Levetettem magam az ágyra és keservesen sírtam. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. Nem elég, hogy elvesztettem az anyámat, a nemrég megtalált apámat is elveszítem?
Hallottam, hogy Gerard kopog az ajtómon, de nem válaszoltam. Negyed óra küzdelem után feladta. Jelen pillanatban nem foglalkoztam vele, hogy ez neki mennyire fájhat, most én voltam akit sajnálni kellett. És sajnáltam is saját magamat.
Végül rájöttem, hogy hiába zárkózom be ide, a sorsomat nem kerülhetem el. Ha vissza kell mennem a nagyszüleimhez és nem teszem meg, akár rendőrt is hívhatnak, és akkor nincs menekvés, max rám törik az ajtót. Amit most csinálok az nem megoldás.

Vártam néhány órát, és hajnali kettő körül, mikor az egész ház csendes volt már, óvatosan leosontam a szobámból. Semmi mozgás nem hallatszott, Gerard is biztosan elaludt már.
Megkerestem a kocsija kulcsát, bementem a garázsba és beültem az autóba.
Órák óta az járt a fejemben, hogy nincs más megoldás, el kell szöknöm. Nem megyek vissza a nagyszüleimhez! Azt nem élném túl! Azok után, hogy megszöktem tőlük még képesek lennének bedugni valami bentlakásos iskolába.
Össze voltam zavarodva Gerard és Frankie miatt is. És amilyen elkeseredetten beszélt Gee, nem sok esélyét láttam, hogy vele maradhatok. Nem akartam megvárni, hogy értem jöjjenek a gyámügyesek, ezért úgy döntöttem inkább kezembe veszem a dolgok irányítását.
Az volt a szándékom, hogy elmegyek kocsival jó messzire, aztán az autót ott hagyom, hogy megtalálják, és Gerard visszakaphassa.
Elhatározásom szilárd volt, még az sem riasztott vissza, hogy esetleg csöveznem kell.
Az autóvezetés nem okozott gondot, számtalanszor vezettem már anyu kocsiját. Bár Geeé kicsit nagyobb volt, mint amit eddig vezettem.
Még egyszer, utoljára átgondoltam mindent, majd elfordítottam a kulcsot az indítóban, miközben a garázsajtó lassan fölemelkedett. Gázt adtam, és néhány perc múlva már a hátam mögött hagytam Gerard házát.

- Bassza meg! - ez volt az első reakcióm, mikor megláttam az üzemanyag-kijelzőt. A tank aljában ugyanis alig kotyogott valamicske benzin. - Most mehetek tankolni.
Megálltam az út szélén és igyekeztem rendbe kapni magam. Kicsit furán nézne rám ugyanis a kutas, ha az éjszaka közepén beállítanék kisírt szemekkel. Egy kis smink és máris többnek néztem ki 14-nél.
Megálltam az első útba eső kútnál. Kicsit szerencsétlenkedtem, mert nem voltam hozzászokva ekkora kocsihoz. Láttam, hogy a kutas bentről figyeli árgus szemekkel tevékenységemet.
Mikor kiszálltam és meglátta, hogy nőnemű vagyok nagy kegyesen kivánszorgott a tévéje elől.
- Mit parancsol kisasszony? - kérdezte mikor közelebb ért hozzám.
Középkorú, őszes hajú férfi volt. Az volt az érzésem, hogy nem veti meg az élet örömeit, mint például, nők, pia. Csak nehogy én legyek a következő kiszemeltje.
- Tele kérem! - mondtam dámásan, és igyekeztem játszani a nőt.
A kutas, miközben tankolt végig engem mustrált. Lopva körbepillantottam, majd megnyugodtam, mikor felfedeztem több kamerát is. Ilyen premier plánba csak nem akar megerőszakolni. Az viszont fix, hogy én be nem megyek vele sehová! Itt maradok a kocsi mellett, ha a fene fenét eszik is.
Nem tudom tényleg sokáig tartott-e ez a tankolás, vagy csak én voltam nagyon türelmetlen, mindenesetre alig vártam, hogy végezzen a kutas, gyorsan fizettem neki, aztán már pattantam is be a kocsiba, hogy minél előbb a hátam mögött hagyhassam ezt a helyet. Valahogy rossz érzésem volt tőle.

Mentem a világba vagy két órát, igazából azt sem tudtam merre. Felhajtottam a sztrádára is, de valahogy nem érzetem biztonságosnak a tempót és a következő lehajtónál lejöttem. Inkább a kevésbé forgalmas mellékutakat választottam.
Hulla fáradt voltam, éreztem, hogy aludnom kell. Megálltam egy kihalt részen, és bár tudtam, hogy ez nagyon veszélyes, mégis elaludtam a kocsiban.

Arra ébredtem, hogy reggel van, és a nap belesüt a szemembe. Szétnéztem és láttam, hogy egy erdő mellett sikerült megállnom. A táj még így, nappali fénynél is elég félelmetes volt. Nagyon fáradt lehettem éjjel, mert egyáltalán nem néztem meg merre vagyok.
Továbbindultam, és csak remélni tudtam, hogy hamarosan valami lakott területre érek, mert a gyomrom már rendesen korgott.
Most tudatosult csak igazán bennem, hogy mit is tettem valójában. Megszöktem, elloptam Gerard kocsiját. Ha rám találnak holt biztos, hogy nem úszom meg egy kis ejnye-bejnyével!
Nem maradt hát más, mint a menekülés, méghozzá minél messzebb.
Fejemben képek kavarogtak. Össze voltam zavarodva és nagyon féltem. Visszakívántam a régi életemet, amikor anyával éltünk kettesben, és jól megvoltunk.
Éreztem, ahogy forró könnyek gördülnek végig az arcomon. Meg kellett állnom az út közepén, mert egyszerűen nem tudtam tovább menni.
Végignéztem magamon, és azt kérdeztem: " Amy, tudod te egyáltalán mit csinálsz?" És mi volt rá a válasz? "Nem! De most már nem fordulhatok vissza.”
Hamarosan megláttam egy út menti pihenőt, ahol volt valami kajálda is. Gyomrom azonnal döntött helyettem és kezeim szinte a tudtom nélkül tekerték a kormányt a pihenő irányába.
Beléptem és elborzadtam. A hely koszos volt, büdös és sötét, én mégis leültem egy asztalhoz, majd a pincérnő kérdésére kértem magamnak reggelinek valót.
- Hány éves vagy, kislány? - kérdezte a pincérnő, mikor kihozta az ételt.
- Őőő... 22. - válaszoltam gyorsan, mielőtt még hívná a rendőrséget.
- Fiatalabbnak látszol. - jegyezte meg.
- Jah, mindig ez van. Sokan azt hiszik még kiskorú vagyok. - mondtam és úgy tettem, mint aki ez bosszant.
Volt még rajtam kívül pár elég érdekes fazon a kis étteremben. Az egyik öreg muksó nagyon kinézett magának, mert mióta bejöttem csak engem bámult. Mikor végeztem az evéssel odajött hozzám és fölém hajolt. Undorító piaszag áradt belőle, pedig éppen csak 11 óra múlt.
- Eljössz velem egy körre? - kérdezte rekedtes hangon.
- Én... nem... én ... csak... - hebegtem.
- Na mi van, talán nem vagy műszakban?
- Én nem vagyok ...
- Még hogy nem, ismerem én a fajtádat! Most mit kéreted magad, mi? Van pénzem!
Ezzel az asztalra dobott egy köteg papírpénzt.
Nagyon megijedtem, főleg, hogy a pasi egyre közelebb hajolt hozzám. Kiabálni szerettem volna, de rájöttem, hogy ezen a helyen nem érnék el vele túl sok mindent. Maradt tehát a menekülés.
- Hagyjon! - kiáltottam, majd felpattantam az asztaltól és kirohantam az épületből.
Azonnal a kocsihoz futottam és amilyen gyorsan csak lehetett beültem és indítottam. Mikor hátranéztem rémülten láttam, hogy a pasi jön utánam, és ő is beszáll egy kamionba.
Mint az őrült menekültem. Azt sem néztem jön-e valaki az úton, csak kihajtottam. Ennek az lett a következménye, hogy egy másik kocsi majdnem belém jött. Csak a csodának köszönhetem, hogy az utolsó pillanatban el tudta kerülni az ütközést ,és hatalmas dudálás kíséretében a nemzetközi kézjelet mutatta felém.
A szívem a torkomban dobogott, mikor megláttam, hogy a pasi a kamionnal a nyomomban van. Nagyon bepöccenhetett, mert olyan közel jött, hogy biztos voltam benne, egy nagyobb fékezésnél nem tudna megállni mögöttem. És egyre csak közeledett.
Kapkodtam a fejemet. Úr Isten, mi lehet a célja, el akar taposni azzal a hatalmas döggel? Olyan pánikban voltam, hogy már azt sem tudtam mit teszek, csak nyomtam a gázt. Az utat szinte már nem is láttam, csak a visszapillantóban lestem a mögöttem csörtető monstrumot.
Az út élesen balra kanyarodott, de későn vettem észre. Az őrült tempó miatt nem tudtam bevenni a kanyart, kisodródtam az utat szegélyező fák irányába, és a kocsi irányíthatatlanul letért az aszfaltútról.
Éreztem, ahogy nekicsapódok egy fának. A légzsákok azonnal kinyíltak és ez volt a szerencsém, különben alaposan lefejeltem volna a kormányt. Még láttam, ahogy a kamionban a pasi vigyorogva elhajt mellettem, aztán az út elcsendesült, egyetlen autót sem lehetett látni.
Hirtelen gyorsan kezdtem venni a levegőt. Teljesen bepánikoltam a törött kocsiban, tök egyedül. Éreztem hogy szédülök és lassan elfeledett körülöttem a világ.