Arra ébredtem, hogy nagyon fázom. Ahogy kinyitottam a szemem rájöttem, hogy még mindig a kocsiban fekszem, ráborulva a kormányra. Az úton sehol egy lélek.
Az volt a csoda, hogy nem lett semmi bajom. Se egy törés, vagy valami. Néhány aprócska seb, de azok sem túl vészesek. Ez már önmagában csodának számított.
Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból. Még most is nehezen hittem el, hogy élek és nem lett komolyabb bajom. Ahogy a kocsit elnéztem annak sem, de az biztos, hogy nem tudnék vele tovább menni.
Nekidőltem a kocsi oldalának, lecsúsztam a földre és sírva fakadtam. Itt állok a semmi közepén, egy összetört kocsival, remegő térdekkel. Ráadásul előző kalandom a kamionossal rádöbbentett, hogy ez a világ nem éppen egy egyedülálló 14 éves lánynak való.
Egyetlen vágyam volt, hazamenni! De hogyan. Azt sem tudom hol vagyok, fene tudja milyen messze van bármilyen ember lakta település, telefonom sincs.
Nem volt mit tenni, elindultam az úton arra, amerről jöttem. Az üldözés alatt teljesen elvesztettem az időérzékemet, nem tudtam volna megmondani, hogy mennyit jöttem az étterem óta, mégis valami azt súgta, hogy inkább arra induljak el.
Már vagy egy órája bandukoltam a kihalt országúton, mikor még az égiek is ellenem fordultak. Eleredt az eső. Nem telt el tíz perc és bőrig ázva, reszketve folytattam vánszorgásomat
További fél órai kemény küzdelem után reménysugár tűnt fel a távolban, egy benzinkút fényei látszottak az eső függönyén át.
Megszaporáztam a lépteim és a tőlem telhető leggyorsabban elértem a kúthoz.
- Merre találok egy telefont? - támadtam le rögtön pultos lányt, aki a meglepetéstől hirtelen meg sem tudott szólalni, csak a kezével mutatta az irányt.
Előkotortam egy kis aprót a zsebemből és Gerard számát hívtam.
- Igen? - halottam a vonal túlvégéről, és nekem ez a hang most mindennél többet jelentett.
- A...my vagyok! - vacogtam a kagylóba.
- AMY! - kiáltott fel boldogan. - Hol a francban vagy? Halálra aggódtam magam miattad.
Hallatszott, hogy úton van valahol, elég nagy volt körülötte a zaj.
- Apa... én... nem tudom.... - a könnyeim már potyogtak. - Üldöztek, és nekimentem egy fának, összetört az autó, esik az eső, megáztam és nagyon fázom.... kérlek... vigyél haza!
Az utolsó szavakat már alig tudtam kimondani a zokogástól.
- Megsérültél? - kérdezte remegő hangon.
- Nem... én nem.... nincs semmi bajom, csak... fázom!
- Semmi baj Amy! Csak mond meg hol vagy! Frankievel azonnal érted megyünk.
- Nem... tuh... dom... - zokogtam.
- Honnan telefonálsz?
- Egy benzinkútról.
- Hívj valakit a telefonhoz kérlek.
Szétnéztem, de még mindig csak a pultos lány akadt a látószögembe.
Megszólítottam:
- Ne haragudj, ide tudná jönni?
A lány vonakodva, de azért odajött és átvette a kagylót.
Aztán halottam, amint néhány szót vált Gerardal és megmondja neki, hogy hol vagyunk.
Lassan lecsúsztam a fal mellett és keservesen sírtam a fáradtságtól és a hidegtől, ami átjárta a testemet.
A lány segített nekem felállni, bevitt egy hátsó helyiségbe és adott egy jó meleg takarót. Ledőltem egy kis kanapészerűségre és ott vártam megmentőm érkezését.
Egy kicsit el is aludhattam, mert arra ébredtem, hogy valaki simogatja a homlokom és a nevemen szólít.
- Amy... Amy, ébresztő!
Kinyitottam a szemem és Gerard ragyogó zöld szemeivel találtam szemben magam.
- Apa? - kérdeztem kábán, miközben felültem.
Gee magához szorított.
- Istenem, de jó, hogy megvagy! Betegre aggódtam magam miattad!
Eltolt magától és szigorúan a szemebe nézett.
- Mégis hogy a faszba képzelted ezt? Hová akartál menni?
- Csak el... - adtam meg az igen értelmes választ. - Nagyon megijedtem, hogy... elvesznek tőled. Én a nagyszüleimnél nem bírom ki! Ne... haragudj, a... kocsi miatt!
- Le van szarva a kocsi, lényeg hogy neked nincs bajod.
Megint magához szorított. Éreztem rajta, hogy remeg. Valóban értem remeg? Ennyire aggódott volna? Tényleg létezik olyan ember, akinek még számítok?
Annyira, de annyira boldog voltam. Határtalan örömömet csak egyvalami árnyékolta be, hogy megláttam Franket. Azonnal eszembe jutottak a tegnap este eseményei. Nagyon zavarba jöttem, nem tudtam mit gondoljak.
Lehet, hogy Gerard a fiúkat szereti? De akkor miért van felesége? Vagy lehet, hogy nem a fiúkat, hanem Franket szereti?
Nem értettem semmit. Hazafelé a kocsiban sem szóltam egy szót sem. Örültem, hogy visszamehetek Gerardhoz, de ezt a Frankie ügyet nem értettem.
Geenek is feltűnt hallgatásom. Meg is kérdezte, hogy mi a baj, de csak azt mondtam fáradt vagyok és a téma le volt zárva. Szeretnék beszélni vele erről, de nem így, Frank előtt. Ez nekem nagyon kínos.
Mire hazaértünk már félig elaludtam. Nagyon át voltam fagyva, úgyhogy azonnal vettem egy jó forró fürdőt.
Hallottam, ahogy Gee az összetört kocsi ügyét intézi, majd mikor elment Frank bejött hozzám a szobámba.
- Amy, beszélnünk kell. - ült le velem szemben.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében vettem tudomásul, hogy nem úszom meg a fejmosást.
- Először is, - kezdte - ilyet többé ne csinálj. Az, hogy elmenekülsz nem megoldás semmire. Mindent meg fogok tenni, hogy velem maradhass, de ha te elszökdösöl semmi esélyem sem lesz rá.
Kis szünetet tartott, majd folytatta.
- Nem véletlenül nem rohantam a rendőrségre. Mikor megláttam, hogy eltűntél Frankel ketten kezdtünk el keresni. Ha szólok a zsaruknak, annak nyoma lesz, és akkor biztos, hogy alkalmatlannak gondolnak majd arra, hogy neveljelek. Épp ezért szeretném, ha ez a kis kiruccanásod kettőnk közt maradna. Illetve hármunk közt.
Bólintottam, majd vágtam egy grimaszt a "hármunk közt"-re.
- Amy, mi bajod? - kérdezte. - Tudom, hogy van valami Frankel, ne mond, hogy nincs. A kocsiban sem szóltál egy szót sem, és tudom, hogy nemcsak a fáradtság miatt.
Bár semmi kedvem nem volt most kitárgyalni szexuális hovatartozását, mégis most volt a legjobb alkalom, hogy nyíltan elmondjam, amit érzek.
- Én... láttam... valamit.
Gee kérdőn nézett rám, de tudta mire gondolok.
- Láttalak Frankel.... tegnap este.... szóval... azt hiszem... megcsókoltátok egymást.
Gerard nagyot sóhajtott, de egyáltalán nem lepődött meg. Szerintem már egy ideje tudta, hogy kis akciójuk nem maradt tanú nélkül.
- Értem.
- Mi van köztetek? - tettem fel néki végül a kérdést, ami annyira nyomta a lelkem.
- Tudod Amy, ez egy hosszú történet, és...
Mielőtt lerendezett volna valami sablonos dumával, gyorsan közbevágtam.
- Azt hiszem, most éppen van elég időm, hogy meghallgassam.