- Ez most mi a fasz volt? - kérdezte tőlem Gee, amolyan Gerardos stílusban, mintha én nem ugyanazt hallottam volna, mint ő.
- Gondolod én jobban értem? Nekem úgy tűnik, hogy felajánlottak engem neked, ha bebizonyítod, hogy jó apa vagy.
Gerard szájtátva nézett még mindig rám.
- De... hát... hogy kell jó apának lenni? Úgy értem mit várnak el tőlem? Vegyek neked térd alá érő szoknyát, fehér blúzzal? Este nyolckor irány az ágy? Nem sminkelheted magad?
Ahogy ezeket mondta lassan összefontam a karom magam előtt és igen csúnyán néztem rá. Ha ezeket megcsinálja velem esküszöm visszamegyek a nagyszüleimhez!
- De hát az mire lenne jó? - folytatta végül mélyenszántó eszmecseréjét saját magával. - Egy gyereknek nem az a jó, ha hagyják érvényesülni? Akkor érzi jól magát!
Bőszen bólogattam. Bizony hogy az a jó!!!
- De nem tudom a nagyszüleidnek mi a megfelelő.
- Apa, szerintem add magad, akkor biztosan rendben lesz minden. - vágtam rá hirtelen, de ahogy végignéztem kopott farmerkabátján, szétszakadt nadrágján, összevissza álló haján, amit szerintem elfelejtett reggel megfésülni, rájöttem, hogy hülyeséget mondtam. Itt nem lesz elég ha magát adja. Nekem ugyan tökéletesen megfelel, mert hihetetlenül szeretem, hogy ennyire laza, de ebben az esetben ez nem lesz nyerő.
- Nem, inkább ne! - folytattam gyorsan. - Legyél velem kedves, de kicsit szigorúbb is. De csak előttük! - tettem hozzá gyorsan.
Gerard gondolkodott, gondolkodott, de láttam rajta, hogy még mindig nem tudja mit kéne csinálnia.
Sóhajtottam egyet, majd belekaroltam.
- Először is hívd meg őket holnap ebédre. Lyn-Z-vel főzzetek valami finomat és játszuk el a tökéletes és jólnevelt családot.
- Főzni Linnel? - röhögött. - Hát, ha bosszúból szeretnél egy jó kis gyomorrontást nekik....
- Akkor rendeljetek valamit, aztán majd azt mondjátok, hogy Linn főzte. - erősködtem.
- Áhh Amy, ez nem jó. Ugyis hamar kiderülne. Mért baj az, hogy nem mi főzünk? A lényeg legyen a családi ebéden, ne a kaján, nem?
- Hát, végül is igaz.
- Na jó, akkor ezt még megdumcsizom Lyn-Z-vel. És most elmegyünk, és beszerezzük az egyéb kellékeket.
- Milyen kellékeket? - néztem rá értetlenül. Lelki szemeim előtt már megjelent a szoknya, meg a fehér blúz.
- Hát desszert, meg italok, meg ilyesmi.
- Jah....- nagy kő esett le a szívemről.
Beszálltunk a kocsiba és irány egy bevásárlóközpont.

Kicsit leálltam a CD-knél, mikor Gee odajött hozzám. Kezében valami iszonyú ronda, barna kosztümféleséget lobogtatott. Olyan volt, mintha egy árvaház hivatalos egyenruhája lett volna, de ettől talán még azok is szebbek.
- Mi a méreted? - kérdezte és elém tette a kosztümöt.
A döbbenettől meg sem tudtam szólalni.
- Ezt veszed fel holnap. - mondta, és berakta a ruhát a bevásárlókocsiba, majd választ sem várva indult tovább.
Én meg szépen ott maradtam, mert földbe gyökereztek a lábaim. Nem hittem el, hogy ezt komolyan gondolja, de annyira jól játszotta, hogy megijedtem.
Gerard hátranézett, mikor meglátta, hogy nem követem, majd elröhögte magát.
- Csak nem gondoltad komolyan, hogy elnéznélek ebben? - fogta meg az iszonyú ruhadabot és meglengette előttem.
- Ááá... kiáltottam fel, mikor rájöttem, hogy rendesen megszívatott. De azért én sem hagytam magam. - Hát kinéztem volna belőled, hogy neked ez tetszik!
- Miii? - otthagyta a bevásárlókocsit és a ruhával a kezében elkezdett kergetni a sorok között.
A nagy menekülésben megbotlottam valakinek a lábában. Épp hátrafordultam, hogy bocsánatot kérjek, mikor észrevettem, hogy Barbara áll előttem, mellette James.
- Szia Amy, hát te? - kérdezte a nagyapám.
- Mi... csak... vásárolunk...
Ekkor befutott Gerard, még mindig ruhával a kezében, a futástól ziláltan. Megörült neki mikor meglátott, nem is nézte ki van mellettem, csak rohant felém.
- Ááá... megvagy! - kiáltott fel és rám vetette magát, mert azt hitte, hogy megint elszaladok.
Próbáltam neki jelezni, hogy most ne, de nem vette a lapot. Teljes lendülettel elsodort, majdnem eletünk.
Mikor visszanyertük az egyensúlyúnkat végre meg tudtam szólalni.
- Apa, itt vannak a nagyszüleim!
- Igen és hol? - kérdezte vigyorogva, biztos azt hitte, hogy csak viccelek. Ám ahogy körülnézett Barbara és James kíváncsi tekintetével találta szemben magát.
- Áhh... örülök, hogy újra találkozunk.
Úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Nem kezdett el magyarázkodni, meg hebegni-habogni. Mintha tök természetes lenne, hogy egy áruházban kergetőzünk.
- Szeretnénk holnap egy nagy családi ebédet rendezni, ha benne vannak.
Annyira meglepte a nagyszüleimet ez a váratlan meghívás, hogy még a rohangálásról is megfeledkeztek, és boldogan mondtak igent.
Gee csak most vette észre, hogy a ruha még mindig a kezében van, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne fölakasztotta a mirelites pult szélére.
- Nem bánjátok, ha együtt vásárolunk? - kérdezte Barbara, de ez inkább kijelentés volt, mint kérdés. Valószínűleg ez is a teszt része.
- Dehogy, kitűnő ötlet! - lelkendezett Gee, de nagyon műre sikeredett az a mosoly az arcán. Meg ezek a szavak is, ez olyan nem ő!
Ha már ott voltunk, hát a mirelitnél kezdtük a vásárlást. Gerard azonnal lecsapott pár doboz pizzára, mire én gyorsan visszatettem őket, mielőtt még a nagyszüleimnek feltűnt volna a dolog és inkább megfogtam egy zacskó zöldségkeveréket, majd jó látványosan a kocsiba raktam.
A jégkrémekhez érve Gee habozott. Mielőtt bármit is a megfogott volna előbb rám nézett, hogy helyeslem-e. Alig láthatóan megráztam a fejem, és már indultam is tovább.
Aztán lassan elérkeztünk az édességek és mindenféle egészségtelen ételek birodalmába. Gerard könyörgőn nézett rám, de én csak szigorúan ráztam a fejem, majd odasúgtam neki:
- Ha jót akarsz inkább rám bízod a vásárlást!
Így történt, hogy vettünk egy halom nagyon egészséges, de számunkra teljesen ehetetlen ételt. A nagyszüleim viszont láthatóan elégedettek voltak.
Mikor végre megszabadultunk tőlük a parkolóban, Gee mérgesen nézett utánuk.
- Most mehetünk vissza normális kaját venni! - mondta.
- De legalább azt hiszik, hogy egészségesen étkezük! - figyelmezettem.
- Szerintem ez az egész elég mű volt. Amúgy sem értem mért szeretnélek attól jobban, hogy szóját etetek veled! - morogta, miközben visszafelé tartottunk a hipermarketbe. - Nah, mindegy, a cél szentesíti az eszköz!
Ezzel átkarolta a vállam, és adott egy olyan igazi, apukás puszit a homlokomra. Én meg majd elolvadtam a gyönyörtől, mert néhány méterre tőlünk három, feketébe öltözött, MCR-es pólót viselő tinilány bámult minket szájtátva.