Házi írás közben még dumálgattam egy kicsit Frankkel, aztán leléptem, mert hazajött a húgom. Rögtön letámadtam xD
-Hallod, miért hangosítottál ki? Normális vagy?
Lucy csak vigyorgott, mint egy elmebajos.
-Hááááát...csak azért, mert Gee kérte.
HEE?
-Ööö... ezt kérlek mondd mégegyszer.
-Gerard kérte, hogy hangosítsalak ki- mondta olyan lassan, mintha egy halláskárosulthoz beszélne, és a szájáról akarnám leolvasni a szavakat.
De ezt nem tudtam felfogni. Miért kérte, hogy hangosítsa ki?
-Oké. És amúgy mi van vele?
Lucy még mindig vigyorgott.
-Semmi, jól van. Ja, beszéltünk a dokijával és...
-És? És mi? Mi és?? Mondd már!
-...és szerdán hazajöhet!!
Egymás nyakába ugrottunk. Jajj, istenem, de jó, 3 nap múlva itthon lesz!!
El sem tudtam hinni!
-De tökjó!! Mikey örült, mi?
-Naná! Majdnem elsírta magát, annyira örült!
-És amúgy szülei is voltak bent Gerardnál, ugye?
Lucy a szemét forgatta.
-Persze... Ilyen hülye te sem lehetsz!
-Hallod...- csak vigyorogni tudtam. Ebben az állapotban nem is lehet mást.
Gerard nemsokára itthon! Csak egy dolog aggasztott ezzel kapcsolatban. Nyilván meglátszott a fejemen, mert a húgom megkérdezte:
-Mi a baj?
Legszívesebben elmondtam volna neki mindent, mindent, amit Frank mondott és csinált, és amit én mondtam és csináltam... De nem mertem. Még rágondolni is rossz volt, de... nem bíztam a húgomban...!
-Áhh, semmi. Csak megfájdult a fejem.
Lucy elég fura tekintettel nézett rám.
-Oké... Figyelj, apu? Nem tudod hogy hol van?
-Izé... fogalmam sincs. Felhívjam?
-Légyszíves.
Fogtam magam, és elindultam megkeresni a telefont. Közben gondolkodtam. Mi történt? Miért nem merek beszélgetni komolyabb dolgokról is Lucyval? Sajnos nem tudtam túl sokáig elmélkedni, mert megtaláltam a telefont. Hívtam is aput.
-Szia... Figyelj, hol vagy?
-Szia! Ööh... izé... Brazíliában.
-BRAZÍLIÁBAN????
Hallottam, ahogy apu motyog valamit.
-Igen... Kislányom, ne haragudj! Keső este szóltak. Alig volt időm összepakolni... Azért nem mertem szólni, mert még aludtatok reggel...
-De apa! Délután 4 óra van! Nem hiszem el, hogy nem tudtál volna felhívni! Vagy hagyni egy kibaszott üzenetet! " sziasztok, megint leléptem egy kurva szó nélkül. majd egyszer megyek. szeretettel: apa!"
A végére elsírtam magam.
-Vagy... vagy az is elég lett volna, hogy: "bocsi, nem tudtam szólni, de telefonáltak, és el kellett mennem. ne haragudjatok! apa" De még ennyire sem vagy képes! Egy kurva telefonra sincs időd! Vagy egy cetlire a hűtőn!
El tudtam képzelni apa fejét a vonal másik végén... Meglepett, de közben nagyon bűnbánó és szomorú. De akkor nem tudott érdekelni. Megint itt hagyott a szarban! Lucy már egy ideje ott állt mellettem, és csak kérdezgette, hogy "mi van?", de én nem is figyeltem rá... Aztán kikapta a telefont a kezemből, én meg sírva felfutottam a szobámba. A húgom még utánam ordított, hogy "lil!", de úgy csináltam, mintha meg se halottam volna. Bevágtam az ajtót, rávetettem magam az ágyra, és zokogtam, és zokogtam...
Kábé negyed óra múlva halk kopogást hallottam. Kinyögtem hogy "szabad", mire belépett Lucy, még a telefonnal a kezében.
-Nem akarok vele beszélni!!
Lucy szomorúan nézett rám.
-Nem is kell. Már letette.
Leült mellém, és csak bámult maga elé.
-Lil... tudod, hogy nem azért húzza el mindig a csíkot, mert nem szeret... Csak... a munkája...
Igaza volt. De akkor és ott semmi sem érdekelt.
-Lehet... de akkor a munkája fontosabb, mint mi? Vagy nagyon fájna neki, ha egyszer megeresztene egy kicseszett telefont?
Lucy sóhajtott. Tudtam, hogy mire gondol... Amióta anya meghalt, apu mindig próbált mindent megtenni azért, hogy boldogan éljünk. Gőzerővel dolgozott addig, amíg a mostani pozíciójába nem helyezték... És mindent megengedett, mindent, amit csak akartunk. És folyton figyelt, hogy ne bántson meg, hogy ne tegyen olyan, amitől megsértődhetünk, hogy ne kövessen el semmi hibát... És most ott tartunk, hogy annyira figyel, hogy mindent elront, és mi ezért mérgesek vagyunk rá. És ettől ő is, és mi is kikészülünk... És ez nagyon szörnyű, és emésztett a bűntudat, hogy megint én bántottam, és hogy nem érdemelte meg... De kicseszettül el voltam keseredve. Mikeyt többet láttam, mint apámat... És akkor most jött ez a Gerard meg Frank dolog... És egész egyszerűen kikészültem idegileg, és nem bírtam ezt az egészet elviselni. Pedig ekkor még nem is sejtettem, hogy lesznek ennél húszmilliószor nagyobb bajok is.