20.rész
2008.11.24. 18:40
Gerardnak nem akartam szólni, míg biztos nem vagyok a dologban. Nem akartam, hogy csalódott legyen, ha mégsem lennék terhes.
Végül nem bírtam tovább, Németországban vettem egy tesztet.
Lélegzetvisszafojtva vártam az eredményt, minden perc óráknak tűnt. Nagyon szerettem volna már gyereket, azt az űrt ugyanis, amit az előző baba elvesztése okozott, semmi sem pótolhatta.
Lassal előtűnt a teszten az ellenőrző csík, de ez még nem jelentett semmit. Aztán nem telt bele sok idő, és feltűnt mellette a másik is. Ez a pici, kék csíkocska jelentette számomra a mennyországot.
Olyan boldog voltam, hogy azt el sem lehet mondani.
Arra gondoltam, hogy a tesztet becsúsztatom Gee kabátjának zsebébe, hogy majd megtalálja.
Másnap reggel, mikor felvette a kabátot, és a cigije után kutatott bőszen, megállt a mozdulata. Én közben figyeltem a reakcióját.
Kivette az a hosszúkás valamit a zsebéből, és alaposan megnézte. Reggel volt még, elég álmosak voltunk, úgyhogy beletelt néhány percbe, mire rájött, hogy mit is tart a kezében.
- Őőő... ez... - gyorsan rám nézett. - Ez az, amire gondolok? - kérdezte tőlem.
- Igen! - feleltem szélesen mosolyogva.
- Lily! - kiáltott fel, majd szorosan átölelt. - Annyira örülök! És... jó vagy? Nincs hányingered... akármi?
A kérdés jogos volt, legutóbb ugyanis állandóan elájultam. Most viszont az ég világon semmi bajom nem volt.
Gee elengedett, megfogta a kezem, és húzott volna a többiekhez.
- Gyere, ezt el kell mondanunk mindenkinek!
- Kérlel ne! - húztam vissza - Még ne, majd ha hazamegyünk és orvos is látott már, rendben? Addig maradjon a mi titkunk!
- Ahogy szeretnéd! - vágta rá rögtön, és megcsókolt. - Mindent a kismamáért.
Pár hét múlva véget ért a turné, és nekem első dolgom volt itthon orvoshoz menni, aki megállapította, hogy a teszt nem tévedett, valóban terhes vagyok.
Most már beleegeztem, hogy mindenki megtudhassa. Csaptunk egy hatalmas bulit.
Egyfolytában az járt a fejemben, hogy ez a gyerek nagyon jó helyre fog születni.
Gerard agyonkényeztetett. Már azt kívántam, bárcsak lennék mindig terhes! Leste minden kívánságom, amikor csak tehette velem volt, ha lehetett eljött velem az orvoshoz, meg ultrahangra.
Furcsa volt Gerardra apaként gondolnom. Ismeretségünk ideje alatt valahogy nem igazán viselkedett apásan, most viszont már előre bebizonyította, hogy meg fogja majd állni a helyét szülőként is.
A hosszú várakozás után végre elérkezett a nagy nap. Hajnalban erős görcsökre ébredtem, és mikor kimentem a vécére elfolyt a magzatvizem. Gyorsan felébresztettem Geet, aki kómás fejjel nézett rám e korai órán.
- Mi baj?- kérdezte.
- Azt hiszem szülni fogok. - mondtam a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal.
- Hogy? Miii? - pattant fel Gee az ágyon, és már kapkodta is magára a ruhákat.
- Nyugi szívem, ez még órákig eltarthat! - próbáltam csillapítani, de nem sikerült. Mint az őrült rohangált a lakásban egy szál alsóban, és a ruháit keresgélte.
Indulás előtt meg a kocsikulcs tűnt el rejtélyesen.
- Talán jobb lenne, ha én vezetnék! - gondolkodtam hangosan remegő kezét és ideges tekintetét nézve.
- Jaj dehogy, nincs semmi baj, csak... kicsit... ideges vagyok!
- Azt látom! Épp ezért nem szeretném, ha út közben történne velünk valami.
Gee leült néhány pillanatra, nagy levegőket vett, aztán láthatóan nyugodtabban megszólalt.
- Most már rendben vagyok! Mehetünk!
Nagyon hamar beértünk a kórházba, a hajnali gyér forgalomnak köszönhetően. Nem is mertem mondani Geenek, de elég erős fájdalmaim voltak már, minden apró zökkenőt iszonyú kínként éltem meg, de inkább csöndben tűrtem.
A kórházban az orvosom közölte, hogy épp időben érkeztünk, azonnal kaptam ágyat, és előkészítettek.
Gerard végig ott volt mellettem, bár párszor azt hittem rosszul lesz, mikor épp injekciót kaptam, de azért hősiesen viselte a megpróbáltatásokat.
Nem telt bele egy óra, és megszületett a kisfiunk, épen, egészségesen.
Mikor megfürdették és felöltöztették, Gerard a kezébe vette. Azt hiszem ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy apa lett.
Odaült az ágyam mellé a picivel, és boldogságtól ragyogó arccal nézett hol rám, hol a fiára.
Csend ülte meg a szobát. A nővérkék is lassan magunkra hagytak minket, hogy hármasban lehessünk ebben a meghitt pillanatban.
Úgy éreztem, hogy végleg megtaláltam a helyem a világban. Hányatott életem, és a nehéz évek után eljött az én igazi boldogságom.
És most, ahogy végignéztem életem két legfontosabb "férfiján" örömkönnyekkel ünnepeltem a frissen született családot!
VÉGE! (most már tényleg!)
|