Bejelentését néma csönd követte. Egy pillanatig fel sem fogtam mit mondott, annyira sokkolt a hír. Méghogy az én apám Gerard Way lenne? Az lehetetlen!
Anya szinte könyörgőn nézett rám.
- Tudom, hogy ez most nagyon hirtelen ért, de úgy éreztem meg kell tudnod... Amy, kérlek, mondj már valamit.
- Én...én... mégis hogyan? - ennyit tudtam csak kinyögni, miközben agyam észveszejtő sebességgel dolgozott, próbálva emészteni a hallottakat.
- Még nagyon fiatalok voltunk. - kezdett bele anya a mesélésbe. - Két 17 éves, különc gyerek. Ő is a kirekesztettek közé tartozott és én is. Ugyan abban az utcában laktunk, mint ők, innen ismertük egymást. Sokat beszélgettünk, azt hiszem én voltam az egyetlen, aki meghallgatta és meg is értette Gerardot. Tudod jól Amy milyenek a szüleim. Vasszigorral igyekeztek engem féken tartani, aminek az lett a következménye, hogy csak még jobban kicsapongtam. És ebben Gee tökéletes partner volt. Ő volt az első igazi szerelem az életemben.
Itt elérzékenyülve megállt, könnyek csillogtak a szemében, ahogy visszaemlékezett. Látszott rajta, hogy tényleg nagyon szerelmes volt akkor. Várt néhány pillanatot, majd újra összeszedve magát folytatta.
- Aztán terhes lettem. Gerard nem is tudott róla. Nem akartam, hogy megtudja. Nem szerettem volna kényszerből egy gyerekkel magamhoz láncolni, ő túl szabad volt ahhoz. Mikor a szüleim megtudták azonnal elköltöztünk. Azt akarták, hogy vetesselek el, de én nem engedtem.... Persze Geevel soha többé nem találkoztam, nem is tud a létezésedről. - újabb rövid pihenő. - Ez volt az én nagy titkom Amy. Most, hogy már tudod rád bízom mihez kezdesz vele. Ha megvetsz érte azt is elfogadom, csak kérlek próbálj megérteni engem. Nem volt más választásom. És nem hibáztasd Geet, ő egyáltalán nem tehet róla! - megfogta a kezemet, közelebb húzott magához, megsimogatta az arcomat, és mosolyogva tette még hozzá: - És azt hiszem nem választottam rosszul, hogy nem engedtelek elvetetni. Akárhányszor rád néztem mindig Gerard jutott rólad eszembe, és ettől boldog voltam.... bearanyoztad az életem....
Forró könnyek folytak végig az arcán. Lassan bennem is oldódni kezdett a sokk, lehajoltam hozzá, megpusziltam az arcát és a fülébe súgtam:
- Köszönöm, anya, hogy így döntöttél, és azt is, hogy elmondtad.
Aztán még órákig ültem az ágya mellett és hallgattam nem éppen unalmas gyerekkora történeteit.

Mikor hazaértem első utam a tükörhöz vezetett. Belenéztem, de most egészen máshogy, mint eddig. A jól ismert vonások most egészen más értelmet nyertek.
Kerestem egy képet Gerardról, és azzal együtt vizsgálgattam magam. Megdöbbentett a nyilvánvaló hasonlóság. Leginkább a szemem hasonlított az övére, de egészen világos bőrömet sem anyutól örököltem. A hajam ugyan olyan sötétbarna, csak az enyém hosszabb. Na és ez az orr, amit annyira utáltam? Most már legalább tudom kinek köszönhetem, hogy a suliban sokan Pinocchiónak csúfolnak!
Elkezdett érdekelni Gerard Way és a My Chemical Romance története. Órákig bújtam a net-et, elolvastam minden fellelhető infót róluk.
Mikor megláttam a Geeről készült részeg videókat, azt hittem leesek a székről. Ahogy ott fetrengett a fűben, vigyorogva, meg hányt..., szakasztott olyan volt, mint amilyen videót Kate csinált rólam kb. 3 hónapja, egy igen ütősre sikeredett buli után.
Elrettentésül szánta a videót, de én csak jót röhögtem rajta és elraktam féltve őrzött kincseim közé. Most elővettem, megnéztem és így még jobban látszott a hasonlóság.

Egész éjszaka forgolódtam. Nem tudtam mihez kezdjek ezzel a helyzettel. Most örülnöm kéne neki, hogy az apám egy rocksztár? De hiszen nem is tud a létezésemről.
Hosszas fontolgatás után végül eldöntöttem, hogy nem veszek tudomást róla. Élem az életem éppen úgy, mint eddig. Elvoltam eddig is nélküle, nincs szükségem rá, és ha jól gondolom, neki még inkább nincs szüksége rám! Maradok tehát az egyszerű Amy Hale, aki eddig is voltam,. Nem akarom, hogy megváltozzon az életem.

Persze hiába nem akartam én a változást,az már csak olyan, hogy jön magától.
Ez a változás 1 hét múlva következett be. Anyu meghalt.
Bár tudtam, hogy hamarosan be fog következni, mégis iszonyú sokként ért. Hiába próbáltam lelkiekben felkészíteni magam, mikor ott álltam mozdulatlan teste fölött egyszerűen elájultam, pedig én ragaszkodtam hozzá, hogy még utoljára láthassam.
Az ez után következő napok, és a temetés leírását inkább kihagyom, azt hiszem mindenki el tudja képzelni milyen állapotban voltam.

Szörnyű napjaimat csak tetézte, mikor kiderült, hogy a nagyszüleimhez kell költöznöm. Mivel ők az egyetlen élő (ismert) rokonaim.
Ez a tudat még szörnyűbbé tette napjaimat. Új iskola, barátok sehol, és még nagyszüleim is rettenetes szigorral bántak velem. Éreztem, hogy csak púp vagyok a hátukon, egy zabigyerek, akinek nem kéne a világon lennie.

Két hétig bírtam a kiképzést, úgy, hogy minden éjszaka sírtam. Végül sikerült elhatározásra jutnom. Saját kezembe veszem a sorsom irányítását! És bár korábban elhatároztam, hogy nem keresem fel az apámat, most megváltoztattam a döntésem. Ha valóban ő az apám, akkor ő a legközelebbi rokonom. És ha hajlandó lenne magához venni...
Persze sejtettem, hogy ez nem lesz könnyű menet. Nem hiszem, hogy az lenne a szíve vágya, hogy a nyakába vegyen egy 14 éves kamaszlányt. De, végül is ki tudja? Lehet, hogy titokban arra vágyik, bárcsak lenne egy gyereke? És milyen praktikus, hogy engem már nem kell pelenkázni, nem kell járni, meg beszélni tanítani, és már túlestem a gyerekbetegségeken is. Tiszta haszon, nem?

Mindent szépen elterveztem, abból a pénzből, amit még anya adott megvettem a repülőjegyet és egyik nap suli helyett, egyetlen hátizsáknyi holmival a hátamon nekivágtam, hogy átrepülve fél Amerikát találkozhassak az apámmal.