Ez egy érdekes dolog volt! Frank ajkai az enyémen, ráadásul koncert közben! Egészen ledöbbentett. Hülyültünk már párszor, ölelgettük, meg fogdostuk egymást, de ez most más volt. Úgy tűnt a közönségnek bejön a dolog, meg a koncerteken eléggé be is vagyunk kattanva, ez amolyan feszültséglevezetésként is felfogható.

Na de egy csók? Ez olyan igazi volt!

Egyszerűen csak odajött hozzám. Én csak gyanútlanul énekelgettem, mikor észrevettem, hogy Frankie pont mellettem áll, és engem figyel. Kérdőn ránéztem, hirtelen azt hittem valami gond van. Ő csak mélyen a szemembe nézett, aztán szó szerint rám ugrott. A következő pillanatban pedig ajkai már a számon landoltak. Ez az állapot kb. 5 másodpercig tartott és én ezalatt teljesen lefagytam. Nem tudtam mozdulni sem, csak álltam ott és hagytam magam. Nem mondom, hogy nem esett jól, de azért nagyon meglepett. Főleg így, hogy volt még pár sor a refrénből, amit, mivel a szám épp nem az én irányításom alatt állt, a közönség fejezett be helyettem. Ráadásul a mikrofont sem vettem el az arcom elöl, így az egész akciót nemcsak láthatták, hanem még hallhatták is!

Mikor Frankie végre elengedett megtántorodtam, majdnem elestem. A többiek döbbenten néztek ránk a színpadon. A rajongóknak persze tetszett, sikítoztak, őrjöngtek.

Frankie rám sem nézve távolodott tőlem, egyáltalán nem zavartatta magát. Legszívesebben utána vetettem volna magam, hogy megkérdezzem, mégis ezt hogy képzelte, de végül meggondoltam magam. Nem fogok itt helyben komplett hülyét csinálni mindkettőnkből, igaz párszor már megtettük! Azért magamban elhatároztam, ha módom lesz rá kérdőre fogom vonni barátomat!

   - Ez állat jó volt! - mondta Ray, mikor levonultunk a színpadról és ledobtuk magunkat egy kényelmes kanapéra.

   - Az! - kontrázott Bob is a maga bőbeszédű módján és keresni kezdte az ilyenkor szokásos söröket.

Egyikünket sem kellett vele nagyon kínálgatni, így hamarosan igen jó hangulat uralkodott a társaságon.

Egyedül Mikeyn láttam némi zavart.

   - Mi a baj öcskös? - veregettem meg a vállát.

   - Semmi! - válaszolt kitérőn, de lerítt róla, hogy valami nyomja a lelkét.

   - Na, bökd már ki!

Hamar belátta, hogy jobban jár, ha beszél, addig úgysem hagyom békén.

   - Hát... tudod, csak Frankien gondolkodtam. - látszott rajta, hogy zavarban van. - Nagyon fura volt ma.

Ááá... szóval a kisöcskös félti a bátyó erkölcseit! Milyen aranyos! :)

   - Mikor nem fura? - válaszoltam a lehető legflegmább stílusban, mintha egyáltalán nem zavarnának a ma történtek.

Aztán ahogy fogyott az ital úgy lett egyre kevésbé fontos, hogy mi volt ma Frankievel.

Néhány üveg sör után már kellemes zsibbadás lett úrrá rajtam. Megérkezett értünk a kisbusz is, hogy hazafuvarozzon minket.

Már mindenki a busznál állt, mikor észrevettem, hogy Frankie még hiányzik. Visszamentem, hogy megkeressem.

Nem kellett sokáig kutatnom, az öltözőben volt. Bár én sem voltam már józan, de őt aztán végképp nem lehetett annak nevezni.

Mikor meglátott a nyakamba ugrott.

   - GEEEE! - vigyorgott rám, mint egy vadalma. - Te is itt vagy, haver?

   - De már nem sokáig! Gyere, kint vár a busz!

Megpróbált felállni, de visszaesett.

   - Gyere te rongybaba! - mondtam röhögve és a hóna alá nyúlva segítettem neki feltápászkodni.

Lassan kitámolyogtunk az utcára, ahol a többiek már vártak.

   - Hé Frankie, alaposan eláztál! - veregette meg Frank hátát Bob.

Frankie felnézett az égre és értetlenül megcsóválta a fejét.

   - De... nem is esik! - mondta bambán, majd a következő pillanatban elhagyta magát, mire mindketten az út széli bokorba estünk.

Sikeresen Frankie alá kerültem. Jól bevertem a fejemet, meg a hátamat, de barátomnak nem lett semmi baja, mivelhogy rá mesett.

Ray és Bob röhögve jöttek segíteni nekünk. Frankiet a karjánál fogva kiráncigálták, mert nem volt hajlandó együttműködni.

   - Egyben vagytok még? - kérdezte Mikey.

Válaszként megpróbáltam leporolni a ruhám, de csak azt értem el, hogy jól szétkentem rajta a koszt, így most nemcsak egy foltban volt saras, hanem egy szép, hosszú csíkban. Még jó, hogy nem volt tükör a közelben, mert egyéb testrészeim látványa is elég érdekes lehetett.

A fiúk két oldalról támogatva Frankiet a busz felé kormányozták. Mikey bentről figyelte próbálkozásukat, de látszott rajta, hogy már félig alszik.

Első utunk Frankiehez vezetett, nem mertük kockáztatni további kocsikáztatását, miután majdnem kidobta a taccsot egy élesebb kanyarnál.

   - Majd én bekísérem. - ajánlkoztam rögtön. Még mindig nem tettem le róla, hogy beszélek vele, bár ez jelenlegi állapotában nem ért volna sokat.

   - Menjetek csak, innen már hazamegyek gyalog! - adtam ki az utasítást, majd átkaroltam barátom derekát és lassan learaszoltunk a buszról.

   - Elbírsz vele? - kérdezte Bob.

   - Persze, nem lesz semmi gond! - nyugtattam meg az aggódókat, majd lassan távolodtunk a busztól.

   - Frankie, hol a kulcsod? - kérdeztem az ajtóhoz érve.

   - A... zse...bem... ben.

Elkezdtem módszeresen átkutatni a zsebeit, ami nem volt egyszerű, mert volt neki legalább 10. Kutakodásomat hangos röhögéssel díjazta, mikor érzékeny helyekre tévedt a kezem.

   - Na, ne csikizz! - vigyorgott kajánul.

   - Bocs, de máshogy nem megy!

Próbáltam minél kevesebb helyen hozzáérni.

Hosszas keresgélés után, (amit Franki szerintem nagyon élvezett, én kevésbé) és némi küszöbön bukdácsolás után bejutottunk Frank lakásába.

Barátom első útja a fürdőszobába vezetett. Kicsit fura volt, hogy ahogy beléptünk az ajtón mintha kicsit kijózanodott volna....

   - Látom, jobban vagy! - jegyeztem meg, csak hogy tudja engem nem lehet teljesen hülyének nézni!

Frankie hátrafordult az ajtóból, rám vigyorgott, majd eltűnt a csukott ajtó mögött.

Akármennyire is jobban lett Frank nem akartam magára hagyni, úgyhogy ledobtam magam a kanapéra, hogy várja meg, amíg kijön.

De nem jött!

Semmiféle zajt nem halottam bentről, sem víz, sem egyéb dolgok csobogását. Kezdtem megijedni. Csak nincs valami baja?

Bekopogtam, majd miután néma csönd volt a válasz lenyomtam a kilincset. Szerencsére nem zárta magára az ajtót, így nem kellett erőszakos cselekedetet végrehajtanom a jobb sorsra érdemes ajtó ellen.

Körbenéztem és rögtön megláttam Frankiet. A lecsukott vécétetőn ült, fejét az oldalfalnak támasztotta és édesen aludt, még kicsit horkolt is hozzá.

Szétnéztem körülötte. Nem tudom mit szándékozott tenni a vécén, de azt valószínűleg nem sikerült megtennie.

Közelebb hajoltam hozzá és megpofozgattam az arcát.

   - Frankie, ébresztő!

Résnyire nyitotta a szemét és bambán nézett rám.

   - Mi?... Már... reggel... van? - motyogta – De anya... ma nincs is... suli!

   - Az nincs. - hagytam rá és kezemet a dereka mögé csúsztatva próbáltam felhúzni a vécéről.

   - Hol vagyok?  - nézett szét még mindig értelmes fejjel.

   - A vécéden. Elaludtál.

   - Hmm?

   - Gyere, segítek fölmenni a hálóba.

   - Vécé? Háló? Hol vagyunk?

   - Nálad Frankie!

Mintha egy kis értelem költözött volna a szemébe.

   - és itt aludtam? - nézett szét maga körül , csodálkozva.

   - Bizony!

A segítségemmel feltápászkodott és botladozva felvánszorogtunk az emeletre.

Ahogy átkaroltam eszembe jutott, hogy nem ártana neki egy alapos zuhany, de végül nem mertem megkockáztatni, okulva előző próbálkozásán.

A hálóban rögtön levetette magát az ágyra, úgy ahogy volt, ruhástól, cipőstől. Végignéztem rajta, sóhajtottam, majd levettem róla a tornacipőjét. Ha már izzadtan, koszosan fekszik az ágyban legalább az ne legyen rajta. Elgondolkodtam, hogy esetleg egyéb ruhadarabjaitól is meg kéne szabadítani, de a hátára fordult és felém nyújtotta a karjait.

   - Gee, gyere is, kérlek!

Némi gondolkodás után ledőltem mellé. Bevillant ugyan a gondolat, hogy haza kéne menni, de győzött a fáradtság. Ahogy vízszintesbe került a testem ólmos fáradtság lett úrrá rajtam, alig tudtam nyitva tartani a szemem.

Frankie felém fordult és elégedett mosollyal az arcán elaludt. Arra maradt már csak erőm, hogy lerúgjam magamról a cipőmet és rögtön elnyomott az álom.

Az ébredés elég érdekes volt. Kinyitottam a szemem és Frankie hatalmasra nyitott, csodálkozó szemeivel találtam szemben magam. Beletelt néhány másodperce, mire arra is rájöttem, hogy átkarolom a derekát. Lenéztem önálló életet élő kezemre és lassan elvettem onnan.

Frankie eme műveletemet egy hang nélkül nézte, majd elkezdett röhögni.

   - Én is szeretlek! - mondta, mikor már levegőhöz jutott a nagy kacagásban.

Felültem és sértődötten néztem rá, erre ő is feltornázta magát ülő helyzetbe.

   - Szóval, mi is történt? - vont kérdőre még mindig vigyorogva.

   - Részeg voltál én meg voltam olyan jó fej és besegítettelek az ágyadba. - válaszoltam tetetett sértődöttséggel.

   - Aztán voltál olyan jó fej és magadat is besegítetted?

   - Fáradt voltam! Talán baj? - kérdeztem már mosolyogva.

   - Jaj, dehogy!

Úgy éreztem most jött el a pillanat mikor megkérdezhetem a tegnap történtekről, de megszólalt a mobilom. Mikey hívott.

   - Hi! Mi van veled? - kérdezte izgatottan. - Nem vagy otthon?

Hú, tényleg! Megbeszéltük, hogy Mikey átjön délelőtt.

   - Frankienél vagyok. - válaszoltam gyorsan.

   - Valami baj van?

   . Nem, csak fáradt voltam már hazamenni és itt aludtam.

   - Jah, értem! - mondta sokat sejtetően.

Én meg erre a hangra majd kikaptam a telefonból, hogy lekeverjek neki egyet. Aztán ahogy jött pofozkodási szándékom úgy el is ment és még a szám is tátva maradt. Frankie ugyanis ledobálta magáról a ruháit és bejelentette, hogy megy zuhanyozni.

Nem értem mért fagytam le hirtelen, hiszen láttam őt "lenge" öltözékben, de most a tegnap történtek után valahogy másképp néztem rá.

   - Halló, Gee! Ott vagy még? - ordított a fülembe Mikey, erre sikerül magamhoz térnem.

   - I...gen, itt vagyok! - feleltem és komoly erőfeszítések érén végre sikerült levenni a szemem Frank hátsójáról.

   - Akkor most mi legyen? - kérdezte Mikey.

   - Halasszuk a dolgot későbbre. Még nem is zuhanyoztam.

   - Hát, te tudod ! Akkor később még hívlak!

   - Oké!

Mire letettem a telefont Frankie eltűnt a szobából. Már csak a földön szanaszét heverő ruhái árulkodtak arról, hogy itt volt.

Végigdőltem az ágyon és gondolkodni próbáltam, de nem nagyon ment. Mintha valami titokzatos erő blokkolta volna az agyamat. Azt is sejtettem mi lehet ez a titokzatos erő. Frank! A tegnapi csók óta csak egyvalamire tudtam gondolni. Rá! Ő a legjobb barátom! Tudom, hogy rá mindig számíthatok, ahogy a többi srácra is a bandából, de ő valahogy mindig közelebb állt hozzám, de azért nem annyira, hogy ezt testileg is kinyilvánítsam. Megvolt köztünk az a bizonyos határ, amit Frank tegnap sikeresen átlépett és én ezzel nem tudtam mit kezdeni.

Gondolataimból Frankie visszatérése ébresztett.

   - Te nem akarsz zuhanyozni? - nézett végig rajtam.

   - Á, majd inkább otthon! - válaszoltam és felkeltem az ágyról. Mikor végignéztem magamon megváltozott a véleményem. Most vettem csak észre, hogy a tegnap esti bokorbaesős kalandunk nyomokat hagyott hagyott rajtam.  Nem csak ruháim sínylették meg, hanem a hajam is tele volt apró levelekkel, meg ágakkal, meg persze minden egyéb kilátszó helyen koszos voltam. Ez a kinézet éjszaka még elment volna, de most, fényes nappal, szín józanul mégsem kéne kimenni így az utcára.

   - Na jó, mégis lezuhanyzom. - mondtam végül némi töprengés után.

Frankie vigyorogva félreállt az útból, és még meg is hajolt előttem, utalva az utat.

A fürdőszobában villámgyorsan levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Jól esett, ahogy a forró víz végigfolyt a testemen, de mikor lenéztem elszörnyedtem, hogy mik folynak le a lefolyón. Ez csak megerősített abban, hogy helyes tettem, hogy lezuhanyoztam.

Egészen belefeledkeztem kellemes tisztálkodásomba, mikor azt vettem észre, hogy Frank mögöttem áll. Megfordultam és ott volt.