- A hálóba, gyorsan! - adtam ki az utasítást és arrafelé tereltem. Belépve rámutattam a hatalmas szekrényre és már nyitottam is az ajtaját.
Frank tiltakozni akart, de gyorsan betuszkoltam. Épp időben, mert hallottam, ahogy kinyílik az ajtó és Mikey a nevemet kiabálja.
Franki kidugta a fejét a szekrényajtón.
   - Gee, a ruháim! - súgta kétségbeesetten.
   - Basszus! Hol vannak?
   - A kanapé mögött!
Gyorsan magamra kaptam egy alsógatyát és álmos fejet erőltetve magamra kitámolyogtam a hálóból.
   - Szia, Mikey! - köszöntem, elnyomva egy ásítást.
   -Hi! Már aludtál? - nézett végig rajtam öcsikém.
   - Igen, tudod nem voltam ma túl jól!
Mikey szeme megakadt a csípőm tájékán.
   - Hmm... szépet álmodhattál! - vigyorgott.
Lenéztem és megláttam még mindig ágaskodó farkam.
   - Uhh... ja...
Gyorsan elindultam a kanapé mögé. Mikey a túloldalán volt, nem láthatta Frankie szanaszét heverő ruháit.
Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne odamentem és felkapkodtam a jobb sorsra érdemes ruhadarabokat és egy laza mozdulattal bevágtam őket a fürdőszobaajtón. Az öv nehéz fémcsatja nagyot koppant a kövön.
Mikey enyhén zavartan figyelte mozdulataimat. Látszott rajta, hogy nem tudja eldönteni, hogy szimplán hülye vagyok-e, vagy valami gond van.
   - Őőő... csak tudni akartam jól vagy-e.
Gyorsan behúztam magam mögött a fürdőszobaajtót és a legártatlanabb képpel néztem rá.
Erre Mikey észrevette az én ruháimat, melyek a kanapé előtt hevertek. Kissé csodálkozva szemlélte őket.
Odamentem a másik kupachoz és azt is egy laza mozdulattal Frankie ruhái után küldtem. Mikey tátott szájjal bámult rám. Szegény nem értette mit keres két adag levetett ruha a nappalimban.
   - Lehánytam és át kellett öltöznöm. - próbáltam magyarázkodni. - Nem akartam, hogy itt bűzölögjön - tettem hozzá gyorsan.
Mikey arcán aggodalom suhant át.
   - Már jobban vagy? - kérdezte és elindult felém.
   - Igen, jobban, de ne gyere közelebb, nehogy te is elkapd! - és védekezőn magam elé emeltem a kezem.
Mikey megállt félúton, úgy látszik győzött benne a fertőzéstől való félelem. Én meg csak álltam a fürdőszobaajtó előtt, mint egy őr, nehogy Mikey kitalálja, hogy majd ő rendbe rakja a ruháimat.
Elkezdtem köhögni, hátha még jobban elriasztom. Ez hatott, hátrálni kezdett.
   - Biztos nincs szükséged segítségre? - kérdezte.
   - Nem... semmi gond!
   - Hát... akkor, ha.... kell valami... tudod... hívj! - mondta végül zavartan és elindult a bejárati ajtó felé.
Mielőtt kilépett volna megállt és a földre meredt, majd zavartan visszafordult.
   - Ez... nem Frankie cipője? - mutatott az én cipőm mellett díszelgő lábbelire.
Lángba borult a fejem.
   - Őőő... de... - próbáltam visszanyerni lélekjelenlétemet. - Itt hagyta, mert... elázott. - böktem ki végül.
   - Ragyogó napsütésben? - nézett rám csodálkozva.
   - Még a múlt héten...
   - De... tegnap nem ez volt rajta?
   - Tényleg! - adtam az ártatlant. - Biztos kettő van neki!
   - És cipő nélkül ment haza?
Mért vagy ilyen kíváncsi Mikey?!
   - Adtam neki kölcsön egyet.
   - De a te cipőd nem is jó rá!
Gyorsan elkezdtem megint köhögni, mit köhögni, fuldokolni, csakhogy tereljem a témát.
   - Hozzak egy kis vizet? - készségeskedett Mikey.
A kanapé háttámlájába kapaszkodva próbáltam levegőhöz jutni, és szenvedő arccal bólintottam.
Mikey beszaladt a konyhába és hamarosan egy nagy pohár vízzel tért vissza.
   - Talán jobb lenne, ha leülnél...
Még mindig a fürdőszobaajtóban álltam őrt és eszem ágában sem volt elhagyni a posztom.
   - Nem, jó itt! - elvettem tőle a poharat. - Köszi!
Egy hajtásra megittam a tartalmát. Szükségem is volt rá, mert a fejem kezdett megint érdekes színt ölteni.
   - Nem vagy valami jó bőrben! - jegyezte meg Mikey.
   - Nekem mondod?
   - Talán le kellene feküdnöd!
Hogy milyen igaza van! Alig várom, hogy vízszintesbe helyezhessem magam, meg Frankiet is!
Mikey nagyon jó testvér, talán túlságosan is.
   - Gyere, segítek bemenni a hálóba - a fürdőszoba felé bökött - meg rendbe teszem a ruháidat is, nem vagy olyan állapotban, hogy...
   - Ááá öcskös, hagyd csak! Igazán nem kell! - mondtam riadtan.
   - De...
   - Semmi de! - mondtam most már kicsit ingerülten. - Figyi, nagyon rendes vagy, meg minden, de tényleg semmi szükség rá! Menj csak haza nyugodtan, majd én holnap mindent elintézek.
   - De...
   - Mikey!
Végül beadta a derekát és kissé rosszalló pillantásokat szórva rám távozott.

Gyorsan odaugrottam az ajtóhoz, bezártam és benne hagytam a kulcsot, nehogy Mikey még egyszer be tudjon jönni.
Bementem a hálóba és gyorsan kinyitottam a szekrényajtót. Csak remélni tudtam, hogy Frankie nem szenvedett maradandó károsodást a bent töltött idő alatt.
Szegény a szekrény aljában csücsült, talpig semmiben, összekuporodva a sötétben. Mikor kinyílt az ajtó a kinti erős fénytől összerezzent és a szeme elé kapta a kezét.
   - Nyugi, csak én vagyok! - nyugtatgattam, mert először nem ismert fel.
   - Végre! Már azt hittem sosem megy el!
   - Hát, az az igazság, hogy nem is ment!
   - MII? - úgy pattant fel hirtelen, hogy elvesztette az egyensúlyát és kidőlt a szekrényből.
   - Csak poén volt! Elment, nyugi!
Frankie a földön fetrengett, lábait maga alá húzva.
   - ÁÁÁ! Elzsibbadt a lábam! Nem tudom kinyújtani! - kiabálta fájdalmasan.
Elég érdekes látványt nyújtott ott a szőnyegen, meztelenül. Érdekeset és nagyon izgatót!
Próbáltam segíteni neki, de úgy tűnt egy időre teljesen felmondták a lábai a szolgálatot. Erre egyik karomat a háta mögé a másikat a térde alá csúsztattam és fölemeltem a földről.
   - Huh, de nehéz vagy! - nyögtem közben.
Szerencsére nem kellett sokáig hurcolásznom, mert közvetlenül az ágy mellett feküdt. Még szerencse, hogy nem nagyobb  a hálóm.
Fölemeltem és azzal a lendülettel az ágyra dobtam, majd én is utána ugrottam.
   - Most nem menekülsz! - súgtam a fülébe, mire csodálkozó arccal nézett rám.
   - Menekülni? Mért akarnék menekülni? Különben is, te voltál az, aki elmenekült előlem!
   - Az csak pillanatnyi elmezavar volt! - búgtam és rávetettem magam.
Ott csókoltam, ahol csak értem, amire halk nyögésekkel reagált. Ebben a pillanatban nem érdekelt már semmi, csak hogy az enyém legyen! Néhány pillanatra beugrott ugyan, hogy amit teszünk az nem helyes.
   . Frankie! - álltam meg egy kicsit. - Talán... nem kéne... ezt csinálnunk!
   - Mihh? Jaj, Gee... ne most kezdj el filózni! - szólt rám erélyesen és az ajkaihoz húzott, majd megcsókolt.
   - De... tudod... a legjobb barátom vagy... és...
   - És mindig itt leszek neked! - győzködött.
Ne kellett sokáig! Pillanatokon belül átadtam magam az élvezetnek.
Vadul végigcsókolgattam a mellkasát és  ahogy egyre lejjebb haladtam teste
megfeszült és egyre hangosabban sóhajtozott. Mikor leértem két lába közé,
álló férfiasságát izgattam tovább, mire ütemes mozgásba kezdett. Éreztem, hogy nem bírom sokáig, feltérdeltem két lába közé és megemeltem a csípőjét. Kezemmel egy pillanatra sem hagytam abba a „munkát”, még akkor sem, mikor lassan, óvatosan belecsusszantam. Teste megfeszült és egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkait. Ráborultam, újra csókolgatni kezdtem és a fülébe súgtam:
   - Ne haragudj! Nagyon fáj?
   - Egy... kicsit... - nyögte válaszul, de arcvonásai már kisimultak, ahogy átadta magát az élvezetnek.
   - Csih... nálhd... mééég! - sóhajtotta és ebből tudtam, hogy már jó neki.
Azt akartam, hogy ő is ugyanúgy élvezze, mint én, így, miközben ütemesen ki-be mozogtam, kezemmel tovább izgattam.
Néhány órával ezelőtt még el sem tudtam képzelni, hogy ezt megteszem. Szó szerint elfutottam az érzéseim elől, de most kitörlődött az agyamból minden és csak azt tudtam, hogy szeretem Frankiet és kell nekem. Minden egyes porcikám kívánta őt és most ahogy ott feküdt előttem és átadta magát nekem csak még jobban felizgultam tőle.
Egyre hangosabbakat nyögött, ahogy egyre mélyebben hatoltam bele. Két lábát a csípőm köré tette és ezzel még jobban magához húzott, közben finoman karmolászta a hátamat.
Egyre jobban belemelegedtünk, majd hirtelen egy óriási csattanás hallatszott az éjjeliszekrény felől. Felkaptam a fejem, a hang irányába néztem és észrevettem, hogy a lámpa eltűnt a szekrényről. Frank is odanézett és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
   - Ennyire mozog az ágyad? - kérdezte fuldokolva a nevetéstől.
Löktem rajta néhányat kipróbálásképp és rájöttem, hogy tényleg nagyon mozog.
   - Kidobom ezt a szart! - méltatlankodtam. - Eddig fel sem tűnt!
   - Mert még nem csináltad velem! - nézett Frankie a szemembe és két kezével magához húzta az arcomat.
Újra belemelegedtünk, majd mikor egy újabb tárgy zuhant le az éjjeliszekrényről és hatalmas csörömpöléssel ért földet, végképp begurultam.
   - Ez így nem megy! - sóhajtottam. Óvatosan kicsusszantam Frankieből, lemásztam az ágyról és őt is magammal húztam.
   - Itt jobb lesz. - ütögettem meg a földet. - Ez biztos nem mozog.
Frankie bűbájos mosoly kíséretében mellém ült.
   - Biztos vagy benne? - kérdezte. - Van biztosításod?
   - Mi?
   - Ha esetleg romba dőlne a ház! Amilyen hevesen csinálod!
   - Próbáljuk ki mennyit bír! - válaszoltam és a hátára döntöttem, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.
   - Ááá! - kiáltott fel fájdalmasan.
   - Mi baj? Hisz még nem is csináltam semmit!
   - Kurva kemény a padló!
Gyorsan lerángattam a takarót az ágyról és alá terítettem.
   - Így már jobb?
Hanyatt feküdt, majd gyorsan fel is ült.
   - Még mindig kemény!
Válaszul leültem, hátamat az ágynak döntöttem és Frankiet az ölembe húztam.
   - Na, így már nem kemény?
Kicsit mocorgott, amitől én újból a mennyekben jártam, végül megtalálta a helyét! A nagyon élvezetes helyét!
   - ÁHH! Még... mindig kemény! - nyögte, de amit most keménynek érzett, az nem zavarta! Sőt!
Úgy kezdett el mozogni rajtam, mintha világ életében ezt csinálta volna. A ház szerencsére nem akart összedőlni, bár amiket műveltünk az sem lett volna csoda! Valami észveszejtően vad és őrült szeretkezésben volt részem. Fejemet hátrahajtottam az ágyra, miközben Frankie a nyakamat csókolgatta, majd ismét megkereste ajkaimat.
Közben odakint vihar közeledett. Villámok világították meg időnként a szobát és a szél meglengette a függönyöket.
Már rég túl voltam azon a ponton, hogy érdekeljen a dolog. Csak magunkra koncentráltam. Ahogy éreztem, hogy közeledek a csúcs felé újra elkezdtem Frankiet alul izgatni, aki erre hangos nyögésekkel válaszolt. Fejét hátraszegte. Hihetetlen izgató volt, ahogy a sötétben testét időnként megvilágította egy-egy villám.
Teste megfeszült és ezzel együtt éreztem, hogy "dolgozó" kezemet elönti a meleg, ragacsos anyag. Én sem bírtam tovább, egy hangos nyögés kíséretében elélveztem.
Frank a mellkasomra borult én pedig szorosan átöleltem. Így, egymás karjában pihentünk percekig. A falra furcsa árnyékot vetettek rólunk a villámok.
Mikor Frankie magához tért kéjes kábulatából rájött, hogy ő valójában fél a vihartól. Persze nem hiszem, hogy ez igaz lenne, de úgy csináltam, mintha elhinném. Becsuktam az ablakot és bebújtunk az ágyba. Szorosan átöleltem "félős" barátomat, szegény ne reszkessen már annyira  és perceken belül elnyomott minket az álom.

Másnap reggel azt sem tudtam hol vagyok. Kinyitottam a szemem és olyan deju vu érzésem támadt. Ki fekszik megint mellettem? Frankie! Csak az a különbség, hogy most csukva van a szeme. Első gondolatom az volt, hogy "te jó isten, mibe keveredtem?" Felültem az ágyon és rájöttem, hogy a saját hálószobámban vagyok. Aztán szétnéztem, megláttam az összetört lámpát, meg az egyéb szanaszét heverő dolgot a földön és lassan visszatértek emlékeim az elmúlt éjszakáról. Két tenyerembe temettem az arcom és nem akartam hinni az emlékeimnek. Valaki finomat átkarolt hátulról.
   - Jó aludtál? - kérdezte Frankie búgó hangon  és a nyakamba csókolt, amitől libabőrös lettem.
Oldalra fordítottam a fejem, megfogtam ölelő karjait és megpróbáltam a szemébe nézni.
   - Frankie, én...
A számra tette a mutatóujját.
   - Psszt! Ne mondj semmit! 
Már indult volna a keze lefelé, de megállítottam.
   - Frank, beszélnünk kell!
   - Nem én voltam! - vágta rá hirtelen.
   - Mi?
   - Nem én törtem össze a lámpát, te voltál túl heves!
   - Őőő... most nem erről van szó!
   - Ja, nem? Akkor miről?
   - Hát... kettőnkről.
Frankie ijedt arccal fürkészte tekintetemet.
   - Nekem jó volt..... neked nem?
   - Dehh... sóhajtottam egy hatalmasat - Épp erről van szó!
   - Akkor mi a gond?
   - Mi lesz velünk ezután?
   - Mi lenne? Szeretjük egymást, együtt vagyunk, vagy... te... nem így gondolod? - egészen megijedt szegényke. - Ha csak arra kellettem, hogy... hát... úgy is jó... - mondta bizonytalanul és kicsit elhúzódott.
Majd meg zabáltam, annyira édes volt, ahogy kicsit sértődött arccal próbálta bizonygatni, hogy nem bánja, ha időnként csak simán megerőszakolom.
Gyorsan visszahúztam magamhoz és megöleltem.
   - Nem, erről szó sincs. Csak... a többiek.
Most már mosolyogva nézett rám.
   - Nem muszáj mindenről tudniuk, nem igaz? - mondta huncutul.
   - De, igaz!
A hátára döntöttem é megcsókoltam. Épp haladtunk volna tovább, mikor megcsörrent a telefonom. Természetesen Mikey hívott.
   - Szia! Csak meg akartam kérdezni, hogy jobban vagy-e?
   - Á, igen, sokkal jobban! - feleltem vidáman - Jót tett az alvás!
   - Igen, hallom a hangodon is! Sokkal vidámabb vagy!
" Ha te azt tudnád mitől! "
   - Jól van, csak ennyit akartam! Hi!
Letettem a telefont és újból Frankiere vetettem magam.
   - És mi legyen a koncerteken? - kérdezte, még mielőtt rendesen belemerültünk volna a témába.
   - Mindent úgy csinálunk, mint eddig, csak... most nem játék lesz! - kacsintottam rá cinkosan és már előre elképzeltem, mennyire fog ez tetszeni a rajongóknak!

                             VÉGE