában, maga sem tudja merre. Hát ez van!
Nagy ritkán elhúzott mellettem egy kocsi, de nem mertem stoppolni, féltem, hogy épp az engem üldöző férfi karjaiba futnék, így inkább bementem a fák sötétjébe, mikor észrevettem egy kocsi fényszóróját.
Magam sem értem hogy sikerült, de eljutottam egy benzinkútig. Megkönnyebbült sóhajjal bementem, és kerestem egy telefont.
Mivel pénzem nem volt a segélyhívót akartam hívni, mert az ingyenes.
Épp nyúltam volna a kagyló után, mikor belépett egy férfi az ajtón.
Ösztönösen lebuktam a polcok között. Nem tudtam ki az, de nem mertem kockáztatni, hogy esetleg az üldözőm legyen.
- Jó estét! - köszönt az idegen, és valahogy nagyon ismerős volt a hangja.
- Jó estét! Miben segíthetek? - kérdezte a kutas.
- Nem látta esetleg errefelé a lányomat? Tudja, kicsit összekaptunk, ő meg elszaladt. Félek, nehogy valami baja essen, olyan sok rosszat hallani mostanában.
- Hogy néz ki a lánya?
- 14 éves, fekete, félhosszú hajú. Farmernadrág, meg egy sötét póló volt rajta....
Egy pillanatra még a lélegzetem is elállt. Ő az! Az üldözőm! És engem keres! És a kutas meg....
- De igen, láttam! - vágta rá rögtön. - Ott van a....
Nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot. Amilyen gyorsan csak tudtam kirohantam az ajtón.
Persze üldözőm észrevette, és azonnal a nyomomba eredt.
Futottam, mint az őrült, hátra sem néztem. Érzetem, hogy folyamatosan fogy a levegőm, lassan már nem bírtam szusszal. Csak az életben maradás ösztöne vitte a lábaimat. Mert azzal tisztában voltan, ha a fickó elkap, megöl!
Két fénycsík világította meg előttem az aszfaltot, két fényszóró csíkja. A két fényszóró pedig egy furgonhoz tartozott, ami a hátam mögött bukkant fel a sötétségből, és eszeveszett sebességgel a nyomomba eredt. Nem volt menekvés, nem volt kiút, és a távolság egyre csökkent köztünk. Láthatóan az volt a célja, hogy a földbe döngöljön engem.
A furgon megállíthatatlanul közeledett felém, mikor a lábam megbotlott valamiben, és elterültem a földön.