Az egész napunk nyomott hangulatban telt. Frankie ezt az éjszakát is nálunk töltötte, vigasztalta Gerardot elég látványosan. Néha zavarba ejtő jelenetekben találtam őket. Jójó, hogy szeretik egymást meg minden, de miért kell nekem is pontosan tudnom, hogy mi történik köztük? Menjenek fel a hálóba, aztán falják föl ott egymást, ne a nappaliban! Az én érzékeny "kislánylelkem" nem bírja az ilyen megpróbáltatásokat! (Na jó ez csak vicc volt, mert különben annyira aranyosak voltak együtt!)
Egyfolytában azon filóztam, hogyan tudnám helyrehozni, amit elfuseráltam.
Egy megoldás volt, beszélnem kell Lyn-Zvel, de nem most rögtön, hanem majd ha kicsit lecsillapszik, és hiányozni fog neki Gee. Addig hiába is mondanék neki bármit, csak elküldene melegebb égtájakra.

Vártam két napot, mikor úgy gondoltam, most már megfelelő lehet az idő egy kis beszélgetésre. Ráadásul Frankie is hazament, mert megérkezett Jamia, és bár nem szívesen hagyta magára a teljesen maga alatt lévő Gerardot, én megígértem, hogy vigyázni fogok rá. Esküszöm, mint egy kisgyerek. Most nem én voltam akire figyelni kellett, hanem Gee. Főleg miután Frank elmesélte, hogy a múltban miket csinált, mikor nagyon maga alatt volt!
Úgy tűnt Gerard nem készül semmi hülyeségre, inkább rajzolásba fojtotta a bánatát. Viszont olyanokat rajzolt, hogy hajaj! A legvéresebb horrorfilm rendezője is megirigyelte volna az ötleteket!
Jobbnak láttam nem cseszegetni szegényt, viszont igyekeztem a kedvében járni.

Fölhívtam Linnt. Csak a harmadszori próbálkozásomra vette fel, de én kitartó voltam.
- Tessék! - szólt bele a telefonba undokan.
- Szeretnék beszélni veled, ha lehetséges. - próbálkoztam.
- Nincs veled beszélnivalóm!
- Kérlek hallgass meg! Csak öt percet adj!
Némi hallgatás után végül hajlandó volt találkozni velem a parkba, egy óra múlva. Már ez is nagy haladás!

Előbb értem a találka helyszínére. Leültem és vártam. Pár perc múlva lépteket halottam a hátam mögül.
Linn rám sem nézve leült mellém. Hatalmas napszemüveg virított az orrán. Mivel nem sütött a nap, gondolom a szemeit akarta takargatni vele. Vajon miért?
- Öt perced van. - mondta.
Elmondtam egy mondatba összesűrítve a védőbeszédem, de Linnt nem nagyon hatotta meg.
- Gerard küldött? - kérdezte végül.
- Nem, magamtól jöttem. Annyira rossz nézni, ahogy szenved.
- Szenved? Majd a kis Frankiekéje megvigasztalja. Ahhoz úgyis nagyon ért!
Annyira undok volt, hogy hiába határoztam el az ellenkezőjét, egyszerűen nem bírtam, hogy föl ne emeljem a hangomat.
- Úgy tudtam te nem ellenzed azt, ami köztük van! - rivalltam rá hirtelen, amitől kicsit meglepődött. Gondolom nem számított rá, hogy így fogok vele beszélni.
- Én... nem... - vett vissza magából. - de... tudod Amy, majd megérted, ha neked is lesz valakid, akit szeretsz, és az illető más karjaiban keresi a boldogságot.
Upsz, ez most nagyon szíven talált. Eszembe jutott Josh, aki miatt majdnem meghaltam, és... eleredtek a könnyeim.
Linn észrevette, és rögtön kapcsolt.
- Ne haragudj, elfeledkeztem róla.... De azt hiszem érted miről beszélek!
- De a kettőt nem lehet összehasonlítani! Gee szeret téged, Frankie pedig.... de ezt te is tudod.
- Tudod Amy, nem az fáj, hogy szeretik egymást. - mondta némi hallgatás után. - Azzal már kibékültem. A hazugság az, amit nem bírok! - nézett rám nagyon szomorúan.
- Az egésznek én vagyok az oka. - mondtam szemlesütve. - És ha... ha úgy gondolod... akkor én inkább eltűnök az életetekből ha... akkor kibékülsz Geevel.
- Meghat az önfeláldozásod, de... a válaszom nem!
Ahogy rám nézett végre levette a szemüvegét. Piros, kisírt szempár nézett rám, rettenetesen boldogtalanul. Látszott, hogy saját magát kínozza, de hajthatatlannak tűnt.
- Menj haza, mert sötétedik, és olyankor nem biztonságos itt egyedül sétálgatni! - állt fel a padról, majd távozó alakját lassan elnyelte a félhomály.

Tényleg, szinte észrevétlenül kezdett sötétedni.
Nagyon szomorú voltam, hogy nem sikerült elérni a célom, de elhatároztam, hogy nem adom fel, csak talán még korai volt a próbálkozás.
Elindultam hazafelé, mikor furcsa hangokat hallottam a körülöttem lévő bokrokból. Mintha valaki követett volna.
Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb kijussak a parkból, de elkéstem. Valaki rám ugrott hátulról és letepert a földre. Bűzös lehelete megcsapta az orrom, a hányinger kerülgetett tőle.
Kiáltani akartam, de befogta a szám, és csak valami halk nyögést voltam képes kiadni magamból.
Vergődtem, próbáltam kiszabadulni a szorításából, de a fickó jóval erősebb volt nálam.
- Ne ficánkolj már! - kiáltott rám, és adott egy pofont, amitől elszédültem.
- Na, így már sokkal jobb! - mondta diadalmasan, majd fölemelt a földről, és a számat még mindig befogva magával rángatott egy nem messze álló furgonhoz. Kezeimet hátul megkötözte és a szám elé is egy rongyot kötött, majd belökött a raktérbe, és rám zárta az ajtót.
Hamarosan éreztem, hogy a furgon elindul velem, titokzatos úti célja felé.