15.rész
2008.11.08. 19:15
A három lány lassan araszolt utánunk, tisztes távolságból követve minket. Úgy látszik nem tartoztak az azonnal letámadós típusba, vagy csak nem akarták megzavarni idillünket, nem tudom, én mindenesetre szorosan Geehez bújtam, átkaroltam és úgy mentem mellette, mint valami díva.
Gonosz vagyok? Igen tudom, hogy az vagyok, de ezt a helyzetet nem lehetett kihagyni. Had élvezzem egy kicsit én is, hogy az apám egy sztár!
Direkt jó lassúra vettem a tempót, nehogy eltűnjünk a lányok szeme elől, majd mikor az egyik elment ruhákat nézegetni én is "véletlenül" pont arra mentem, és én is ruhákat nézegettem.
Ott állt közvetlenül mellettem és nem mert megszólítani, pedig én mindent megtettem, hogy könnyen elérhető legyek. Végül nem bírtam tovább, vartalanul ránéztem, és mintha csak most venném észre, meglepődve megszólaltam:
- Jó a pólód!
Szegény iszonyú zavarba jött, és motyogott valami "kösz" félét. Felvettem legbarátságosabb mosolyomat. Ez hatott.
- Ugye az Gerard Way, akivel vagy? - kérdezte félve.
- Hát... ühüm... - úgy csináltam, mintha egyáltalán nem számítana, hogy Gerard Wayel sétálgatok együtt.
- Uhh... imádom az MCR-t! - csacsogott boldogan a leányzó. - Szerinted ha odamegyek hozzá ad nekem autogramot?
Megvontam a vállam.
- Gondolom igen, próbáld csak meg nyugodtan. Biztos nem szedi le a fejed!
- Huh... köszi! - és már rohant is, boldogan mosolyogva, miközben milliószor elmondta, hogy "köszönöm"!
Távolról lestem, ahogy mind a három lány odamegy Geehez és beszélgetni kezdenek. Kicsit később az előbbi lány visszajött hozzám.
- Jaj, annyira aranyos volt, köszönöm! - mondta és átölelt.
Boldog voltam én is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés örömet szerezni másoknak, főleg így, hogy szinte semmit sem kellett érte tennem. El is határoztam, hogy én leszek a félénk MCR fanok megmentője!
Mikor a lányok eltűntek visszamentem Gerardhoz.
-Merre jártál? - kérdezte.
- Csak szétnéztem kicsit, - feleltem. - nem akartalak megzavarni.
- Megzavarni? Miben?
- Hát a sztárkodásban. - mondtam vigyorogva, mire nyomott egy barackot a fejem tetejére.
- Amy, nem vagy te egy kicsit szemtelen?
- Ne vagyok! Én nagyon szemtelen vagyok!
Kinyújtottam rá a nyelvem és megint majdnem elkezdtünk kergetőzni, de Gee leállított.
- Inkább ne, még a végén újra feltűnnek a színen a nagyszüleid. Így is biztos hülyének néznek már.
Másnap lázasan készültünk az ebédre. A főzés kérdését végül Donna oldotta meg. Mikor megtudta, hogy mi a helyzet azonnal felajánlotta, hogy majd ő elkészíti az ebédet, és ha már így alakult persze ő is csatlakozott a csapathoz. Ennek nagyon örültem, viszont nem tudtam mi fog ebből kisülni, ugyanis Donna sem az a tipikus nagymama.
A nagyszüleim halál pontosan 12-kor érkeztek. Amit a legjobban utáltam bennük az a tökéletes precízség és pontosság volt. Náluk nem lehetett elkésni!
Iszonyú feszélyezetten ült le a társaság az asztalhoz. Még életemben nem láttam ennyi művigyort, mint amit itt produkált mindenki, beleértve Gerardot is. Bevallom őszintén egyáltalán nem állt jól neki. Ráadásul ennek a mindig magabiztos, sok ezer ember előtt éneklő és beszélő embernek úgy remegett a keze, mintha áramütés érte volna.
Az egész hangulat úgy ahogy volt szar volt, ezt jobban nem lehet jellemezni sajnos! Pedig az ebéd nagyon finom volt, Donna igazán kitett magáért, és még a hangulatot is megpróbálta megmenteni, de az menthetetlennek bizonyult.
Szegény Gee annyira ideges volt, hogy többször is kiesett a kezéből az evőeszköz, és le is ette magát. Én csak a fejemet fogtam, és már előre láttam szomorú sorsomat a nagyszüleimnél.
Az volt a csúcspont, mikor Lyn-Z egy egész tálca sütivel landolt az étkező kövén, ami természetesen szerteszét szóródott. Ez még nem lett volna akkora baj, ha esés közben nem borul rá épp Barbarára, és a süti egy részét nem éppen az ő arcára és ruhájára keni. Komolyan, ha nem tudtam volna, hogy mi a tét, azt hittem volna Linn direkt csinálta, mert ez a jelenet egy cirkuszi előadásban is megállta volna a helyét.
Gerard és én majd megpukkadtunk a visszafojtott nevetéstől, de még időben észbe kaptunk, és cinkosan egymásra nézve inkább beálltunk mi is segíteni eltakarítani a sütemény romjait. Lyn-Z persze nem győzött elnézést kérni, és elvonultak Barbarával, rendbe hozni annak ruházatát.
Mi ketten Geevel leszedtük az asztalt és gyorsan kimenekültünk a házból, még mielőtt kitört volna belőlünk a jókedv.
Kint aztán akkorát röhögtünk, hogy folytak a könnyeink.
Ez viszont nem változtatott azon a tényen, hogy rendesen leégettük magunkat a családi ebéden. Nem volt túl meggyőző, amit ma sikerült alkotni, és ez így ment egész héten.
Számtalan alkalom volt, mikor együtt voltunk a nagyszüleimmel, de sosem sikerült azt a látszatot mutatni, hogy normálisan tudnánk viselkedni hosszú távon. Olyanok voltunk Geevel, mint a testvérek, csak az volt a gond, hogy nem én komolyodtam hozzá, hanem ő kimolytalanodott hozzám. Többször megállapítottam, hogy hülyeségért neki sem kell a szomszédba mennie! Meg kezdett elegünk lenni a megjátszásból is.
Épp egy könyvesboltból jöttünk ki, ahol Gee képregényeket vásárolt, mikor megint összefutottunk Barbaráékkal.
Nagyon szigorúan néztek ránk.
- Nos Amy, - kezdte James - döntöttünk.
Hirtelen megfagyott a levegő. Éreztem, hogy most nem fogok jó hírt hallani.
- Ne haragudj Gerard, de Amyre való tekintettel nem tartjuk jó ötletnek, hogy veled maradjon. Az elmúlt napokban nem úgy vettük észre, hogy te egy megfontolt, komoly apa lennél.
Gee szemei szikrákat szórtak.
- Igen? És az nem számít, hogy Amy mit akar? - kérdezte vészjósló hangon. Az elmúlt napok mintaapuka viselkedése alaposan megviselte az idegeit, így nehezen tudott már uralkodni magán.
- Jelen esetben nem! - vágta rá James.
- Maguk tényleg Amy érdekeit nézik, vagy csak azt akarják, hogy maguk győzzenek? Nem hiszem, hogy rosszabb apa lennék az átlagnál, de biztosan nem vagyok rosszabb, mint a maguk spártai nevelése! Mit akarnak faragni ebből a lányból, talán robotot? Hát akkor van egy rossz hírem! Ez nem fog sikerülni! Amy ugyanis pont olyan, mint én, nem tűri a béklyót magán, és még az a jobbik eset, ha csak simán elmenekül, nem pedig az ital, vagy a drog rabja lesz maguk miatt!
Mindezt viszonylag halkan, mégis iszonyú dühvel vágta nagyszüleim fejéhez. Néhány pillanatig azt hittem hatottak a szavai, mert nagyszüleim elgondolkodtak, végül Barbara ridegen megszólalt.
- Hiába kritizálsz minket Gerarad, Amy jelenleg a mi felügyeletünk alatt áll, és mindent meg fogunk tenni érte, hogy ez így is maradjon!
Jeges kéz markolt a szívembe. Azok a boldog pillanatok, amiket eddig Geevel töltöttünk a semmibe veszni látszottak. Nem maradt más bennem, csak a gyűlölet, és az, hogy én ezt nem csinálom tovább. Nem tudok a nagyszüleimmel élni. Az nem élet!
Mindez a másodperc tört része alatt zajlott le az agyamban, és már cselekedtem is.
- NEM! - kiáltottam, és többé nem gondolkodtam, csak hirtelen kiugrottam New Jersey forgalmas, autókkal zsúfolt főutcájára.
|