The Umbrella Academy

fordította: Chasidy  2008.10.05. 14:16

Sok olvasó számára az, hogy a The Umbrella Academy: Apocalypse Suite a júliusi San Diego Comic Conon megnyerte a Legjobb Limitált Sorozatért járó Eisner-díjat, nem volt nagy meglepetés. A hét gyermek történetével: Kraken, Séance, Rumor, Vanya, Spaceboy, Number Five és Horror (rendben, hat, minthogy Horror korábban már meghalt) a The Umbrella Academy Gerard Way és Gabriel Bá posztmodern opusza – Grant Morrison Doom Patroljának és legkorábbi, legőrültebb X-Menjének szerelemgyermeke, akit az elmúlt évtizedek szuperhősei neveltek fel.

A Dark Horse kiadásában az Apocalypse Suite bemutatta a karaktereket az olvasóknak, és lefektette az eljövendő történetek alapjait – és azokét, amik már megtörténtek. Novemberben Way és Bá a Dallas-szal folytatja a The Umbrella Academy meséit. A Newsaraman korábban már debütált a Dallas 1. számának első három oldala, és most alapos beszélgetést folytatunk Wayjel az eddigi és az eljövendő sorozatokról.

 

Newsarama: Először is, Gerard, mindig is az volt a terv, hogy rögtön belevágtok a második szériába, vagy az, hogy megvárjátok az első rész fogadtatását, és ennek megfelelően kalibráltok?

 

Gerard Way: Mindig is terveztük a második szériát. A végleges döntés a 3. szám környékén született meg, és ezt nem igazán arra alapoztuk, hogy vajon sikere lesz-e vagy sem. Scott [Allie, szerkesztő] és a Dark Horse engedték élni a könyvet, akár talál az olvasóbázisra kezdetben, akár nem, és engedték túlélni, ami az egyik legfőbb oka annak, hogy a Dark Horse-hoz kerültem. Tudtam, hogy nagyon megértőek lesznek a munkámmal kapcsolatban, hogy nem használják ki azt, és tudtam, hogy ennek ellenére hagyják, hogy saját életre keljen a képregény.

 

NRAMA: Mondhatjuk, hogy még elég zöldfülű képregényíró vagy. Mi befolyásolta a döntésedet, hogy folytasd?

 

GW: Egy Mike Mignolaval készített interjú az első Hellboy minisorozat befejezte utáni időkből; egy barátjától kért tanácsot, és ő azt mondta, hogy azonnal el kell kezdenie a második sorozatot, hogy az emberek tudják, ez egy sorozat, valami, aminek lesz folytatása, nem pedig olyasvalami, amit az adott évben készített, majd belekezdett valami másba. Ez nagy hatással volt rám. Folytatni akartam a szériát, ezért értelmetlen lett volna várni, ha van mesélnivalóm.

Az a történet azonban, amit eredetileg a második sorozathoz elképzeltünk, nagyon különböző lett a kezdeti tervtől. Kezdetben olyan történeten gondolkodtunk, ami szinte…túl sok információt fedett volna fel. Egyszerűen túl sok lett volna a nyitótörténet után. Ezeknek a karaktereknek még tényleg nem volt sok kalandjuk. Ez nem azt jelenti, hogy nem történik néhány komolyabb dolog ebben a szériában…

 

NRAMA: Más szóval, az, amit eredetileg terveztél, többet mondott volna, mint amennyit akartál?

 

GW: Pontosan – valószínűleg az egész történetet három szériára rövidítette volna. Azt akarjuk, hogy egy ideig még folytatódjon. Túl nagy ugrás lett volna a történet egészét tekintve, és én nem az a fajta ember vagyok [és Scott sem az], aki kapaszkodik az ötletekbe – az egyik legjobb tanács, amit Grant Morrison adott, az az volt, hogy ne kapaszkodjak az ötletekbe, egyszerűen használjam fel az összeset, helyezzem magam egy lehetetlen szituációba, és találjak ki új dolgokat. Határozottan ehhez tartottam magam, de a második sorozat eredeti története a negyedikben kap helyet, ami többé-kevésbé az egész sztori felezőpontja. Ezért volt szükséges várni vele.

Mondhatni, sok dolog változott az első szériához képest – sok minden történt – már sokat törődtünk a karakterekkel, az olvasók szintén…furcsaságok történtek – nem önkényesen, de ha ihletet kaptam egy jelenet megírására, akkor megírtam, és most már azok a jelenetek nőnek a történet nagyobb egészévé.

 

NRAMA: Ha azt nézzük, ahol a második sorozat kronologikusan felbukkan, akkor az adott információkból ítélve úgy tűnik, a Dallas nagyon is közel veszi kezdetét az Apocalypse Suite végéhez.

 

GW: Relatíve, igen. A sorozatban nem szolgáltatunk sok részletet az idővel kapcsolatban – tudod, vagy jelen idő vagy visszaemlékezés. Sosem adtunk meg évet, és sosem fogjuk megmondani, melyik évben történik, de legalább néhány hónap eltelt az Apocalypse Suite vége óta. Mindössze ennyit kell tudni.

 

NRAMA: Említetted a visszaemlékezéseket, és az Apocalypse Suite-en keresztül megmutattad, hogy a karakter múltjában sokat lehet vájkálni. Az összes sorozat előrehaladó lesz, vagy szentelsz egy teljes szériát egy múltbéli kalandnak?

 

GW: Szerintem ez fog történni, és nem vagyok benne biztos, hogy az utolsó szériában lesz-e, de olyan őrült ötletem támadt, hogy egy teljes sorozat fog a múltban játszódni, ami arra vonatkozik majd, amiről már hosszú ideje szó volt. Szerintem jó lenne elmesélni valamit, ami már megtörtént, amikor mindannyian fiatalabbak voltak.

 

NRAMA: És most visszaemlékezéseink vannak…

 

GW: Így van – a visszatekintések viccesek. Nagyon jó történetmesélő eszközök – még azok is, amik a második széria 1. számában láthatóak…láttuk első küldetésüket gyerekként, és most azt a pontot a gyerekkorukban, amikor elkezdik megérteni egymás személyiségét és megváltoznak a dolgok. Nyilvánvalóan, az 1. szám legelső visszaemlékezése sokban kapcsolódik a történet további részéhez. De igen, nagyon szeretem ezeket, mert azok a régebbi történetek nem igazán léteznek. Ha valamit meg kell erősítenem, visszapillantást használok.

Ezt nem úgy kell érteni, hogy óriási forgatókönyv van a fejemben, ahol minden egy bizonyos sorrendben történt – ebből a szempontból a történet még mindig magát írja. Tehát, ebben a tekintetben, írás során sosem tudhatom, hogy alakul a visszatekintés.

NRAMA: Magáról a történetről szólva, mely karakterek leptek meg az Apocalypse Suite írása során abban a tekintetben, hogy többet fedtek fel magukból, mint hitted volna, vagy kerültek akár távol tőled?

 

GW: Mind máshogy leptek meg. Séance az 1-3. számban még teljesen háttérben van. Az övé az egyik legérdekesebb erő és személyiség, de eddig nemigen tett semmit. Annyi minden történt a fő szálon, hogy számára nem sok maradt. Az első sorozat felében drog hatása alatt áll, és nem állt módomban megmagyarázni, miért nem beszél, de…majdnem. A 4. vagy az 5. részben van egy olyan jelenet, ahol arról beszél, hogy három napja speeden él. Addig a pontig alig mondott vagy tett valamit. Ez egyfajta fordulópont volt a karakter számára, és miután ebben az értelemben feltörtem a pecsétet, egyre érdekesebbé kezdett válni – az is lett. Ő szerepelt a legkevesebbet az első szériában, és neki volt a legkevesebb köze annak végéhez, ő tette a legkevesebbet a város megmentéséért.

Rumor személyisége gyerekkorában és tinédzserévei alatt nagyon felszínes és aljas jellegű volt, és amikor felnőttként írtam, remekül korrigált, és a sorozat egyik együttérzőbb karakterévé nőtte ki magát. Vanya pontosan olyan lett, mint amire számítani lehetett.

Number Five nagy meglepetés volt – lassan a kedvenc karakteremmé vált írás közben. Kilóg a többi karakter közül, akik totális rohamokat indítanak, és ezt nagyon szeretem benne. Megvan benne ez a fajta viselkedésmód. Remek dolgokat terveztem neki a harmadik, és még többet a negyedik szériában.

A Kraken pontosan úgy viselkedett, ahogy azt elvárták tőle…és Spaceboy…ő érdekes volt. Írás közben kezdtem rájönni, hogy ez a fickó egy balfasz. Ha megfigyeli az ember a közte és a többi karakter közt zajló vitákat, ő az egyetlen, aki egyből torokra megy. Egyedül ő tudja, hogy bántsa a többi fivért és nővért, és rengeteg személyes düh forr benne. Heroikus szuperhősként kezdte, és a legaljasabbá vált, ami mind a személyes problémáiból adódik, amikből számos akad. Ezekbe pillanthatunk be a második sorozatban.

 

NRAMA: Amikor azt mondod, a negyedik széria lesz a történet egészének felezőpontja, miért nem nyitod inkább ki a kapukat, és mondod, hogy addig akarod folytatni a The Umbrella Academyt, ameddig csak tudod a minisorozatokon és a speciális kiadványokon keresztül, és hogy a „vég” messze-messze van, már ha egyáltalán lesz ilyesmi? Úgy tűnik, nagyon gazdag világgal rendelkezel…

 

GW: [A Dark Horse kiadója] Mike Richardson úgy utal azokra a dolgokra, amik újabb történetekhez vezethetnek, hogy „rejtélydobozok”, és ez olyasvalami, amiből a Harry Potterben jók vannak – a könyvek olvasása után létezik egy világ az ember fejében, ahol millió dolog történhetett volna. A Star Warsban tömkelegével találhatóak rejtélydobozok – sok karakter és hely, amikről nem tudsz. De szerintem okos húzás volt J.K. Rowlingtól úgy befejezni a Harry Pottert, ahogy tette, egyedül, és szerintem részben ez a The Umbrella Academy bája, hogy elér egy végpontot és nem mutat meg mindent. Ha egy bizonyos ponton havivá válna, a könyv tónusa rettentően megváltozna – sokkal inkább szócső lenne nekem és Gabrielnek is, és sokkal lassabb történetté alakulna.

De az, hogy van befejezés…ezt érzem helytelennek sok mainstream havi könyvnél – hogy nincs végük. Bármi nagyszerűt tesznek, azt öt-tíz számig fejtegetik. Megértem, hogy ez szükséges – az emberek szeretik ezeket a karaktereket, és azt akarják, hogy örökké tartson, de én úgy érzem, hogy azok a karakterek, akik a történetükben határozott befejezéssel rendelkeznek, sokkal vonzóbbak és az emberek is többet fektetnek beléjük. Ha ez ember elolvas egy könyvet egy modern mainstream szuperhősről, és valami jelentős történik az életében, látni fogja, hogy annak nincs súlya. Úgyhogy, igen – azt hiszem, az örökkévalóságig folytathatnánk a The Umbrella Academyt, de szeretem, ha van mélysége és vége, valamint, ha van egy olyan hely, ahol véget érhetnek a dolgok.  

 

NRAMA: A befejezések után térjünk vissza kifejezetten a Dallashoz – az 1. számban mi tartja mozgásban a szálakat?

 

GW: Bemutattátok a szám első három oldalát, ezért ez nagy segítséget jelent. Nagyon büszke vagyok az első oldalra – ez az egyik kedvencem. Nagyszerű Hargreeves-jelenet ez Kennedy elnökkel. A gyerekeknek köszönhetően Hargreeves hatalmi pozícióban látható. Totális rohamot folytat, és a gyerekeket használja fel arra, hogy elérje célját. Időközben kiderül, hogy mint máskor is, ez is üzlet a gyerekeknek – apjuk kedvéért újabb efféle helyzetet hatástalanítanak.

Annak a három oldalnak sok köze van a széria többi részéhez, és sok minden, ami a nyitó visszatekintésben történik, előrevetíti az eljövendő dolgokat. Akartunk valamit, azonnal, ami ilyen nagy volumenű az 1. számban. Ez szintén 32 oldalas – de nem tűnik hosszúnak. Minden karakter visszatér – nincs senki, akinek ne folytatódna a története. Megláthatjuk, mi történt az Apocalypse Suite utáni hónapokban.

 

NRAMA: Számodra mekkora része Gabriel a The Umbrella Academynek? Most és mindig The Umbrella Academy by Gerard Way & Gabriel Ba lesz?

 

GW: Igen. Amikor láttam, hogy Gabriel mennyit törődött ezekkel a karakterekkel, és mennyire szerette őket – a 2. számnál úgy éreztem, pont annyira része a sorozatnak, mint én. Azt hiszem, néhány rész erejéig kipuhatoltuk egymást, és aztán rájöttem, hogy mennyire törődik vele, ő pedig rájött, hogy én mennyire törődöm, és hogy ez nem valami hiúsági dolog. Ezután felfüggesztettük az elővigyázatosságunkat, és mindez jogos volt – egyszerűen mindketten nagyon szeretjük ezt a könyvet. Személy szerint, ha nyolc-tíz évig is tart majd, úgy látom, Gabriel mindvégig velem fog maradni. Más dolgokba – fantasztikus dolgokba – kezd bele a szériák közt, és ez egy másik oka annak, amiért szeretem a formátumát. Évente egy jelenik meg, és ez olyasvalami, amit Gabriel be tud illeszteni a menetrendjébe.

Gabrielről szólva, az egyik dolog, ami nagyon tetszik a második szériában, hogy bár elvesztettük James Jeant, aki még mindig a kedvenc borítókészítőm, és egyszerűen elképesztő munkát végzett nálunk, tetszik a tény, hogy a borítók most már Gabrielre maradnak. Ez nagyon is az ő könyve, és szeretem látni, ahogy borítókészítőként változik és fejlődik. Még ha el is érne egy olyan számhoz, hogy „Nem is tudom, mit gondolok erről.”, remélhetőleg velem maradna, hogy a végére érhessünk.

 

NRAMA: Jöjjön valami, ami vagy jó vagy rossz, de mindig előkerül, ha olyan képregényekről van szó, amelyek szilárd olvasóbázisra és kritikai üdvözlésre találtak – megkerestek, vagy te gondoltál már arra, hogy más médiákba vidd át, mielőtt kész lenne a teljes történet?

 

GW: Az a legjobb, hogy ez rám hárul, és hogy ez a különös labda az én ítélőszékem elé kerül. Mike Richardson nagyon barátságosan viselkedett, amikor ezt rám hagyta. Igen, sokat beszéltek egy filmről, és találkoztam olyan emberekkel, akik hezitáltak – hogy eddig csak egy széria jelent meg, és máris filmet akarnak belőle készíteni. Ugyanolyan fenntartásaink vannak nekünk is, és mi is gondolunk erre – de a nap végén…az első rész, az Apocalypse Suite…ha csak egy The Umbrella Academy-filmet készítenének – akkor az az egy, amit az ember elkészíthet, és sok tekintetben nem igazán számít a sorozat hátralevő részének. Alapvetően egy filmnek amúgy sem lenne súlya a sorozat ügyében; nem úgy tekintenék egy mozira, mint a képregény párjára. Két nagyon különböző dolognak látom őket. De igen, nagyon gyorsnak érzem – de akkor pedig, ez Hollywood, tehát heti változásokról beszélünk. Lehet, hogy ezzel is az lesz, hogy bár most arról van szó, hogy filmet akarnak belőle, viszont 12 év múlva, amikor már az egész történetet elmeséltük, még az első lépés megtételét sem fogjuk látni.

 

NRAMA: Igazad van – az Apocalypse Suite az elvetett magok ellenére könnyen egyedülálló maradhat…

 

GW: Igen – még a második sorozat írása közben is volt egy pont, amikor Scottal beszéltem, és rájöttünk, hogy az egészet befejezhettük volna az első szériánál. Nem igazán érzékeltem, hogy mennyire állt meg a saját lábán. Aztán, miután megnyerte az Eisnert, már maga a nominálás miatt is, minden kezdett világossá válni. De igen – van néhány olyan ember, akiket szeretek, akikkel már dolgoztam azelőtt, akikkel szeretnék dolgozni, ha lenne egy filmváltozat; akik remek, mástól különböző filmet varázsolnának belőle. Már elmondtam San Diegoban, hogy ha a Watchmen az első 18-as besorolású szuperhősmozi – nem csak az erőszak vagy amiatt, hogy hasonlít A megtorlóhoz– akkor az Umbrellanak kell az első posztmodern szuperhősfilmnek lennie, akárcsak ahogy a Watchmen lesz az első felnőtt mozi.

Amikor az emberek amiatt aggódnak, hogy a filmek betörnek a képregényekbe…nos, az szívás lesz – ha maguk a mozik nem haladnak előre. Ha csak egy „Keressünk még egy enyhébb besorolású sztorit, amiből ki tudunk hozni egy kalandot, amiből aztán gyárthatjuk a takarókat.”, akkor igen, összezavarja majd a képregényeket. De remélhetőleg a Watchmen sok ajtót ki fog nyitni. Ha megjelenik, és sikeres lesz, azt hiszem, az emberek rájönnek majd, hogy a képregényfeldolgozásoknak nem kell gyerekbarát szórakoztató középútnak lenniük. Ez nagyon izgalmas. De ez az egyetlen mód, ahogy a The Umbrella Academy filmváltozatát el tudom képzelni. Furcsának kell lennie, és bárki készítse, meg kell értenie, hogy milyen okos, és az okosságát kell vászonra vinnie. Végül talán mégsem lenne jó – úgy látom, hogy egy hollywoodi effekt és egy art house film közt van félúton – számomra ilyen a képregény. Talán egy effektfilm egy francia effektmozi stílusában, mint amilyen a City of Lost Children – ami sok pénzbe kerül és mégsem hollywoodi kasszasiker.

NRAMA: Fejezzük be két random kérdéssel magáról a sorozatról…csak néhány sóvárgó kérdés a teljes képről…

 

GW: Persze!

 

NRAMA: Az Apocalypse Suite 1. számában azt mondtad, 43 gyermek volt, és Hargreeves csak hetet talált meg. A többi gyerek még mindig ott van valahol?

GW: Igen. Történik valami ennek a szériának a végén, ami ténylegesen elkezdi ezt címezni. Elég nagy lustaság vagy tiszteletlenség lett volna az olvasókkal szemben úgy belemenni egy újabb sorozatba, hogy ne foglalkoztam volna ezzel. De ez egy történetmesélő eszköz – nem akartam, hogy csak hét legyen – azt akartam, hogy többen legyenek, de csak hetet találtak meg. Feltételezem, az emberek azt hinnék, „Ó, itt a csavar – a többiek a rosszfiúk, blabla…”, de nem ezért fűztem bele ezt a számot, hogy egy újabb rejtélydobozt hozzak létre. Egyszerűen azért történt, hogy egy bizonyos összetettséget adjak a kép egészének – hogy csak hetet találtak meg. Miért csak hetet találtak meg? Ez a kérdés számomra fontosabb, mint az, hogy kik a többiek. De igen, elkezdjük ezt címezni. A második széria nagyon hirtelen – ebben olyan, mint az első széria, „Ez történik négy nap leforgása alatt.” Van egy sürgős dolog, amivel foglalkoznunk kell, és megláthatjuk, hogy hajlanak vagy törnek meg a karakterek ezalatt, de mindazonáltal határozottan olyan dolgokat akarok feladni, mint például: Hol van a többi gyerek? Hol vannak az anyák? Mi történt a többi emberrel? Ezt a sorozatot olyan hanggal zárjuk, ami sugallja, merre fogunk haladni.

 

NRAMA: Az utolsó pedig – Sir Reginald földönkívüli volt. Ez olyan felfedés, amit az Apocalypse Suite-ben alig említettél. Mennyire kell az olvasóknak komolyan venniük vásznon kívüli „halálát”, adva, hogy minden szempontból őrült-zseni volt?

GW: Ami igazán érdekes ebben az az, hogy – földönkívülinek teremtettem…és azon a kérdésen dolgozom, hogy mindez mit jelent a gyerekeknek, nem pedig, hogy mit jelent az univerzumnak. Bizonyos szempontból sokkal inkább arról szólt, hogy melyek azok a kérdések, amelyeket feltett a The Umbrella Academy, amik miatt posztmodern lett. Nem magának egy földönkívülinek a bevonása – úgy értem, kit érdekel? Az a kérdés, hogy egy földönkívüli apa mit tesz a különleges gyerekeivel. Ez volt számomra érdekes. Úgyhogy igen, ez az egyik jó dolog a sorozatban – földönkívüli, de kit érdekel? Egyáltalán sokat fog számítani? Több földönkívüli is van? Igazából földönkívüli volt? Ez számomra érdekesebb, mint hogy „Van ez az egész földönkívülis cselekményem.” Talán sosem fogjuk megtudni, hogy festett Hargreeves földönkívüliként. Talán sosem fogunk még egy földönkívülit látni. Szerintem ez nagyon jó – engem ez érdekel. Igen, egy földönkívüli, de nem igazán ez az, mi minket érdekel.

Tehát, ehhez hasonló kérdések fognak felbukkanni, és a The Umbrella Academy továbbra is mindent megcímez, kivéve a nyilvánvalót. 

Forrás: newsarama.com
Írta: Matt Brady