Totál le voltam döbbenve. "mi a franc volt ez?" gondoltam, amikor már az autóban ültünk.
-És mit mondott Gerard?- kérdezte Frank. Bob és Ray is fülelni kezdtek.
Miért, nem halloták? :S
-Hát... Semmit. Csak azt, hogy jó volt találkozni.
-Ahha...
Franken látszott, hogy nem igazán hiszi el. Igen, szerintem se voltam valami ügyes, mert azt tuti észrevették, hogy majdnem elbőgtem magam... De hát ez van. Nyilván nem fogom Frank szemébe mondani, hogy Gerard azt kérte tőlem, hogy holnap is menjek be hozzá... Nem tudom miért nem mertem megmondani neki. Valami azt mondta belül, hogy "neee". És ha nem hallgatok a megérzéseimre, általában nagyon megjárom.
Gondolataimba mélyedve bambultam ki az autó ablakán. De... mégis mi volt ez? Muszáj beszélnem Lucyval, ahogy hazaérek. Ha nem lesz otthon, esküszöm, hogy hazarángatom...
Ray kitett a házunknál pár perc múlva. Miután elköszöntem, Frank mintha mondani akart volna valamit... De aztán gyorsan becsukta a száját, elhallgatott, és maga elé bámult. Még mondtam egy "sziasztok"ot, aztán becsuktam, nem is, inkább bevágtam az ajtót, és berohantam a házba.

***

Lucy persze nem volt otthon. Vártam egy fél órát, hátha hazaesik... De nem jött. Ezért felmentem a szobámba, fogtam a mobilom, és felhívtam az én drága, egyetlen hugicámat.
-Hullaház! Illetve... Pizzafutár!
Hát igen, ha egy olyan emberke előtt veszed fel a telefont, akinek majdnem meghalt a bátyja, ne használd a "hullaház" szót.
-Nem jött be.
-Mi a baj? Mi történt?- Lucy hangjában aggodalom volt. Nem szokott hozzá, hogy nem röhögök a baromságain...
-Kérlek, gyere haza... kérlek...
-Okés, mindjárt megyek.
Lerakta. Én meg leültem az ágyamra, és bámultam a falat. Én sem értettem, hogy mit vagyok ennyire kiakadva... 10-15 perc múlva megérkezett a húgom. Egyenesen a szobámba jött.
-Mi történt? Van valami baj? Talán... Gerard?
-Először is, ülj le.
Lucy leült, és várakozva nézett rám. Türelmetlen volt... Mint mindig.
-Jajj, mondd már! Attól még, hogy később mondod el, nem lesz kisebb a probléma!
Áhh, bakker... Megint igaza van.
-Szóval... ugye bennt voltunk Gerardnál. És amikor elindultunk, visszahívott...
-Húúú, tényleg? És ez miért baj? (*csillogószemcsillógószem*)
-...és azt mondta, hogy "ugye holnap is meglátogatsz?" *idézőjeleketrajzolokalevegőbe"
-Téényleeeg? És ez akkora nagy baj?? Örülj neki, te szegény!!
Persze. Lucy mindig olyan könnyen beszél. De hogy örüljek neki, úgy mégis? Nem ismerem, semmi közöm nincs hozzá...
-Amúgy... Mikey... sírt. Amikor bent voltunk Geenél.
Hmm, tudtam én, hogy ezért nem akarnak velünk bejönni!
-Istenem... szegény. Nagyon ki lehet. Gerard mit szólt?
-Azt hogy "ne sírj, még élek".
Nem tudom, hogy a húgom hogy volt vele, de engem nagyon zavart egy kis szavacska ebben a mondatban. Az, hogy "még". Nem az zavart, hogy még él, hanem hogy azt mondta, hogy még... Oké, ezt jól megmondtam -.-' Szóval, mintha nemsokára meghalna... De mi nem akarjuk ezt!!!!
-Te is arra gondolsz, amire én?- kérdezte Lucy.
-Hát, ha te arra gondolsz, hogy...
-Ne mondd ki! Tehát te is arra gondolsz...
Ültünk az ágyon egymással szemben, és csak néztük egymást. Lucy a száját harapdálta. Én gondolkoztam. Mi lesz velem holnap?