Gerard erőtlenül feküdt a földön, több sebből vérzett már. Megpróbálta minden erejét összeszedni, de nem ment. A vámpír pedig egyre csak közeledett, kezében a halálos fegyverrel, amit az ő vére színezett. Kinyitotta a szemét, hogy lássa, mégis mennyi ideje van még, de már csak a suhanó pengét látta. Megfeszítette minden izmát, hatalmas fájdalom járta át ekkor minden porcikáját, de sikerült kitérnie a szúrás elől. Az agya gyorsan reagált, minden esetleges következményt felmért és meg is találta az ellenség gyenge pontját. Megkezdte az akciót ellene, de a teste már nem bírta. A művelet közben véglegesen elhagyta az ereje és ájultan összeesett.

Arra ébredt, hogy valaki simogatja. Visszatértek a fájdalmai is, bár már nem olyan erősen. Lassan kinyitotta a szemeit és egy kék szempárral találta szemben magát, ami minden helyet apránként megcsodált az arcán, miközben ő ébredezett.

- Jobban vagy? - kérdezte Bert, miközben közelebb bújt Gerard-hoz. Végigfuttatta ujjait a kötésen, ami Gerard felsőtestének nagy részét borította.

- Azt... - kezdte volna Gerard, de köhögnie kellett. A saját vérét érezte a szájában.

- Elég csúnyán megsérültél, szóval most pihenned kell. Aludj tovább. Csak azt akartam, hogy tudd, én melletted vagyok. - Gerard nem nagyon értette, hogy ezzel most célozni akart valamire Bert, vagy csak szeretetből mondta. Minden esetre tényleg örült, hogy mellette van valaki, ennél már csak az lett volna a jobb, ha Frank is itt lett volna. Arra viszont már nem volt ereje, hogy megkérdezze, hogy mért nincs itt. Inkább visszaaludt.

Fogalma sem volt, hogy mennyi időt aludhatott, de mire fölébredt, már sokkal jobban érezte magát. Megkockáztatta, hogy felül, és nagyobb erőlködés nélkül sikerült is. Bert még mindig mellette feküdt, de most aludt. Gerard fölé hajolt és adott neki egy puszit, mire ő felébredt.

- Örülök, hogy jobban vagy. Gyorsan gyógyulsz ahhoz képest, hogy többször is keresztül szúrtak.

- Mennyit aludtam?

- 4-5 órát.

- Frank volt itt?

Bert erre sóhajtott, aztán ő is felkönyökölt.

- Frank elment, mielőtt haza hoztak volna téged.

- El? Hova? Ő is gyakorlatozik?

- Nem. Véglegesen elment. Azt mondta, hogy inkább egyedül megy a múltjáért, mert úgy neked is jobb lesz. Okosan döntött.

- Tessék?? Az lehetetlen! Nem mehetett el nélkülem. Együtt kell megkeresnünk a múltunkat. Hisz ő akarta, hogy menjek. - felpattant és az ablakhoz ment, bár nem sok esély volt rá, hogy meglássa Frank-et onnan.

- Meggondolta magát...

- Te... te vetted rá, hogy elmenjen! -fakadt ki belőle a felismerés - Mit mondtál neki? - Nagyon dühös volt rá, bár nyilvánvaló, hogy csak a féltékenység hajtotta, de akkor is rossz, amit tett.

- Csak az igazat! Te is tudod, hogy sohasem találnátok meg azt a helyet. Mindketten meghalnátok út közben! Te 3 napot sem bírtál ki odakint, Frank az első ellenséggel összefutva meghalna, mert ő annyi kiképzést sem kapott, mint te.

- Túlélnénk! Tudom, Frank elmondta, hogy hogyan. Megtalálhattuk volna az előző életünket, a szeretteinket, de te elüldözted őt! Így engem is megfosztottál a lehetőségtől! - már kiabált, ettől megint köhögnie kellett. A szája sarkából vért folyt le az állán, de a tekintete sziklakemény maradt. Bert lassan odasétált hozzá és átölelte.

- Új életed van Gerard. Új szeretteid, itt jól érzed magad, megvan mindened. Itt vagyok én is. - belenézett Gerard szemeibe, próbálta így meggyőzni őt, de nem tudta. Gerard eltaszította magától.

- Utána megyek. - határozta el hirtelen. A szekrény fele vette az irányt, hogy valami strapabíró ruhát keressen magának.

- Ne hülyéskedj! Nem mehetsz utána! Azt sem tudod, hogy merre ment. Ha Frank-nek van is terve, amivel nem hal meg, neked nincs. Ne öld meg magad.

- Frank fontos nekem. Nem tudom mért, de kötődöm hozzá. Muszáj utána mennem. - nem szívesen hagyta itt Bert-et, de tényleg valamiért fontosnak érezte Frank-et. Bánatosan nézett Bert-re, közben elkezdett átöltözni.

- Csak még egy kicsit maradj... búcsúzóul... - nagy volt a kísértés, de nem lehetett. Minden perccel messzebb kerül Frank tőle, és annál nehezebb lesz megtalálni. Megrázta a fejét, lassan az ajtóhoz hátrált, aztán kiment. A folyosón végigsétálva még hallotta, ahogy Bert utána kiált, de már nem fordult vissza.