Mielőtt hazaértem volna gondosan elrejtettem a házon kívül friss szerzeményemet. Jól tettem, mert ahogy beléptem Gee letámadott.
- Ürítsd ki a zsebeidet!
Számítottam erre, de azért nagyon rosszul esett. Oké, hogy félt engem, meg vigyáz rám, de nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb módszer.
Kipakoltam mindent, és persze nem volt nálam semmi nem odaillő dolog.
Gerard megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Amy, ne haragudj rám, de érted teszem. - mondta, és megpróbált átölelni, de kihúztam magam a karjai közül.
- Nem haragszom! - mondtam nyersen és rá sem nézve felmentem a szobámba.
Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó ledőltem az ágyra és bőgtem. Nem tudom mi fájt jobban, Gerard bizalmatlansága, vagy a saját hülyeségem. Vagy mind a kettő együtt. Átkoztam magam, amiért nem szabadultam meg időben attól a zacskótól, amit Gee megtalált, szidtam magam, amiért olyan vigyázatlan voltam, hogy megtalálhatta nálam, és legfőképpen azért, mert vettem egyet teljesen önszántamból. Talán ezért voltam a legdühösebb.
Olyan jól alakultak a dolgaim, nem volt semmi bajom, leszámítva Josht, de rajta is túl lettem volna valamikor, erre...

Este Gerard nem volt otthon. Feljött beköszöni, de én gyorsan bebújtam az ágyba, és úgy tettem, mintha aludnék. Akkor legalább megnyugszik, hogy nem csinálok semmi hülyeséget.
Csak arra vártam mikor megy már végre el. Egyedül akartam maradni, nem akartam beszélni senkivel.
Sokáig forgolódtam az ágyban, de nem tudtam elaludni. A kisördög egyfolytában ott suttogott a fülembe."Itt a kitűnő alkalom, egyedül vagy. Használd!"
Nem kellett sokáig biztatnia. Annyira szarul érzetem magam, hogy úgy gondoltam egy ki kikapcsolódás nem fog ártani. Azután a sok szenvedés után, amit átéltem igazán megérdemlek egy ki jót.
Leosontam a kertbe és megkerestem az elrejtette csomagot.
Fent a szobában még mindig voltak kétségeim, aztán eszembe jutottak Gerard kemény szavai, és határozottan felszippantottam a port.
Néhány perc múlva kellemes, bizsergő érzés járta át a testemet. Végigdőltem az ágyon és élveztem, hogy nem kell gondolnom semmire. Mintha kimosták volna az agyam. Nem szívtam sokat, csak éppen annyit, hogy jól érezzem magam, és ne rágódjak a bajaimon.
Így telt el néhány óra, majd mikor múlt a szer hatása álmos lettem, és pillanatok alatt elnyomott az álom.

Reggel kómásan ébredtem. Nem tudom hánykor aludhattam el, de asszem valamikor hajnalban. Nehezemre esett felébredni és suliba menni.
Gee még aludt, gondolom ő is aktívan tölthette az éjszakát. Gyorsan kiosontam hát, nehogy találkozzak vele, és esetleg észrevegyen valamit. Igazából a sulihoz is inkább csak azért ragaszkodtam, hogy találkozhassak Beckyvel.
Egyre jobban összebarátkoztam ezzel a lánnyal, bár ez inkább érdekdolog volt, mert ő szállította nekem az anyagot, ami most már egyre gyakrabban kellett. Szinte észre sem vettem, és nem bírtam ki nélküle. És hogy Gerard hogy nem vette észre? Igyekeztem kerülni a társaságát. Reggel korán elmentem, későn jöttem haza, mindenféle különórára hivatkozva, aminek mér örült is, mert azt hitte így vezetem le a feszültséget. Őt pedig teljesen lefoglalta az akkoriban megjelenő képregénye. Volt, hogy csak késő éjszaka jött haza, úgyhogy nem sokat találkoztunk. Bár Donna gyakran átjárt ellenőrizni, de ilyenkor igyekeztem úgy viselkedni, hogy ne találjon benne kivetnivalót.
A suliba egyre kevesebbet jártam be, nem volt erőm hozzá. Viszont suli után rendszeresen találkoztam Beckyvel és a haverjaival.
A parkban volt a rendszeres találkahelyünk. Miután rendesen beszívtunk, mindannyian ott röhögtünk, meg fetrengtünk a fűben.
- Van egy ötletem! - mondta Becky egyik délután. - Menjünk, törjünk be néhány kirakatot!
A fiúknak persze tetszett az ötlet, és abban az állapotban, amiben voltam nekem is.
Megvártuk, míg sötét lesz, odalopóztunk az egyik műszaki bolthoz, ami már zárva volt. Nem járt a környéken épp senki.
- Tessék! - adtak nekem egy féltéglát.
- De... én? - néztem a téglára értetlenül.
- Várj, megmutatom hogy kell.
Becky teljes erejéből elhajította a téglát, ami nagyot szólt a hatalmas üvegfelületen, és még egy tévét is telibe talált.
Persze azonnal megszólalt a riasztó, mire elfutottunk, de rosszul léptem, és kificamodott a lábam.
- Várjatok! - kiáltottam kétségbeesetten. - Ne... hagyjatok itt!
De állítólagos barátaim már messze jártak, én pedig egy lábbal ugrálva nem jutottam túl messzire.
Persze a rendőrök megtaláltak, hogyne találtak volna meg. És én hülye még a téglát is elfelejtettem eldobni, így mikor rám találtak ott díszelgett a kezemben. Szépen bevittek magukkal az őrszobára.
Fáztam, rázott a hideg, ahogy az anyag hatása kezdett elmúlni. Ott ültem egy szélen, szemben velem egy szigorú rendőrrel, aki épp Gerardot hívta telefonon.
Nem telt bele fél óra, és Gee szó szerint berohant a kapitányságra, olyan lendülettel, hogy majd leszakadt az ajtó. Tajtékzott a dühtől, mikor meglátott.
- Amy, hogy csinálhatod ezt? - ordította le a fejem mindenki előtt. - Van fogalmad róla mit tettél?
- Én... nem...
- Az a szerencséd, hogy a bolt tulajdonosa nem tesz feljelentést, mert megbeszéltem vele, hogy kifizetem a kárát!
Leguggolt velem szemben, és a szemebe nézett, majd halkan megkérdezte.
- Ugye szívtál?
Lesütöttem a szemem, mire fölemelte az államnál fogva a fejem, és kényszerített, hogy ránézzek.
- Amy, nézz ide, látni akarom a szemedet!
Néhány percig farkasszemet néztünk, majd miután Gee levonta a megfelelő következtetést, elengedett, fölállt, majd magával rángatott.
- Most még elengednek, de legközelebb nem úszod meg ennyivel!
Kézen fogva vonszolt ki a kocsihoz, majd mikor hazamentünk, jött a fejmosás.
- Mégis mit képzelsz magadról? - ordította le a fejem.
- Nem én voltam! - kiabáltam hozzá hasonló hangnemben.
- Nem érdekel ki törte be a kirakatot! Drogozol, és nekem ez a bajom veled!
Forrt bennem a düh, szét tudtam volna robbanni, még mindig dolgozott bennem az anyag, ezért lehetséges, hogy úgy beszéltem vele, ahogy.
- Mit tudsz te rólam? - kérdeztem magamból kikelve, és felálltam az asztaltól - Semmit! Nem tudod mit érzek, mióta... mióta...
Gee, mikor látta milyen állapotban vagyok visszavett a hangerőből.
- Amy, én csak segíteni szeretnék!
De engem akkor már nem lehetett leállítani. Rég túl voltam azon a határon, mikor a józan ész diktál. Elborult az agyam, vörös köd úszott a szemem elé, és csak ordítottam magamból kikelve.
- Húzz a büdös francba a segítségeddel együtt! Nem tudsz te rólam semmit! Csak magaddal, meg a karriereddel vagy elfoglalva!
- Tudod, hogy ez nem igaz. - védekezett Gee. - Mindent megteszek érted, ami csak lehetséges.
- Semmi másra nincs szükségem, mint hogy békén hagyjanak! - kiabáltam, majd fölrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Egy óra múlva, mikor sikerült lecsillapodnom, hallottam, hogy valaki csönget. Kimentem a lépcső tetejére, onnan hallgattam a lenti beszélgetést.
- Köszi, hogy átjöttél, anya! - mondta Gerard halkan.
- Mi a baj? - kérdezte Donna aggódva.
Gee elmesélte neki a történteket, és részletesen kitért a veszekedésünkre is.
- Azt hiszem Amy drogozik. - mondta végül.
- Mióta?
- Azóta, mióta Joshal szétmentek, legalábbis azt hiszem. Egyszer megtaláltam nála, jól kiosztottam miatta, de nem hatott.
- Mért nem szóltál már akkor?
- Azt hittem meg tudom oldani...
- Jaj Gee, szólnod kellett volna, mielőtt idáig fajulnak a dolgok.
- Most mit csináljak?
- Meg kell várni míg lecsillapszik, aztán beszélek vele.
- Köszönöm.... hogy segítesz... - Gerard hangja furcsán rekedtes volt, csak nem sír? - Én... nem is tudom mit csinálnék nélküled.
- Persze, hogy segítek, hiszen a fiam vagy, Amy pedig az unokám.
- Velem.... velem is ... ilyen nehéz volt, mikor...
Donna csak sóhajtott, Gerard pedig határozottan szipogó hangokat adott ki magából.
- Hát, nem volt könnyű. De megbirkóztunk vele. Fontos, hogy ne haragudj Amyre, neki most szeretetre, és megértésre van szüksége...
Nem bírtam tovább hallgatni. Könnyek szöktek a szemebe és visszamentem a szobámba, majd magamra zártam az ajtót.
Mindketten olyan jó fejek, és annyira segíteni akarnak nekem, én meg.... Egy aljas dög vagyok, semmi más! És egy aljas dögnek nincs helye ebben a világban.