Mielőtt akcióba lendültem volna meg akartam bizonyosodni száz százalékig az igazamról. Mert hát milyen ciki már, ha én nagyban próbálkozom, ők meg már nem szeretik egymást ÚGY.
Vártam egy alkalmas napot, ami nem is volt soká, és ismét magamhoz vettem a naplót.
Tudtam, tudtam, annyira tudtam, hogy nem fogom kibírni a pikáns részek elolvasása nélkül. Ó Amy, milyen egy perverz leányzó vagy te! Vajon kitől örökölted?
Szóval a napló:
" Szeretem, szeretem, szeretem Frankiet! Megőrülök érte! Kell minden érintése, minden mosolya, mindene!
Meleg lennék? Nem, nem hiszem! Már pasi iránt sosem éreztem vonzalmat."
Itt kimaradt néhány nap, majd így folytatódott:
" Megtettük! Azt hiszem ez volt életem legizgalmasabb, és legőrültebb szeretkezése. Mindketten részegek voltunk, de annyira azért mégsem, hogy ne legyünk magunknál.
Frank olyan kedves, és... érzéki volt. Nem tudtam, és nem is akartam ellenállni. Azt hiszem szerelmes vagyok a legjobb barátomba!"
Itt volt néhány sor általános dolgokról, mikor hová mentek, stb., majd megint előkerült a Frank téma.
"... Frankie nem csak az ágyban kell. Jól érzem magam vele minden pillanatban. Ami köztünk van a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapszik. Lehet, hogy helytelen, de én úgy érzem testileg is ki kell fejeznünk az érzéseinket!
Most már túl vagyok az elvonó nehezén, és ő rengeteget segített nekem. Nélküle nem biztos, hogy lett volna erőm végigcsinálni."
Szóval szereti, vagy legalábbis szerette, ez már biztos. De olvassuk csak tovább.
" Egyre nehezebb titokban tartani, ami köztünk van. Talán nem is kellene, de... Neki is van barátnője, nekem is. Meg addig jó, amíg titok marad, csak sejteni lehet. Addig izgalmas!"
A kis huncut, ha nyíltan egymásé lennének, már nem is lenne izgalmas? Érdekes felfogás, nem mondom!
Aztán volt még pár bejegyzés Gerard tipródásáról, utána hónapokig semmi, majd az utolsó bejegyzés:
" Megbeszéltük, vége! Nincs több Frerard!
Leültünk beszélgetni, és mindkettőnknek az volt a véleménye, hogy abba kell hagyni. Nekem itt van Lyn-Z, neki Jamia.
Nem tudom Frank hogy van vele, de nekem nagyon hiányzik!
Már három hete, hogy.... Még szerencse, hogy itt van Linn, nélküle nehéz lenne.
Szeretlek Frankie, örökké szeretni foglak, és hiányzol!"
Az írás helyenként teljesen elmosódott. Olyan volt, mintha valaki könnyeket ejtett volna a lapra.
Szóval szereti, biztosan még mindig szereti.
És ahogy tegnap is mesélt róla, az a bánatos tekintet...

Este történt még valami, amitől elhatározásom végleges lett.
Gerard éjjel tévézett a nappaliban. Én már lefeküdtem aludni, de valami különös oknál fogva mégis elindultam a nappali irányába.
Már ahogy lépkedtem a lépcsőn fura hangok ütötték meg a fülem. Egy koncert hangjai.
Óvatosan Gee mögé lopóztam, ügyelve rá nehogy észrevegyen, és meglestem mit néz.
MCR koncertfelvétel volt, és épp egy Frerard kellős közepét lehetett fölfedezni a képernyőn. Egy szenvedélyes csókot.
Aztán váltott a kép, másik koncert és egy újabb Frerard, majd megint váltás, stb...stb...
Akkor vettem észre, hogy Gee a laptopját kötötte a tévére, és a netről nézegeti ezeket a felvételeket.
Közelebb osontam hozzá, és megláttam, hogy könnyes a szeme, és olyan reménytelen tekintettel nézi a tévét, mintha valami nagyon fájdalmas dolgot látna benne.
Sóhajtott egyet, de akkorát, hogy majdnem leesett a váza a dohányzóasztalról, majd kikapcsolta a gépet.
Gyorsan visszamentem a lépcsőhöz, és úgy csináltam, mintha csak most jöttem volna le.
- Szia! - köszönt meglepődve. - Te még ébren vagy?
- Ááá... csak inni jöttem, már aludtam! - lódítottam egy hatalmas ásítás közepette.
Megpróbáltam alaposan megvizsgálni az arcát. Nyúzott volt, és piros volt a szeme. Ezek szerint sírt, vagy valami hasonló.
- Rendben! Megyek, lefekszem én is! Jó éjszakát!
Elindult a háló felé, és nekem majd megszakadt a szívem, ahogy egyedül baktatott a háló irányába, ilyen állapotban. Ráadásul hibásnak is érzetem magam miatta. Ha én nem kezdem elemlegetni Franket...
Megvártam, amíg becsukódik mögötte az ajtó, majd utána mentem.
Bekopogtam, és benyitottam. Gerard már az ágyban volt, de ahogy észrevett, felkapcsolta az éjjeli lámpát, és felült.
- Mi a baj Amy? - kérdezte.
- Nem tudok visszaaludni. - válaszoltam. - Esetleg... nem maradhatnék itt éjszakára?
A kicsi lámpa halvány fényénél is jól látszott, hogy elmosolyodik.
- Gyere! - mondta, miközben megpaskolta maga mellett az ágyat.
Vigyorogva bújtam be a takaró alá.
- Annyira magányos voltam. - mondtam sóhajtva.
- Én is! - suttogta. - Köszönöm, hogy itt vagy velem!
Jól esett a közelsége. Perceken belül mindketten elaludtunk.