My Chemical Romance - Gerard & Frank

fordította: Chasidy  2008.10.28. 11:22

Az Egyesült Királyságban tavaly ilyenkor a legtöbben még nem is hallottak a My Chemical Romance-ről. Most már diehard fanok tömege követi őket vallásosan. A hihetetlenül sikeres januári Taking Back Sundayt támogató koncertjeik után az MCR nyilvánosságra hozta kis angliai turnéja állomásait; még a jegykereslethez igazított helyszínekre is néhány héten belül elkelt az összes jegy. Ugorjunk áprilisba, és végre megérkezik a banda. Olyan rajongók mellett, akik már reggel 9 óra óta sorban állnak, hogy újdonsült kedvenceiket láthassák, könnyű megérteni, hogy pontosan milyen megrögzöttek is az MCR fanok. Azonban ekkora siker mellett a sajtó még több interjút, fellépést és egyebeket követel, gyakran ugyanazokat a földi kérdéseket teszik fel, amik nem csak a bandát, hanem a rajongókat is untatják. Ezért, ahelyett, hogy az egyszerű utat választottuk volna, és olyan dolgokat kérdezünk, amiket mások már megtettek, a Rock Pulse úgy döntött, hogy félredobja azokat és mindent az MCR-ra alapoz…az MCR dalcímeire! Ki is fizetődött, nemcsak, hogy a Rock Pulse interjút készített Fran Ieroval (gitár), ahogy tervezve volt, de Gerard Way (énekes) is jönni akart, amint tudomást szerzett Frank interjújáról. Tehát, most megtudhatjátok, Frank miért nem fog a közeljövőben háromrészes gyapjúöltönyt venni, és Gerard miért szeretné, ha egy kígyó inkább megfojtaná.

Rock Pulse: Kinek tart a legtöbb ideig elkészülni a fellépésekre?

Frank: Mikey Waynek!

Gerard: Ó, azt hiszem, nekem, nem? Nekem tart a legtovább?
F: Ez a te kérdésed, de azt kérdezte, kinek tart a legtovább elkészülni, és gyors választ adtam, de fellépésekre valószínűleg neked.

G: Valószínűleg nekem, két óra, mire elkészülök.

F: De kinek tart úgy általában a legtovább?

G: Ah, általában elkészülni…

[csönd]

F: Mikey Waynek…a haja!

G: Igen, de Mikey Way azt csinálja, hogy…ó, igen, Mikey Way haja eltart egy darabig, de az a helyzet, hogy Mikey Waynek most már van sapkája, ha felkelted, hogy „Hé, jössz a bevásárlóközpontba?”, akkor az a rohadék már ott is van a hallban. Tudod, mire gondolok!

 

 

RP: Ha egy napra szellemek lehetnétek, kit kísértenétek?

F: Wow, hm, kit kísértenék, ez igazán jó kérdés....Istenem, öö, van erre egy válaszom, de a barátnőm nagyon mérges lenne, de talán Christina Ricci lenne az.

G: Woo…ez tetszik. Francba. Akkor kéne találnom valakit, akit nagyon idegesítenék vele. Ó, én…ki is az a fickó, Bill Cosbyt a Túlvilági papa miatt. Őt kísérteném, mert az a filmje szar.

 

RP: Ha a bandán kívül lehetne másik munkátok, mi lenne az és miért?

F: Ó, erre igazából csak most jöttem rá. Ez jó, csak most találtam ki, de van az a munka, ahol Halloween maszkokat lehet tervezni, akarom azt a melót! Kurva jó lenne. Őszintén, ha gyerekkoromban tudtam volna róla, talán most nem lennék itt.

G: Én valószínűleg illusztrálnék…szeretem a gyerekkönyveket, az jó lenne, talán gyerekkönyvekkel foglalkoznék.

 

RP: Melyik híres emberrel szeretnétek leginkább együtt lógni?

F: Ó, annyi van – Vince Vaughnnal, mert nagyon viccesnek tűnik.

G: Ó, híres emberrel lógni…jó kérdés…

F: Tudom, másra se tudok gondolni.

[csönd]

F: Ó, Will Ferrellre változtatom, az jó lenne.

G: Ó, igen, jó időtöltés lenne.

 

RP: Ha bármilyen közjáték lehetne a koncertek alatt, mi lenne az?

F: Ha szünetem lenne? Öö, talán cigi, tényleg. [nevet]

 

RP: Sok rajongó tekint rátok egyfajta divatikonként, hogy éreztek azzal kapcsolatban, hogy utánozzák az öltözködésetek?

F: Szerintem ez…divatikon helyett inkább zászlólobogtatás és elfogadás. Ez az, amit én is csináltam. Punk rock koncertekre jártam, és elvegyültem, mert úgy éreztem, máshol nem fogadnak el, és az elég szar, hogy manapság valaki elmegy egy koncertre, a többiek meg, „Ó, én sokkal inkább punk vagyok, mint te! Te nem tartozol ide, csak idekeveredtél!” Szerintem a mi fellépéseinknél ez nincs így, mert az emberek inkább amiatt jönnek, hogy sehova máshova nem tartoznak. A tény, hogy megy ez a divatikon, ez igazából nem is az, hanem halálvágy, és azt mutatja, hogy mind összetartozunk.

G: Szerintem, ha utánozzák, akkor tudniuk kell, mi áll mögötte, vagy honnan ered. Ez érdekes kérdés, hogy mely ponton válik divattá. Ez csak az érzéseink tükrözése, annak, ahogyan az életünket éljük, úgyhogy ez nem divat, de a tényből adódóan, hogy rockbanda vagyunk, jelen van a sajtó és az ilyesmik, bizonyos szempontból azzá válik. Szerintem ez elkerülhetetlen, nem szükségszerűen gondolom azt, hogy ez rossz, de az intenzió, ami e mögött áll, az életmódunk tükrözése.

 

RP: Gyerekként szerettétek fárasztani az embereket?
F: Fárasztani, határozottan, elég kis köcsög voltam, úgyhogy igen, határozottan!

G: Mit csinálni?
F: Fárasztani.

G: Fárasztani…ó, teljesen lefárasztani őket. Igen…nem, én…szerintem nagyon jómodorú gyerek voltam. Az a fajta hülyegyerek, aki szeretett felnőttekkel lógni, ha azok összegyűltek. És az összes többi gyerek azt gondolta, túl jó voltam nekik, és hogy seggfej voltam. Ilyen gyerek voltam én.

F: Tehát akkor seggfej voltál?

G: Igen…Egyszerűen nem akartam az Óz, a rohadt csodák csodájáról beszélni, érted? Kávéról és hazai dolgokról akartam beszélgetni.

RP: Mit gondoltok a rock ’n’ roll ’jetset’ életről – ez a leegyszerűsített kép?

F: Ezek nagyon jó kérdések. Nos, összegezve, a rock ’n’ roll életstílus szörnyű, tényleg. Azonban mi egyáltalán nem úgy élünk, csak ülünk a backstage-ben, és tojást eszünk [megjegyzés: a srácok épp ezelőtt fejezték be a hangpróbát, úgyhogy mindannyian ettek], és ha vége a koncertnek, videojátékokon játszunk, vagy olvasunk, ilyesmi. Vannak emberek a bandában, akik nagyon addiktív személyiségek, és voltak efféle démonaik. Manapság már távol tartjuk magunkat ezektől, mert egy magasabb célért küzdünk, és ha bármi letérít az útról, akkor az nem nekünk való, minthogy ennél több mondandónk van.

G: Szerintem ez baromság. Amiért ezt a számot írtuk, az egyfajta tüntetés az ellen az életstílus ellen, és ezért kapta azt a címet, hogy meg fog ölni. Határozottan lerántott a földre, és megviselt a repülés és a glamúr meg minden baromság miatt, ami a zenéhez tartozik. Szívás, hogy ennyi baromság tartozik pusztán a zenéléshez. Például, minden bizonnyal a legfurább fickók vagyunk, ha bármilyen celebritipartira hívnak, minden bizonnyal a legfurábbak vagyunk és abszolút nem illünk oda. És még mindig ezek a srácok vagyunk, hogy ez az egész furcsa nekünk és sok ilyen helyzet adódott már. Úgy értem, nem, sok olyan összejövetelre kerültünk már, amin rengeteg híres ember jelenik meg, és mi egyszerűen nem érezzük híresnek magunkat, és nem is érdekel a hírnév, úgyhogy egyszerűen bizarr egy ilyen szituáció.

 

RP: Még mindig nem hírességként gondoltok magatokra, ahogy azt az Our Lady Of Sorrowsban említitek?

F: Igen, határozottan, mindegy, mit ír a Kerrang!

RP: Nos, srácok, ti vagytok 2005. ’menő’ bandája.

F: Wow, őrület, tudod, a sajtó a jelenlevő embereket kizárva próbál felépíteni, hogy szétszedhessen, ez csak egy szám, tudod, alapvetően csak egy termék az ember és ez szégyen.

RP: Csak felhasználják a nevet, hogy eladhassák a saját terméküket.

F: Pontosan, ennek semmi köze hozzánk.

 

 

RP: Unjátok, hogy egy dal miatt folyton a vámpírokhoz kötnek titeket?

F: Igen, de ez már határozottan visszaesett, úgyhogy megbékültem vele.

G: Ó, csak alkalmanként, tudod, attól függ, csak ha arra kérnek, hogy szívjam ki a vérüket. Vagy ha erről írnak a sajtóban, és vámpír rockbandának hívnak, de nem…

F: Vagy meztelen lányokkal fotózkodsz…

G: Meztelen lányokkal, a nyakukat harapva, igen, az ilyesmik, azt hiszem, huh…Igazából néha nem bánom a vámpír rockbanda dolgot, szerintem ez jó. Például, ha gyerek lennék, imádnám, hogy vannak ilyenek, teljesen oda lennék értük…

F: Igen, jobb ezt hallani, mint hogy „Oh, van valami a szemedben.”

G: [nevet] Igen!

 

RP: A Skylines And Turnstilesban említitek a kínos csöndet – mi a legvalószínűbb, a bandából ki tör meg egy ilyet?

F: Megtörni…Mikey Way.

RP: És hogyan?

F: Klisé!

G: Hm, szerintem Ray Toro azon nyomban megtörné a kínos csöndet.

F: Én mást válaszoltam.

G: Ki töri meg a kínos csöndet a bandában. Ray Toro viccei és Frank idióta szellemes beszólásai közt dőlne el. E kettő közül törné meg valamelyik, én és Mikey csak ülünk és hagyjuk elmúlni.

RP: Ez nagyon különbözik Frank válaszától.

G: Miért…kit mondott?

RP: Mikey-t.

G: Ah

F: Klisé!

G: Így van!

F: Csak bejön a szobába, és megy dugni…

G: Igen, így igaz, így igaz!

F: Ah, akkor tévedtél!

G: Nos, nem, már megegyeztünk, szerintem nekem és Mikey-nak vannak az ilyen beszólásaink.

 

RP: A Headfirst For Halos boldog gondolatokat említ – szóval, mik a ti boldog gondolataitok?

F: New Jersey.

G: Hm, gondolom az otthon. Az otthon boldog gondolat. Ez nagyon bizarr dal, mert ha jól belegondol az ember, Disney-filmekre utal. Például a Pán Péterre, és még csak azt sem tudom, hogy miért rukkoltam elő ezzel akkoriban. És egyszerűen megcsináltuk, azt mondtuk, „bárhogy is legyen”. Bár furcsa, sosem kérdeztek emiatt a Pán Péterről.

 

RP: Volt valaha is halálközeli élményetek?

F: Igen, öö…próbálok visszaemlékezni, hogy mikor történt, talán pár hónapja. Néhány barátunkkal, az én és a közös barátainkkal elmentem a Salvation Armyba és megvettük ezeket a háromrészes gyapjúöltönyöket. Ne kérdezd, miért, csak beültünk ebbe a csónakba, egy kis evezős csónakba, a tó közepén voltunk és a csónak felborult. Azt hittem, meg fogok halni, mintha négy kövér ember lógna az ember nyakán, szörnyű volt, mintha csak lógtak volna, ijesztő volt. Sosem akarok megfulladni.

RP: Akkor a közeljövőben nem fogsz ilyet csinálni.

F: Igen, nem fogok, és nem akarok megfulladni. Tényleg nem.

G: Nem igazán…ha átéltem volna ilyet, akkor történt volna, amikor a bandával voltam, minden bizonnyal…Ó, hát, azt hiszem, amikor fegyvert fogtak rám. Mintha kivégeznének, úgy tartották a fejemhez, azt hittem, meghalok, úgyhogy ez óriási próba volt.

 

RP: Mit szeretnétek a halálotokig elérni?

F: Zenélni, igen, és bármely formában vagy módon kapcsolatban maradni a zenével. Szeretném, ha ez a banda a végsőkig kitartana, de mindegyikünknek meg kell halnia, és ez az, amikor ez is véget fog érni.

G: Öö…hogy az maradjak, aki vagyok, ez a legfontosabb.

RP: A bandával kapcsolatban mi az, amitől rosszul érzitek magatokat?

F: Ó, aminek semmi köze a fellépésekhez. Öö, néha, amikor az ember a turné magasabb szintjére lép, és folyton úton van, sok sajtós feladat vár rá. Ezért maga a koncert néha utógondolat az embereknek, nem a bandának, de mondjuk a menedzsmentnek, a kiadónak, ilyesmiknek. Olyanok, hogy csináld ezt, ezt és ezt, menj oda, adj interjút és lépj fel tévéműsorokban, és ó, később ott a koncert, de az nem olyan fontos; de ez fontos, és ez az, ami miatt rosszul érzem magam.

G: Um…azt hiszem, néha az, ha túlhajtom magam. Szerintem bármikor bármilyen problémánk is adódik, az mind amiatt van, hogy túlhajtjuk magunkat.

RP: Tehát, volt az MCR-nak összeütközése a törvénnyel?

F: Igen, nagyon is!

G: …Nos, igen, még régebben nekem és Franknek tulajdonképpen volt. Próbáról jöttünk, és az FBI stílusában feltartóztattak ezekkel a nagy kocsikkal. Milyen is volt [Frankre néz], mint a bűnügyisek vagy a kábszeres ügyosztály…kiparancsoltak az autóból, zseblámpákkal világítottak és pelenkásnak hívták Franket. Igazából még azt is megkérdezték, hogy vámpír vagyok-e.

F: Igen!

G: Úgyhogy azóta ezen gondolkozom. Kék farmert és fekete kabátot viseltem. Még csak hosszú hajam sem volt, egyáltalán nem értettem az egészet.

 

RP: Mi volt a legjobb napotok?

F: Ó, wow, tényleg, de ez sablonosnak fog hangzani, de amiket a bandával töltöttem, azok közül annyi. Minden rövidtávú cél, amit kitűztem magamnak, valóra vált. Egyszerűen nagyon szerencsések voltunk.

G: Legjobb nap…ó, erre nem tudok válaszolni, sajnálom. Nehéz ilyen kérdésre válaszolnom.

 

RP: Napkelte vagy napnyugta?

F: Napnyugta.

RP: Mit választanátok, inkább mérgeskígyó vagy olyan támadjon meg, ami szorít?

F: Ami szorít, az nem mar, igaz, csak halálra szorít. Úgyhogy, akkor inkább marás vagy szorítás…az az igazság, hogy ha megmar, akkor vége, de ha csak szorít, az hosszabb, de nem szeretem, ha megmarnak, nem igazán jó móka, de gyors, ezért azt mondom, marás [egy mérgeskígyótól]

G: Ohh…Én inkább a szorítást választanám, inkább fojtson meg, mint hogy egy mérgeskígyó megmarjon, mert félek a tűktől.

 

 

RP: Mi volt a legjobb, ami egy kabinban történt veled?

F: Szórakozás egy kabinban, nem történt velem ilyesmi, semmi sem. [nevet]

 

 

RP: Mi a legjobb a szerelemben?

F: Ó, ember, minden, minden.

G: Um, az, hogy…minden romantikus kapcsolatban, különösen a romantikus időszak alatt van egy olyan periódus, ami mitikus, és szinte olyan, mint egy film. Szerintem az a legjobb része, amikor olyan, mint egy film, és olyan távol érezheted magad, mintha az egész világon egyedül te tudnád, milyen ezt átélni. Ez a nagyszerű benne.

 

RP: Gyerekként megijesztettek vagy érdekeltek a temetők?

F: Engem érdekeltek, szerettem a temetőkben sétálni. Szerettem ezt, nagyon békés.

G: Azt hiszem, engem meg is ijesztettek és érdekeltek is. Ez olyan, hogy a bandában szerintem mindenkit megrémiszt egy kicsit sok olyan dolog, amiről mostanában énekelünk és írunk. Valószínűleg ezért írunk róla.

RP: Legújabb kislemezetek, a ’Helena’ lelkes visszajelzéseket kapott, és bejutott a Top20-ba a ’Three Cheers For Sweet Revenge’-dzsel, ami egy ideje a Top40 album közt állomásozik; örültök a visszajelzéseknek, vagy minden nagyon gyorsan történt?

G: Én nagyon örülök neki. Azt hiszem, már egy ideje dolgozunk rajta. Egyszerűen nagyon örülök, hogy készítettünk egy őszinte lemezt, és az emberek úgy reagálnak rá, ahogy kell és ez remek. Ezért mind nagyon örülünk neki.

F: Tényleg, nagyon gyorsan játszódott le, nehéz visszalépni, és felfogni, mit értünk el eddig, de ezt [Three Cheers For Sweet Revenge] egyszerűen csak kiadtuk, és eddig még csak egy koncertünk volt a turnén, úgyhogy ezt később kell megválaszolnom. De köszönöm nektek, és azoknak a srácoknak, akik olvassák ezt, amiért mindezt valóra váltották.

RP: Igen, úgy tűnik, az elmúlt hat hónapban ideát robbanásszerűen megnőtt a rajongói bázisotok.

F: Ez történt az Államokban is. Úgy értem, megállás nélkül turnéztunk szinte két évig, és kiépítettünk egy rajongói bázist. Kijött a lemez, és még mindig épülőben volt, és aztán hirtelen űrrepülésbe kezdett és nagyon-nagyon gyorsan történt az egész. Az egyetlen gond, hogy sok érdek-rajongó jelenik meg, és sokkal több az „Ó, Mikey és Gerard olyan cukik.” fajtából, mint a „Játsszátok ezt a dalt, mert szeretem.”-ből. De remélhetőleg azok a srácok is belenőnek majd, és ha nem, és fél év múlva már nem lesznek itt, az is jó.

 

A Rock Pulse szeretne köszönetet mondani Frank Ieronak és Gerard Waynek, hogy időt szánt az interjúra, valamint a banda többi tagjának is a fantasztikus turnéért. Remélhetőleg hamarosan visszatérnek partjainkra egy újabb angliai turné keretében, de addig is, különböző nyári fesztiválokon megnézhetitek őket.

Forrás: rockpulse.co.uk
Írta: Ashley Morton