- AMY! - hallottam még Gerard kiáltását, majd mindent elnyomott a fülsértő dudálás és fékcsikorgás. Láttam, ahogy közeledik felém egy autó, és becsukott szemmel vártam a véget. Reméltem, hogy nem lesz nagyon fájdalmas.
Éreztem, hogy valaki ellök, és a földön kötöttem ki, elkerülve ezzel a végzetes találkozást a kocsival.
Tompa puffanást hallottam a hátam mögül, és lassan fölemeltem a fejem, hogy megnézzem mi történt. Nem messze tőlem feküdt valaki az úttesten. A forgalom megbénult, emberek özönlöttek a földön fekvő köré.
Egy hölgy odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte, és segített felállni.
- I...igen! - válaszoltam riadtan és az elütött ember felé fordultam.
A szívem a torkomban dobogott, ahogy lenéztem. Uram isten, hiszen ez Gerard! Ott feküdt az úttesten, arccal a föld felé, széttárt karokkal, mozdulatlanul. Úgy nézett ki, mintha már nem is élne.
Sírva szaladtam oda hozzá, és leborultam mellé.
- Apa! Nem...nem akartam! Istenem! - kiabáltam torkom szakadtából.
Valaki megfogta a vállamat és lassan elhúzott.
- Nyugodj meg kislány! - hallottam egy férfi megnyugtató hangját. - Mindjárt itt lesznek a mentők.
- De...de... apa! - sírtam tovább.
- Én orvos vagyok, engedd, hogy megnézzem mi történt vele.
- I... gen. - szipogtam és arrébb húzódtam az útjából.
A férfi kitapogatta Gee nyakán a pulzusát, és biztatón rám mosolygott.
- Ne aggódj, él!
Ez volt a nap legjobb híre.
Gerard lassan megmozdult, kinyitotta a szemét, és fölemelte a fejét.
- Amy? - ez volt az első szava, és ettől patakokban folytak a könnyeim. Még ilyenkor is értem aggódik?
Időközben a nagyszüleim is odaértek mellém, és engem kerestek a tekintetükkel.
- Jól vagy Amy? - kérdezte Barbara, de engem egyáltalán nem érdekelt, nem is válaszoltam neki.
Közben Gee a hátára fordult. Fel akart ülni, de az orvos visszanyomta, hogy maradjon nyugton, amíg a mentők megérkeznek. Letérdeltem és megfogtam a kezét.
- Te jól vagy? - kérdezte tőlem, amire sírva bólogattam.
- Igen, én jól vagyok! Ne haragudj, nem akartam! Én... nem is tudom mi ütött belém! Annyira sajnálom! - bőgtem hangosan.
- Semmi baj. - mondta Gee mosolyogva. Vértől maszatos arcán elég bizarr volt ez a mosoly - Fő, hogy nem lett semmi bajod!
- És te hogy vagy? - kérdeztem félve.
- Voltam már jobban is, de ne félj, túlélem. Nem olyan könnyű tőlem megszabadulni!
- Én nem... soha nem akarok tőled megszabadulni! - és sírva a mellkasára hajtottam a fejem.
Gerard a kezével a hajamat simogatta és így is
maradtunk, amíg a mentők megérkeztek.

Nagyszüleimtől megköveteltem, hogy azonnal menjünk Gerard után a kórházba. Nem tiltakoztak, le voltak döbbenve ők is.
Menet közben telefonáltam Lyn-Z-nek. Elmeséltem neki mi történt, így mire mi odaértünk ő már ott várt a folyosón, és fel-alá járkált.
Mikor megláttam odarohantam hozzá és a nyakába borultam.
- Linn... én... annyira sajnálom!
- Semmi baj, Amy, semmi baj! - veregette meg a hátam, de szemében könnyek csillogtak.
Elmeséltem neki mi történt. Azt hittem nekem fog esni, mert miattam történt a baj, de csak azt kérdezte, hogy én jól vagyok-e. Biztosítottam, hogy velem minden rendben, utána odament a nagyszüleimhez.
- Most boldogok? - kérdezte, közben a szemei szikrákat szórtak. - Mégis hol hagyták a szívüket? Félúton a sír felé elveszett?
Barbara és James annyira ledöbbentek, hogy megszólalni sem tudtak.
- És most őszintén, miért is nem lenne jó apa Gerard? - folytatta Linn. - Mert hosszú a haja és farmert meg bőrkabátot hord? Mert énekel egy bandában, ami fiatalok ezreinek nagyon sokat jelent? Mert nem ül esténként a tévé előtt, nézi a híradót, és követeli a feleségétől a sörét? Mert szabad szájú és kimondja, amit gondol? De a szívét adja mindenbe amit csinál, és nem játssza a tökéletest, csak a látszat kedvéért! Ő nem jó apa, aki gondolkodás nélkül a lánya után ugrott, hogy megmentse az életét? Miért nem maguk ugrottak Amy után, mikor a kocsik elé vetette magát? Hiszen mindketten ott voltak, bármelyikük megtehette volna, ha tényleg annyira féltik az unokájukat! Erre adjanak választ, ha tudnak!
Ezzel sarkon fordult és otthagyta őket, én meg mentem vele.
Nagyon büszke voltam Lyn-Z-re, és minden bizonnyal Gee és az lesz!
Közben végre megjelent egy orvos, és közölte, hogy Geenek nincs komoly baja. Néhány horzsolás, meg zúzódás, és egy enyhe agyrázkódás, de egyébként minden rendben. Hatalmas megkönnyebbüléssel léptünk be Linnel a szobába.
Gerard az ágyban ült és boldogan mosolygott, mikor meglátott minket.
Lyn-Z a karjaiba omlott és csókolgatta. Az előbb kint a folyosón nagyon kemény volt, de most visszavedlett féltő feleséggé. Annyira aranyosak voltak így együtt. És Linn tényleg nagyon aggódott Gerardért.
Én is odasomfordáltam melléjük, így hárman öleltük egymást. Aztán elmeséltem miket vágott Linn a nagyszüleim fejéhez. Gee nagyon büszke volt!
- Amy! - nézett rám. - Ugye tudod, hogy ez most hajszálon múlt?
- Igen, tudom, és nagyon sajnálom! - mondtam bűnbánón. - De egyszerűen nem bírtam hallgatni, ahogy rólam veszekedtek. Mintha egy tárgy lennék, akit csak úgy adnak-vesznek.
Gerard megfogta a kezem.
- Nem tudom most mi lesz, de meg kell ígérned, hogy többé nem csinálsz semmi hülyeséget. - nézett nagyon komolyan a szemembe. - Még pár akció és tényleg a hullaházban kötök ki. Tudnod kell, hogy érted bármit megteszek, úgyhogy ne kísértsd a sorsot!
- Tudom apa! - válaszoltam szemlesütve. -Szeretlek!
- Én is!
Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó és a nagyszüleim jöttek be a szobába.
- Gerard, - kezdte Barbara. - Jól vagy?
- Igen, nincs komoly bajom.
Barbara nagyon zavarban volt, de folytatta. Érezni lehetett, hogy valami fontosat akar mondani.
- Köszönjük, hogy megmentetted Amyt! Mi igazán... nem gondoltuk volna... hogy ennyire jól elvagytok. Éppen ezért úgy döntöttünk Jamesel, hogy rád bízzuk Amyt.
Döbbent csend ülte meg a szobát. Nem akartam hinni a fülemnek. A nagyszüleim lemondtak a felügyeletemről?
Barbara odament az ágyhoz, és egészen közel hajolt Geehez.
- Szeretnék... bocsánatot kérni.... azért, amit akkor tettünk. Hogy eltitkoltuk előled Amy születését, és elszakítottunk Judytól. - mondta teljesen őszintén. Szeme sarkában könny csillogott, ahogy folytatta. - Akkor azt hittük így lesz a legjobb. De most rá kellett jönnünk, hogy te egy nagyszerű ember vagy, és Amy csak tanulhat tőled. És bocsássatok meg nekünk, mi mindig Amy érdekeit tartottuk szem előtt.
Felém fordult, úgy folytatta.
- És bár nem mutattuk ki, mi azért mindig szerettünk Amy! - és megölelt. Mindketten sírtunk.
- Reggel elmegyünk az ügyvédhez, és elrendezzük az ügyet. - vette át a szót James.
Mindkettőjüktől elbúcsúztam. Annyira boldog voltam, hogy elfelejtettem minden sérelmemet, ami a múltban ért. Meg különben is emlékezni csak a szépre érdemes, nem igaz?
Váltottunk még néhány szót, majd nagyszüleim csendben elhagyták a szobát, hármasban hagyva minket, a frissen született családot!