Mikey átment a nappaliba, és telefonált Donnának, az anyukájának. Hallottam, hogy folyton mondogatja: „ De anyu, ne sírj… Fel fog épülni…” Közben neki is el-elcsuklott a hangja. Lucy közben előszedte a takarítós cuccokat, és nekiálltunk felmosni a vért. Nagyon fincsi volt, mondhatom. De nem bántam; ha ezzel segíteni tudok Gerard családjának… A kezem is fájt még egy kicsit, és fura volt, hogy nincs rajta a gipsz, de nem igazán érdekelt.

Mikey visszajött a nappaliból.

-Anyu nagyon kikészült. De nem tud hazajönni… Nem engedik.

- Apukádnak szóltál már? És a srácoknak? - kérdezte Lucy.

- Nem… De megyek és őket is felhívom.

Ismét kiment…

-Mi az hogy nem engedik haza?- kérdeztem.

-Hát… Valami üzleti úton van. Európában. Amúgy se tudna egyhamar hazajönni…

Mikey visszajött, és ő is beállt takarítani.

-Felhívtam aput. Nem vette fel. Meg szóltam Franknek… Azt mondta, szól a többieknek, és ők is idejönnek.

- Oks.

Csendben vakartuk a mostmár megalvadt vért a padlóról, meg a szekrényekről. Összeszedtük az üvegdarabokat, és kidobtuk.

-Igazából… Nem is tudtuk hogy itt van a házban. Nem is olyan régen albérletbe költözött. Erre eljön ide, az otthonába, és itt akarja kinyírni magát…

Mikey nagyon halkan beszélt… Alig lehetett hallani.

-És…

Csengettek, úgyhogy felugrott, és kiszaladt ajtót nyitni. Akik jöttek halkan beszéltek, mintha a beteg itt lenne, bent a házban…Besétáltak a konyhába, és totál elszörnyülködve vették szemre a helyiséget. Mondjuk megértem… Már lassan egy órája takarítottunk, de még mindig szörnyen nézett ki az egész. Felálltam, hogy bemutatkozzam. Mikey megtette helyettem a bemutatást.

-Ő itt Lillianne… Nagyon-nagyon sokat segített. Amúgy Lucy húga…

- Hát, ha nem mondod, rá se jövünk- mondta egy alacsony srác. – Basszus, olyan, mintha ikertesók lennétek, lányok!- csodálkozott. Tényleg hasonlítottunk egymásra :D Csak a hajunk színe nem. Ő szőke volt, én meg festettem… Szóval, én a lila meg a fekete között mozogtam. De mindkettőnknek a derekunkig ért.

- Amúgy Frank Iero vagyok. Ő Bob Bryer- rámutatott egy szőke, kékszemű srácra-, ő meg Ray Toro. –Ray biccentett egyet, amitől a haja… hogy is mondjam… kissé mozogni kezdett xD Amúgy rájöttem, hogy ők is abba a suliba járnak, mint én meg Gerard.

- Mi történt? Mondjátok már el! –szólalt meg Bob.

- Hát… Gerard… Öngyilkos akart lenni… Nem tudjuk miért. Fenn voltunk az emeleten, amikor hallottunk egy durranást. Lejöttünk, és Gerard itt feküdt a földön… Elvágta az ütőerét a kezén, egy pohárral. Lillel meg úgy találkoztunk, hogy bent volt az apukájával a kórházban, mert a gipszét vették le a kezéről. És észrevett minket, és idejött hozzánk… Azóta itt vagyunk. De nem tudjuk, hogy Gerard mit keresett itt…

- Nem költözött albérletbe 2 hete?- kérdezte Frank.

- De… Épp ez az. Nem tudom, miért jött ide. Nem is szólt, hogy jön valamikor. És hogy miért pont itt akart öngyilkos lenni…

Mikey majdnem elsírta magát.

-Anyukádéknak telefonáltál már?

- Aha. Anyu Európában van, tudod, fellépései vannak. Apu meg nem vette fel, de még nem hívott vissza.

Mindenki csak állt, és bambult.

-Szerintem segítünk feltakarítani a maradékot, ugye fiúk? – kezdte Ray.

- Ööö… Persze.

Frankék is nekiálltak. Így már hamarabb végeztünk, szerencsére. Utána beültünk a nappaliba, és beszélgettünk.

-De fel fog épülni, ugye?- kérdezte Frank.

- Azt mondták… Holnap ti is bejöttök látogatni?- Mikey csak nézett ki a fejéből.

- Persze, hogy megyünk. De hánykor?

- Délelőtt. Minél előbb látni akarom- mondta Mikey. Frank bólintott.

- És mi van a zenekaroddal, Frank? Van valami újság?

Frank kicsit feljebb ült a kanapén.

-Háát… Úgy néz ki, hogy kiadjuk a lemezt. – totál úgy mondta, mintha nem érdekelné. De azért ott bujkált a mosoly a szája szélén x)

- De jó! Ez tökjó! Gratulálok! –lelkesedett Ray. Szerintem meg az a tökjó, hogy én ebből az egészből semmit sem értek x)

- Ömm… Elmagyaráznátok nekem is?- kezdtem óvatosan.

- Jajj, persze! Szóval, Franknek van egy zenekara, és most úgy néz ki, hogy kiadják az albumot, ami végülis már kész van… Csak eddig senki sem volt olyan elvetemült, hogy kiadja- gonoszkodott Bob, de azért ő is mosolygott egy kicsit.

- Bob, kérsz egy pofont?- kérdezte játékosan Frank.

- Igen… És te kettőt?

- Ide kérem- mutatott az arcára a kis verekedős x). Én, ahogy elnéztem Bobot, inkább nem tartottam volna oda ilyen aranyosan a kis pofimat xD Na, de azért rájöttek, hogy nem most van itt a hülyülés ideje. Mikey felállt a kanapéról, és sóhajtott egyet.

- Köszi a segítséget, srácok… Neked is, Lil. Holnap akkor találkozunk, ugye?

Ezt mindenki elköszönésnek vette, úgyhogy mi is felálltunk. Azért furi, hogy egyik pillanatról a másikra belecsöppentem a húgom haverjainak világába… Nem is, inkább a húgom pasijának és haverjainak világába. Ráadásul totál véletlenül.

A mai napom is úgy kezdődött, mint a többi… Felkeltem, estébé. Csak annyi különbséggel, hogy ma nem kellett suliba mennem, a gipszem miatt. És bemegyünk a kórházba… És megváltozik az életem. Mert megváltozik, ez biztos. Eddig nem voltak barátaim. Oké, nem hiszem, hogy Frank meg a többiek máris a barátaim lettek, de… valahogy olyan. Nem értem néha még saját magamat sem. És talán éppen ez az, amiért nem voltak barátaim… mert ha nem bízok magamban, akkor mások hogyan fogadjanak a bizalmukba? Mert nem bíztam magamban. És másokban sem… nem tudom miért. Igazából ez… olyan… leírhatatlan érzés.

És a mai nap tényleg teljesen megváltoztatta az életre való nézeteimet. Nem tudom, hogy mi baja volt Gerardnak, de biztos, hogy több, mint nekem, ha már ott tartott, hogy nem meri… vagy nem tudja tovább csinálni. És abban sem voltam biztos, hogy Mikey nem tudja, mi történt. Azért mégis csak a tesója! És nem hiszem, hogy olyan rosszban lennének egymással.  Szóval, én már semmit sem tudok. Mondjuk ez nem újdonság…

Szóval, ott álltunk a nappaliban. Én egy csöppet elkalandoztam, de Frank visszarántott egy oldalba könyököléssel.

-Liiiiiil!

- Hemmm??

- Holnap ráérsz 10kor??

Ööö, randi? Ja, nem. Tartott egy ideig mire leesett. xD

-Jaaa, persze. Kórház?

Frank kicsit hülyén nézett.

-Igen.

Ééértem én. Csak kell egy kis idő.

-Okés. Akkor holnap találkozunk. Sziasztok- mondta Mikey, és már el is indult az emeletre, a húgom kíséretében.

- Lucy, neked nem áll szándékodban hazajönni?- kérdeztem.

-Mii? Jaaaaa, de. De még nem most- szemeivel  az éppen lépcsőt mászó Mikeyra

nézett.

-Oké. Akkor este találkozunk.

Igazából semmi kifogásom nem volt ellene, hogy Lucy itt maradjon, hiszen 15 éves, tud vigyázni magára… Vagy mégsem? :S De én inkább attól fostam, hogy most egyedül leszek hagyva 3, számomra totál ismeretlen sráccal.