Egy röpke pillanatig azt hittem leesik a székről, de aztán mégis sikerült megtartania magát.
- Hogy... miii? - hápogott. - De... hogy...
Végül elnevette magát és körbenézett.
- Na jó, ez valami átverés, ugye? - forgatta a fejét jobbra-balra.
- Nem, ez nem átverés. - mondta a lehető legkomolyabb hangon.
Visszafordult felém és újra rám nézett. Az volt a tekintetébe írva, hogy "Mond, hogy csak vicc!" De én kegyetlenül csak a fejemet ingattam és a tőlem telhető legszomorúbb tekintettel néztem rá.
- De.. az... nem... - hebegte megint. - Hány éves is vagy? - kérdezte váratlanul
- 14.
Szemöldökét összevonva számolt magában.
- És mikor születtél pontosan?
Megmondtam neki a dátumot. Most már az ujjait is segítségül hívta a számoláshoz. Annyira elmélyedt benne, szinte láttam, ahogy forognak a kerekek az agyában.
Mikor végzett még jobban összevonta a szemöldökét. Az eredmény meggyőzhette az igazamról, mert szájtátva bámult rám.
Közelebb jött, jó alaposan megnézte az arcomat, meg is tapogatta, majd megragadta a kezem és magával húzott egy falitükörhöz.
Ugyan azt csinálta, mint én a fényképpel. Ott álltunk egymás mellett és bámultunk a tükörbe, miközben Gerard egyik ámulatból a másikba esett.
- Te jószagú Úristen! Ez... nem lehet... igaz! - nyögte ki végül, mikor minden négyzetcentimétert megvizsgált már az arcomon.
- Pedig az! - mondtam kicsit flegmán, mint akit egyáltalán nem érdekel a dolog.
- Én... nem tudtam, hogy Judy terhes... eltűnt, egyik napról a másikra... kerestem, de nem találtam... - hadarta, mintha épp kést szorítanék a torkához, amiért elhagyta a terhes anyámat.
- Tudom, anyu mindent elmesélt. - próbáltam megnyugtatni.
- Akkor jó! - fújta ki magát hirtelen. - Tudod nincs rosszabb, mint egy váratlanul felbukkant, bosszúszomjas gyerek.
Ezen már mindketten nevettünk, de azért a szavai gondolkodóba ejtettek. Vajon ez azt akarja jelenteni, hogy volt már ilyenben része?
- Akkor most... hogyan tovább? - kérdezte megint nagyon zavartan.
Éreztem, hogy most nem szabad megállnom, addig kell ütnöm a vasat, amíg forró.
- Hát... ha gondolod csináltassunk apasági tesztet... jól jöhet még a bíróságon is...
- Bírógásoooon? - úgy nézett rám, mint egy komplett idiótára.
- Hát, az örökbefogadásánál esetleg kérhetik..... és...
- Na állj, állj - szegény kicsit kiakadt. Talán mégsem volt jó ötlet rögtön a közepébe vágni? - Mégis hol van az a apád, mármint a törvényes?
- Olyan nincs, anya nem ment férjhez.
- De...
- A nagyszüleimnél helyeztek el.
"Na most kell bedobnod magad Amy!"
Hirtelen a nyakába csimpaszkodtam, olyan lendülettel, hogy majdnem ledöntöttem a lábáról.
- A nagyszüleim terrorban tartanak! Én ezt nem bírom ki! Megszöktem tőlük. - szívszaggatón sírni kezdtem. Ember legyen a talpán, aki ennek ellent tud állni. Gerard sem nagyon tudott.
- Jól van, semmi baj! - simogatta meg a hátam kedvesen.
Tudtam mi a gyenge pontja, tettem rá még egy lapáttal.
- Nem tudok így élni!... Ha vissza kell mennem hozzájuk, akkor inkább megölöm magam! - hüppögtem, hatalmas könnyeket hullajtva, ami most teljesen őszinte volt. Tényleg úgy éreztem vége a világnak, ha vissza kell mennem hozzájuk.
Kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Ezt meg ne halljam többé! - mondta szigorúan, majd újra magához ölelt. - Megoldjuk valahogy, rendben?
"Hogy rendben-e? Hát persze, hogy rendben!"
- Igen, köszönöm!
Elengedett, majd alaposan elázott farmerdzsekijére nézett sóhajtva.
- Nekem most vissza kell mennem. Vár rám még néhány ember.
Megdörzsölgette a könnyfoltot, de mivel nem ért el vele semmi, legyintett egyet és hagyta a fenébe.
- Van szükséged valamire? Enni, inni esetleg?
Bőszen bólogattam.
- Igen, éhes vagyok.
Míg visszament a türelmetlen rajongókhoz, engem egy különterembe vezettek, ahol hamarosan mindenféle finomságot kaptam. Igaz csak süti volt, de azért jól esett.
Egy kis idő múlva kisomfordáltam, hogy láthassam Geet.
Ott ült az asztalnál, elgondolkodó arcot vágva. Többször láttam, hogy a semmibe mered.
Kicsit furcsálltam, hogy ilyen hamar elhitte, hogy a lánya vagyok. Vagy nem is hitte el, csak meg akart nyugtatni? Esetleg még fel sem fogta igazán? De az is lehet, hogy érzi? Valahol legbelül tudja, hogy igazat mondok?
És mi lesz ezután? Hazavisz? Bemutat a feleségének? Az vicces lesz! " Szia drágám, bemutatom a lányomat!"
Te jó ég, erre eddig nem is gondoltam. Idejöttem és teljesen felforgatom az életét.
Most gondoltam csak bele igazán, hogy mit is tettem. Ahogy így elnézetem békésen írogatni, beszélgetni, eszembe jutott, hogy: "Gerard Way, vége békés napjaidnak! Reszkess, mert itt van Amy Hale, és fenekestől felforgatja az életed!"
Persze akkor még nem tudtam, hogy mennyire igazam lesz!