Meglepetésemben felkiáltottam.
   - Ennyire ijesztő vagyok? - kérdezte röhögve.
   - Nem... csak... ööö... - motyogtam zavartan.
Eddig valahogy sosem zavart különösebben, ha meglátott meztelenül, most viszont érzetem, hogy arcomon tojást lehetne sütögetni.
   - Bocs ha megzavartalak! - vigyorgott még mindig - csak hoztam neked törölközőt. - ezzel felakasztotta az említett tárgyat egy akasztóra, majd elindult kifelé. Még mielőtt kiment volna visszafordult és elgondolkodó arccal nézett rám.
   - Gee, mond, mi bajod van? - kérdezte homlokráncolva.
   - Bajom? Mi lenne? Semmi! - válaszoltam zavartan és mosolyogni próbáltam, miközben azt kívántam, hogy minél előbb hagyja el a fürdőszobát. Elég hülyén nézett volna ki, ha most hirtelen elkezdem takargatni bizonyos testrészeimet, mint valami szégyenlős picsa. Így viszont iszonyúan zavart Frankie átható pillantása. Elővettem legkönyörgőbb pillantásomat és úgy néztem, hogy attól még egy jéghegy is megolvadt volna. De Frankie nem! Nem tudom, hogy nem értette, vagy inkább nem akarta megérteni, de ahelyett, hogy kiment volna közelebb jött.
   - Gee, látom, hogy valami bajod van velem!
Most már egyáltalán nem volt jókedvű, inkább szomorú.
Elzártam a csapot, gyorsan magamra tekertem a törölközőt és úgy válaszoltam neki, ahogy egy őszinte ember sosem tenné. Nem néztem a szemébe.
   - Tényleg semmi bajom!
Frankie segítőkész, jó barát, mindig lehet rá számítani, egyvalamit nem tud csak elviselni, a hazugságot!
Azt meg különösen nem, ha a legjobb barátja hazudik neki! Nem szólt egy szót sem, csak sarkon fordult és csüggedten kiment a fürdőszobából.
Ha eddig úgy éreztem ég a fejem, most nyugodtan mondhatom, hogy lángolt, de most a szégyentől. Legszívesebben fejemet a falba vertem volna. Mért nem mondtam el neki az igazságot! És egyáltalán mért vagyok tőle ilyen zavarban?
Beszélnem kell Frankkel, most azonnal!
A hálóban találtam meg, épp ruhákat keresett magának a szekrényben.
Megálltam az ajtóban és nekidőltem az ajtófélfának.
   - Frank! - szólítottam meg halkan. - Beszélhetnénk?
Először úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna. Olyan dühösen pakolgatta a ruháit, mintha azok bármiről is tehetnének. Végül úgy tűnt elhatározásra jutott, ( nemcsak abban, hogy mit vegyen fel!) és felém fordult.
   - Hallgatlak! - csípőre tett kézzel állt a nyitott szekrényajtó előtt.
Közelebb mentem hozzá és megálltam előtte.
   - Arról szeretnék veled beszélni, ami tegnap a koncerten történt. - vágtam bele kertelés nélkül.
Frankie szája végre mosolyra görbült.
   - Szerintem jól játszottam. Vagy valami gond volt vele?
Na most jött el az a pillanat, hogy úgy érzetem megfojtom. Nem igaz, hogy nem tudja mire gondolok! Csak játszik velem! Na jó, akkor játszunk!
Egészen közel álltam hozzá, arcunk szinte összeért. Két kezem közé fogtam a kezét és mélyen a szemébe nézve, búgó hangon a fülébe súgtam.
   - Szerintem pontosan tudod, hogy mire gondolok!
Ezen kicsit meglepődött és tátott szájjal bámult rám. Gondolom eddigi zavartságom után nem számított ilyen közeledésre.
Azon még jobban meglepődött mikor a kezemmel megfogtam az állát és még közelebb húztam magamhoz az arcát. Ekkora szemeket még életemben nem láttam! Éreztem, hogy felgyorsul a légzése. Annyira közel húztam magamhoz, hogy ajkaink szinte összeértek. Aztán az utolsó pillanatban résnyire nyitott szám mosolyra húzódott és ellöktem magamtól elképedt barátomat.
Szegény még mindig tátott szájjal bámult rám és nagyon nem értette, hogy most mi van. Ha az utolsó pillanatban nem kapom el a pólójánál fogva, a padlón köt ki.
   - Öhh... mihh... - nyögte, mikor végre magához tért.
   - Szóval, mi volt az tegnap? - kérdeztem most már komolyan. Végre megjött a bátorságom, miután láttam, hogy sikerült alaposan kiakasztanom.
   - Mégis mire gondolsz?
Ez jellemző! Ahogy visszanyeri a lélekjelenlétét már  megint szórakozik velem!
   - A CSÓKRA BAZDMEG! - kiáltottam magamból kikelve, mert meguntam a játszadozást. Végülis elszórakoztathatjuk egymást egész nap anélkül, hogy megtudnám, amit akarok.
   - Jaa...! - úgy csinált, mintha csak most esett volna le neki, hogy eddig miről pofáztam. Meg kell jegyeznem, jól játszotta a szerepét. - Mért, nem volt jó? - tűnt fel arcán ismét a jellegzetes, Frankies vigyor.
Nem válaszoltam, csak szúrós szemekkel néztem rá.
Odaállt elém és megfogta a vállam.
   - Ugyan Gee, csak játék volt!
Számítottam erre a válaszra, de azért nagy kő esett le a szívemről.
Frankie, látva megkönnyebbülésemet egészen közel nyomult hozzám.
   - De, azért nem volt rossz, igaz? - nézett rám kihívó tekintettel.
 Már megint közel álltam hozzá, hogy megfojtogassam. Úgy látszik a mai reggelre azt írták elő az égiek, hogy a barátaimat akarjam gyilkolászni. Valahogy leküzdöttem eme késztetésemet és Frank szemébe néztem.
Erre ő:
   - Talán... szeretnél még egyet?
Most rajtam volt a szájtátva bámulás sora. Lehet, hogy ez ragályos?
Ráadásul úgy nézett rám, hogy megnémultam. Akartam neki valami nagyon csúnyát mondani, de nem tudtam megszólalni.( pedig ez nálam nem szokott előfordulni!XD )
Frankie még mindig a szemembe nézett, de valami olyan vadul... ÁÁÁ!
Több éves ismeretségünk alatt sosem láttam még ilyennek!
És ahogy elkezdte közelíteni az ajkait....
Egy érzés tombolt csak bennem. MENEKÜLNI! Még mielőtt valami hülyeséget csinálok! Vagy inkább úgy mondhatnál, olyat teszek, amit később mindketten megbánunk.
A hangom még mindig bújócskát játszott velem, így egyszerűen sarkon fordultam és faképnél hagytam Frankiet.
Menet közben berohantam a fürdőszobába, felkapkodtam a földről levetett ruháimat. Az alsómba még ott helyben belebújtam, a többit menet közben szándékoztam felvenni. Ha létezik ilyen én egész biztosan megdöntöttem a futás közben öltözés világrekordját. Talán még Houdini is megirigyelte volna produkciómat, bár ő nem az öltözködésben volt ász, de azok a mozdulatok, amiket produkáltam biztosan elnyerték volna a tetszését. Mondjuk a nadrágom felhúzásánál akadt némi probléma, de végülis sikeresen megoldottam.
Épp akkorra sikerült minden ruhát magara rángatni, mire kiértem az utcára. Nem tudom mi lett volna, ha előbb érek az ajtóhoz, mint az öltözködés végére.... Bár a sliccemet így is az utcasarkon jutott eszembe felhúzni!
Egy pillanatra megálltam és végignéztem magamon, majd megállapítottam, hogy én magam igen, ruháim azonban egyáltalán nem lettek tisztábbak tegnap este óta. Sebaj! Hazáig kibírom!

Hazaérve első dolgom volt ledobálni magamról "enyhén" viseltes cuccaimat, majd azzal a lendülettel, ahogy berobbantam a hálóba, levetettem magam az ágyra.
Végre volt időm gondolkodni! De lehet, hogy nem kellett volna! Azonnal rájöttem ugyanis, hogy milyen hülyén viselkedtem. Elvégre Frank nem csinált velem semmi szörnyűséget, legfeljebb hülyéskedett, erre én...
Igazából nem is tudom mért menekültem ilyen fejvesztve. Gondolom, ha szólok Frankienek, hogy álljon le megtette volna. A baj csak az volt, hogy talán én nem akartam, hogy álljon le. Egyetlen út a menekülés volt, azt hiszem leginkább saját magam elől. Az a tegnapi csók túlságosan jó esett!
Többször is előkaptam a telefonomat, hogy felhívom Frankiet, de az utolsó pillanatban mindig meggondoltam magam. Mit mondhatnék neki? És ha újra találkozunk?
Akkor mi lesz?
És ha tényleg egyszer nagyon megkívánom őt?
Na AKKOR mi lesz?
Egyvalamit tudtam biztosan, egy ideig nem szeretnék vele találkozni. Majd ha helyreraktam magamban a dolgokat!

Az egész napom nyomott hangulatban telt el. Valahogy semmihez sem volt kedvem, még a Mikeyval való találkozást is lemondtam, arra hivatkozva, hogy nem érzem jól magam. Túl nagyot nem hazudtam, ugyanis tényleg nem voltam jól, csak ez nem betegségnek volt köszönhető.
Estefelé csöngettek. Egész napos punnyadásom után nehezemre esett kikászálódni az ágyból, de gondoltam amúgy sem ártana egy kis testmozgás, úgyhogy lebattyogtam a bejárati ajtóhoz és kinyitottam. Aztán azzal a lendülettel majdnem be is csaptam. Az állt ott, akit a legkevésbé sem szerettem volna látni. Frankie! Még jó, hogy idejében letettem ajtóbecsapási szándékomról, mert elég ciki lett volna a legjobb barátom orrára csapni az ajtót.
   - Szia! - köszönt halkan és kissé oldalra billentett fejjel, két kezét a háta mögött összekulcsolva állt és várta, hogy legalább úgy tegyek, mintha örülnék neki.
Meglepetésemben köpni-nyelni nem tudtam, úgyhogy csak álltam az ajtóban, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
És hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk Frankievel...
   - Beengedsz, vagy megvárjam, amíg rügyezni kezdesz? - kérdezve, igazolva földbegyökerezős hasonlatomat.
   - Őőő... - nyögtem nagyon értelmesen és végre képes voltam megmozdulni. - Persze, gyere csak be!
Belépett és megcélozta a nappali közepén díszelgő kanapét én pedig hűséges kiskutyaként követtem.
Mikor elérte a kanapét szembefordult velem és várakozva rám nézett. Miután úgy tűnt, hogy a jelenlétében még mindig nem tudok egyetlen értelmes szót sem kinyögni, vállat volt és ledobta magát a bútordarabra, majd intett és a maga mellett lévő helyre ütve jelezte, hogy üljek le mellé.
Mikor már leültem csak akkor kapcsoltam, hogy valójában én vagyok a házigazda, nekem kellene megmutatnom, hogy ki hova üljön, de most már mindegy. Aztán csak néztünk egymásra hosszú percekig, végül Frank unta meg először tartalmas társalgásunkat.
   - Szóval... - kezdte - mért futottál el reggel?
   - Én... nem ... futottam el! - magyaráztam elég bizonytalanul.
   - Hát, végülis, ha nem nevezzük futásnak azt a fejvesztett menekülést, ahogy a lépcsőn lerohantál, miközben magadra rángattad a ruháidat és még a zoknidat is elhagytad menet közben, - elővette az említett ruhadarabot és a kezembe nyomta - akkor tényleg nem futottál el.
   - Csak... eszembe jutott valami.
   - Ááá... azok a sürgős "valamik" ! Értem én!
Egészen közel hajolt hozzám, szinte összeért az arcunk.
   - Nem lehet, hogy előlem menekültél el?
   - Előled? Mért mene....
   - Gee! - vette komolyra a témát. - Most tényleg! Megbántottalak?
Olyan gyorsan ráztam meg a fejem, hogy beleszédültem, ráadásul még Frankiet is sikerült lefejelnem. Szegény az orrához kapott és fájdalmasan felnyögött.
   - Jaj, ne haragudj!
Megfogtam a kezét, el akartam húzni az orra elől, hogy lássam mennyire súlyos a sérülése.
   - Nagyon fáj? - kérdeztem aggódva.
Frankie nem válaszolt csak bólogatott és még mindig az orrát fogta.
   - Na, mutasd már!
Szinte közelharcot vívtam vele, hogy meg tudjam nézni. Frank megpróbált elhajolni előlem, de sikerült megragadnom a kezét és rángatni kezdtem, hogy vegye már el az arca elől. Közben egészen közel hajoltam hozzá, hogy az ujjai közötti réseken beláthassak. Ez az egész kezdett dulakodásba átmenni, ahogy mindenáron látni akartam sérült orrát.
Olyan hirtelen vette el a kezét az arca elől, hogy egy pillanatig fel sem fogtam, majd ugyanazzal a lendülettel ajkait a számra tapasztotta és megcsókolt. Az egész csak egy pillanatig tartott, de elég volt ahhoz, hogy teljesen lefagyjak.
Meg sem tudtam mozdulni, csak lesütött szemmel és résnyire nyitott szájjal hagytam, hogy ajkaink újra összeérjenek és mostmár egy igazi, hosszú, forró csók következett.
Teljesen elvesztem! Tiltakozásom utolsó morzsái is a padlón hevertek, ahogy megéreztem Frank puha ajkainak érintését. A kanapé háttámlájának dőltem és csak hagytam magam.
Frankie egyre jobban beindult. Eleinte csak óvatosan ízlelgette a számat, majd mikor rájött, hogy nem tanúsítok ellenállást egyre vadabb lett. Nyelvével az enyémet kereste és mikor visszacsókoltam átölelt és vízszintesbe döntött a kanapén. Négykézláb fölém mászott, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a szenvedélyes csókolózást.
Minden kitörlődött az agyamból. Egyszerűen csak élveztem a pillanatot, igazából fel sem fogtam, hogy a legjobb barátom térdel fölöttem és vadul smárolunk.
Egy pillanatra megállt és  a szemembe nézett.
   - Még... mindig... el akarsz... menekülni? - kérdezte lihegve.
Felelet helyett belemarkoltam a hajába és újra visszahúztam magamhoz.
   - Ezt... nemnek veszem! - mondta, mikor újból lélegzethez jutott.
Akkor már nem érdekelt, hogy amit teszünk helyes-e. Akartam őt minden egyes porcikámmal. Tudtam, hogy az egész menekülősdi csak azért volt, mert megijedtem a saját érzéseimtől. Szeretem és kívánom Franket! Mindig is élveztem ha megsimogat vagy hozzám ér!
Nem tudtam ellenállni neki, ahogy rám borult és újra meg újra megcsókolt. Már szinte nem is voltam magamnál, mikor elkezdte lerángatni rólam a pólót. Felültem egy pillanatra, hogy lehúzhassa rólam, majd vissza is dőltem, ahogy a nyakamat kezdte nyalogatni, majd egyre lejjebb haladt és simogatta a férfiasságom.
   - Ahhh... Frankiehh... - hagyta el ajkaim egy kéjes sóhaj, mikor bontogatni kezdte az övemet és lassan lehúzta rólam a nadrágot.
Még mielőtt teljesen elvesztettem volna az eszem bevillant egy gondolat.
   - Biztosan... akarod? - kérdeztem lihegve. - Mert ha... ha nem... áhh... később már nem... tudok leállni!
Frankie válaszul levetkőzött teljesen meztelenre. Mikor levette magáról a boxert megláttam meredező farkát.
   - Úgy nézek ki... mint aki nem akarja? - kérdezte kihívón, majd a következő pillanatban letérdelt és a szájába vette már jócskán álló szerszámom.
Megfogtam a fejét és a megfelelő tempóban mozgatni kezdtem, közben olyan gyönyöröket éltem át, mint még soha. Azt hittem ezt már nem lehet fokozni, de tévedtem.
Frankie ráült a csípőmre, két kezemet a fejem fölé szorította és ütemesen mozgott rajtam. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedte. Teljesen kisajátított magának, moccanni sem tudtam. Közben a nyakamat csókolgatta és finoman harapdálta a fülcimpámat.
Vadul szabadulni akartam, hogy megfoghassam a csípőjét és végre a magamévá tehessem, mikor... csöngettek.
Franki, mintha meg sem hallotta volna, tovább folytatta a mozgást.
   - Frankiehh... csöngettek... - figyelmeztettem.
   - Nem baj... majd elmegy! - válaszolt kissé ingerülten.
Megint csöngettek, majd valaki dörömbölni kezdett az ajtón.
   - Gerard, itthon vagy? - hallottam kintről Mikey hangját.
   - Ez Mikey! - mondtam bölcsen.
   - Na és? Őt is szeretnéd bevenni?
   - Hülye!
Újabb csöngetés, de mivel erre sem válaszoltam kulcs csörrent odakint.
   - Bazd meg! - suttogtam halálra váltan Frankie fülébe.
   - Mi van?
 Mikeynak van kulcsa! - mondtam riadtan és kihasználva, hogy Frankie egy pillanatra elengedett gyorsan felálltam.