Minden simán ment, egészen addig, amíg a repülőtér sűrű forgatagába nem kerültem. A jegyhez könnyen hozzájutottam, viszont a beszállásnál adódtak problémák. Azon gondolkodtam mit fogok mondani, miért utazom egyedül kiskorúként. Végül úgy döntöttem, hogy semmit. Beálltam egy népes, sokgyerekes család mögé.
A stewardest alaposan lekötötte a család, főleg, hogy volt velük két fiú is, akik össze-vissza rohangáltak, az anyjuk meg utánuk. Mikor én kerültem sorra úgy csináltam, mint aki futott, és kiabáltam a család után, hogy "Anya, apa, várjatok meg!" Aztán játszottam az idegest, hogy lemaradtam a családomtól. A stewardess éppen csak ránézett a jegyemre, és gyorsan továbbengedett. Gondolom örült neki, hogy végre megszabadulhatott a népes és hangos kolóniától.
A repülőn nem tűnt fel senkinek, hogy egyedül vagyok, én meg még játszottam is az alvót, nehogy valaki megszólítson.
A hosszú út alatt volt időm elgondolkodni néhány dolgon. Mert az oké, hogy elmegyek New Jerseybe, még az is, hogy megtalálom Gerardot, de vajon hogy fogok a közelébe férkőzni? Ezen kívül miért hinné el nekem, hogy a lánya vagyok? Biztos mondtak már neki ennél cifrább hazugságokat is. Valami nagyon hatásos belépő kell!

Miután megérkeztem olyan dolgot láttam, amitől úgy éreztem, hogy a sors mellém szegődött. Nem messze a reptértől ugyanis megláttam az egyik könyvesbolt kirakatában, hogy Gerard Way holnap után dedikálja ott helyben a képregényét.
Képregénye is van? Ezt nem is tudtam.
Megnéztem a pontos időpontot és elterveztem magamban az eseményeket.

Elérkezett a várva várt nap. Jó korán beálltam a már kilométeres sorba és vártam. Ahogy lassan araszoltunk befelé egyre izgatottabb lettem. Hamarosan megláthatom élőben az apámat!
Több mint két órai sorbaállás után, mikor már teljesen elzsibbadt a lábam és úgy éreztem mindjárt feladom, nem érdekel semmi, egyszer csak megláttam őt. Egy asztalnál ült, bőszen írogatott, és folyamatosan mosolygott.
Farmer volt rajta, alatta fekete póló. Olyan halál egyszerű figura volt, semmi sztáros, meg ilyesmi. Ha nem tudom, hogy ő az simán elsétálok mellette az utcán. Mégis olyan hihetetlen volt! Annyira fiatalnak látszott, ha nem tudnám hány éves valójában nem mondanám többnek 20-22-nél.
A sor lassan haladt, kicsit mérges is voltam, hogy mért pofázik ennyit egy-egy emberrel, mikor itt vagyok én, a lánya, aki már alig várja, hogy találkozhasson vele!
Átfutott az agyamon, hogy mögöttem állók rosszul jártak. Ha elmondom neki az igazat, vajon lesz-e még kedve folytatni a irkálás?

Már csak három ember volt előttem, már csak kettő, már csak egy!
És végre én kerültem sorra.
Még nem volt ideje felnézni rám, mikor villámgyorsan az orra alá toltam azt a régi fényképet, amit anyu mutatott nekem a kórházban.
Gerard automatikusan magához húzta a képet és már emelte a fejét, hogy rám nézzen, mikor megállt a mozdulata és csak meredten bámult a fényképre. Fölemelte a képet az asztalról, közelebbről is megnézte, majd a keze visszaesett az asztalra a meglepetéstől és ezzel egyidejűleg felnézett rám.
- Ez... honnan... van? - kérdezte zavartan.
- Mond az a név valamit, hogy Judy Hale? - kérdeztem vissza teljes magabiztossággal, mivel láttam, hogy nagyon is mond!
- Judy Hale? Vele vagyok itt a képen. - nézett vissza az enyhén gyűrött fényképre. - Istenem, ezer éve nem halottam róla!
- Az én nevem Amy Hale. Judy lánya vagyok.
Azt a megdöbbent arcot, amit vágott, vajon tudja ezt még fokozni, ha megtudja az igazat?
Közelebb hajoltam hozzá és megkérdeztem:
- Beszélhetnénk?
Kellett neki egy kis idő, mire felfogta szavaim értelmét, majd felállt, megfogta a kezemet és mutatta, hogy kerüljem meg az asztalt, miközben intett a biztonságiaknak, hogy engedjenek be.
- Egy kis szünetet tartok. - jelentette ki a sorban állóknak, miközben maga után húzott.
A sorbán támadt némi morgás. Csak remélni tudtam, hogy nem fognak meglincselni, ha visszajövök!
Kimentünk egy folyosóra, ahol csak ketten voltunk. Gerard intett, hogy üljek le egy székre, és ő is elhelyezkedett velem szemben.
Elővette a cigijét és rágyújtott. A keze enyhén remegett.
- Én is kaphatok? - kérdeztem a cigire nézve.
- Te dohányzol? - nézett rám csodálkozva, közben felém nyújtotta a dobozt én pedig kivettem belőle egy szálat.
- Már rég! - legyintettem flegmán, - nem nagy ügy!
Hogy dohányzom azt azért túlzás lenne állítani, de néha-néha egy egy szálat elszívok, azt is a gyengébbik fajtából.
Hát Gerard cigije nem tartozott a gyengébbek közé. Mutatni akartam, hogy én milyen vagány nagylány vagyok, ezért kértem tőle a cigit is, aztán jól letüdőztem, és abban a pillanatban majdnem kiköptem a tüdőmet.
Gerard elmosolyodott szerencsétlenkedésem láttán.
- Látom régóta dohányzol! - jegyezte meg gúnyosan, miközben megveregette a hátam, nehogy megfulladjak.
- Áhh... csak... félrement! - köhögtem a szavakat.
Gee csak tovább mosolygott. Nagyon is átlátott ő a szitán, de nem hangoztatta.
- Szóval Amy, mi járatban erre? - kezdte kedvesen. Kezében még mindig ott volt a fénykép, amit most újra megnézett.
- Anya mesélte, hogy jóban voltatok. - próbáltam finoman fogalmazni.
- Hm, igen, jóban voltunk! - mondta nosztalgiával a hangjában, és néhány pillanatig a semmibe meredt, mintha az emlékeiben időzne, aztán felkapta a fejét és újra mosolyogva folytatta: - Hogy van édesanyád?
Zavartan fészkelődtem a székben. Igen, itt az ideje, hogy elmondjam neki, amiért jöttem!
- Anya... 3 hete... meghalt.
Bár nem akartam sírni, mégis elkezdtek potyogni a könnyeim. Most megállapíthattam, hogy igen, tud még döbbentebb arcot is vágni az előzőnél.
- Judy meg... halt? - megint ránézett a fényképre. Hüvelykujjával végigsimított rajta és nagyon szomorú szemekkel nézett vissza rám.
- Nagyon sajnálom! - mondta végül megbicsakló hanggal. - Tudod, szerettem Judyt.
- Igen, mesélte.
Néhány percig zavartan fürkésztük egymást, végül Gerard megkérdezte.
- Ha van valami... amit esetleg tehetek....
Erre vártam. Hirtelen félbevágtam a mondanivalóját.
- Éppenséggel van! - mondtam határozottan.
Gee meglepődött. Gondolom nem erre számított. Azt is inkább csak amolyan udvariasságból kérdezte, hogy segíthet-e valamit.
- És mi lenne az?
"Fogadj örökbe!!!" jött az első gondolat, de eszembe jutott, hogy tán mégsem kéne rögtön így letámadni szegényt.
- Anya mesélt még valamit. - mondtam sejtelmesen.
Gerard várakozva nézett rám, így folytattam.:
- Mesélte, hogy szerettétek egymást. És azt is mondta, hogy... te vagy az apám.