Nem telt el sok idő, mikor a körülöttem álló emberek két oldalra húzódtak, megnyitva előttem egy utat. Az út végén pedig Gerard állt, öltönyben, nyakkendőben, fülig érő szájjal!
Nagyon meglepődtem, mert ritkán látni ilyen szerelésben a magánéletben.
Tátva maradt a szám, ahogy Gee közeledett felém. A többiek sorfalat álltak mellette és kíváncsian várták a fejleményeket.
Gerard, arcán titokzatos mosollyal odajött hozzám és féltérdre ereszkedett előttem, mint egy hősszerelmes. Egy pillanatig azt hittem szerenádot fog adni, de azért odáig nem fajultak a dolgok.
Gee a kezében egy apró dobozkát szorongatott, amit felém nyújtott.
   - Lily, -kezdte ünnepélyesen. - szeretném most még egyszer, illően megkérdezni : Leszel a feleségem?
Elvettem a dobozt és kinyitottam. Egy gyönyörű karikagyűrű volt benne.
Gerard várakozással teli tekintetébe néztem, ami egyszerre volt szerelmes, könyörgő és ijedt. Egyetlen pisszenés sem hallatszott, olyan sűrű volt körülöttünk a csend, hogy szinte vágni lehetett.
Még egyszer ránéztem a gyűrűre, majd vissza Geere és mosolyra görbült a szám sarka.
   - Igen! - mondta végül határozottan és a nyakába borultam.
Mindenki boldogan tapsolt, meg éljenzett. Gerard az ujjamra húzta a gyűrűt és megcsókoltuk egymást.
   - Szóval ez volt az a fontos dolog, amit el kellett intézned? - intettem fejemmel a szép számban összegyűlt társaság felé.
   - Ühüm! - bólogatott bőszen.
Ezután következett a gratulációk végtelen sora. Utolsónak Sarah jött hozzánk és átölelt.
   - Gratulálok! Látom, nagyon boldog vagy! - mondta kedvesen, örömtől sugárzó arcomat fürkészve. - Amiken keresztülmentél mostanában, igazán megérdemled már a boldogságot.
   - Köszönöm! - válaszoltam halkan és úgy éreztem én vagyok a legboldogabb ember a világon!

Eltelt néhány hét és szépen gyógyultam. Az első napokban nagyon jól jött Sarah segítsége, mert mindenem annyira fájt, szinte mozdulni sem tudtam.
Gerard megint dolgozott a zenekarral, de most jobban odafigyelt, hogy eleget legyen velem, meg időnkét én is bementem a stúdióba, bár ott csak órákig ültem, és hallgattam ahogy a dalokból egy-egy részt éppen ötvenedszer játszanak el, de ez is jobb volt, mint otthon egyedül kuksolni. Ha egyedül maradtam mindig előjöttek az emlékek és néha sírógörcs tört rám.
Most az egyszer :) Hallgattam Gerardra és felkerestem egy pszichológust. Rájöttem, hogy a kórházi beszélgetés jót tett és azt is beláttam hogy segítségre van szükségem. Néhány beszélgetés után megértettem, hogy csak arra van szükségem, hogy valaki előítéletek nélkül meghallgasson. Szinte mázsás kövek potyogtak le a lelkemről egy-egy beszélgetés után.

Lassan vánszorgott az idő, mire végre eljött a március és megjelent a My Chemical Romance új albuma. Én személy szerint már nagyon vártam, mert tudtam, hogy utána megállíthatatlanul beindul az élet.
Már a megjelenést is hatalmas hírverés előzte meg, hátmég a turnét, ami utána jött.
Gerard megkérdezte tőlem, akarok-e velük tartani. Tudta a válaszom, mégis tőlem akarta hallani. Rögtön igent mondtam, hiszen alig vártam már, hogy történjen valami.
És történt is!
Egyik reggel, hosszú idő után, újra ott álltam a turnébusz előtt (magassarkúmentesen) és az indulást vártam.
Mielőtt felszálltam volna megálltam és felnéztem a buszra. Gerard megfogta hátulról a vállamat.
   - Mi a baj? - kérdezte.
   - Semmi, csak... annyi minden történt, mióta utoljára ezen a buszon ültem.
Gee tudta mennyire nem vagyok oda azért az összezártságért, ami a buszon vár.
   - Szeretnél inkább itthon maradni?
   - Nem, dehogy! Itthon megőrülnék! Meg különben is, ki tartaná rendben a fejeteket?
   - Akkor?
   - Akkor... indulás! - adtam ki végül magamnak a parancsot és felmásztam a buszra.

A feszültség szinte tapintható volt, ahogy az első koncert helyszínére érve azt találgattuk, vajon hogy fognak reagálni a rajongók az új albumra. A lemez szépen fogyott, a kritikák is jók voltak, mégis más, mikor a zenekar először viszi élőben színpadra.
Az első showt fergetegesre tervezték, és az is lett. Mindent beleadtak a srácok és a közönségre sem lehetett panasz!
A színpad oldalánál álltam és elbűvölten néztem Gerardot, amint épp kiteszi szívét-lelkét a rajongóknak. Mert ő ilyen. Képes meghalni és újraéledni egy koncerten. Mindene a zene,a rajongók és a show!
Ahogy elnéztem őket, éreztem,, hogy nagyon izgalmas két hónapunk lesz.

Igazam is lett! Egy hete voltunk úton, mire  végre szállodában töltöttük az éjszakát, persze igyekeztünk ennek megfelelően kihasználni a helyzetet!
Reggel aztán vissza a busza és irány a következő állomás,....de a busz csak nem indult. Rövid várakozás után odajött hozzánk a sofőr.
   - Bocs fiúk, de nem indul ez a dög! - jelentette be.
   - Mi? - kérdeztük szinte egyszerre.
   - Meg sem moccan, mindjárt utánanézek.
Ezzel elviharzott, hogy kb. 10 perc múlva feldúltan visszajöjjön. Első útja a konyhába vezetett, majd ismét hozzánk.
   - Valaki bekapcsolva hagyta a kávéfőzőt! - dorgált mérgesen. - Lemerült az aksi.
Minden szem Geere és Mikeyra szegeződött, akik egyszerre rázták meg a fejüket.
   - Nem én voltam! - kiáltották egyszerre, és egymásra néztek.
   - Te főztél délután kávét! - mutatott Mikey vádlón Geere.
   - Nem! Az még tegnap előtt volt! Tegnap te főztél!
Jobbnak látta közbelépni, mielőtt még tovább fajultak volna a dolgok.
   - Hé, hé, fiúk! Teljesen mindegy ki volt, nem?
Gee és Mikey végre felhagytak az egymásra mutogatással és rám néztek, én meg a sofőrre.
   - És most mi lesz? - kérdeztem tőle.
   - Hát... vagy várunk legalább 12 órát, amíg valamennyire feltöltődik, vagy... meg kell tolni.
Leesett állal néztek egymásra a fiúk. Megtolni a buszt? Még egy kocsit oké, de egy buszt?
Összeült a kupaktanács és megegyeztek, hogy nem várhatnak 12 órát, mert akkor elkésnek a következő helyszínről, marad tehát a tologatás.
A sofőr kivételével mindannyian leszálltunk és tétován ácsorogtunk a busz mögött.
    - Ez valami szívatás! - adott hangot gyanújának Frank.
   - Nekem is gyanús a dolog! - kontrázott Bob.
   - Nézzetek körül, nincs valahol kamera?
Erre mindenki körülkémlelt, de semmi gyanúsat nem vettünk észre.
   - Jó poén lenne, mi? A My chemical romance tologatja a turnébuszát! Címlapsztori! - méltatlankodott tovább Frank.
   - Ha ez így van, kinyírom a sofőrt! - mondta Gee, de azért megfogta a busz hátsó részét és várakozón a többiekre nézett.
A sofőr, mintha csak megérezte volna kétkedésünket, megpróbálta beindítani a hatalmas járművet, így mindenki tisztán hallhatta, hogy az aksiban annyi erő sincs, mint egy halott lóban.
 - Na jó, ugorjunk neki! - szólt végül Bob, és szintén nekitámaszkodott a busz hátuljának, a többiek pedig, bár vonakodva, de követték a példáját.