Frank már egy ideje bolyongott, és egyre inkább kezdte elveszíteni a reményt, hogy valaha visszatalál a pihenőhelyhez. Bárhogy próbálkozott, nem emlékezett arra, hogy hogyan került ilyen messzire a helytől, ahol a verekedés történt, és hogy egyáltalán mióta történt mindez. Már kezdte feladni, mikor az egyik fa tövében megpillantott valami nem odaillőt. Két fekete kupac feküdt egymás mellett, úgy tűnt, élettelenül. Közelebb érve az egyikben egy farkast fedezett fel, a másikban egy emberi alakot. Arra, gondolt, hogy azok a farkasok, akik őket is megtámadták, talán másokat is áldozatul ejtettek. Letérdelt az alak mellé és a hátára fordította. Alig hitte el, amit lát. Gerard volt az, még mindig olyan sebesülten, ahogy a barlangba bevitte. Bár ahogy közelebbről megnézte, mintha kevesebb sérülést talált volna rajta, és az állán, jókora vérfolt piroslott, mintha evett volna. A farkasra nézett, akiben felismerte a támadók egyikét, azok közül az egyiket, amik utoljára maradtak. Szintén csak olyan sebesült volt, mint Gerard, az oldalán pedig jókora harapásnyom díszelgett. Ez a két dolog pedig csak azt jelenthette, hogy Gerard megtalálta, és kiszívta a vérét. Ez pedig nagyon nem jelentett jót, de Frank értette, hogy mért tette ezt Gerard.

- Gerard! Gerard ébredj föl! - megrángatta a vállát, de semmit sem használt. Nem kellett megnéznie a pulzusát ahhoz, hogy tudja: él. Érezte. Gyengén megveregette az arcát. Ettől Gerard mélyebb lélegzetet vett, és ráncolta a szemöldökét. Frank még hangosabban szólítgatta. Gerard végre kinyitotta a szemeit. Amint meglátta Frank-et, mosoly terült el az arcán, bár ez kicsit ijesztőre sikeredett a sok vérrel a szája körül. Minden erejét összeszedve felült és magához ölelte Frank-et.

- Hol voltál? - kérdezte rekedt hangon Gerard. Úgy érezte, mintha a vér rászáradt volna a torkára.

- Majd később elmondom. Te jól vagy?
- Most már igen.

Mindketten összeszedték magukat. Gerard megpróbált újra normális lenni, meggyőzni magát, hogy már minden rendben, hiszen Frank visszatért.

- Lábra tudsz állni? - Gerard bólogatott, és egy kis segítséggel újra 2 lábon a földön állt. - Akkor most... menjünk. Találunk egy pihenőhelyet, és ott majd mindent elmondunk egymásnak, jó? - Gerard megint csak bólintott, és hamarosan újra megindultak. Nem szóltak egymáshoz, túl fáradtak voltak, így is minden erejüket a gyaloglásra emésztették fel. Bár Gerard eléggé feltöltődött a farkas vérével, és a tudat is sokban megerősítette, hogy Frank mégsem halt meg, nem érezte szükségszerűnek, hogy beszéljen. A történtekre gondolt, és arra, hogy hogyan fogja ezt előadni Frank-nek.
Újra megérkeztek egy pihenőhelyhez. Elég jó kis fekvése volt a helynek, nehezen megközelíthető, és lentről nem is látszott a szikla tetején nyíló barlang bejárata. Fáradtan vonszolták fel magukat a tetejére. Mindketten beljebb mentek, arra az esetre, ha kisütne a nap, akkor ne legyenek a bejárathoz közel. Leültek a kőre egymás mellé, hátukat a falnak támasztva.

- Annyira emlékszem, hogy eszméletlenül fekszel a földön, a farkas fogai között, én pedig próbálok megszabadulni az engem támadótól, hogy segíthessek. Sikerült is megölnöm, mire a ”tiéd” elmenekült. Bevittelek a barlangba, de mikor segítségért akartam indulni, elhagyott minden erőm. Mikor felébredtem, az erdőben voltam. Elindultam, hátha visszatalálok a pihenőhelyhez. Akkor találtam rád és a farkasra. - fejezte be Frank a saját részét. Gerard kicsit hallgatott, próbálta rendszerezni magában a gondolatait és az emlékeit, aztán belekezdett ő is.

- Én hangokra ébredtem. Ray, Mikey és Bob voltak ott. Azt mondták, hogy nem láttak téged. Erre én elindultalak megkeresni. Velem akartak jönni, de meggyőztem őket, hogy túl veszélyes lenne. Már feladtam majdnem a reményt, mikor találkoztam a farkassal. Tudtam, hogy ő volt az. Az, amelyik elmenekült. Ráismertem. És hirtelen valami eluralkodott a testemen. Meg akartam ölni. Bosszút állni rajta, érted Frank?? Megöltem, pedig semmiről sem tehetett. Rajta töltöttem le a dühömet, amiért ebben az elátkozott világban bolyongunk, a végtelen fák között, amik ugyan úgy néznek ki, és ettől meg lehet őrülni! Minden ütésem szívből jött, mert utáltam itt lenni, utáltam, hogy nem tudom, ki vagyok, és hogy ez mind velünk történik. - halkan beszélt, de a hangja olyan utálatot és agressziót tükrözött, amit Frank még sosem hallott ezelőtt.

- És a farkas vére? Mért szívtad ki? - A kérdésre Gerard csak megrántotta a vállát. Ő sem tudta. Csak ki volt borulva. - Te is tudod, hogy milyen következményei vannak! - fakadt ki Frank.

- Tudom! Majd... majd elmegyek messzire, ahol nem árthatok neked.

- Hogy újra elveszítsük egymást??

- Mért, van jobb ötleted? - most már kiabált Gerard, de nem azért, mert haragudott volna Frank-re, hanem mert ideges volt, félt, és féltette Frank-et is. Ő meg, mivel válaszolni nem tudott, és úgy döntött jobb, ha nem is feszegeti tovább a témát, mikor Gerard ennyire ingerült, inkább csöndben maradt.

- Mikor lesz telihold? - törte meg a csendet kis idő után Gerard. Most már halk hangon szólalt meg, és higgadtan. Frank lehajtotta a fejét és koncentrált. A képessége segítségével meg tudta határozni a hold helyzetét, és hogy éppen milyen negyedben van. Kissé rémülten nyitotta ki a szemeit, mikor rájött az eredményre.

- Holnap este. - mindketten hallgattak ezután. Tudták, hogy a holnapi éjszaka igen nehéz lesz. Mindketten azon gondolkodtak, hogy lehetne úgy megoldani, hogy az mindenkinek jó legyen, de egy ilyen helyzetben nem sok jó megoldás létezik. Ha egy vámpír farkasvért iszik, a következő teliholdkor vérengző vadállattá változik, ami nem ismer föl se ellenséget, se barátot, nem gondolkodik, csak kíméletlenül gyilkol, védekezés nélkül, ha kell addig, amíg bele nem pusztul. Gerard úgy gondolta, hogy ez tökéletes alkalom lesz levezetni a feszültségét, a dühét és a bosszúvágyát. Viszont bele sem mert gondolni, mi történne, ha Frank közelében lenne ilyenkor, és bármi kárt okozna neki. Az lesz a legjobb, ha jó messzire elmegy Frank közeléből erre az éjszakára. Úgyis képes a különleges képességével megtalálni. Csak remélni tudta, hogy nem tesz kárt magában, vagy nem akad olyan ellenségre, aki erősebb nála. Talán Frank meg tudná akadályozni, talán ő meg tudná fékezni, hisz ha ereje teljében van, jóval erősebb nála, de semmit sem akart a véletlenre bízni. Ha csak egy pillanatra nem figyel Frank, és kicsúszik a kezei közül, akkor minden meggondolás nélkül széttépné. Az pedig a legrosszabb rémálmait is meghaladná, ha úgy kéne ébrednie, hogy az általa széttépet legjobb barátja holteste mellet fekszik. Beleborzongott a gondolatba. Kicsit közelebb húzódott Frank-hez, és fejét a vállára hajtotta. Egy kicsit még figyelt, hogy mit reagál Frank: Gerard fejére fektette az arcát, aztán elaludtak.

Reggel, miután felkeltek Gerard-nak rémlettek éjszakáról a rémálmok, de nem igazán emlékezett rá. Az egész nap nyomott hangulatban telt. Féltek az éjszakától. Megbeszélték, hogy ma nem mennek tovább, inkább szereztek vért, hogy mindketten elég erősek legyenek. Gerard azért, hogy ha bárki az útjába kerül, le tudja győzni, Frank pedig azért, hogy közbe tudjon lépni, ha kell. Úgy gondolta, hogy érezni fogja, ha történik valami.