Miután tisztáztuk egymással a félreértéseket, és Gerard is kijózanodott, mindent ment tovább a maga útján.
Igyekeztem elfelejteni ezt a szörnyű éjszakát, de valahol legbelül mégis sírt a lelkem, hogy Gee tud ilyen is lenni. Bár biztosra vettem, hogy csak az ital beszélt belőle.

Két hét pihenő után a turné folytatódott. Most jött a keményebb dió, Európa. Vége a hazai pálya előnyeinek, indulunk az öreg kontinensre.
Nekem nem volt olyan idegen ez a világ. Anyai nagyanyám ugyanis innen származott, és még jól emlékszem rá milyen sok nyarat töltöttem náluk, Magyarországon. Természetesen beszéltem a nyelvet, bár tudásom igencsak megkopott az elmúlt évek alatt. Még az indulás előtti este megkérdeztem Gerardot, hogy oda megyünk-e.
Előszedte mindentudó jegyzeteit, és vidáman közölte, hogy igen.
   - De jó! - lelkendeztem. - Ott éltek a nagyszüleim.
Gee csodálkozva nézett rám.
   - Nem is mondtad, hogy vannak Európában rokonaid!
   - Már nincsenek, sajnos meghaltak, de a nyelvet talán még beszélem! Jártatok már Magyarországon?
   - Egyszer kétszer már igen, még régebben. De nem nagyon emlékszem...
Én viszont gyorsan utánanéztem. Egyszer voltak már, de akkor lekapcsolták Geet a reptéren, hogy kábszert csempészik, és átkutatták. Talán már el is felejtette, vagy csak nem akarta felhozni a témát, nem tudom, mindenesetre erről hallgatott. Azért reméltem nincsenek komoly ellenérzései emiatt.
Mikor utánajártam a neten, rájöttem, hogy rengeteg rajongójuk van Magyarországon is. Kár lenne néhány hülye vámtiszt alapján minősíteni egy egész országot. Ettől függetlenül nem forszíroztam tovább a témát.

Reggel kelés, és készülődés a reptérre, mivel az óceánon repülővel keltünk át.
Furcsa volt, hogy magamtól ébredtem, nem óracsörgésre. Azt hittem még korán van, azért nem jelzett még az ébresztő. Ránéztem és láttam, hogy még bőven van időnk, ezért vissza is dőltem az ágyba szunyókálni. Gerard édesen szuszogott mellettem.
A következő pillanatban megcsörren Gee telefonja.
   - Hmmm... halló...- szólt bele kómásan.
Mikey hangját hallottam a túloldalról.
   - Merre vagytok? - kérdezte izgatottan.
Szegény Gee azt sem tudta hirtelen, hogy fiú-e, vagy lány.
   - Mi van? - kérdezte riadtan.
   - Már a reptéren vagyunk, és rátok várunk. - kiabált kissé türelmetlenül Mikey.
   - Ne bazz... hány óra?
Ránézett az ébresztőórára. Én is azt tettem, majd rémülten vettem észre, hogy ugyan annyi rajta az idő, mint kb. 10 perce.
   - Megállt. - mondtam bölcsen Gerardnak, az órára mutatva, erre megnézte a telefonján az időt, és abban a pillanatban kipattant az ágyból.
   - Megállt az óra! - közölte a tényt Mikeyval. - Máris indulunk!
   - Miii? - hallottam Mikey riadt hangját. - A repülő nem vár!
   - Tartsátok vissza valahogy! - kiabálta Gee a telefonba, majd kinyomta a hívást.
Én is azonnal felugrottam, és készülődni kezdtem. Most nem volt idő zuhanyozni, meg sminkelni, csak villámgyorsan kapkodtuk magunkra a ruháinkat. Gerard is annyira sietett, hogy még káromkodni is elfelejtett, mikor a fürdőszoba felé rohanva elbotlott a félig felhúzott nadrágjában.
Az volt a szerencsénk, hogy a bőröndök már be voltak pakolva.
Gee hívott egy taxit, de közölte a diszpécserrel, hogy valami villámgyors sofőr kellene, mert alaposan el vagyunk késve.

Nem telt bele öt perc és csikorgó kerekekkel állt meg egy kocsi a ház előtt. Elég ijesztő volt, ahogy farolva fékezett. Ha ezt megcsinálja akkor is, mikor mi benne ülünk, lehet, hogy nem jutunk ki épp bőrrel a reptérre!
A sofőr valóban úgy vezetett, mint egy versenyző, főleg miután Gerard közölte, hogy már ott kellene lennünk.
Azt hittem nem élem túl ezt az utat. Becsukott szemmel, magamban imádkozva vártam, hogy vége legyen a megpróbáltatásainknak.
A kb. fél órás utat tíz perc alatt sikerült megtennünk, iszonyú halálfélelmek közepette. Időnként ránéztem Gerardra, akinek szintén az volt írva az arcára, hogy "Istenem, csak ezt éljük túl!", viszont a sofőrnek nem mert szólni, nehogy megzavarja a nagy koncentrálásban.
Megérkeztünk, és kipattantunk a kocsiból. Mikey és Frank a bejárat előtt vártak már ránk, és segítettek cipelni a bőröndjeinket.
   - Mindjárt indul a gép! - lihegte Mikey, mikor futottunk a beszálláshoz.
Szó szerint bedobáltuk a bőröndjeinket a csomagfelvételen. Szegény stewardess nem mert kérdezni semmit, csak expressz gyorsasággal intézte a papírmunkát, és adta ki a beszállókártyákat.
Kalandfilmbe illő jelenet volt, ahogy a gép lekapcsolása előtti pillanatban, szó szerint beestünk az ajtón, majd lihegve borultunk egymás nyakába Geevel.
   - Őhm... elnézést, de legyenek szívesek elfoglalni a helyüket, mert felszállunk. - szólított meg az egyik stewardess, és udvariasan, de határozottan terelgetni kezdett minket az helyünk felé.
Mikor végre kifújhattuk magunkat, boldogan hajtottam a fejem Gerard vállára.
   - Ez egy hajszálon múlt! - simogatta meg Gee a hátam, és kényelmesen elhelyezkedett a székében.
   - Igen, ez egy hajszálon.
Visszamosolyogtam rá, és igyekeztem én is kényelembe helyezni magam, annak tudatában, hogy jó hosszú út vár ránk.