A következő néhány nap gyorsan eltelt. Geenek és Lyn-Z-nek akadt elég sok elintéznivalója, így egy kicsit magamra maradtam, de nem volt baj. Az elmúlt napokban úgyis annyira pörögtem, hogy jól esett egy kis semmittevés.
Egyik délelőtt, úgy 11 körül csöngettek. Egyedül voltam, leszaladtam ajtót nyitni, majd a csodálkozástól földbe gyökerezett a lábam.
A nagyszüleim álltak a bejárati ajtó előtt, szigorú arckifejezéssel. Épphogy csak a korbács hiányzott a kezükből.
- Sz... sziasztok! - hebegtem, és teljesen lefagytam.
Nem számítottam rá, hogy váratlanul megjelennek, azt hittem majd csak a bíróságon fogunk találkozni.
- Szia, Amy! - köszön nagyanyám, és már nyomult is volna be a házba, de én útját álltam.
- Apád hol van? - kérdezte, miközben befelé leskelődött.
- Ő... most nincs itt, dolga van. - majdnem hozzátettem még, hogy "egyedül vagyok", de féltem, hogy abból baj lehet, ezért inkább hallgattam.
- Beszélni szeretnénk veled Amy! - kezdte a nagyapám és arca, ha lehet még szigorúbb lett.
- Jobb lenne, ha visszajönnétek, mikor itthon van!
- Ugyan már Amy, csak nem félsz tőlünk? A nagyszüleid vagyunk!
- Nem félek, de a téma őt is érinti, úgyhogy jobb lenne, ha később...
Nagyapám váratlanul belépett a házba és megragadta a karom.
- Amy, ne szórakozz belünk! Azért jöttünk, hogy magunkkal vigyünk!
Ki akartam rángatni magam a szorításából, de nem jött össze. Aztán megpróbáltam rácsukni az ajtót, de csak annyit értem el vele, hogy még jobban megszorította a karomat.
- Ti engem nem visztek sehová! - ordítottam mérgesen és mindenáron szabadulni akartam.
-Térj már észhez Amy, mi vagyunk a gondviselőid, és amíg a bíróság másképp nem dönt azok is maradunk. Haza kell velünk jönnöd!
- Nem megyek veletek sehová! Nekem itt van az otthonom! - kiabáltam és még mindig meg akartam szabadulni a szorításából.
Ekkor, mint valami őrangyal, megérkezett Gerard, és csikorogva fékezett le a ház előtt a kocsijával. Rögtön kipattant belőle, és lélekszakadva rohant a bejárati ajtóhoz.
- Ez meg mi? - kiabálta, miközben futott.
- Ááá... Gerard Way! - nézett felé a nagyapám, és végre elengedte a karom. - Biztos emlékszel még ránk. Én James Hale vagyok, ő pedig itt a feleségem, Barbara.
- Hát persze, hogy emlékszem magukra. - mondta Gee kicsit gúnyosan, de azért vigyázva, hogy ne legyen túl sértő.
- Azért jöttünk, hogy Amyt hazavigyük. - jelentette ki Barbara határozottan. - Ugyanis még mi vagyunk a gyámjai, és...
- Ez viszont az én házam! - vágott közbe Gee gyorsan. - És ha nem engedem be magukat, akkor semmi joguk itt lenni, ha már a jogoknál tartunk.
Ott álltunk az ajtóban négyen és senki nem akart megmozdulni. Én nem akartam a nagyszüleimmel menni, Gerard nem akart elengedni velük, ők viszont nem akartak itt hagyni. Tökéletes patt-helyzet.
Végül nagyanyám volt, aki megpróbálta megoldani a helyzetet.
- Nézd Gerard, te ismersz minket. - kezdte.
- Én ebben nem vagyok annyira biztos. - szólt közbe Gee és látszott rajta, hogy kezd nála elszakadni a cérna. - Nem értem ugyanis, hogy mért kellett Judyt elvenniük tőlem, hogy még azt sem tudhattam meg, hogy született egy gyerekem! Talán nem voltam elég méltó a lányukhoz? Tudom, hogy akkor ezt gondolták! És annyit nem érdemelt meg ez a kislány, hogy elárulják neki, ki az apja? Hát ennyire szégyellnivaló vagyok én?
Gerard elég rendesen kiakadt, és meg is tudtam érteni. Barbara meg egyre jobban elsápadt. Gee mellé állt és nyugtatólag a karjára tette a kezét.
- Gerard, nem beszélhetnénk ezt meg normális körülmények között?
Gee úgy rázta le magáról Barbara kezét, mintha valami undorító féreg lenne, és szemei szikrákat szórtak, ahogy ránézett. Úgy tűnt mondani akar valami szaftosat, de végül meggondolta magát, győzött benne az úriember. Bólintott és mutatta, hogy menjünk be a házba.
Leültünk a nappaliban. Én Gee mellé, jó távol a nagyszüleimtől.
- Gerard, - kezdte James - gondolom tudod miért jöttünk?
- Igen.
- Nos, a feleségemmel úgy gondoltuk, hogy Amynek jobb helye van nálunk. A törvény az törvény.....
- Törvény? - emelte fel indulatosan a hangját Gerard. - És akkor hol volt a törvény, mikor meg kellett volna mondani Amynek, hogy ki apja? Vagy akkor, mikor én nem tudhattam meg, hogy gyerekem született? Maguk csak ne emlegessék itt nekem a törvényt!
Ezekre a súlyos szavakra nem érkezett válasz. Nagyszüleim is érezték, hogy Gerardnak igaza van, mert csak hallgattak, mint a csuka. Végül nagyanyám szólalt meg.
- Nézd Gerard! Ezekkel a dolgokkal mi is tisztában vagyunk. Viszont azt be kell látnod, hogy kevés az esélyed arra, hogy Amyt megkapd. - furcsa módon szavai mögött nem lehetett gúnyt érzeni, inkább mintha valamiféle üzletről beszélt volna. - De látjuk Amy mennyire ragaszkodik hozzád, és hát... - itt látványosan körülnézett a házban, és elismerően lebiggyesztette az ajkait. - úgy látjuk, hogy a körülmények is megfelelnek... meg mi sem vagyunk ám annyira szőrösszívűek, mint amilyennek látszunk, szóval ha be tudod bizonyítani nekünk, hogy alkalmas vagy Amy nevelésére, akkor lemondunk a javadra róla.
Néma csend ülte meg a társaságot, Gerard sem tudott hirtelen mit mondani, annyira megdöbbent.
- Egy hétig itt leszünk, egy közeli hotelben. Ennyi idő elég lesz. - folytatta Barbara, majd Gerard elé állt, és egészen kedves, emberi hangon hozzátette.
- Hidd el, mi csak azt szeretnénk, hogy Amynek jó legyen. Bizonyítsd be, hogy jó helye lesz itt! Holnap reggel találkozunk!
Ezzel fogták magukat és amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen el is tűntek.
Mi pedig döbbenten néztünk egymásra Geevel. Nem egészen értettük, hogy mi akart ez lenni. Lehet, hogy átverés, de ha nem az, akkor komoly esélyünk van arra, hogy megoldódjanak a gondjaink.
Bár ez a viszonylag egyszerű feladat Gerardnak talán nem is lesz majd olyan egyszerű!